A citrusfélék divatos növénycsoportja nem a globalizációnak köszönheti elterjedését. Már a nagymamámnak is volt citromfája ezelőtt 50 éve. Nagy becsben állt a napfényes kisszobában. Néha termés is volt rajta, ilyenkor nem volt szabad ablakot nyitni rá, nehogy huzat érje. Azóta szerencsére alakult a helyzet. már a teraszon is kialakíthatunk citruskertet. Lássuk, hogyan!
Olykor előfordul - a kertbarátok legnagyobb bosszúságára, hogy a szép tűlevelű örökzöldek csúcsrügye valamilyen ok következtében elpusztul, nem hajt ki. Ennek oka legtöbbször a téli fagy, esetleg valamilyen mechanikus hatás, de nem ritka az sem, hogy a rügyet madár csípi ki, vagy maró hatású ürülékével pusztítja el.
Egy indiai-angol szakács elkészítette a világ legegészségesebb curryjét. A csirkéből és áfonyából készült curry mellé goji bogyót és rizottót tálal. Szavai szerint ez a legegészségesebb étel, amely segít a rák elleni küzdelemben.
Tiltakozó akciót kezdenek az Egyesült Államokban a katolikus püspökök a kormányzat tervezett egészségügyi reformja ellen, mert úgy vélik, az új jogszabály lehetővé tenné a művi abortuszok állami finanszírozását - jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség.
Meszlényi Zoltánt messze-messze fénylő világítótoronyként lehet a magyar nép elé állítani. Az ő életszentsége példát mutat, emeli és erősíti hitünket – mondta el a Magyar Nemzet Online-nak Beke Margit történész-levéltáros a vértanú püspök boldoggá avatása kapcsán. Az eljárás részleteiről Szőke László atyától megtudtuk, hogy Meszlényi boldoggá avatását rekordidő alatt hagyta jóvá a Vatikán.
Mintegy 64 ezer, az oktatási költségvetés megszorításai ellen tiltakozó aláírást adott át tegnap a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az Országgyűlés civil irodájának.
Na gyere ide, megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet! – mondja leereszkedően a világszép, fényes jövő előtt álló, körülrajongott díva az öregedő színésznek. De azért Turai, a drámaíró, aki ki nem állhatja ezt a csapodár színészt, aki a tetejében éjszakába nyúló munkát ad neki, még beszól, hogy de azért az esti előadásra próbáljon meg majd valahogy egy szép klasszikus fejet összehozni. Teljes…
Hatalmas, 711 millió dolláros kártérítést ítélt meg egy kaliforniai bíróság a kéretlen internetes reklámok, a spamek miatt a Facebook közösségi oldal számára
Meghosszabbított nyitva tartással, reggel 7 órától este 8 óráig várják a megemlékezőket mind a tizenöt fővárosi köztemetőben szombaton és a következő két napon, a BKV pedig rendkívüli járatokat indít a sírkertekhez.
November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé
A ma hajnali üzemkezdettől újra teljes vonalán, a Vágóhíd és a Jászai Mari tér között közlekedik Budapesten a 2-es villamos, miután pénteken átadták a megújult Fővám téri aluljáróban a megállót és egy szakaszon felújították a vágányokat is.
Kínában minden az országba érkező szilárd hulladékot elektronikus ellenőrzésnek fognak alávetni, hogy megelőzzék a hulladékcsempészést közölték a hét végén kínai vámhivatali illetékesek.
Egyik legelterjedtebb virágunk a muskátli. Sokféle változata közül nálunk az ablakládában, az erkélyeken és a virágágyakban is leggyakrabban a piros virágút láthatjuk. Nézzük meg, hogyan frissíthetjük fel kedvenc fajtáinkat!
Vilma néni tanácsai közkézen forogtak a fiatalasszonyok körében. Kis könyvében a kályha begyujtásától kezdve, a hurkatöltésen keresztül a konyhakert gondozásáig mindenre megtanította az "új asszonyokat". A világ „másik” felén ebben az időben már a csúcson volt a Rolling Stones, de nálunk legfeljebb Karel Gott-ot (Csehszlovákia) és a Táncdalfesztivált lehetett látni - már akinek volt TV-je. Az…
Szinte alig találtak olyan patikát, ahol lehet kapni új típusú influenza elleni vakcinát. Véletlenszerűen választottak ki 5 gyógyszertárat a fővárosban, ám ezek közül csak egy helyen lehetett megvásárolni a szert.
Robbantásos merényletben életét vesztette hét pakisztáni katona, további tizenegy pedig megsebesült szombat reggel a törzsi ellenőrzésű északnyugati országrészben - közölték helyi kormányzati források.
Nem kidolgozott a Fidesz Budapest-programja, de vannak új és jó elemei (…) bár ami új, az nem eléggé átgondolt, ami meg jó, az nem új – értékelte Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester A nemzet fővárosa címmel nemrég bemutatott, Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelölje nevével fémjelzett vitairatot.
A szolgaság – habár egyetemes állapot – sokféle, és a szenvedésnek számtalan alakzata van, amelyet evvel a képzettel vagy metaforával leírni nem célirányos. Ha a fölszabadulás módozatain tűnődünk, akkor a legelső dolgunk a szolgaság tüneteinek fölismerése. Azt hihetnénk, hogy ezek a tünetek nyilvánvalók.
Meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket mind a tizenöt fővárosi köztemetőben a hétvégén, a BKV pedig rendkívüli járatokat indít a sírkertekhez
David Nutt, a londoni Imperial College professzora egy új drogosztályozási rendszert javasol, amely összehasonlíthatóvá tenné az emberek számára a legális és illegális szerek ártalmait.
PÉCS – Megdöbbenve látta a napokban Fafara Éva (70), hogy a pécsi temetőből eltűnt három éve halott férje maradványa. Az özvegyasszony feljelentést tesz, mert vissza akarja kapni szerettét.
Felborult egy román kamion szombaton reggel az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 182-es kilométerszelvényben Sávolynál; a baleset helyszínén várhatóan 10 óráig teljes útzár van - közölte a rendőrség.
Teljes csőd lett a vége a kormány nagy nekibuzdulásának. A bajba jutott adósoknak szánt állami mentőövet ugyanis olyan feltételekhez kötötték, hogy a több százezer nehéz helyzetbe került adósból mindössze háromszázan tudták igénybe venni.
A rendőröket egyenruhájuk, illetve szolgálati igazolványuk és azonosító számmal ellátott jelvényük igazolja. Amennyiben kétsége merülne fel az intézkedő személyazonosságával kapcsolatban, hívja a 107-es segélyvonalat! (Police.hu)
Új személyszállítási üzletszabályzatot vezet be november 15-től a MÁV-START Zrt. A módosításokat az utasok észrevételei, valamint a változó jogi környezet tette szükségessé.
Debreczeni József közíró szerint Orbán Viktor és a Fidesz jövő évi kétharmados parlamenti győzelme megállíthatatlan; a politikai elemző a Magyar Demokratikus Charta budapesti rendezvényén azt is előre...
A Fideszhez közel álló Magyar Nemzetben néhány hete jelent meg, hogy a Ro-Geo Globál Kft. a Fidesz nevében folytat tárgyalásokat „különböző gazdasági csoportokkal”. Emiatt a párt eljárást akart kezdeményezni. Kubatov Gábor pártigazgatót állítólag azóta „megfenyegette” a cég, hogy feljelentés esetén kompromittáló információkat hoz nyilvánosságra a Fideszről.
Visszaélésre ösztönözheti az ajánlattevőket a közbeszerzési törvény idei módosítása, amely érvénytelenné teszi az eljárást akkor, ha csak egy ajánlat érkezik
Meg kell nyerni az afganisztáni tálibok ellen vívott háborút, hogy elkerüljék a "brutális zsarnokság" visszatérését a hatalomba az ázsiai országban - mondta a volt amerikai elnök Újdelhiben.
Kuncze Gábor a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) első közgyűlésén arról beszélt: számos jel utal arra, hogy szükség lenne egy új liberális pártra; a rendezvényen elhangzottakról Boor Ádám szervező t...
Hétről hétre egyre több bankcsődről kell beszámolnia az amerikai sajtónak, már-már jelezve, hogy az elemzők által jósolt közel ezres csődszám eléréshez több bankbezárásra "van szükség" a korábban...
Faludi Magda ötvenhat évig dolgozott a bábszínházban. Ez volt az egyetlen munkahelye. Három esztendeje már nincs ott állásban, de még mindig naponta bejár. A színház szervezője volt, de ennél sokkal több, akár olyan neves írók, mint Tersánszky Józsi Jenő, Kardos G. György is meghallgatták a véleményét, ahogy tervezők, rendezők is.
Fokozott óvatosságra int a tűzoltóság mindenkit mindenszentek és halottak napja előtt, mivel ilyenkor sokan mécsest vagy gyertyát gyújtanak a lakásukban is. A lakástüzek számadatainak elemzésekor e...
BUDAPEST – Kevesen tudják Király Viktorról (25), hogy a Megasztár megnyerése előtt dolgozott az 5 perc Angol online magazinnak is, ő készítette a hanganyagokat, és a hallás utáni értést ellenőrző feladatok nagy részét. Oktatott egy ismert nyelviskolában is, többek között kiskatonákat.
Ma Magyarországon szinte nincs olyan család, akit valamilyen formában ne érintene az alkoholizmus. Számtalan ember szenved ettől és a következményeitől, nem is beszélve az ittasan okozott balesetek áldozatairól.
A helyzetet az ország mindegyik részén és az állam minden területén konszolidálni kell. Embert próbáló feladat lesz, és nagy eredmény, ha túljutunk rajta – vélekedett a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, hangsúlyozván: a Jobbik egyszerű válaszaival szemben a megoldásokat, amelyek korántsem lesznek egyszerűek, csak a Fidesz nyújthatja az ember...