Orbán Viktor óvta az Európai Uniót attól, hogy engedjen Václav Klaus cseh elnök zsarolásának, a magyar kormányt pedig felszólította, hogy ne menjen bele semmilyen engedménybe az ilyen zsarolási kísér...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 620,55 pontos, 3,06 százalékos emelkedéssel, 20.898,66 ponton zárt csütörtökön. A BUX fél százalékos csökkenéssel nyitott reggel, és délelőtt még tovább esett. Az OTP árfolyama délelőtt még jóval ötezer forint alatt, 4.900 forint közelében járt.
A bűnmegelőzés és a lakosság rendvédelembe való bevonása lesz a feladata a jövő év elején munkába álló "polgári seriffnek" - jelentette be Tóth József (MSZP), a város polgármestere csütörtökön sajtótá...
Kimi Raikkönen bevallotta, hogy egykori csapata, a McLaren az egyetlen reális választási lehetőség számára, ha úgy dönt, folytatni szeretné pályafutását a Forma-1-ben.
Az Econet-részvények ajánlati ársávja plusz-mínusz 25 százalékra nő a pénteki kereskedési napon - közölte a Budapesti Értéktőzsde a honlapján csütörtökön este. Ez azt jelenti, hogy a részvényekre vona...
Emberölés miatt nyomoznak a Budapesti Műszaki Főiskola kollégiumában történt haláleset miatt. Az óbudai épületben egy 22 éves fiatal nyolc métert zuhant hajnalban, és a helyszínen életét vesztette. A rendőrség egy fiatalembert már őrizetbe vett.
A 2008 augusztusában Afganisztánban elesett tíz francia katona családja közül kettő feljelentést tesz azért, mert szerintük a hadsereg nem ad tájékoztatást a halálesetek részletes körülményeiről.
Megerősítette kötelezettségvállalását a fővárosi közgyűlés a Kossuth téri mélygarázs megépítése mellett csütörtöki ülésén. A projekthez a főváros 5,8 milliárd forint kötelezettségvállalást nyújt. Ez arra a 35 évre érvényes, amíg az önkormányzat Parking Kft.-je működteti a mélygarázst.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a sűrű, bozontos szakállú férfit, aki fegyverrel rabolt ki egy bankfiókot Kőbányán - értesült a HavariaPress.
Távozik Rátgéber László a Szpartak Moszkvától. A magyar szakemberre csak másodedzőként számítottak volna az orosz kosárlabdaklub vezetői, amit a tréner nem fogadott el.
Magyarország jövő tavasszal gazdasági vészhelyzetben találja magát - véli Orbán Viktor, aki azt követően nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy a KSH nyilvánosságra hozta a legfrissebb munkanélküliségi adatokat. A Fidesz elnöke azt mondta: le kell szorítani az árakat, új munkahelyeket pedig célzott adócsökkentéssel lehet teremteni.
A pozitív befektetői hangulat közepette az olaj árfolyama is felfelé vette az irányt, a decemberi szállítású WTI már ismét 80 dollár felett jár. 3.6%-kal száguldott felfelé a mai kereskedésben az...
Az OTP Bank üdvözli a "lakásmentő" csomagban tervezett változásokat és Kovács Antal vezérigazgató-helyettes optimista az OTP-részvény árfolyamának alakulását illetően. A "lakásmentő" csomag felté...
Yves Saint Laurent megverte Michael Jacksont és Elvis Presleyt is. A tavaly júniusban elhunyt divatcézár ugyanis a legtöbbet kereső halott híresség a Forbes magazin összeállítása szerint.
Nemzetközi embercsempész bandát fogott el a rendőrség. A csoport 7-10 ezer eurót kért személyenként azért, hogy autóval, busszal vagy repülővel mások papírjait felhasználva vietnami állampolgárokat juttassanak ki Angliába.
A berlini fal leomlása után húsz évvel Erich Honecker egykori keletnémet kommunista vezető özvegye, Margot még mindig hisz a szocializmus visszatérésében.
Zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtök délután arról, hogy Szekeres Pál (vívás), Túri György (úszás), Talmácsi Gábor (motorsport), Németh Ferenc (öttusa) és Pulay Imre (kenu) lesz első alkalommal a Papp László Budapest-sportdíj kitüntetettje.
Baja képviselő-testülete ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg azt a határozatot, amelyben arra kérik a városban nevelkedett miniszterelnököt, hogy vonja vissza a költségvetés önkormányzatokat érintő megszorításait. A városi közgyűlésben nemcsak a fideszes, hanem az ellenzékben lévő MSZP-s és SZDSZ-es képviselők is a határozat mellé álltak.
Az Egyesült Államok addig nem adományoz világjárványos influenzavakcinát szegény országoknak addig, amíg saját lakosságának legveszélyeztetettebb csoportjait be nem oltotta, jelentette ki csütörtökön a washingtoni egészségügyi miniszter.
Az elhízás járványos terjedése miatt az új, amerikai egészségügyi reformnak fontos része lehet a kövérséghez vezető tényezők megadóztatása. A kezdeményezés fontosságát jelzi, hogy a világ első számú orvosi folyóirata, a New England of Medicine szerkesztőségi cikkben foglalkozott ezzel a témával.
Hátba lőttek egy férfit kora este Újpesten, a Lóverseny téren. A férfi egy tízemeletes panelházba akart bemenni, amikor a támadó tüzet nyitott rá, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Több lövéssel megsebesítettek egy férfit csütörtök délután Újpesten a Lóverseny téren; a támadó elmenekült, a férfit kórházba szállították - erősítette meg az MTI értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Mintegy háromszázan - köztük térségi fideszes és szocialista országgyűlési képviselők - vettek részt a Nyíregyháza-Vásárosnamény közti vasútvonal bezárása ellen szervezett tiltakozó demonstráción csütörtökön az ófehértói vasútállomáson.
Brüsszelben környezetvédők tüntettek az uniós pénzügyminiszterek találkozója előtt. Az aktivisták azt várják, hogy az EU a tervezett összeg kétszeresét ajánlja fel klímavédelemre a közelgő koppenhágai klímakonferencián.
A Fidesznek fel kell készülnie arra, hogy a jövő tavasszal Magyarország gazdasági vészhelyzettel találja magát szemben - mondta Orbán Viktor magyar újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.
Egy év börtönbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság - a végrehajtást két évre felfüggesztve - azt a vietnami férfit, aki megpróbált megvesztegetni két rendőrt Nyíregyházán.
A nagyobb felületű fitymával rendelkező férfiak nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg HIV-vírussal, ami magyarázhatja a körülmetélés védőhatását is - közölték kutatók az AIDS című szaklap szerdán megjelent számában.
A pozitív visszajelzések jobb teljesítményre sarkallnak, az építő kritika fejlődésünket segíti. Visszajelzésekre tehát szükségünk van. Kérdés, hogy mi ösztönöz nagyobb teljesítményre: a pénz vagy az elismerés?
Csitulni látszik a fővárosi koalíciós válság. Az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők csütörtökön minden fontosabb előterjesztést együtt szavaztak meg a budapesti közgyűlésben. A szocialisták frakcióvezetője szerint ez a burkolt MSZP-Fidesz koalíció jele. Tarlós István szerint Steiner átláthatósági csomag helyett megúszhatósági csomagban gondolkodik.
Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy változtassa meg a más tagállamból származó használt autók regisztrációs adójának kiszámítási módját. A Pénzügyminisztérium (PM) csak a hivatalos iratok kézhez vétele után kívánja kialakítani álláspontját.
A nap végéig kitartott a lendület az amerikai részvénypiacokon, a blue chipeket tömörítő Dow 2.1%-os pluszban fejezte be a kereskedést, az S&P 500 2.3%-kal, a Nasdaq 1.8%-kal erősödött. A...
Négy ember ellen emelt vádat a Los Angeles-i ügyészség, mert feltételezések szerint egy bűnbanda tagjai, amely az elmúlt hónapokban 3 millió dollárt (560 millió forintot) meghaladó értékben tulajdonított el luxustárgyakat hollywoodi sztárok otthonaiból.