2009. október 29. csütörtök

okt. 29
17:00
Értékes Kossuth relikvia 1852-ből (Metropol)
Értékes családi örökséget kapott a monoki Kossuth Lajos Emlékház az 1964 óta Amerikában élő, miskolci származású Stephen Windsortól: az ajándék egy levél, amelyet Kossuth Lajos amerikai útjának végén írt W. T. Coggshall újságírónak, aki a New York Tribune riportereként tudósította lapját a kormányzó egyesült államokbeli tevékenységéről.
okt. 29
17:00
Lemondott az ORTT elnöke (Alternatív Energia)
Lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László.
okt. 29
17:00
Négy olaszliszkai vádlott életfogytiglant kap (Metropol)
Az olaszliszkai emberölés öt vádlottja esetében az elsőfokú ítélet súlyosbítását, közülük négy vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta Tóth István fellebbviteli főügyész csütörtökön a Debreceni Ítélőtáblán folyó tárgyaláson.
okt. 29
17:00
Túl agresszíven védekeznek a Forma-1-ben (F1világ)
A forma-1-es versenyzők készen állnak arra, hogy megkérjék Charlie Whiting versenyigazgatót, hogy tisztázza, mely manőverek megengedettek, és melyek nem a védekezések alkalmával, miután több hasonló baleset történt az elmúlt versenyen Brazíliában.
okt. 29
17:01
Magára talált a forint - segített ebben az amerikai makroadat (ProfitLine)
Erősödött a forint, csütörtökön délután 5 óra előtt nem sokkal 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, szemben a reggeli 273,63 forint és a szerda délutáni 273,23 forinttal.
okt. 29
17:02
A felhő lesz az úr (HírTV)
Észak felől fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és több helyen kell esőre, záporra számítani. Éjszakától északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet, pénteken a többórás napsütés mellett nyugaton több, másutt kevesebb gomolyfelhő várható.
okt. 29
17:02
Lemondott az ORTT elnöke (videóval) (Kreatív Online)
Benyújtotta lemondását Majtényi László, az ORTT elnöke a szerdai országos kereskedelmi rádiós frekvenciákról hozott döntés után. Az elnök kizárta volna a nyerteseket, de leszavazták, Sólyomnak azt írta: nem tudta távol tartani a pártpolitikát.
okt. 29
17:02
A Fidesz több mint 1400 módosító indítványából egyet sem támogat a kormány (Alternatív Energia)
A gyermekétkeztetéssel, a kórház-finanszírozással, a távhőáfa-csökkentéssel kapcsolatos megállapodásokat rögzítik többnyire azok a szocialista, a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványok, amelyeket a kormány támogat; a kabinet a Fidesz nagyjából 1400 módosító indítványából egyet sem fogadott be.
okt. 29
17:02
Kétezer miskolci család kapott élelmiszert (Metropol)
Megkezdte idei EU-élelmiszersegély-programjának második szakaszát az Ökumenikus Segélyszervezet. Ennek első hetében három északkelet-magyarországi megyében, 78 településen, mintegy 380 tonna élelmiszert juttatnak el rászorulókhoz - mondta Kis Boáz sajtómunkatárs csütörtökön.
okt. 29
17:03
Fizetésemelésért tüntetnek a román metró alkalmazottai (hirado.hu)
A dolgozók érdekeit védő szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek
okt. 29
17:04
Elnapolták a BKV-járművek bekamerázásának ügyét (Alternatív Energia)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyhangúlag úgy döntött, később tárgyalja a BKV járataira felszerelendő kamerák kérdését.
okt. 29
17:04
Kinevezték három kórház főigazgatóját (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki zárt ülésén döntött az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, valamint a Nyírő Gyula Kórház főigazgatóinak kinevezéséről.
okt. 29
17:05
Márai újabb regénye jelent meg franciául (hirado.hu)
A San Gennaro vére című regényt Georges Kassai és Zéno Bianu ültette át francia nyelvre
okt. 29
17:06
Hoppá! Magyar celeb az APEH feketelistáján! (Pénzcentrum)
Ma közzétette az APEH a 10 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező magánszemélyek listáját. A felsorolás 2820 nevet tartalmaz, többségüket lakcímmel együtt - egy hírességet is találtunk köztük....
okt. 29
17:06
Eldőlt: hazánkban tárol gázt Szerbia (Portfolio)
Megszületett a megállapodás az E.ON és a szerb állami Srbijagas gáztársaság között, így a téli hónapokra 200 millió köbméter gáz áll majd Szerbia rendelkezésére a hazai kereskedelmi tárolókban. Az...
okt. 29
17:06
Lesz Michael Jackson múzeum (Metropol)
Múzeumot hozna létre fia emlékére Michael Jackson apja; Joe Jackson az énekes szülővárosában az Indiana állambeli Garyben rendezné be a múzeumot.
okt. 29
17:06
Uzsora miatt előzetes letartóztatásba került egy házaspár Borsod-Abaúj-Zemplénben (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a házaspárt, akik veréssel, fenyegetésekkel vették el "ügyfeleiktől" a soha meg nem szűnő uzsorakölcsönök kamatait - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője csütörtökön.
okt. 29
17:07
Erőre kapott a forint (hirado.hu)
Délután 4 óra után nem sokkal 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon
okt. 29
17:08
25%-ra szélesítik holnap az econet sávot! (Portfolio)
A BÉT bejelentette, hogy a holnapi tőzsdenapra az econet.hu részvények kereskedési sávját +/-25%-os elmozdulásig szélesíti ki. A papírok valóságos szárnyalásba kezdtek, miután bejelentésre került,...
okt. 29
17:08
Karamazov testvérek a balettszínpadon (Metropol)
A Karamazov testvérekből készített két felvonásos, egész estét betöltő táncdrámát a világhírű orosz koreográfus, Borisz Eifman; Dosztojevszkij monumentális regényének balettszínpadra alkalmazott változatát november 7-én és 8-án mutatja be a Magyar Állami Operaházban a Magyar Nemzeti Balett.
okt. 29
17:09
BÉT: a tegnapi nap ellentetjét produkálta az index (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 620,55 pontos, 3,06 százalékos emelkedéssel, 20.898,66 ponton zárt csütörtökön. A Mol 1,94 százalékkal 16.005 forintra erősödött, az OTP részvények ára 7,...
okt. 29
17:18
„A kormányintézkedéseknek közük sincs a fejlesztéshez” (HírTV)
A Fidesz szerint semmi köze nincs a vasúti közlekedés fejlesztéséhez a kormány tervezett intézkedéseinek. Fónagy János hozzátette: a nyilvánosságra került dokumentumok szerint az átalakításokkal saját magukkal szemben is késében vannak a szaktárcánál és a kormánynál.
okt. 29
17:18
A Manchester szerint „ellapozta” magát a bíró (Metropol)
A Manchester Unitednél úgy vélik, a játékvezető hibásan adott sárga lapot Fabio da Silvának a Barnsley elleni keddi angol labdarúgó Ligakupa-mérkőzésen, helyette ugyanis ikertestvérét, Rafaelt kellett volna büntetnie.
okt. 29
17:18
Lemondott az ORTT elnöke (Metropol)
November 30-ai hatállyal lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László. A rádiópályázat volt a kiváltó ok - nyilatkozta Majtényi. Sólyom László tudomásul vette Majtényi László lemondását.
okt. 29
17:20
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EU-s konjunktúra-mutató októberben meglepően -2,07 pontról -1,78 pontra javult (előrejelzés -1,90 pont), míg a gazdaságba vetett bizalom mutatója 82,8 pontról 86,2 pontra emelkedett (előrejelzés 84,4 pont). A fogyasztói bizalom a várt szerint -19 pontról -18 pontra tudott javulni. Az amerikai GDP a 3. negyedévben a várt 3,2% helyett 3,5%-kal emelkedett (előző: -0,7%). Az egyéni fogyasztás…
okt. 29
17:20
Räikkönen kereste idén a legtöbb pénzt (Metropol)
Lapértesülés szerint csillagászati összegért, 45 millió dollárért versenyzett idén Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája.
okt. 29
17:22
Irreálisan ütemezték a Kossuth tér átépítését? (HírTV)
A Parking Kft. fellebbez a Kossuth téri mélygarázs építési engedélye miatt. A cég ügyvezető igazgatója szerint minden szükséges dokumentum megvan. Közben Rogán Antal kijelentette: a építés ütemezése irreális, szerinte nem lehet befejezni egy év alatt.
okt. 29
17:24
Őrület a köbön - elszálltak a piacok (Portfolio)
Komoly lökést adott a piacoknak a délutáni, vártnál jobb amerikai GDP adat, a tőzsdék a napok óta tartó esés után felfelé vették az irányt. A legnagyobb visszahúzást a pénzügyi szektorban láthattuk,...
okt. 29
17:27
A pártpolitika közbeszólt - ezért távozott Majtényi (Privátbankár)
November 30-ai hatállyal lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László. A médiahatóság tavaly áprilisban hivatalba lépett veze...
okt. 29
17:29
Az amerikai GDP megmentette a forintot (Privátbankár)
Erősödött a forint, csütörtökön délután 4 óra után nem sokkal 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, szemben a reggeli 273,63 forint és a szerda délutáni 273,23 forinttal. A forin...
okt. 29
17:30
A regisztrációs adó egyes rendelkezéseinek módosítására szólítja Brüsszel Magyarországot (ProfitLine)
Az Európai Bizottság felszólította csütörtökön Magyarországot, hogy módosítsa a regisztrációs adóra vonatkozó, más tagállamból származó használt személyszállító gépjárművek esetében az adóalap megállapításakor alkalmazandó értékcsökkenéssel kapcsolatos rendelkezéseket.
okt. 29
17:33
Ecclestone: Doningtonnak befellegzett (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone megerősítette, hogy Donington nem rendezheti meg a jövő évi Brit Nagydíjat, miután az utolsó határidőt is elmulasztotta, és nem szerezte meg a pálya felújításához szükséges pénzt.
okt. 29
17:36
Recepteket gyűjt a leggazdagabb magyar nő (Blikk)
BUDAPEST – Bár az ország leggazdagabbjainak listáját még mindig férfiak vezetik, a gyengébbnek mondott nem tagjai erősen megvetették már tagjai erősen megvetették már a lábukat a társaságban. Élharcosuk, Kósa Erika a 18. helyen áll a Népszabadság 150 leggazdagabb magyarról szóló kiadványában 32 milliárdos összvagyonával.
okt. 29
17:36
Orbán: A Fidesz segítheti ki az országot a gazdasági vészhelyzetből (+videó) (HírTV)
Magyarország jövő tavaszra gazdasági vészhelyzetbe kerülhet, ha a kormány folytatja jelenlegi politikáját - mondta Orbán Viktor Brüsszelben, ahol részt vett az Európai Néppárt vezetőinek csúcstalálkozóján.
okt. 29
17:36
80 ezer új influenzás egy hét alatt (Metropol)
Nyolcvanezer közelébe emelkedett a H1N1 influenzavírus-törzs okozta új megbetegedések száma Angliában az elmúlt héten.
okt. 29
17:36
Michelle Obama a Glamour címlapján (Metropol)
Bár kétségtelenül divatikon, mégsem stílusával, hanem társadalmi tevékenységével érdemelte ki Michelle Obama, hogy a Glamour címlapján szerepeljen.
okt. 29
17:36
Emberölés miatt nyomoznak egy kollégiumban (Metropol)
Emberölés miatt nyomoznak egy fővárosi kollégiumban csütörtökön hajnalban történt haláleset miatt - tudatta honlapján a rendőrség.
okt. 29
17:36
Új vírus - csaknem 80 ezer új angliai eset egy hét alatt (Alternatív Energia)
Nyolcvanezer közelébe emelkedett a H1N1 influenzavírus-törzs okozta új megbetegedések száma Angliában az elmúlt héten. Ez majdnem 50 százalékos növekedés egyetlen hét alatt, és a járvány ismét közelít a nyáron mért csúcsponthoz.
okt. 29
17:38
Majtényi a pártpolitika miatt mondott le (Alternatív Energia)
November 30-ai hatállyal lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László. A médiahatóság tavaly áprilisban hivatalba lépett vezetője csütörtökön azt közölte: döntéséről a nap folyamán tájékoztatta az őt a posztra jelölő köztársasági elnököt és a kormányfőt. Majtényi László közlése szerint a levélben az olvasható: "Azon a napon,…
okt. 29
17:39
Tiltakozik a MÚOSZ az új frekvenciakiosztás miatt (hirado.hu)
A testület szerint a döntés "a demokratikus közélet normáit, valamint a médiafogyasztó közönség érdekeit sérti"
okt. 29
17:41
Kevesebben keresnek állást Amerikában (hirado.hu)
Nem kapkodnak a tengerentúli vállalatok a külföldi munkavállalók után
okt. 29
17:42
Micsoda meglepetés! - Tovább tépik az OTP-t (Portfolio)
A délutáni, vártnál jobb amerikai GDP adat komoly lökést adott a piacoknak, az indexek azóta is emelkednek, újabb napi csúcsokat döntve. A fejlett piacokon jelenleg 1% körüli erősödés mutatkozik, a...
okt. 29
17:43
Hullámzó nap után pluszban zárt a BUX (hirado.hu)
A részvényindex 3,06 százalékos emelkedéssel, 20.898,66 ponton zárt csütörtökön
okt. 29
17:54
Lemondott az ORTT elnöke (HírTV)
Lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról Majtényi László - erősítették meg a Független Hírügynökségnek az ORTT-ben.
okt. 29
17:54
A Blikk tüntetni hívja a hallgatókat (Kreatív Online)
A Blikk tüntetni küldené a Danubius és a Sláger hallgatóit, a Népszabadság süket politikusok alkujáról ír. Lapszemle és részletek a ma reggeli Bumerángból.
okt. 29
17:54
Életbe léphet a Lisszaboni Szerződés (Metropol)
Elhárult az akadály a Lisszaboni Szerződés életbe lépése elől - közölte csütörtök este Brüsszelben Szollár Domokos kormányszóvivő útján Bajnai Gordon miniszterelnök. Maradt azonban a patthelyzet a klímafinanszírozás ügyében.
okt. 29
17:54
Még lehet dohányozni az aluljárókban (Metropol)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elnapolta annak az előterjesztésnek a tárgyalását, amely megtiltaná a dohányzást a budapesti gyalogos-aluljárókban.
okt. 29
17:54
Orbán óvja az EU-t attól, hogy engedjen Klaus zsarolásának (Alternatív Energia)
Orbán Viktor óvta az Európai Uniót attól, hogy engedjen Václav Klaus cseh elnök zsarolásának, a magyar kormányt pedig felszólította, hogy ne menjen bele semmilyen engedménybe az ilyen zsarolási kísérlet eredményeként.
okt. 29
17:56
Félmillió liter tejet locsoltak szét a földeken (HírTV)
Az alacsony felvásárlási árak ellen tüntettek a cseh tejtermelők. A napi termelés hét százalékát - félmillió liter tejet - locsoltak szét a földeken és több városban.
okt. 29
17:57
Híradó, 2009. október 29. 17:30 (hirado.hu)
Híradó délután

Keresés