Az elmúlt hetekben számos méh- vagy darázscsípés okozta allergiás reakcióról, fulladásról számoltak be a hírek. A legutóbbi eset a tegnapi nap folyamán történt, ekkor darazsak támadtak gyermekekre Kaposváron. Az esettel kapcsolatban Dr.Gönczi Zsuzsanna allergológus válaszol.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a szakágak szponzorai a plakátok és a szpotok mellett idén gerillakampánnyal is próbálkoztak. Olimpiás reklámok és hirdetői magyarázatok.
Egy férfi holttestét találták meg az út szélén Balatonszemesen, a közelben előkerült a feltételezett gázoló frissen lemosott autója is. Az eljárás során kiderült, hogy a gyanúsított ittasan vezetett.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által létrehozott úgynevezett "bolgár dzsamaat" egy csoportját fogták el Baskíriában - közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója csütörtökön.
A 2001. május 23-án kiadott „ Az Európai Unió adópolitikája – prioritások az elkövetkezendő évekre” dokumentuma képezi az Európai Bizottság adózásra vonatkozó stratégiáját.
A jövő héttől sűrűbben járnak a BKV járatok. Jelentősen csökken majd a várakozási idő a metróvonalakon és a főbb villamos- és buszjáratok vonalain - mondta az InfoRádiónak BKV Zrt. szóvivője.
Két embert kellett előállítani a rendőröknek Szegedi Ifjúsági Napok nulladik napján, szerdán. Egy kecskeméti fiatalembernél kábítószergyanús anyagot találtak, egy másik fiatal megbotránkoztatóan viselkedett.
Az iskolakezdésre való tekintettel egy héttel korábban, már csütörtökön elkezdi a családi pótlék kifizetését a Magyar Államkincstár - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
Az elismert amerikai dzsessztrombitás, Leroy Jones lép fel idén a Művészetek Palotája által megrendezett New Orleans Swing fesztivál sztárjaként. A MÜPA idén szakított a hagyományokkal, és nem a kelet-európai előadókra helyezi a hangsúlyt, hanem visszanyúl a gyökerekhez.
Immár tizenhét éve töretlenül jelentkezik a Budai Várban a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál. Ebben az évben sem hagyják cserben a lelkes közönséget, akik már alig várják, hogy szeptember legyen és végre belekóstolhassanak a hazai és nemzetközi vörösek, fehérek és rózsaszínűek világába.
Az EUR/USD-ot 1,477 körül jegyzik. A kedvező chart-technikai helyzet ellenére sem jutott messzire az árfolyam. A MACD vételeket jelez, a Stochastik pedig megerősítette a jelet saját vételi jelével. 14.30-kor teszik közzé az első munkanélküli segélykérelmek augusztus 23-i heti számát. Az emelkedő tendenciaára való tekintettel tovább is mélyrepülésben van a munkaerő-piac. Ellenállások 1,4807-nél és…
A helyi élelmiszerkereskedés megélénkítésére beindult az országos "Mi piacunk" akció, amelynek keretében a Galga-menti térségben elsőként a Pest megyei Bagon újult meg a hosszú ideje zárva volt piac, ...
Kulcsár Attila előzetes letartóztatását rendelte el csütörtökön a Fővárosi Bíróság. A brókerbotrány másodrendű vádlottja, Kerék Csaba, a Britton cégcsoport résztulajdonosa öt évet kapott. Rejtő E. Tibort, a K&H volt vezérigazgatóját viszont felmentették.
A horvát tőzsdefelügyelet (HANFA) egyelőre nem dönthet a Mol által benyújtott vételi ajánlatról, mert az augusztus 20-án kért kiegészítő dokumentumokat még nem kapta kézhez - tudta meg csütörtökön az MTI.
A horvát tőzsdefelügyelet (HANFA) egyelőre nem dönthet a Mol által benyújtott vételi ajánlatról, mert az augusztus 20-án kért kiegészítő dokumentumokat még nem kapta kézhez - tudta meg az MTI. A HA...
Az iskola léte nem lehet csak finanszírozási kérdés - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök arra reagálva, hogy az érintett települések polgármesterei azon véleményüknek adtak hangot: ha elmegy az iskola, elmennek a fiatalok és vége a falunak.
Már a világ 20 legnagyobb gyógyszergyára alkalmazza kutatásaihoz a ThalesNano Zrt. által három éve kifejlesztett miniatűr hidrogénező reaktort, a H-Cube berendezést - olvasható a stratégiai...
Lezártak egy teljes utcát Kecskeméten, mert több eldobált gránátot találtak az út mentén. A veszélyes tárgyak eredete egyelőre ismeretlen, de valószínű, hogy egy fémhulladéktelepen próbáltak túladni rajtuk, sikertelenül.
Az orosz haderő szabadon engedte csütörtökön azt a 12 grúz katonát, akit még a múlt hét elején vett őrizetbe a Fekete-tenger partján fekvő Poti kikötőjében - közölte Alekszandr Lomaia, a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára.
A fogyasztóvédelmi hatóságnak is lehetősége lesz a jogsértő üzletek ideiglenes bezárására; az illegális húsüzemek akár kétmilliárd forintos bírságra is számíthatnak.
Lapértesülés szerint a munkaadók nem kívánnak újabb hároméves bérmegállapodást kötni, ezért alig van esély arra, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a felek meg tudjanak egyezni.
Kulcsár Attilát az elsőfokú ítélet kihirdetését követően újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés miatt fennáll a sz...
Hong Kong exportja július hónap során 11.1 százalékkal emelkedett a tavalyi értékhez képest, mely a múlt hónapban két év óta először elszenvedett csökkenést követte. (ProfitLine.hu)
Nincs gyógyhatása annak a két termékcsaládnak, amelyet négy cég forgalmazott Magyarországon, ezért a Gazdasági Versenyhivatal 171 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A hivatal szóvivője azt mondta: a magas összeget az indokolja, hogy a termékekkel igen sérülékeny fogyasztói réteget céloztak meg.
Az Európai Unió rendelete szerint szombattól az európai mobilszolgáltatóknak ismét csökkenteniük kell roamingtarifáikat: a három magyar szolgáltató ügyfeleinek esetében a rendelkezés mintegy 10 százal...
Nem lehet egyszerű pénzkérdésként kezelni a kistelepülési iskolák fenntartását - mondta Sólyom László a VII. Nevelésügyi Kongresszus zárónapján. A köztársasági elnök az oktatás minőségét sorsdöntőnek tartja az ország szempontjából, amelynek ezért mindenhol kiemelt figyelmet kell kapnia.
Kulcsár Attilát az első fokú ítélet kihirdetését követően csütörtökön újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a nem jogerősen kiszabott nyolcéves szabadságvesztés miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
Kulcsár Attilát az elsőfokú ítélet kihirdetését követően csütörtökön újra előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság, tekintettel arra, hogy a nem jogerősen kiszabott nyolcéves...
Augusztusban 7,8%-ról 7,6%-ra csökkent a német munkanélküliségi ráta, kellemes meglepetést okozva ezzel (előrejelzés: 7,8%). Ezzel továbbra is robosztusnak mutatkozik a német munkaerő-piac. Az EU-s M3-as pénzmennyiség júliusban 9,3%-kal emelkedett, miközben az elemzők 9,0%-os emelkedéssel számoltak a legutóbbi +9,5% után. A csökkenő hitelmegítélések miatt lassulhat az EU-s M3-as pénzmennyiség…
Sándor Klára hozzátette: mivel a most nyilvánosságra került Megegyezés című Gyurcsány-program oktatásra vonatkozó része teljes összhangban van azzal, amit az SZDSZ a 2006-os koalíciós programban látni szeretett volna, ezt a részt a párt természetesen nem utasíthatja el.
A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a kormányfő reformtervezetének oktatásra vonatkozó részét - jelentette be Sándor Klára, a párt oktatási és tudományos bizottságának alelnöke csütörtökön,...
Interneten, webkamerán keresztül keres állítólagos színitanodájába jelentkezőket az ózdi fojtogató néven hírhedtté vált egykori rendező, akinek sajátságos oktatási módszere miatt harminc évvel ezelőtt meghalt egy fiatal lány. A rendőrség kéri, hogy a vele kapcsolatban álló fiatalok legyenek óvatosak.
Az Összefogás az erőszak Ellen mozgalom aggodalommal vette tudomásul, hogy a Magyar Gárda betiltására irányul ó per bír ó ját megfenyegették, és ezzel elérték a tárgyalás...
A Tiffany ékszerbolt második negyedéves duplázódó nyeresége meglepte a Wall Street-i elemzőket, a jelentős profitbővülés a rendkívül erős ázsiai és európai értékesítéseknek köszönhető. (ProfitLine.hu)
Az interjúztatási technikák közül sokan csak azokat ismerik, amelyeket a lehető legegyszerűbb megkerülni, elvégre egy "Mi a három legrosszabb tulajdonsága?" típusú kérdésre nem nehéz felkészülni. Jobb, hogyha ezek a kérdések a feledés homályába merülnek, érdemes megpróbálni a pályázó személyiségének mélyéig hatolni az interjú, az értékelő központ vagy különböző tesztek segítségével.
Börtönbüntetésre ítélte a bíróság a K and H Equties volt befektetési tanácsadóját, Kulcsár Attilát. A sikkasztás miatt elítélt férfit 229 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a bíróság. Az összes veszteség az ügyben megközelítheti a 46 milliárdot. Most a bíróság több vádlottat is vagyonelkobzásra és pénzbüntetésre ítélt, ez az InfoRádió számítása szerint több mintegy 1,8 milliárd forint.
Ellopták az osztrák rendőrfőnöknő szolgálati autóját, ráadásul a háza elől. Andrea Raninger akkor szembesült autója hűlt helyével, amikor éppen munkába indult. Legalább volt annyi helyzeti előnye,...
Az Idaho állambeli Boise városában halálra ítélték azt a könyörtelen gyilkost, aki 2005-ben előbb kiirtott egy egész családot, hogy elrabolhassa két gyermeküket, majd a magával hurcolt nyolc- és kilencéves áldozatait megerőszakolta, megkínozta és egyiküket megölte.
Negyvenmillió forintos kárt okozott egy őz csütörtök hajnalban a 44-es főúton, Kardos külterületén. A vad ugyanis egy pótkocsis teherautó elé ugrott, amely felborult. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) legközelebbi ülésén tájékozódjon a Magyar Gárda per bírájának megfenyegetéséről - ezt kezdeményezte Bárándy Gergely, a tanács szocialista tagja csütörtökön.
Oroszország kísérletet hajtott végre csütörtökön egy esetleges ellenséges rakétavédelmi pajzsot áttörni képes RSZ-12M Topol rakétával - jelentette be az orosz hadászati rakétaerők parancsnoksága és a moszkvai védelmi minisztérium.