Egyenruhában kötelező szolgálatot teljesíteni a mintegy 100 ezer pekingi taxisnak az olimpia alatt. Az egységes megjelenés jegyében a sofőröknek sárga inget, kék nadrágot és fekete-sárga csíkos...
Magyarország több mint 100 millió forint értékű segélyszállítmányt juttat el Ukrajna árvíz sújtotta térségébe; a védelmi eszközöket, gyógyszereket és élelmiszereket szállító 7 kamionból álló konvoj délben lépte át a záhonyi határállomást.
Az újabban bejelentett távhő- és melegvíz szolgáltatás árának emelése azt jelenti, hogy az idei emelések összességében elérik a 11,6 százalékot - Iván László sajtótájékoztatója.
Egy családi háznak ütközött egy személygépkocsi szombaton kora délután a főváros XVI. kerületében, a Sasvár utcában - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Az internetes jegyvásárlási rendszer bevezetése, június 16-a óta eddig 18 ezer vasúti menetjegyet, helyjegyet és pótjegyet adott el a MÁV-START elektronikusan.
A jeges szelek irányának megváltozása miatt egyetlen év alatt drasztikusan lehűlt Nyugat-Európa éghajlata 12 679 évvel ezelőtt - állapították meg tudósok, akik egy németországi tó üledékét tanulmányozták.
Öt órát kell várniuk azoknak az autósoknak, akik Röszkénél akarják elhagyni az országot, míg az ott belépők három és fél órás veszteglésre számíthatnak. Hegyeshalomnál is több kilométeres kocsisor alakult ki, Záhonynál pedig tíz órára nőtt a várakozási idő a kilépő oldalon a kamionoknak, új számítógépes rendszert vezettek be ugyanis az ukrán oldalon.
Csendélet a Tisztelt Házban. Éjfélre jár. Üres a karzat, tévéknek, újságíróknak híre-hamva, öten-hatan lézengenek a padsorokban, a pulpituson ülő elnök és jegyző is bóbiskol. Elérkezett a napirend utáni felszólalások ideje. Örök talány: kihez és minek szólni ily cudar időben? Mégis, hétről hétre, tengernyi keserűséget, félelmet, aggodalmat soroltak, országunkról és szűkebb környezetükből…
Nem bírnak a török tűzoltók az Antalyia üdülőváros körzetében tomboló erdőtűzzel. A lángok miatt több falu lakosságát ki kellett telepíteni. Ókori görög emlékek is veszélybe kerültek. A tengerparton nyaralók biztonságban vannak.
Több mint 50 európai légitársaság szembesül eddigi legnagyobb árképzési válságával és jelenthet csődöt a nyári vakációk befejeztével, állítja a brit Times című napilap szombati internetes kiadása. Mint Douglas McNeil, a Blue Oar befektetési cég légiközlekedési elemzője elmondta: a kerozin-áremelések okozta krízisnek áldozatul eshet több európai légitársaság, köztük a Malév is.
Árvíz miatt átmenetileg le kellett zárni a hét végén a spanyol-andorrai határátkelőt. A heves esőzések miatt kilépett medréből a Runer folyó és az átkelő víz alá került.
A CBS News amerikai televízió értesülése szerint súlyosan megsebesült vagy meghalt Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetője egy múlt heti légicsapásban Pakisztánban.
A CBS News amerikai televízió értesülése szerint súlyosan megsebesült vagy meghalt Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetője egy múlt heti légicsapásban Pakisztánban. A CBS News egy...
Mrs. Miller korának hatalmas ikonja volt: rajongók százezrei kapkodták szét a lemezeit. Tehetségének ecsetelésére nem találunk illő szavakat. Tökéletes védőoltás romantika ellen, bár a genfi egyezményben nincs betiltva. Még.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) meghirdeti a Svájci Hozzájárulás első két pályázati felhívását, az alapinfrastruktúra javítása, valamint a természeti katasztrófák megelőzése, kezelése témában. Svájc - az Európai Unióval kötött megállapodás alapján - a 2004-ben az unióhoz csatlakozott tagországok számára 1 milliárd svájci frank értékben fejlesztési hozzájárulást ad, amelyből Magyarország…
Az egy hete lakásában már holtan fekvő idős asszony holtteste, a lakásban lévő nagy mennyiségű szemét, és a macskák óriási bűzt árasztottak Miskolc egyik emeletes házában.
Kisiklott egy személyszállító vonat Tolna megyében, a Szakály-Hőgyész-Kurd vonalon vasárnap délután - erősítette meg az MTI-értesülését a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI úgy tudja négy...
Nyolc politikai vitanapot tartott a T. Ház a II. Gyurcsány-kormány regnálása óta. A kormányfő (Gyurcsány Ferenc) hármat, a Fidesz kettőt, egyet-egyet az MSZP és a KDNP, egyet pedig a Fidesz és a miniszterelnök közösen kezdeményezett. 198-an szólaltak fel, 547 alkalommal.
Az augusztus elsejei öt és fél százalékkal együtt idén eddig már 11 százaléknál nagyobb mértékben drágult a távhőszolgáltatás, ez egy átlagos 52 négyzetméteres lakás esetében havi 700-800, évente közel tízezer forint pluszkiadás - mondta szombati sajtótájékoztatóján Iván László Fidesz-képviselő. Szerinte ez a nyugdíjasok, a sokgyerekesek, munkanélküliek és panelekben élők nagy részét már a…
A CBS News amerikai televízió értesülése szerint súlyosan megsebesült vagy meghalt Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetője egy múlt heti légicsapásban Pakisztánban.
A McLaren-Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte meg a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő vághat neki az első helyről a vasárnapi futamnak.
LOS ANGELES – Néhány év múlva kapható lesz az amerikai csodagyógyszer, amellyel sportolás nélkül szerezhetünk kockahasat és bomba alakot. Az AICAR nevű pirula jól szerepelt az állatkísérleteken, és már folynak a tesztek embereken is
A Magyar Közgazdasági Társaság Egerben tartotta a 46. közgazdász-vándorgyűlést, amelynek több mint 70 előadója és csaknem 400 résztvevője két plenáris ülésen és hat szekcióban vitatta meg a lisszaboni reformok magyarországi megvalósításának állapotát, a hiányosságok okait, valamint a további teendőket. Növelnék nyugdíjkorhatárt, modernizálnák az adórendszert, meghosszabbítanák Paks életciklusát és…
A cukorhelyettesítő xylitolt tartalmazó készítmények csökkentik a szuvasodást okozó baktériumok számát a gyerekek fogain - állapították meg amerikai kutatók
Feltehetően pályahiba miatt siklott ki és borult több vagonja az oldalára a Kaposvárról Budapestre tartó személyvonatnak, a Tolna megyei Kurd közelében; a vonaton utazók közül tizenketten megsérültek, közülük ketten súlyosan. A helyszínre látogatott Szabó Pál közlekedési miniszter.
Hétezer éves őslakos települést találtak kubai régészek a szigetország nyugati részén fekvő Canimar Abajóban. A leletek C-14 módszerrel történő megvizsgálása után valószínűnek látszik, hogy ez a...
Terrortámadásban tizenhárom polgári személy vesztette életét szombaton Afganisztánban: a támadók az országút szélén elrejtett robbanószerkezetet hozták működésbe egy elhaladó kisbusz mellett a tálib lázadók által a leginkább veszélyeztetett Kandahár tartományban, Spin Boldak közelében.
Üzembiztosnak minősítették szakemberek azt a mentőhelikoptert, amely egy szombat reggeli mentés során meghibásodott - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton délután. A hibát az észlelésétől...
Szombat délután Teheránba érkezett a szíriai elnök. Kétnapos iráni látogatásán Basar Asszad találkozik a perzsa állam legfőbb vallási és állami vezetőivel, és tárgyalásaik során szó lesz az iráni atomprogramról is.
A roma holokauszt áldozatainak emléknapján a lengyelországi auschwitz-birkenaui egykori láger területén felállított roma holokauszt emlékmű előtt tartott központi megemlékezésen Teleki László szocialista országgyűlési képviselő a magyar kormány képviseletében helyezte el koszorúját és mondott emlékező beszédet.
Népszavazáson dönt szombaton Lettország arról, hogy megváltoztassák-e az alkotmányt, mégpedig úgy, hogy ne csak választás esetén, de referendum megrendezésével is feloszlatható lehessen a parlament.
A roma holokauszt áldozatainak emléknapján a lengyelországi auschwitz-birkenaui egykori láger területén felállított roma holokauszt emlékmű előtt tartott központi megemlékezésen Teleki László...
Trónváltás a férfi teniszezők világranglistáján: négy és fél év után a svájci Roger Federer elveszíti a világelsőséget. A jelenleg még második spanyol Rafael Nadal amennyiben megnyeri a Cincinnati kéménypályás tornát, akkor hétfőtől már ő lesz az éllovas.
Az Accenture bemutatta Zöld Technológia Csomagját, amely a vállalatok számára lehetővé teszi, hogy az IT oldalukat is bevonják zöld programjaik értékelésébe és továbbfejlesztésébe.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap inkább keleten növekszik meg többször a gomolyfelhőzet. Szórványosan várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. A...