2008. augusztus 9. szombat

aug. 9
12:30
Humanitárius katasztrófa Dél-Oszétiában (hirado.hu)
Dmitrij Medvegyev orosz államfő felszólította az illetékes szerveket, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést a humanitárius katasztrófa elhárítása érdekében
aug. 9
12:45
Fekete hétvége: már öt halott az utakon (Infostart)
Öten haltak meg délelőtt közlekedési balesetekben az országban, az áldozatok többssége autóban utazott.
aug. 9
12:45
Fidesz: Gyurcsány a felelős a panelekben élők helyzetének romlásáért (HírTV)
Azonnali lépéseket sürget a Fidesz a kormánytól, a távfűtéses lakásban élők érdekében. László Tamás országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferencet tette felelőssé a panellakásokban élők helyzetének romlásáért, mert mint mondta, miközben ezeket az embereket érinti a legsúlyosabb a gázáremelkedés, a kormány nem tesz semmit helyzetük megkönnyítésére, és a beígért pályázatok…
aug. 9
12:45
Holnaptól visszatér a jóidő! (Adó1százalék)
Esős idő van az ország egész területén. Az előrejelzések szerint később felszakadozik a felhőzet.
aug. 9
12:48
Nevezzen és nyerjen a Bors főzőversenyén! (BorsOnline)
Fantasztikus volt a hangulat a Bors tavalyi borsos tokány főző versenyén, így aztán nem is volt kérdés: idén is kipróbáljuk, ki készíti a legjobban el ezt az ételt. Augusztus 30-án szombaton Szentendrén dől majd el a nagy kérdés, és bárki nevezhet ötödmagával.
aug. 9
12:48
GYORSHÍR: Amerikai csapatkapitány rokonait késelték meg Pekingben (hirado.hu)
Egy kínai férfi támadott rá két amerikaira és kínai idegenvezetőjükre a Dobtoronyban - az egyik turista meghalt
aug. 9
12:48
Berkshire Hathaway - 8 százalékkal csökkenő profit a 2. negyedévben (ProfitLine)
A Berkshire Hathaway Inc. a pénteken közzétett második negyedéves jelentésében 8 százalékkal csökkenő nyereségről számolt be a csökkenő biztosítási prémium és a nem realizált 1 milliárd dollár értékű derivatív ügyleteken elszenvedett veszteségek miatt. (ProfitLine.hu)
aug. 9
13:00
50 ezer embert kiszervezne a GE - mi lesz a magyarokkal? (Piac és Profit)
A döntés még nem született meg, egyelőre vizsgálja a General Electric (GE), hogy a világszerte 50 ezer embert foglalkoztató, több mint 13 milliárd dolláros éves forgalmú Consumer and Industrial üzletágat önálló cégbe szervezi-e.
aug. 9
13:03
Sikerek és tragédiák az elmúlt négy évben (Infostart)
Séra Miklós sikeredző tavalyi halála és a női kajakosok körüli konfliktusok egyaránt nehézzé tették az elmúlt időszakot - mondta a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Angyal Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az elmúlt négy évben a legnagyobb siker a 2006-os szegedi világbajnokság volt.
aug. 9
13:03
Peking 2008: megöltek egy amerikai turistát (Blikk)
aug. 9
13:03
GYORSHÍR - A grúz elnök tűzszünetet kér (Kripto Akadémia)
Tűzszünet.
aug. 9
13:05
A Nyitra megyei rendőrség vezetője "rabolni küldte egyik rendőrét és az informátorát" (Kripto Akadémia)
Élesen bírálják a rendőrséget a szombaton megjelent szlovákiai lapok, amiért a lévai pénzváltóhely hétfői kirablása során meghalt a rablók közé ügynökként beépített rendőr és egy másik személy, a rendőrség informátora. A Nyitra megyei rendőrfőkapitány távozását a liberális SME című napilap "kötelező minimumnak" nevezi.
aug. 9
13:06
Clooney megint becsajozott (BorsOnline)
George Clooney még még mindig barátaival tölti nyaralását luxusjachtján Szardínián, azonban az eddig szomorkás hangulatú sármőr most ismét vidám, hiszen két gyönyörű, hosszúcombú modell hölgy érkezett hozzájuk a napokban, akiket Clooney széles mosollyal fogadott.
aug. 9
13:06
Ötórás várakozás Röszkénél (hirado.hu)
A hatóságok az utazóknak a tompai határátkelőhely igénybevételét javasolják, ahol mindkét irányban várakozás nélkül lehet átlépni az államhatárt
aug. 9
13:08
Tűzszünetet kér a grúz elnök (hirado.hu)
"Az ajánlatom azonnali tűzszünetre, a csapatok szétválasztására és minden olyan terület fegyvermentesítésére szól, ahol összecsapások vannak"
aug. 9
13:10
7 halott, több mint 70 sérült - az építkezési vállalatot hibáztatja a vonatkatasztrófáért a Cseh Vasutak (hirado.hu)
A hídfelújítást végző ostravai Dopravní Stavby vállalat vezérigazgatója sajnálatát fejezte ki a baleset miatt, de cége esetleges felelősségéről nem kívánt nyilatkozni
aug. 9
13:21
Cseh és Kis is döntős 400 vegyesen (Infostart)
Cseh László és Kis Gergő is bejutott a 400 méteres vegyesúszás vasárnapi döntőjébe a pekingi olimpián.
aug. 9
13:21
142 éves a Fővárosi Állat- és Növénykert (HírTV)
Szombaton lesz 142 éve, hogy megnyitotta kapuit a Fővárosi Állat-és Növénykert. A hétvégén születésnapi programokkal várják az érdeklődőket a budapesti intézményben. A 9-én született gyermekek - a születés hónapjától függetlenül - ingyen mehetnek be az állatkertbe.
aug. 9
13:23
Gál Róbert nem került a fináléba (Infostart)
Nem jutott be szerenkénti döntőbe Gál Róbert a pekingi olimpia tornászversenyében.
aug. 9
13:23
Egyre rosszabb külföldi megítélésünk a korrupció miatt (HírTV)
Egyre rosszabb hazánk külföldi megítélése a megfékezhetetlen korrupció miatt. A Transparency International szerint Magyarországon naponta bevett gyakorlat, hogy a nagy beruházásokat maffiamódszerekkel szerzi meg egy-egy szűk kör.
aug. 9
13:24
F1 - Ha nyer a McLaren, Dennis kiszáll a buliból (BorsOnline)
Ron Dennis hócipője alighanem tele van a Forma-1-es autósporttal. A McLaren főnöke ugyanis az Auto Motor und Sport című lapnak azt nyilatkozta: örökre kiszáll a száguldó cirkuszból, ha az istálló két versenyzője, a brit Lewis Hamilton vagy a finn Heikki Kovalainen közül valamelyik megszerzi a pilóták vb-címét.
aug. 9
13:24
Falfirkák miatt pipult be Sarkozy fia (Blikk)
Antiszemita feliratok jelentek meg az elnök fiával kapcsolatban
aug. 9
13:39
Kanada is beszáll az osztozkodásba (Infostart)
Első ízben támasztotta alá igényeit tudományos érvekkel Kanada az Északi-sarkvidék jégpáncélja alatt található nyersanyagkincsért zajló nemzetközi vitában.
aug. 9
13:39
Hajdu: "Görbe a talpára esett" (Infostart)
Hajdu János szerint a brazilok ellen egyértelműen esélyesnek számít a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. A szakvezető a svédek elleni 30-24-es siker után a magyar szövetség főszponzorának, a Pannonnak adott interjút.
aug. 9
13:39
Házi őrizetben adott el drogot (HírTV)
Házi őrizetben adott el drogot a miskolci díler, akitől feltehetően az a két fiatal is kábítószert vásárolt, akik közül az egyik túladagolásban meghalt az elmúlt napokban.
aug. 9
13:39
Álrendőr lopott meg egy idős férfit Győrött (Blikk)
aug. 9
13:39
Magyarországtól fél Karadzsics állítólagos testőre (Blikk)
Védelmet kért az osztrák hatóságoktól
aug. 9
13:42
Lebukott a miskolci, rózsaszín gumikesztyűs rabló (BorsOnline)
Rózsaszín gumikesztyűben, gyereksapkában és egy jókora késsel járt rabolni egy 23 éves fiatalember Miskolcon, amíg el nem fogták.
aug. 9
13:42
Szigorít jegypolitikáján a Ryanair (hirado.hu)
Hétfőtől érvénytelennek számít az a repülőjegy, amelyet nem a cég hivatalos weboldalán vettek
aug. 9
13:57
Összejövetelt tartanak a Névtelen Kábítószeresek (HírTV)
A hétvégén tartja soros összejövetelét a Névtelen Kábítószeresek magyarországi közössége. A Narcotycs Anonimous-t 1936-ban két amerikai alkoholista alapította, azóta a világ 136 országában van képviseletük.
aug. 9
13:57
Dara Eszter 58.39 mp-es új országos csúcsot úszott (Alternatív Energia)
Dara Eszter a 13. idővel bejutott a női 100 m pillangó vasárnapi elődöntőjébe a pekingi olimpia úszóversenyein.
aug. 9
13:57
Abháziát bombázták a grúz tv szerint (Kripto Akadémia)
Az orosz légierő szombaton bombázta Abházia grúz ellenőrzés alatt álló térségét - jelentette a grúz televízió.
aug. 9
13:57
Lakhelyelhagyási tilalom alatt állt a miskolci drogdíler (Adó1százalék)
Lakhelyelhagyási tilalom alatt állt az a 31 éves miskolci férfi, akit a rendőrség drogkereskedelemmel gyanúsít, és emiatt a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezett - mondta Pásztor Albert, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek szombaton.
aug. 9
13:59
Egyedülálló tábor – állami gondozottak nyaralnak szüleikkel (HírTV)
Az országban egyedülálló tábort szervezett a Pécs melletti Sikondán a Baranya Megyei Önkormányzat. Átmeneti állami gondozásba került gyerekek nyaralnak vér szerinti szüleikkel. A program célja, hogy elősegítsék azt, hogy a gyerekek újra visszakerülhessenek családjukba.
aug. 9
14:00
Orosz gépek Abháziát bombázták a grúz tv szerint (hirado.hu)
Az orosz támadás a Kodori-szorosban fekvő Szakeni és Kvapcsara falvakat érte
aug. 9
14:02
Legalább 45 halottja van a vietnami áradásoknak (hirado.hu)
A természeti katasztrófa Lao Cai tartományt érintette a legsúlyosabban: egyedül ebből a térségből húsz halálos áldozatról és 45 eltűntről érkezett jelentés
aug. 9
14:15
Húsz perc, amely eldönti az amerikai elnökválasztást (Infostart)
Barack Obama túl sovány ahhoz, hogy amerikai elnök legyen - írta múlt héten a Wall Street Journal amerikai lap, és bár a kijelentés valóságtartalma vitatható, biztos, hogy számos ösztönös tényező befolyásolja majd a világ legbefolyásosabb politikusának megválasztását.
aug. 9
14:15
Autó zuhant a távhővezetékre (Blikk)
aug. 9
14:15
Színesfémszámlák vagy önbíráskodás miatt ült Baráth? (HírTV)
Cáfolják Baráth Miklós mostani állításait a Célpont legújabb riportjában bemutatott hangfelvételek. A férfi, aki vállalta, hogy drogot rejt munkatársaink kocsijába, korábban az első találkozón azt mondta munkatársunknak, hogy színesfémszámlák miatt ült börtönben 1 év 8 hónapot. Ezzel szemben a napokban újságíróknak már arról beszélt, hogy önbíráskodás miatt büntették.
aug. 9
14:15
Ittas vezetett, meghalt az utasa (Adó1százalék)
Komárom közelében, az 1-es útról lekanyarodva, egy személyautó berepült az erdőbe szombaton, kora délután, az egyik utas életét vesztette - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
aug. 9
14:18
Gyermeket vár Eva Longoria (BorsOnline)
Eva Longoria gyermeket vár. Legújabb fotóiról ordít, hogy az aprócska színésznő első kisbabáját hordja a szíve alatt, ráadásul férjével, Tony Parkerrel már többször hangoztatták, hogy szeretnének mihamarabb szülők lenni.
aug. 9
14:33
Krokodilokkal költözik a ketrecbe Both Zoltán (BorsOnline)
Már a tavaszi nagy „kroki-show”-ra készül Both Zoltán, a magyar Ace Ventura, aki fejébe vette, hogy két nílusi krokodillal összezárva eltölt négy teljes órát.
aug. 9
14:33
Hetedik lett Csernoviczki Éva Pekingben (HírTV)
A 48 kg-ban szereplő magyar cselgáncsozó első vigaszági meccsét megnyerte, a másodikon viszont kikapott az argentín Palettotól.
aug. 9
14:48
Milliós bírság feketéző vécésnénikért (Piac és Profit)
Az adóhivatal 1,4 millió forintra büntette a napokban azt a nyilvános illemhelyeket működtető vállalkozót, aki hosszú ideje feketén foglalkoztatja alkalmazottait Baranyában.
aug. 9
14:51
Kiszabadult a kínai szellem a palackból (Privátbankár)
A kínai hatóságok eredetileg a szocialista-kapitalista sikermodellt prezentáló rendszer diadalútjának szánták a pekingi olimpiát. Ám aki a fővároson túlra is kimerészkedik, az egy repedező birodalommal szembesül, amelyet a gazdasági fellendülés által felszabadított erők fenyegetnek - írta helyzetelemzésében a Der Spiegel.
aug. 9
14:51
Magyar eredmények az olimpia első napján (HírTV)
A pénteki impozáns olimpiai megnyitó és a szombat délelőtti kézilabdás svédverés – magyar módra – után a szemet gyönyörködtető vízkockában is megkezdődtek a küzdelmek. Az első úszóselejtezőben érdekelt Cseh László a 2., Kis Gergő az 5. legjobb időeredménnyel kvalifikálta magát a 400 méteres férfi vegyesúszás döntőjébe.
aug. 9
14:51
Leégett a csömöri krematórium tetőszerkezete (Blikk)
aug. 9
14:51
Abház offenzíva grúz csapatok ellen (Kripto Akadémia)
Abház szeparatisták offenzívát indítottak szombaton, hogy kiszorítsák a grúz egységeket a Kodori-szoros térségéből - jelentették be Szuhumiban.
aug. 9
14:53
Hadiállapot Grúziában (Kripto Akadémia)
A grúz parlament jóváhagyta az államfő rendeletét a hadiállapotról, amely szombaton a kaukázusi ország egész területén életbe lépett. Hatálya egyelőre 15 napig tart.
aug. 9
14:54
Dávid Ibolya vizsgálatot sürget az FVM ügyében (hirado.hu)
Az MDF elnöke szerint a kormány pár hónap alatt annyi pénzt költött az agrártárca népszerűsítésére, amennyivel 64 évig finanszírozni lehetne egy párt választási kampányait

Keresés