2008. augusztus 9. szombat

aug. 9
8:18
Rakétákkal lőtték a Chinvaliban állomásozó békefenntartókat a grúzok (hirado.hu)
A város déli határánál harcok folynak, orosz katonák is védik a várost
aug. 9
8:20
Főiskolai tanár lesz a Fidesz szóvivője (BorsOnline)
A kormány és az ellenzék kommunikációs igazgatója is katedrára lép a Dunaújvárosi Főiskolán. Szíjjártó Péter (Fidesz) és Baráth Péter (Miniszterelnöki Hivatal) kommunikációs igazgatók közösen – de felváltva – fogják okítani a hallgatókat a politikai beszédmódra és stratégiákra.
aug. 9
8:33
Saját rendőreik lehetnek az iskoláknak (Alternatív Energia)
Tanévkezdés idején már régóta szokás, hogy rendőrök segítik a kisiskolásokat a közlekedésben reggel, illetve a tanítás végeztével. Ezt a „hagyományt” továbbfejlesztve szeptembertől beindul az „iskolarendőr” program.
aug. 9
8:51
Öt eszméletlen fiatalt találtak egy keceli diszkóban (Infostart)
Öt eszméletlen fiatalt találtak egy keceli szórakozóhelyen - tudta meg az InfoRádió. Két fiatal állapota életveszélyes, háromé súlyos.
aug. 9
8:51
Új SZDSZ-elnök Nógrád megyében (Alternatív Energia)
Smitnya Sándort választották az SZDSZ Nógrád megyei elnökévé a posztot eddig betöltő Ercsényi Ferenc helyett a tisztújító küldöttgyűlésen – közölte a párt ügyvivője.
aug. 9
8:51
Hadműveletet indítottak a "béke kikényszerítésére" (Kripto Akadémia)
Az orosz erők Dél-Oszétiában szombaton hadműveletet kezdtek a "béke kikényszerítésére" - jelentette be Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz elnök.
aug. 9
8:54
Győzelemmel kezdtek az olimpián a női kézilabdások (BorsOnline)
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. Hajdu János szövetségi kapitány csapata 30-24-ra nyert a svéd együttes ellen a nyitófordulóban, tájékoztatott az MTI.
aug. 9
9:09
Egyre több és erősebb felhőszakadásra számíthatunk (Infostart)
A globális felmelegedéssel együtt egyre csapadékosabb időjárásra kell felkészülnünk. Egy amerikai kutatás megerősítette a feltételezéseket, hogy 2050-ig tíz százalékkal nőhet a felhőszakadások száma világszerte.
aug. 9
9:09
Csernoviczki Éva első meccsét megnyerte a vigaszágon (Infostart)
Az első meccsét megnyerte a vigaszágon Csernoviczki Éva a 48 kilós cselgáncsozók között a pekingi olimpián.
aug. 9
9:09
Az orosz légierő teljesen lerombolta a grúz Poti kikötőjét (Kripto Akadémia)
Az orosz légierő teljesen lerombolta a grúziai Poti kikötőjét, amely kulcsfontosságú a kaszpi-tengeri olaj szállítása szempontjából - erősítette meg szombaton közleményében a grúz külügyminisztérium.
aug. 9
9:12
Huszonöt kilót hízott az éhező F. László (BorsOnline)
Alig várja F. László, hogy a bíróságnak is megmondhassa: rettentően bántja az a vád, hogy különös kegyetlenséggel, előre kitervelten meg akarta ölni a kislányát. Ő imádta a családját, és jót akart, amikor a megtisztulás érdekében közös elhatározásból éheztek feleségével, Andreával.
aug. 9
9:21
Olajág-koszorú a nyerteseknek! (Édenkert)
Az olajfa a mediterrán vidék jelképe, ágával sportolókat koszorúznak, kemény fájából barkácsolnak, bogyóit csipegetik, olaját literszám isszák.
aug. 9
9:42
Auchan, Tesco: most a tejet öntik ki a parkolóban? (Piac és Profit)
Demonstrációt tartanak a tejtermelők, amennyiben nem teljesíti kéréseiket a Auchan és a Tesco áruházlánc - ígérte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese.
aug. 9
9:45
Szurkolói roham: csak lassan a testtel! (Privátbankár)
Egy vezető szívgyógyász a pekingi olimpiai játékok kezdete előtt arra figyelmeztette a szurkolókat, hogy a szívinfarktus elkerülése érdekében - amennyire lehetséges - őrizzék meg hidegvérüket a sportversenyeket nézve
aug. 9
9:45
Megölte gyermekeit és fölakasztotta magát egy házaspár (Infostart)
Megölte három gyermekét és öngyilkosságot követett el egy indiai házaspár kedden, miután kiderült, hogy HIV-fertőzöttek - jelentette a mumbai rendőrség.
aug. 9
9:45
Aján Tamás Kínát dicsérte (Infostart)
Aján Tamásnak meggyőződése, hogy az olimpia fejlődést eredményezett, kedvező változásokat hozott Kínában, erősítve a nemzeti modernizációt. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnökét az Új Kína hírügynökség idézte.
aug. 9
9:47
"Görbicz Anita még fél lábbal is világklasszis!" (Infostart)
A kedvezőtlen előzmények ellenére egyértelmű győzelmet aratott a magyar válogatott - fogalmazott az InfoRádióban Róth Kálmán, az U20-as magyar női kézilabda-válogatott szövetségi edzője, kétszeres magyar bajnok tréner a svédek elleni 30-24-es sikerről.
aug. 9
9:48
Kásás anyukája: az egész világ a fiamtól retteg! (BorsOnline)
Kásás Tamás mamája egyszerre három tévén kíséri figyelemmel fia meccseit. Az olimpikon édesanyja azt mondja, az idén már nem izgul: gyermekének ez a negyedik olimpiája, ha aranyérem nélkül jönne haza, akkor is megtett mindent, amit a vízilabda sportban lehet.
aug. 9
10:03
Drágák, de nem egészségesebbek az organikus élelmiszerek (Infostart)
Az organikus növények és gyümölcsök nem egészségesebbek azoknál a növényeknél, amelyeket növényvédő szerekkel kezeltek - derül ki egy dán kutatásból.
aug. 9
10:03
Németh Krisztián hivatalosan is a Liverpool felnőtt keretében (Infostart)
Hivatalossá vált, hogy Németh Krisztián a felnőtt keret tagja lesz a Liverpool labdarúgócsapatánál a következő szezonban.
aug. 9
10:03
Az orosz erők ellenőrzésük alá vonták a déloszét fővárost (Kripto Akadémia)
Békehadművelet?
aug. 9
10:06
NOX Szilvi semmi pénzért nem vetkőzik (BorsOnline)
A fórumunkra érkezett beírások szerint olvasóink nagyon szeretnék meztelenül látni Péter Szabó Szilviát, a NOX gyönyörű énekesnője azonban ellenáll a Playboy 2 milliós ajánlatának.
aug. 9
10:21
A gyógyszercégek körül is fogy a levegő (Privátbankár)
Alapvető változtatásokra kényszerülhet a világ gyógyszeripara. Egyrészt, mert világszerte emelkedik a kereslet termékei iránt, másrészt pedig egyre nagyobb rajta a nyomás.
aug. 9
10:21
Mezt kell cserélniük a braziloknak (Infostart)
Második csoportmérkőzésükön már új mezben lépnek pályára a pekingi olimpián szereplő brazil labdarúgók.
aug. 9
10:21
Kétszáz riasztás az éjszakai vihar miatt (Blikk)
aug. 9
10:21
Tragédiára vár a BKV? (HírTV)
Csak a szerencsén múlt, hogy a fővárosi Moszkva téren tegnap elszabadult BKV-busz nem okozott tragédiát, ugyanakkor a 3-as metró műszaki okokból leállt, a Nemzeti Közlekedési Hatóság pedig nemrég a vizsgált autóbuszok harmadánál talált fékhibát.
aug. 9
10:23
Eszméletlen fiatalokat találtak egy keceli diszkóban (Blikk)
aug. 9
10:23
Újabb gyanúsított rendőr érdekvédő (HírTV)
Folytatódik a rendőri vezetést kritizáló érdekvédők meghurcolása: a napokban a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) hódmezővásárhelyi ügyvivőjét, Torzsa Endre főhadnagyot gyanúsította meg bujtogatással a Csongrád Megyei Főügyészség, amiért egy internetes hozzászólásában kiállt az érdekvédő szervezet ugyancsak bujtogatás miatt eljárás alá vont főtitkára, Szima Judit mellett.
aug. 9
10:24
Sok kárt okozott a vihar a Dunántúlon (hirado.hu)
A katasztrófavédelmi szóvivő szerint csaknem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, főként fakidőlések, ágleszakadások, villámcsapások és vízszivattyúzás miatt
aug. 9
10:25
Lillafüredi síntolvajok kerültek rendőrkézre (Blikk)
aug. 9
10:26
Tragikus péntek éjjel a keceli diszkóban - öt fiatalt találtak eszméletlenül (hirado.hu)
Győrfi Pál szerint lehet, hogy újabb kábítószer-túladagolásos esetről van szó
aug. 9
10:39
A sör jobb, mint a gyógyszer (Privátbankár)
A sör - különösen a férfiak számára - egészséges is lehet, főleg a férfiak számára, akiknek a körében gyakori a súlyos B-vitaminhiány, különösen dohányzók esetében.
aug. 9
10:39
Teljes sebességre kapcsolt az orosz gőzhenger (Infostart)
Az orosz erők Dél-Oszétiában hadműveletet kezdtek a béke kikényszerítésére - jelentette be Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A hadműveleteket irányító orosz parancsok arról számolt be, hogy az orosz erők elfoglalták a terület fővárosát. A grúz elnök tűzszünetre szólított fel.
aug. 9
10:40
Euróláz Szlovákiában (HírTV)
Az euró szlovákiai bevezetésének közeledtével nő a feszültség a társadalomban. A szakértők szerint érthető a folyamat, hiszen a váltási árfolyam július 8-i meghatározása óta az emberek centre pontosan ki tudják számítani, mennyi lesz a bérük, a nyugdíjuk, s most szembesülnek azzal, milyen hatalmas a különbség a közeli Ausztria és Szlovákia között az életszínvonal tekintetében.
aug. 9
10:40
Nem léphet életbe a macedóniai nyelvtörvény (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem léphet életbe a macedóniai nyelvtörvény, mivel Branko Crvenkovszki köztársasági elnök nem hajlandó azt aláírni.
aug. 9
10:42
Indul a Sziget! - Bódítók nélkül emlékek is maradnak a buliról (BorsOnline)
Amíg a fiatalok nagy lelkesedéssel, addig a szülők aggodalommal eltelve várják az idei Sziget fesztivált. Az ősök elsősorban a drogoktól, az alkoholtól és a szextől féltik gyermekeiket. Nem kell azonban megtiltani a szigetelést, alapos felkészítéssel bárki megóvhatja gyermekét a rá leselkedő veszélyektől.
aug. 9
10:42
Halálos karambol Komáromnál (hirado.hu)
Előző kisteherautó rohant egy szemből, szabályosan közlekedő személykocsiba Komárom közelében
aug. 9
10:57
Megöltek egy amerikai turistát Pekingben (Infostart)
Megtámadott két amerikai turistát és kínai idegenvezetőjüket egy kínai férfi Pekingben; egyiküket megölte, majd öngyilkos lett.
aug. 9
10:57
Megdolgoztatta a tűzoltókat az éjszakai vihar (Infostart)
Csaknem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, főként az ország déli részén, az éjszakai vihar után - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
aug. 9
10:57
Öt eszméletlen fiatalt találtak egy keceli diszkónál (HírTV)
Eszméletlenül találtak öt fiatalt a Bács-Kiskun megyei Kecelen egy diszkóban szombat hajnalban. Valamennyiüknél életmentő beavatkozást kellett végezni. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint felmerült a kábítószer-túladagolás lehetősége. A helyszínre mentőhelikoptereket és mentőautókat is irányítottak. A fiatalokat Kalocsára, Kiskunhalasra és Budapestre vitték kórházba.
aug. 9
10:57
"A NATO aligha fog megkockáztatni egy háborút Oroszországgal" (Kripto Akadémia)
Túl sokáig babráltak az érintett felek a Kaukázus nevű lőporos hordóval, amely pénteken felrobbant - mutatott rá a svájci Tages-Anzeiger. Valakinek, valamikor megálljt kellett volna parancsolnia, ám ezt senki sem tette. Az oroszok csökönyösen megakadályozták a konfliktus bármilyen megoldását. Az amerikaiak pedig fenntartás nélkül támogatták Mihail Szaakasvili grúz elnököt. A "bűvészinas" pedig…
aug. 9
10:59
Bombázás Grúziában - lerombolták Poti kikötőjét (HírTV)
Az orosz légierő lerombolta a grúziai Poti kikötőjét. A grúz külügyminisztérium szerint ezzel megsértették az összes, háborús helyzetre vonatkozó egyezményt.
aug. 9
10:59
Tudja melyik a világ legszennyezettebb helye? (Kripto Akadémia)
A világ legszennyezettebb helye az azerbajdzsáni Szumgajt városa - ezt állítja a Science et Avenir című francia tudományos havilap internetes oldala szerint egy amerikai szervezet, a Blacksmith Institute.
aug. 9
11:00
Nőtt az ország optimizmusa (BorsOnline)
Optimistábbak az internetező magyarok az elmúlt hónapokhoz képest saját és az ország gazdasági helyzetét, valamint a politikai pártokat illetően. A témában a politológusok is megosztottak.
aug. 9
11:00
Megtört a jég, mindent bevallott a politikus (hirado.hu)
A volt amerikai elnökjelölt-aspiráns beismerte, megcsalta rákbeteg feleségét
aug. 9
11:02
Íme az olimpia legrondább formaruhái! – fotókkal (BorsOnline)
Hihetetlen felháborodást váltott ki olvasóinkból is a magyar lányok olimpiai formaruhája. Mint, ahogy azt tegnap megírtuk, a Guardian bloggere, az ötkarikás játékokon felvonuló nemzetek közül, a mieink öltözetét találta a leggusztustalanabbnak. Nos, van egy rossz hírem: az első hallásra felháborító és szinte már-már megalázó kijelentéssel, úgy látszik mi, magyarok is erősen bólogatva egyetértünk.…
aug. 9
11:15
Nyalánkságból a franciák is tanulhatnak tőlünk (Privátbankár)
A 19. század végén, a kiegyezés után fellendült a gazdasági élet és azon belül a szolgáltatóipar és a vendéglátás is. Francia cukrászok és szakácsok érkeztek Magyarországra, és a magyarok is útra keltek, hogy világot lássanak...
aug. 9
11:15
"Maffiózók tűnnek fel Magyarországon" (Infostart)
Romlik a hazai közbeszerzések nemzetközi megítélése: a legtöbb külföldi szakmai szervezet a pályáztatások átláthatatlanságát sérelmezi - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
aug. 9
11:15
Megöltek egy amerikai turistát Pekingben (HírTV)
Szombaton megöltek Peking történelmi városközpontjában egy amerikai turistát. Egy kínai férfi a Dob-toronyban támadott rá két amerikaira és kínai idegenvezetőjükre. Az egyik turista a helyszínen meghalt.
aug. 9
11:15
Tizenkét orosz katona vesztette életét (Kripto Akadémia)
Tizenkét orosz katona életét vesztette, mintegy 150 megsebesült a dél-oszétiai konfliktusban - közölte szombaton délben Anatolij Nagovicin, a vezérkari főnök helyettese Moszkvában.

Keresés