Hamarosan internetes portál indul, amely segítséget nyújt majd a szétszakadt családok tagjainak egymásra találásához - mondta Kucsma Ilona, a Magyar Vöröskereszt kereső szolgálatának vezetője a Magya...
Ha a megszerezhető érmek arányában nézzük, minden idők legrosszabb olimpiai szereplését produkáltuk a pekingi olimpián. Ennek okait kutatjuk, fenntartva azt, hogy az ország méretéhez és gazdasági teljesítőképességéhez képest a három arany nem is olyan rossz. Sorozatunkban arra próbálunk választ találni, hogy miért éppen most kapta ezt a pofont a magyar sport, s vajon ez már a vég, vagy csak annak…
Noha az ügyészség több mint 8 milliárd forintban állapította meg a brókerügy vádlottjai által okozott kárt, az elsőfokú ítélet csak 1,7 milliárd forintnyi vagyon elkobzását írta elő - számol be a Népszabadság. Lapszemle.
Pártpolitikai célra használja fel az MSZP az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseket, a Hír Televízió birtokába jutott szórólap tanúsága szerint. A szocialista párt egyik Baranya megyei alapszervezete a kedden bejelentett iskolafelújítási programmal kampányol.
BUDAPEST – Napokig vagy akár hetekig is ugyanabban a ruhában kell ülnie a Venyige utcai gyűjtőben Kulcsár Attilának (35), akit tegnap a Fővárosi Bíróság első fokon 8 év börtönbüntetésre ítélt a K&H-ügy miatt.
Bűntettnek minősülne - egyéb cselekmények mellett - a tojásdobálás is, ha a parlament megszavazza az Igazságügyi Minisztérium javaslatát a Btk. és a szabálysértési törvény szigorítására. A Draskovics Tibor vezette tárca szerint azért van szükség a változtatásokra, mert a megbomlott egységes értelmezési gyakorlat miatt több „garázdaság gyanúja” miatt indult büntetőeljárás nem jutott el ...
NIKITSCH — Azonnal hívják telefonon Stefan B.-t (33) a falubeliek, ha magyar rendszámú autó lassít a főleg horvátok lakta burgenlandi településen. Az osztrák rendőr pedig azonnal eltűnik.
Ha az adóelképzelések keretében megszűnik a céges autóknál az üzemanyag és az amortizációs költségek elszámolásának lehetősége, akkor felzúdúlás lesz - közölte az adószakértő
Elkezdődött a hírTV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió családi napja a fővárosi Olimpiai Parkban. Egész nap koncertek, beszélgetések, játékok, gyermekelőadások várják az érdeklődőket, egészen este 10 óráig.
Jogi szabályozás készül a szociális tárca vezényletével az országban elharapódzott uzsoraügyek visszaszorítására. A minisztériumi munka még tart, az érintett településvezetők azonban közben ingyenes jogi segítségnyújtással, plakátakcióval igyekeznek gátat szabni a horrorisztikus kamatra kiadott kölcsönök folyósításának.
Hihetetlen feladatra vállalkozott két magyar elszánt autó- és túraőrült: 16 nap alatt vonulnak Magyarországtól Örményországig egy 7500 kilométeres útvonalon másik 33 vállalkozó szellemű autóssal.
Az alkoholfogyasztással összefüggő májbetegségek, balesetek, gyilkosságok okozzák az amerikai indiánok és az alaszkai őslakosok halálozásának 12 százalékát
Csaba László közgazdász szerint hiába van kiigazító csomag, nincsenek meg a gazdasági növekedés gyorsulásának azok a feltételei, amelyekkel a Pénzügyminisztérium számol. Hozzátette: míg a szomszéd államok kihasználták lehetőségeiket, Magyarország elszalasztotta esélyeit.
A gyorsaságimotoros-világbajnokságon a 125 kcm-esek között versenyező Talmácsi Gábor érte el a legjobb időt a San Marinó-i Nagydíj szombat reggeli szabadedzésén, Misanóban.
A közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 6,55 százalékkal, a nem lakossági átlagárak 9,4 százalékkal emelkednek október 1-jén - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) a...
A lakosságnak 6,55 százalékkal, a nem lakossági fogyasztóknak 9,4 százalékkal emelkedik a gáz ára október 1-jén - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.
Október 1-től a közüzemi lakossági földgázárak átlagosan 6,55 százalékkal, a nem lakossági átlagárak 9,4%-kal emelkednek. A változás egy átlagos (1660 m3/éves) fogyasztású háztartásnak havonta mintegy 1120 forintos többletkiadást jelent.
A szabadságukról visszatérő vendégmunkások miatt jelentős torlódásra kell számítaniuk az utazóknak a röszkei és a nagylaki határátkelő belépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség szombaton délelőtt az...
Bekerült a klasszikusok közé Pély Barna és együttese, a United. Bár a lassan tíz éve együtt muzsikáló zenészek nevéhez tucatnyi sláger kötődik, idén először kaptak meghívást a tíz éves Sláger Rádió Megapartyjára.
Elsodort egy fiatal nőt, továbbhajtott, majd villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi vezetője Szatymazon szombatra virradóra; a gépkocsiban utazó öt fiatal elmenekült a helyszínről - közölte a rendőrség. Később valamennyiüket előállították.
Az eltűnt emberek felkutatását segítő, új internetes oldalt indít a Magyar Vöröskereszt. A www.keresoszolgalat.hu oldal szeptember közepétől lesz elérhető.
Elnöki kegyelmet kapott az a férfi, aki Vacláv Klaus cseh államfő csípőízületét kínálta megvételre, illetve azt hazudta, hogy a "porcikaportéka" Klausé volt. A prágai férfi nem orvos, még csak nem ...
Tehervonat ütközött egy vasúti mérő-szerelő kocsival délelőtt Albertirsa és Ceglédbercel között. Senki sem sérült meg, a vasúti pálya az egyik irányban még zárva van - közölte a MÁV sajtóügyeletese.
Váratlanul Potiba érkezett Mihail Szaakasvili grúz elnök. Az ország legjelentősebb kikötővárosából az orosz hadsereg a tűzszüneti megállapodás ellenére sem vonta ki katonáit. Szaakasvili felmérte az orosz légitámadások okozta károkat a városban és helyi tisztségviselőkkel egyeztetett.
A kaliforniai Sierra Nevada lábainál elterülő Mono-tó meleg vizében a kutatók olyan baktériumra bukkantak, amely arzénon él. A parányi élőlények a fény és a mérgező arzén elegyéből kotyvasztják táplálékukat - írják a kutatók a Science című szaklapban.
A Sony még az idén bemutatja a világ legvékonyabb LCD-televízióját. A 9,9 milliméter vastag, több mint 1 méteres képátlójú készülékek 725 ezer forintért kerülhetnek a japán üzletek polcaira
Az illetékes szerbiai ügyész meg van győződve arról, hogy a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic szerb tábornok Szerbiában, valószínűleg Belgrádban rejtőzködik.
Közzétette az Energiaügyi Minisztérium az októberi gázáremelés pontos mértékét. E szerint a lakossági tarifa 6,55 százalékkal, az ipari pedig 9,4 százalékkal drágul, az emelés tehát a vállalkozói szektorban is alatta marad a 10 százalékos lélektani határnak.
"Játssz biztosra!" mottóval indítanak szexuális felvilágosító órákat a milánói iskolákban a városi önkormányzat javaslatára. A kezdeményezést sportolókkal népszerűsítik
Informális tanácskozást tart Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák kormányfő jövő hétfőn Brüsszelben. A két miniszterelnök az orosz-grúz konfliktus miatt összehívott rendkívüli EU-csúcsértekezleten vesz részt.
A szabad demokratákkal való koalíció visszaállításában reménykedik Kiss Péter kancelláriaminiszter. Az MSZP alelnöke ugyanakkor arra nem tért ki, hogy egy új alapokon nyugvó szocialista–szabad demokrata koalíciót Gyurcsány Ferenccel vagy nélküle képzeli el. Eközben kiderült, a választópolgárok kiábrándultak, szkeptikusan reagáltak a miniszterelnök által nagy lelkesedéssel bejelentett adóátre...
A hatalommal való visszaélésnek tartja a Fidesz, hogy közpénzből fizették ki a miniszterelnök adóprogramját megjelenítő fizetett hirdetés felét. Ez körülbelül 2 millió forint - mondta szombati sajtótájékoztatóján Koszorús László, a Fidesz parlamenti képviselője. Most azt követelik, hogy ezt fizessék vissza.
A német gazdaságot sújtó szakemberhiány miatt a berlini kormány úgy döntött, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb számban teszi lehetővé magasan képzett külföldiek bevándorlását. Az új tagállamok diplomásai számára jelentős könnyítést jelent, hogy a továbbiakban a munkavállalási engedély kiadása előtt nem vizsgálják a munkaerőpiaci helyzetet.