A leggyakrabban ortopédiai, nőgyógyászati és sebészeti műtéteket végeznek egynapos sebészeti beavatkozás keretében Debrecenben - írta kedden a Hajdú-bihari Napló. Tóth Tibor, a megyében az egyetlen il...
Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal, a szállított áruk tömege 3 százalékkal nőtt 2008 első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivata...
Könnyen átkerülhetnek a pult túlsó oldalára a brit munkaközvetítők, a munkanélküliség 16 éve látott magasságba szökött a szigetországban - írja a Népszabadság a Plimsoll brit kutatóintézet ágazati felmérése alapján.
A Hong Kong-i részvénypiac ledolgozva a nap során elszenvedett veszteségének nagy részét, zárásra mindössze 0.23 százalékos csökkenésben zárt. Az emelkedés hátterében a Foxconn International Holdings Ltd., a világ legnagyobb szerződéses mobiltelefon gyártója és a Ping An Insurance (Group) Co., Kína második legnagyobb biztosítójának erősödése áll. A Hang Seng index így 48.12 ponttal, 0.23…
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a júliusi kiskereskedelmi értékesítés mértéke Lengyelországban, mely újabb indok a Központi banknak, hogy kamatemelést hajtson végre ismételten. (ProfitLine.hu)
A szemészetben is egyre nagyobb teret hódít a hagyományos orvoslás mellett a természetes, alternatív vagy kiegészítő gyógymód. Utóbbiak közé tartozik a szemerősítő torna, "szemjóga" is.
Bőven benne vagyunk a politikai előszezonban, ezt jelzi a két nagy párt kommunikációs aktivitása is. A Fidelitas elindította új blogját, de van Gyurcsánynak is. Reagált is. Ki a hibás?
Kártérítési pert indított statiszták egy csoportja Tom Cruise és a United Studios ellen. A szereplők épp a Hitler elleni merényletről szóló új film egy jelenetét forgatták, amikor teherautójuk rosszul vette be a kanyart, ezért többen is kirepültek a járműből. A sérülteket azonnal, Wermacht-egyenruhában szállították kórházba.
Rekordsebességet mértek az M7-es autópálya fonyódi szakaszán; egy rendszám nélküli gépkocsi óránként 254 kilométeres sebességgel hajtott a hét végén Fonyódnál.
Kiraboltak egy szír állampolgárt Budapest belvárosában kedd délelőtt; a férfit az V. kerületi Haris közben több lövéssel megsebesítették, és elrabolták a nála lévő táskát. A férfit kórházba...
Miheil Szaakasvili grúz államfő a Vedomosztyi című moszkvai üzleti lapban kedden közölt interjújában tagadta, hogy felelősség terhelné a grúz-dél-oszétiai konfliktus kirobbanásáért, és azt állította, hogy Oroszország támadta meg országát, illetve hogy a konfliktusnak rá nézve nem lesznek következményei.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter keddi izraeli látogatásán ismételten bírálta a zsidó állam telepesítési politikáját. "Nem hiszem, hogy a telepesítés segíti a békefolyamatot, és ezt...
Egy ügyfelet lőtt meg és rabolt ki egy fegyveres támadó kedden reggel egy V. kerületi pénzváltóban. A helyiségbe kilenc óra körül, egy táskával lépett be a szír ügyfél. A támadó szintén bement a pénzváltóba és több lövést is leadott a férfira, majd elvette a táskát és távozott. A pénzváltó alkalmazottjának nem lett baja. A szír férfit kórházba vitték.
A német ipari hangulat mutatója 97,5 pontról 94,8 pontra csökkent, elmaradva ezzel a 97,2 pontos előrejelzéstől. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe 105,7 pontról 103,2 pontra, míg az elvárásoké 90,0 pontról 87,0 pontra csökkent. Az elmúlt hónapokban csökkenő tendenciát mutattak az ipari termelés és az ipari megrendelések is, ami hozzájárult a csökkenéshez. Az EUR/JPY az adatok hatására…
Új trópusi légörvény alakult ki a Karib-tengeren - jelentette az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont kedden. A Gustave névre keresztelt vihar valószínűleg rövidesen hurrikánná fejlődik.
A Rio Tinto bányavállalat keddi bejelentése szerint az első féléves nyeresége több mint a duplájára emelkedett, a magas világpiaci nyersanyagárak és a 2007-es Alcan akvizícióból származó bevételeknek köszönhetően. (ProfitLine.hu)
A Magyar Termelői Értékesítő és Szolgáltató Szervezetek/Szövetkezetek Hangya Együttműködése szeretné elérni, hogy halasszák el Magyarország csatlakozását az Egységes Mezőgazdasági Támogatási Rendszerhez (SPS).
Kényszerleszállást hajtott végre a kabinnyomás hirtelen csökkenése miatt a RyanAir ír légitársaság Bristol-Gerona járaton közlekedő Boeing 737-es utasszállító repülőgépe a közép-franciaországi Limoges repülőterén.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy 2002 óta a szocialista-szabad demokrata kormányok 23 milliárd forintot költöttek kommunikációra - közölte Ágh Péter, az ellenzéki párt képviselője keddi...
Kiderült, hogy a pénzváltó tulajdonosa az a szír férfi, akit egy fegyveres támadó lőtt meg kedden reggel egy V. kerületi pénzváltóban. A férfi nagy valószínűséggel éppen nyitáshoz készült, mikor megtámadták.
A 21. század egyik legsikeresebb popzenekara, a Coldplay, amely több mint 30 millió albumot adtott el, szeptember 23-án este nyolc órától az Papp László Sportarénában ad koncertet. A Yellow, a Speed Of Sound vagy a Clocks szerzői nemrégiben megjelent lemezükkel a Viva La Vida or Death And All His Friends-szel indultak világturnéra, ennek része a Budapesti állomás.
Gyurcsány Ferenc szerint neki és az általa képviselt politikának nem árt a Fidesz és ifjúsági szervezete által kezdeményezett "Gyurcsány a hibás" kampány. A miniszterelnök erről...
Júliusban 0,7%-kal, azaz a várt 0,5%-nál nagyobb mértékben emelkedtek a svéd termelői árak a legutóbbi +0,5% után. Az EUR/SEK lefelé elhagyta május elei emelkedő trendjét, és jelentős csökkenő potenciálra tett szert. Az elemzők szerint érdemes a csökkenést eladásokra használni 9,38-ig. A cél a 9,32-es érték. in-GFX
Alaposan megdolgoznak a pénzükért a skót kisvállalkozások vezetői, ugyanis az országos 35 órás heti átlagnál 16,5 órával töltenek több időt cégük felvirágoztatásával - derül ki a Bank of Scotland által készített felmérésből, melyet a Népszabadság idéz.
Kétszázötvennégy kilométer per órás tempóval repesztett egy rendszám nélküli Mitsubishi Lancer az M7-esen. A rendőröknek esélyük sem volt. Ha fejre áll, mellette másnak sem lett volna.
Még tart a vizsgálat a július végén Kiskunlacházánál lezuhant mentőhelikopter ügyében. A gép vezérlőegységének adatai napokon belül ismertté válhatnak, de a francia gyártóhoz kiszállított hajtóművet még tanulmányozzák a szakértők - tudta meg a hírTV Bajkó Erikától, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivőjétől.
A Real Madrid kész akár 52 millió eurót is megadni David Villáért a Valenciának, így elképzelhető, hogy a nyári Európa-bajnokság gólkirálya órákon belül a spanyol bajnok alkalmazottja lesz.
Az üzbég Bunyodkor csapatához igazolt a brazil világbajnok labdarúgó, Rivaldo. A 36 éves játékos egy év után hagyta ott a görög AEK Athén együttesét a közép-ázsiai klub kedvéért.
Gyurcsány Ferenc szerint neki és az általa képviselt politikának nem árt a Fidesz és ifjúsági szervezete által kezdeményezett "Gyurcsány a hibás" kampány.
Kényszerleszállást hajtott végre kedden a kabinnyomás hirtelen csökkenése miatt a RyanAir ír "fapados" légitársaság Bristol-Gerona járaton közlekedő Boeing 737-es utasszállító repülőgépe...
Szörnyű családi tragédiát okozott egy apró figyelmetlenség Angliában. Az apa csak egy pillanatra tette le a puskáját, hogy felvegye mobiltelefonját, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy ötéves lánya elcsenje a fegyvert, amely véletlenül elsült és eltalálta a másféléves húgát.
Több mint 300 embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában keddre virradóra a Notting Hill Karnevál végén, miután súlyos összecsapások robbantak ki a bandák, majd a közbeavatkozó rohamrendőrök és a bandatagok között. A londoni hatóságok közlése szerint több rendőr megsérült.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy 2002 óta a szocialista-szabad demokrata kormányok 23 milliárd forintot költöttek kommunikációra - közölte Ágh Péter, az ellenzéki párt képviselője keddi budape...
A füstölők égetése kellemesen édes illatot áraszt, ám a szétterülő füst rendszeres belégzése növeli a légzőszervi rák kockázatát - állítja a Cancer című orvosi szakfolyóiratban októberben megjelenő...
Kibérelt magának egy teljes mozitermet egy filmrajongó az indiai Bangalore-ban, hogy megcáfolja egy filmrendező erősen reklámízű állítását. A helyi sajtó szerint a 30 éves férfi cáfolni akarja a rendező, Ram Gopal Varma kijelentését, hogy a horrorfilmjét senki nem meri megnézni egyedül, annyira rémisztő.
Minden igaz, amit a médiában - első felindulásukban – e tárgyban megpendítenek, de a magyar társadalom olimpia-szindrómája sokkal több, mint az ilyen megközelítések összessége. Egy összetett, rendszerszemléletet igénylő, társadalmi válságjelenségről van szó, melynek prioritásrendjét is tudjuk.
Alacsonyabb túljegyzés mellett emelkedett a (D081203) 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az AKK mai aukcióján, az átlaghozam 8,61 százalék lett a korábbi 8,57 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
Pisztolyokkal, parittyákkal, golfütőkkel és késekkel felfegyverkezett tüntetők hatoltak be kedden a miniszterelnöki hivatal és több minisztérium udvarára. Tévét is foglaltak: a kormány távozását akarják.
Újabb feketelista került fel az internetre. A panaszfal.hu fogyasztóvédelmi portál adatbázisa a vásárlókat megkárosító webáruházak nevét tartalmazza - mondta az InfoRádióban a honlap főszerkesztője.
A háromszoros olimpiai aranyérmes Janics Natasa a Kovács Katalinnal párosban elért siker mellett a négyes tagjaként ezüstérmet szerzett Pekingben. A Szeged versenyzője az InfoRádiónak elmondta: a döntőre tervezett taktika bevált, és nem aggódott, hogy Kovács Katalin egyéniben elért negyedik helye kihat a kettes teljesítményére.
Három medvét futamított meg egy mindössze 7 kilós kutya az Egyesült Államokban. A spániel-uszkár keveréknek fő fegyvere nem a fogazata, hanem a hangja: elviselhetetlenül tud ugatni. Gazdái reggel...