"Nem készítünk új kormányprogramot, nem változtak alapvető céljaink" - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője kedden Budapesten újságíróknak, a képviselőcsoport informális ülése után.
Nem volt annyira buta a neandervölgyi ember, mint amilyennek eddig hitték, és kőeszközei ugyanolyan hatásosak voltak, mint a homo sapienséi. De akkor mégis miért halt ki?
Orosz katonák szorították ki a grúz rendőrséget kedden egy vitatott hovatartozású faluból Dél-Oszétia és Grúzia tényleges határán, a déloszét és a grúz erők több napi feszült szembenállása után. Az eset jól mutatja, hogy továbbra is mennyire törékeny a fegyvernyugvás a térségben.
Az ellene folyó eljárás megszüntetését kérte a hágai Nemzetközi Törvényszéktől Radovan Karadzic, eljárási hibákra és az ellene irányuló fenyegetésekre hivatkozva egy kedden nyilvánosságra hozott folyamodványban.
Nőtt a magyar lakosság pénzügyi tudatossága a kamatadó bevezetése óta - mondta az MKB Bank vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak. Balogh Imre szerint egyre jobban érezhető az eltolódás a hosszabb lekötések irányába, még az egyszerűbb konstrukciókban is.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) várhatóan csökkenteni fogja az eurózóna idei és jövő évre várható gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzéseit. A romló gazdasági eredményekért az Európai Unió polgárai főként saját kormányaikat teszik felelőssé.
Az MSZP frakció megvitatta és támogatja a kormány gazdaságélénkítő elképzeléseit - jelentette be a szocialista képviselőcsoport vezetője a frakció kedd esti ülése után. Lendvai Ildikó azt mondta, nincs új kormányprogram, a célok változatlanok, a munkahelyteremtés pedig nem mehet adóváltozások nélkül, de nem is merülhet ki a terhek módosításában.
Öt nappal a határidő előtt sem árulja el az energiaügyi miniszter, mennyivel drágul a gáz októbertől. Szabó Pál, bár sajtófőnöke azt ígérte, kedden beszélni fog az őszi változásokról, mindössze annyit közölt: a gázárakról intenzív egyeztetések folynak.
Szerbia Grúzia szuverenitása és nemzetközileg elismert határai közötti területi épsége mellett száll síkra - így reagált a belgrádi külügyminisztérium arra, hogy Oroszország kedden elismerte két szakadár grúziai régió függetlenségét.
Biztossá vált, hogy saját stadionjában játszhatja hazai Bajnokok Ligája-mérkőzéseit a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. Az Európai Labdarúgó-szövetség faxon értesítette a Gépész utcaiakat, hogy a Constantin Rădulescu-aréna megfelel az UEFA előírásainak.
George Bush amerikai elnök elítélte kedden Oroszországot, amiért függetlennek ismerte el a lázadó grúziai térségeket, felelőtlennek nevezve a moszkvai döntést.
A füstölők égetése kellemesen édes illatot áraszt, ám a szétterülő füst rendszeres belégzése növeli a légzőszervi rák kockázatát - állítja a Cancer című orvosi szakfolyóiratban megjelenő tanulmány.
Fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tesz javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Eszerint már jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, viszont 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.
Oroszország katonai választ adhat az amerikai rakétaelhárító pajzs egyes elemeinek Európába telepítésére - figyelmeztetett az orosz elnök egy keddi nyilatkozatában.
Sajtóértesülések szerint Gyurcsány Ferenc szerdán megjelenő fizetett újságcikkében arról beszél, hogy szélesítik az szja 18 százalékos kulcsának sávhatárát, és eltörlik a különadót.
Oroszország katonai választ adhat az amerikai rakétaelhárító pajzs egyes elemeinek Európába telepítésére - figyelmeztetett az orosz elnök egy keddi nyilatkozatában.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tesz javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában, amely szerint már jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, viszont 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.
Emelkedéssel zárt a kőolaj ára kedden, miután a Gusztáv hurrikán megérkezett a Mexikói-öbölbe, azonban az áremelkedést mérsékelni tudta az erősödő dollár. (ProfitLine.hu)
Emelkedéssel zárt a kőolaj ára kedden, miután a Gusztáv hurrikán megérkezett a Mexikói-öbölbe, azonban az áremelkedést mérsékelni tudta az erősödő dollár. (ProfitLine.hu)