Összesen 796 millió forintot fizet ki jutalomként a magyar állam a pekingi olimpia helyezettjeinek. A honorárium olyan sportolóknak is jár, akik pontot se szereztek. A fizetési táblázat másik sajátossága, hogy egy párosban szerzett 4., illetve 5. hely összességében többet ér a férfi vízilabda-válogatott harmadik olimpiai bajnoki címénél.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a Nikkei 225 a hétfői kereskedés sorén 212,62 ponttal, 1.68 százalékkal 12,878.66 pontra erősödött, mely főleg az autógyártóknak volt köszönhető, nyertesek voltak a bankrészvények is, követve az amerikai versenytársak pénteki előretörését. A Topix index értéke 1.9 százalékkal 1,239.25 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
A kiskereskedelmi forgalom 2008. júniusban 1,9%-kal, az első félévben 2,2%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene az előző hónap szintjéhez képest 0,3%-kal mérséklődött - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
Kezdő és profi kertészeknek egyaránt örömet szerezhet a teraszon vagy balkonon nevelt egzotikus, gyümölcsöt termő kiskert. Az édenkert.hu megmutatja, hogyan fogjunk hozzá a telepítéséhez.
Sportolóink pekingi szereplése okán egyértelmű csalódottságának adott hangot Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Schmitt sajtótájékoztatóján egyebek mellett úgy fogalmazott, hogy eredményességben többet várt a magyaroktól, de nem kíván pálcát törni senki felett.
Lezuhant egy munkás a Gellért Szálló tetejéről hétfőn reggel; a munkás súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
Az egyik elítélt galambja szállított heroint egy fokozottan őrzött boszniai börtön elítéltjeinek. A madarat letartóztatták. Most azon gondolkodnak az intézmény vezetői, érdemes-e drogrehabilitációs programot indítani a börtönben.
BUDAPEST — Gyermekenként 50-70 ezer forintba kerülhet a becsöngetés, közben a nettó magyar átlagkereset nagyjából 120 ezer forint. 1,3 millió diák megy iskolába jövő hétfőn. Az oktatási minisztérium adatai szerint csak tankönyvekre 17 milliárd forintot költenek a családok. Ennek többszörösét viszik el az egyéb kiadások.
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - júniusban 1,9 százalékkal, az első félévben 2,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. A szezonál...
Legalább huszonhárman meghaltak, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy banketten Bagdad közelében. A vacsorát egy al-Kaida-ellenes csoport szervezte.
Ron Dennis úgy gondolja, hogy csapata azért nem tudott harcba szállni a győzelemért a vasárnapi versenyen Valenciában, mert konzervatív stratégiát választott magának. A McLaren főnöke szerint, ha másképpen taktikáznak, Hamilton megverhette volna Massát.
Díszítő levele miatt igen elterjedt szobanövény. Törpe változatát palackkertbe szokták ültetni. Általában könnyen nevelhető növény, amelyet viszonylag kevés veszély fenyeget.
Amikor elhangzik, hogy a munkáltató a hosszadalmas kiválasztáson sikeresen célba ért álláskereső számára határozott idejű munkaviszonyt ajánl fel, a pályázóban kétségek merülhetnek fel. Főként akkor, ha nem ismeri, hogy ezzel a fajta munkaviszonnyal a munkáltató is kötelezettséget vállal a munkavállalóval szemben. De kinek és mikor jó a határozott idejű munkaviszony?
Augusztus közepén előfordult, hogy a Pest Megyei Cégbíróság szabályszerűen benyújtott cégalapítási kérelmet utasított el állítólagos hiányosságokra hivatkozva - tudta meg a Napi Gazdaság.
A világon a legtöbb járművet értékesítő autógyár, a japán Toyota bejelentette, hogy 3 százalékkal emeli hibrid autói és 2 százalékkal kis haszonjárművei árát, ezen kívül az Egyesült Államokban közel 1...
Egy új elemzési módszernek köszönhetően az ujjlenyomatokból már nem csak a tettes kilétét lehet megállapítani, hanem azt is, mihez nyúlt, mielőtt hátrahagyta a nyomot.
Több mint tíz métert zuhant és súlyosan megsérült egy munkás hétfőn reggel a fővárosban egy építkezésen – nyilatkozta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A szentesi légimentőbázis elkészültéig átmenetileg a szolnoki katonai repülőtérről biztosítják a dél-alföldi régió légi mentős ellátását; s erről az ideiglenes megoldásról az egészségügyi és a honvédelmi miniszter már alá is írt egy megállapodást.
Szávay Ágnes két helyet visszacsúszva, 16. a legfrissebb női tenisz világranglistán. Az első kétszázban található másik két magyar egy-egy helyet javított, így Czink Melinda 109., Arn Gréta a 147. helyen áll. Az élen nincs változás, első a szerb Ana Ivanovics, második a honfitársa, Jelena Jankovics.
Az OTP előzetes megegyezésről írt alá megállapodást arra vonatkozóan, hogy egy hitelintézetet venne Azerbajdzsánban közölte az ABC.az internetes hírportál egy meg nem nevezett bankárra hivatkozva. (ProfitLine.hu)
Néhány, a közelmúltban elvégzett sikeres műtét után francia és kínai kutatók szerint a bonyolult arcplasztikák rutinműtétté válhatnak. Figyelem: megrázó képek!
A fájdalmat a nők és a férfiak eltérő módon élik meg. Szakértők azt állítják: a gyengébbik nem hosszabb ideig tartó és rendszeresebb fájdalmakat kell, hogy elviseljen, ráadásul a gyógyszerek sem olyan hatékonyak az esetükben.
Három komáromi fiatalembernek sikerült belógni Pekingbe, a Madárfészek stadion versenypályájára, ahol tiszteletkört futottak, majd kipróbálták a távolugró gödröt. A három férfi szabadon ünnepeltette magát, a biztonságiak rájuk sem hederítettek.
Ma nem jelennek meg fontosabb EU-s adatok. 16.00-kor teszik közzé az amerikai használt ingatlanok júliusi eladásait (előrejelzés: +0,8%, illetve 490.000, előző: -2,6%, illetve 486.000). A kialakult duplacsúcs alakzatból adódó korrekciós potenciál egyre korlátozottabb, ezt mutatta az elmúlt hetekben stabilizálódó EUR/USD árfolyama is. A 2005. februári emelkedő trend töretlen, és 1,4540-nél fut. A…
Az orosz parlament felsőháza támogatta a két szakadár grúziai tartomány, Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerését. A határozat elfogadását - amely a két tartomány elismerésére hívja fel Dmitrij Medvegyev orosz elnököt - egyhangúlag szavazták meg a képviselők a hétfői voksoláson.
Kapus István 1995-ben került a Nestlé Hungária Kft.-hez, s kitartásának köszönhetően 2002-től már mint a Nestlé magyarországi üzletágak HR igazgatója hangolja össze a vállalat személyzeti tevékenységeit.
Az amerikaiak egyre kevésbé bíznak az amerikai autómárkákban, ezzel szemben az ázsiai és európai modellek feljövőben vannak - derült ki a Michigani Egyetem friss kutatásából. Az Egyesült Államokban...
Megéri a Borssal kártyáznia, hiszen veszíteni nem, csakis nyerni tud, mégpedig tíz millió forintot, a két Mitsubishi Colt egyikét, vagy százezer forintot, amit tíz szerencsés kaphat kézhez. Gesztesi Károly, lapunk mágusa Önnek szurkol!
Sokan nem veszik komolyan a hobbi rovat kitöltését. Vagy nem említik meg vagy jól hangzó tevékenységekkel töltik ki. A pontatlanságok vagy a valótlan állítások a pályázás sikerét is alááshatják. Ha érdekes a hobbink, jó hangulatúvá teheti az állásinterjút. Ha azonban nem tudunk a beírt hobbihoz hozzászólni, azzal hitelességünket kockáztatjuk.
Másfél év után, szeptemberre készül el az MSZP új pártprogramja. A kormányközeli lap emlékeztet rá: Gyurcsány Ferenc még a tavaly februári MSZP-kongresszuson jelentette be, hogy meg kell újítani a baloldal politikáját, ezért létrehozzák az alapértékek bizottságát, amely kidolgozza a programot.