Masaaki Shirakawa a Bank of Japan elnöke nem számít drámai visszaesésre Japánban. Véleménye szerint nem várható stagnálás. Igaz a növekedés feltehetően gyengélkedni fog, tehát eltarthat még egy ideig, amíg összeszedi magát a gazdaság. Amennyiben 160,89 alá esik a jegyzés, úgy elképzelhető, hogy 160,00 irányába fog zuhanni a jegyzés. (OT/GFX)
A tettektől függ a NATO és Oroszország viszonyának alakulása - hangoztatta Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár kedden Brüsszelben, hozzátéve, egyelőre nem folytatható úgy a kapcsolat, mintha semmi nem történt volna.
17 éves álom vált valóra Átadták az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Radovan Zerjav szlovén, valamint Szabó Pál ma...
Fegyverrel rabolt ki egy üzletet egy férfi kedden délután Budafokon, majd menekülés közben balesetet okozott, de így is sikerült kereket oldania - értesült a HavariaPress.
Művészeknek, mérnököknek, közgazdászoknak és más szakmák kiemelkedő képviselőinek adott át magas állami kitüntetést Kiss Péter kancelláriaminiszter az államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20. alkalmából kedden a Parlamentben.
Etikai és eljárásbeli hibákat tárt föl Ausztriában egy kormányjelentés egy osztrák egyetemi kórházban végzett kutatás során - írta az AFP hírügynökség hétfőn.
Saját internetes oldalt indítottak a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz és KDNP által delegált tagjai. Az mtvvalosag.freeweb.hu-ra olyan dokumentumokat tesznek fel, amelyeket a köztévé és a közalapítvány eddig nem hozott nyilvánosságra, pedig kellett volna - ilyen például a Nap-kelte című műsor gyártására vonatkozó szerződés.
Súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők azt a 12 éves fiút, aki egy személyautó elé szaladt ki kedden délután Hódmezővásárhelyen - értesült a HavariaPress.
Minden nap, egyre feljebb kúszik a hőmérő higanyszála. Gyakran elviselhetetlennek tűnik a hőség, "mégis felhívjuk a fővárosiak figyelmét, hogy a meleg ellenére tartózkodjanak a közterületi szökőkutakban való fürdéstől." - kéri közleményében a Fővárosi Közterület-felügyelet.
Csoportos rablás miatt indított eljárást a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség több ember, köztük egy rendőr ellen. A távirati iroda erről szóló információját a Pest Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze megerősítette.
Blokádot vonnak két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almafeldolgozó cég telephelye köré a gazdálkodók - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének igazgatója.
November elején negyedik alkalommal rendezi meg a Direkt Marketing Szövetség (DMSZ) a Golden Dove Direkt Marketing Konferenciát és Versenyt. A rendezvényen a C2C és a C2B területeknek is külön figyelmet szentelnek.
Nem jegyet, hanem hasist és ecstasy-tablettát adott el egyik bájos hölgyutasának egy busz sofőrje Tel-Avivban - ám vesztére a vevő rendőrnő volt, és a vezetőt letartóztatták.
A tagállamok külügyminiszterei egyetértettek abban, hogy az orosz katonai akció túlzó, aránytalan volt, és a szervezet továbbra is szoros kapcsolatokat akar Grúziával
Megrepedt a pécsi világörökségi emlékhelyek bemutatására kialakított Cella Septichora Látogató Központ üvegmennyezete, miután valaki feltehetően motorral ráugratott - közölte a baranyai rendőrség.
A forint délelőtt gyengült, délután erősödött a bankközi piacon. A hétfői 235,75/85 forint után kedd reggel 236,70/80 forint volt az árfolyam, majd tovább gyengült a forint, és az euró elérte a 237-es...
A Harry Potter filmek főszereplője, Emma Watson bebizonyította, hogy nem csak szép, de eszes is, hiszen a 18 esztendős színésznő kitűnő érettségi vizsgát tett és a cambridge-i egyetemre készül, filozófiát hallgatni.
Szakértők szerint Musarraf pakisztáni elnök lemondása nyomán alaptalan amiatt aggódni, hogy ellenőrzés nélkül maradnak az ország atomfegyverei. A nyolc éve, puccsal hatalomra jutott elnök azután köszönt le, hogy az év eleji választásokon kormányra jutott ellenzék vádeljárást akart indítani ellene.
Eső vagy rossz idő esetén csúsztathatják vagy akár el is halaszthatják az augusztus 20-i tűzijátékot. Juhász Gábor a lebonyolítást felügyelő operatív törzs vezetője dönt majd a parádé sorsáról és akár meg is szakíthajta azt. Az államtitkár azonban hangsúlyozta: az előrejelzések alapján nem kell olyan rossz időre számítani, hogy a tűzijátékot el kelljen halasztani.
Napos idő várható augusztus 20-án, szerdán délelőtt országszerte a szakemberek szerint, legfeljebb kevés fátyolfelhőre és gomolyfelhőre kell számítani. A késő délutáni, esti óráktól azonban főként nyugaton, északnyugaton záporeső, zivatar lehet, a Balaton térségében estére vihart várnak.
Elképzelhető, hogy az EUR/GBP ostrom alá veszi a 0,80-as területet. Az MACD alapbeállításban vételt jelez és a Parabolic Price Time is longot mutat. Az angol ingatlanpiac a 90-es évek óta nem tapasztalt válságban van. A gyenge angol konjunktúramutatók miatt BoE várhatóan már 2008 utolsó negyedévében csökkentheti az alapkamatot. Elemzők szerint tehát továbbra is jó döntés az EUR/GBP long…
Hatalmas dugók alakultak ki Budapest belvárosában az augusztus 20-i ünnepségek előkészületei miatt - tájékoztatta a Fővinform ügyeletese az MTI-t. A Lánchídon nem lehet közlekedni este hat óráig, az E...
Szeptember tizedikén ismét hazánkba látogat a hiphop zene egyik legnagyobb botrányhőse Snoop Doggy Dogg. A fegyverbirtoklásért, kábítószerezésért már több országból kitiltott előadó új lemezét népszerűsíti európai turnéján, így Budapestet sem hagyta ki a koncerthelyszínek közül.
A júliusi német termelői árak mutatója 8,9 %-os értéket hozott a várt 7,5 % helyett. Az előző érték 6,7 % volt. A júniusi magyar bruttóbérek mutatója 9,7 %-os értéket hozott a várt 8,0 % helyett. Az előző érték 9,6 % volt. A német augusztusi ZEW index -55,5 pontos értéket hozott a várt -62,0 helyett. Az előző érték -63,9 pont volt. z EU-s augusztusi ZEW index -55,7 pontos értéket hozott a várt…
Egy nemzetnek ahhoz, hogy fennmaradhasson, intézményekre van szüksége, teljes társadalmat kell képeznie, s különösen fontos ez azoknak a nemzetrészeknek az esetében, amelyek Magyarország határain kívül kerültek - mondta Sólyom László kedden Beregszászon, a Szent István-napi ünnepségen tartott ünnepi beszédében.
Körülbelül 32 éves kor felett a nők fogamzóképessége fokozatosan csökkenni kezd. Ezellen a természetes folyamat ellen nem lehet tenni, de a helytelen élemóddal már fiatalabb korukban is sokan ártanak fogamzóképességüknek.
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél már 40 város jelezte: örömmel látnák az indiai gumiipari vállalat, az Apollo Tyres 200 millió eurós zöldmezős beruházását.
Oroszország drámai küzdelemben, kétszeri hosszabbítás után győzte le - a mérkőzésen szinte végig vezető - Franciaországot, így magyar-orosz elődöntőt rendeznek a pekingi olimpia női kézilabda elődöntőjében csütörtökön.
A Budaörsi út és a Hegyalja út, az Alkotás út és a Moszkva tér, a Budafoki út és a Szent Gellért tér között, valamint a Petőfi hídon a Pest felé vezető oldalon alig mozdul a forgalom
A jövő héten blokád alá kerülhetnek a nagy almafeldolgozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az MTI-vel telefonon Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden egy helyi, megyei sajtótájékoztatót követően.
A világbajnok oroszokkal kell megküzdenie a magyar női kézilabda-válogatottnak a pekingi olimpia elődöntőjében. Hajdu János szövetségi kapitány együttese 34-30-ra győzött a románok ellen, míg az orosz csapat rendkívül kiélezett meccsen, kétszeri hosszabbításban 32-31-gyel búcsúztatta a francia válogatottat. Hajdu János ez utóbbi mérkőzés után adott interjút az InfoRádiónak.
Pár hónappal a tűzszerészhalálok után újabb magyar katonák indultak Afganisztánba. A tartományi újjáépítési csoportot a honvédelmi miniszter búcsúztatta, aki a magyarok elleni merényletek ellenére sem gondolkozik a tűzszerészek hazarendelésén. A most kiutazó katonák azonban már más kiképzést kaptak, mint már kint lévő társaik.