A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének négy ellenzéki tagja egy honlapon közzéteszi az alapítvány és a televízió működésének szerintük nyilvánosságra tartozó dokumentumait. Elsőként az MTV Közalapítvány idei költségvetését és egy műsor szerződéseit tették fel a honlapra. Szabó László, fideszes elnökségi tag hangsúlyozta: a dokumentumokat a törvényi előírások értelmében az…
Különös módon eltűnt a belgrádi külügyminisztérium irattárából a Radovan Karadzic háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb elnök és Richard Holbrooke volt amerikai diplomata azon megállapodásának eredeti példánya, amely mentességet biztosított Karadzicnak a hágai felelősségre vonás alól - állítja Karadzic ügyvédje.
Körmöcbányán megkezdték a szlovák euróérmék gyártását. Az érméket nemzeti szimbólumok – többek között a kettős kereszt – díszítik. Szlovákia 2009. január elsejétől vezeti be az uniós fizetőeszközt.
Holnap, augusztus 20-án ünnepeljük hazánk államalapítását. A történelmi dátum kapcsán nincs olyan kis falu az országban, ahol ne emlékeznének meg – történelmi és kulturális programokkal – a jeles alkalomról. Összeállításunkban az állami rendezvények programját és a fővárosi forgalmi rend változásait ismertetjük.
Tegnap volt anyukám 64., és Dorka 1 hónapos születésnapja, így ez a nap duplán is kedves volt a szívemnek. Hála Istennek, Anyukám jó egészségnek örvend, és kivirult az unokájától, Dorka pedig szépen gyarapodik, jelenleg 4300 gramm, és egyre nyúlánkabb kisbaba.
Megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda Csintalan Sándor tavaly decemberi megverése ügyében, az eltelt nyolc hónap alatt ugyanis nem tudták felderíteni az elkövetőket.
A gáz- és a villamoshálózat összekapcsolása, valamint a vasúti kapcsolat kiépítése a következő lépés Magyarország és Szlovénia között - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a szlovéniai Lendván, ahol megbeszélést folytatott szlovén kollégájával, Janez Jansával.
Veszély esetén személyesen állítja le a tűzijátékot szerda este a rendezvény biztonságáért felelős operatív törzs vezetője, aki a Citadellán tájékoztatta az újságírókat a biztonsági intézkedésekről.
A szemetelés visszaszorítására beszélő kukákat helyeznek el a finn fővárosban - jelentették be a városi program szervezői kedden. A különleges szemetesek finn hírességek hangján fogják megköszönni, hogy beléjük dobták a hulladékot - magyarázzák a szervezők.
Nick Heidfeld elárulta, hogy szimulációk és videófelvételek segítségével próbálja meg minél jobban elsajátítani az új pálya vonalvezetését, még mielőtt kezdetét venné a körözés a kikötőben fekvő utcai ringen Valenciában.
A kedden közzétett béradatok nem befolyásolják a Monetáris Tanács jövő hétfői kamatdöntését, beleilleszkednek a trendbe - mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő vágta át a nemzeti színű szalagot a két ország közlekedési minisztereinek jelenlétében, amikor kedden ünnepélyesen összekapcsolták Tornyiszentmiklós és a szlovéniai Pince között az M70-es autóutat a szlovén A5-ös autópályával.
A CIG Közép-európai Biztosító Zrt. 100 százalékos tulajdonnal leányvállalatot alapít CIG Első Magyar Általános Biztosító Zrt. néven a nem életbiztosítási tevékenységre, amit a tőkepiaci felügyelet eng...
Augusztus 20-án az állami ünnepség keretében több, gyermekeknek és családoknak szóló rendezvény is lesz Budapesten. A Kossuth téren Szent István király udvara elevenedik meg, majd délután itt mutatják be az Ország Tortáját, az Andrássy úton pedig Születésnapi Kerékfesztivál várja az érdeklődőket. Az esti tűzijáték szervezői különlegességeket ígérnek a nézőknek.
Kínában augusztus 1-je óta 77 tüntetési kérelmet nyújtottak be a hatóságoknak az olimpia idejére, a kérelmek közül azonban a pekingi városvezetés végül egyet sem fogadott el.
Az ausztrál bennszülött gyerekek tudnak számolni, pedig nincsenek rá szavaik - derült ki brit és ausztrál kutatók kedden közzétett tanulmányából. Egy nemrégiben újra elővett elmélet szerint csak úgy lehet matematikai műveleteket végezni, ha meg tudjuk nevezni az egyes számokat. Ezt cáfolta most meg a tudóscsoport, az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban…
Jelentősen csökkent a megkezdett új lakásépítések száma júliusban, valamint 26 éves mélypontra csökkent a családi ház építésére beadott kérelmek száma az Egyesült Államokban. (ProfitLine.hu)
A jövő héten blokád alá kerülhetnek a nagy almafeldolgozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének szövetségi igazgatója.
Menetrend szerint közlekedő autóbuszba rohant egy kamion Kecskemét közelében, egy szemből érkező autós pedig az ütközés elkerülése érdekében az árokba hajtott - értesült a HavariaPress.
Szerda délután egy hidegfront súrolja térségünket, amely csak kevés helyen okoz csapadékot, a Dunántúlon viszont többfelé megerősödik az északnyugatira forduló szél
Az Egyesült Államokban a júliusi termelői árindex emelkedése a vártnál nagyobb mértékű 1.2 százalékos volt, a magas energia- és élelmiszer áraknak köszönhetően. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 198,76 pontos nyitás után tovább esett kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 20.373,23 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 526,26 po...
Nem jutott döntőbe Papp Krisztina a pekingi olimpia 5000 méteres síkfutás számában. A 25 éves versenyző 16:08.86 perc alatt teljesítette a távot és futamában 13., összesítésben 27. lett. A 32 fős mezőnyből tizenöten kvalifikálhatták magukat a döntőbe.(FH)
A Mária királyné kincseit rejti Dunakanyari hajóroncs után újabb török-kori vízi jármű keltette fel a régészek figyelmét Drávatamásiban. Dr. Tóth J. Attila búvárrégész kilenc napos kutatásra indult a helyszínre, ahol a török Uludag Egyetem egyik régésze is segíti.
A magyar női kézilabda-válogatott 34-30-ra verte Romániát, így bejutott az elődöntőbe. A magyar együttes az orosz csapattal mérkőzhet a fináléba jutásért.
Miért érdemes a kertben termett vagy a vásárolt gyümölcsöt, zöldséget bespájzolni a téli hónapokra? Mindenek előtt azért, mert a saját termény friss, zamatos...
India, mely Brazília után a világ legnagyobb cukortermelője, jövőre 80 százalékkal csökkenő cukorexportra számíthat a terméskiesés következtében, melynek következtében emelkedhet a cukor világpiaci ára. (ProfitLine.hu)
Több mint négyezer táblát kicserélnek, és kétszáz buszmegállót átalakítanak Budapesten, a fő szempont az volt, hogy megteremtsék az átszállás nélküli utazás lehetőségét
Kamatszempontból gyakorlatilag kioltotta egymás hatását a kedden megjelent két adat az amerikai gazdaság állapotáról: az új lakásépítések csökkentek, miközben az infláció minden bizonnyal tovább gyors...
A júliusi amerikai termelői árak mutatója 1,2 %-os értéket hozott a várt 0,6 % helyett. Az előző érték 1,8 % volt. A magban 0,7 %-os volt az érték a várt 0,2 % helyett. (OT/GFX)