Jegyszedők, ültetők, hosztok és hoszteszek biztosítását várja a Művészetek Palotája (MüPa) attól a cégtől, amely elnyeri a tenderen meghirdetett megbízást. A Közbeszerzési Értesítő azt írja, hogy az intézmény 380 millió forintot szán a feladatokra.
Idén is kiválasztották az Ország Tortáját! A különleges – szatmári szilvapálinkát tartalmazó - születésnapi finomságot augusztus 20-án, a Kossuth téren mutatják be. A pályázatot nyert sütit hazai hírességek – többek között Détár Enikő, Gubás Gabi, a Rippel testvérek, és Pindroch Csaba - kóstolták meg először augusztus 1-én, a torta bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Bár Hollandia 1985 óta nem rendez Forma-1-es futamot, azért gondoskodik arról, hogy a hollandok ne felejtsék el a Forma1-et, és a Forma-1 se felejtse el Hollandiát. A rendezvényeken három F1-es csapat is képviselte a száguldó cirkuszt.
Lindsay Lohan bajban van, eddig ugyanis azt mondta, hogy Samantha Ronson az első nő, akivel viszonya van. Egy ifjú hölgy viszont állítja, ő már évek óta ágyba bújt a buli macskával.
A Ferrari vezetése biztos benne, hogy nem lesz gond V8-as erőforrásával a szezon hátralévő részében, miután Felipe Massának egy motorprobléma miatt az élről kellett feladnia a küzdelmet a Magyar Nagydíjon.
A Vodafone alapítványa a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok sport és rekreációs terápiáját támogatja, melyek célja a fiatalok állapotának fejlesztése, javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése és életminőségük javítása. Az alapítvány által kiosztásra kerülő összeg 25 millió forint.
A Nabucco csővezetéken szállítandó földgáz iránt jelentős igény mutatkozik, a vevők a csővezeték teljes kapacitásánál is nagyobb mennyiségre tartanak igényt - közölte a Nabucco társaság saját felmérés...
A jövő évi Sziget fesztivál nehezen képzelhető el jegyáremelés nélkül - mondta az InfoRádiónak Gerendai Károly. A főszervező szerint fontos szempont marad a jövőben is, hogy a magyar közönséget se veszítsék el, de a külföldieknek is vonzó legyen a program.
A görög határ közelében, több faluban tartott razzián mintegy két tonna kendert foglaltak le a bolgár rendőrök - közölte a hatóság hétfőn. A rendőrségi szóvivő emlékeztetett arra, hogy a térségben sokan termesztik a növényt.
Több kínai dolgozó fog vitába szállni foglalkoztatójával a közeljövőben, ha él a költségmentes per lehetőségével, mivel Kína egyik nagy szakszervezete új irányelvet adott ki, olvasható a kínai szakszervezetek szövetsége (All-China Federation of Trade Unions) által hétfőn közzétett anyagában. A szakszervezetek ugyanis költségmentesen igénybe vehető jogi szolgáltató irodákat fognak alapítani, ezzel…
Akár már hétfőn délután eldőlhet, hogy lesz-e még a héten sztrájk a Ferihegyi repülőtéren, ekkor tárgyal ugyanis újra a repülőteret üzemeltető Celebi GH Kft. és a Légiközlekedési Dolgozók Egyesült Szakszervezete (LESZ).
Az amerikai fél miatt csúszik a vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó szerződés aláírása Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta April H. Foley amerikai nagykövet hétfőn Szolnok...
Alaposan ráfizethetnek azok a nők, akik fogamzásgátló tabletta szedése alatt kezdenek pasivadászatba. A tudósok szerint így esélyük sincs megtalálni az igazit. Az egész bonyodalmat a testszagok okozzák.
Megszállták a darazsak a Bosnyák téri piac pékségét. Kedvencük az édes-túrós batyu és az áfonyás-joghurtos szelet. A forgalmat nem tudják tönkretenni, még az allergiás vásárlók sem mondanak le kedvenc süteményükről, de a látvány azért mindenkit meghökkent. Csak nehogy darázs legyen a sütiben! – kérik.
Amikor 1996-ban, az atlantai olimpián Nagy-Britannia mindössze egy aranyérmet szerzett, a sportvezetés ráébredt, hogy valamit sürgősen tenni kell. A megoldást elsősorban az hozhatja, ha a költségvetés nagyobb összeget irányoz elő az élsport támogatására.
A Deutsche Bundesbank szakemberei gyenge 2. féléves eredményekre számítanak az Euróövezetben. A jelenlegi konjunktúramutatók gyenge gazdasági helyzetre utalnak a következő hónapokban is, állt a bank havi jelentésében. Az EUR/AUD napi szinten továbbra is mínuszban áll. 1,6827 alatt könnyedén 1,6800-ig eshet az árfolyam. A kerek érték átszakadása esetén visszaeshet az árfolyam az 1,6700-es érték…
Őrizetbe vette ma a rendőrség H. Beatrixot, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy több mint húsz budapesti társasház kezelését végző cég beltagjaként elsikkasztotta a lakók által befizetett pénzt.
Kilenc civil meghalt, mikor autóba rejtett pokolgép robbant hétfőn egy amerikai katonai bázis közelében Afganisztán keleti részén. Az országban a függetlenség napját ünneplik.
Soós Csaba az RFV Nyrt. Igazgatóságának Elnöke 2008. augusztus 15-én 1.260 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 5.731 Ft-os átlagáron, míg Makra József az RFV Nyrt. Vezérigazgatója 1.200 db 10 Ft névértékű RFV részvényt értékesített 5.730 Ft-os átlagáron az Erste Befektetési Zrt. segítségével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Európa megosztott a grúziai válság megítélésében, nem tudja, hogyan alakítsa kapcsolatait Oroszországgal annak új agresszivitása miatt - írja a The New York Times.
A női kézilabda-válogatott eddigi fantasztikus teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a 35 fokos forróság ellenére is összegyűljön és együtt szurkoljon a lányoknak számos híresség.
A vádak ismertetésével megkezdődött hétfőn az Ausztráliában élő, náci háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly ügyének tárgyalása Perthben. A tárgyalás három napig tart majd és csak ezt követően dől el, hogy Ausztrália kiadja-e Magyarországnak Zentai Károlyt.
A Német Gazdaságkutató Intézet (DIV) szerint a harmadik negyedéves német GDP az előző negyedévhez képest 0,1 %-kal fog emelkedni. Recesszióról azonban a szakemberek szerint szó sincs. Ellenállást 1,4759-nél és 1,4795-nél találhatunk, támaszszintet pedig 1,4682-nél. (OT/GFX)
Az amerikai fél miatt csúszik a vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó szerződés aláírása Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta April H. Foley amerikai nagykövet hétfőn Szolnokon. Az amerikai belbiztonsági és az amerikai igazságügyi minisztérium továbbra is egyeztet arról, hogy mit szeretnének látni az egyezményben - mondta April H. Foley.
Az Egyesült Államokban több mint 400 embert, egy indián falu lakóit és kempingezőket kellett kimenekíteni a Grand Canyon közelében, ahol vasárnap a heves esőzések miatt átszakadt egy kisebb földgát. Az áradás több utat és gyaloghidat elmosott.
Továbbra sem foglal állást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Hír Televízió elleni lejáratási kísérletről. A szervezet elnöke szerint túl zavaros az ügy, és nem látni benne tisztán.
A pajzsmirigybetegségek megelőzése és kezelése szempontjából is nagy jelentősége van szűrővizsgálatok elvégeztetésének, az elváltozások korai felismerésének, és lehetőség szerint a betegségek megelőzésének.
Megkezdik a blokád szervezését a szabolcsi almatermelők, mert eredménytelenül zárult az egyeztető tárgyalás, újabb fordulója az agrártárcánál. A blokádra várhatóan a jövő héten kerül sor, ha Vásárosna...
Eddig öt meccset vívott a magyar ökölvívó-válogatott a pekingi ringben. Négyen elvéreztek. Az „utolsó mohikán” Szellő Imre, aki kedden magyar idő szerint 15.01 órakor a 81 kg-osok negyeddöntőjében érdekelt. – Mi a baj a magyar bunyósokkal? – kérdeztük a kínai fővárosban tartózkodó Kovács Istvántól.
A hús egyike legősibb táplálékainknak. Közismerten értékes fehérje- és vasforrás, emellett napi B12-vitamin szükségletünk mintegy háromnegyedét is húsok, illetve húskészítmények biztosítják. Tekintve, hogy e fontos vitamin egyáltalán nem található meg növényi eredetű táplálékokban, a hús sokak szerint nem csak finom, de egyenesen pótolhatatlan is.
Vajon mit szólhatott Krotón, az ógörög állam lakossága, amikor megtudta, hogy legnagyobb sztárja, a birkózó Milón képes megenni naponta több mint 8 kilogramm húst, ugyanennyi kenyeret és meginni 9,8 liter bort? A bajnok hatszor nyert Olümpiában, hatszor Delphoiban, tízszer Iszthmiában és kilencszer Nemeaban. Ma úgy mondanánk, minden világrekordot megdönt, és naponta 12 ezer kalóriát fogyaszt -…
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az augusztus 20-i budapesti rendezvényeken kiemelten lesz jelen, de egy mentőhajón is lesz személyzet - tudatta az OMSZ hétfőn. Az előre kidolgozott és egyeztetett mentési terv szerint a rendezvények meghatározott pontjain lesznek a roham- és mentőkocsik, többi között a Kossuth téren, a Kodály köröndnél, a Red Bull egész napos Duna-parti programján, a Batthyány…
Civil bank létrehozását tarja szükségesnek az MDF annak érdekében, hogy a civil szervezeteknek a pénzintézet megelőlegezze a pályázatokon elnyert, ám utólag kifizetett összegeket. Erről Pettkó András,...