Nem csak az európai, hanem a japán gazdaság is gondban van. A második negyedévben visszaesett a növekedés üteme, viszont emelkedett az infláció. A GDP 2,4 %-kal csökkent az előző negyedévhez képest. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a Bank of Japan nem változtat az alapkamaton. Amennyiben 191,90 (200 napos vonal) alá esne az árfolyam, úgy elemzők szerint visszaeshet egészen 161,00-ig is.…
Augusztus végén tartalmában és külsőleg is megújul a Blikk, a Ringier két éve készíti elő ezt a fejlesztést, az újításokat nyereményakcióval egybekötött intenzív reklámkampány kíséri majd. Eközben elindul a Népszabadság szerkesztőségének átalakítása is.
Ivan Gasparovic szlovák államfő Robert Fico kormányfő korábbi kérésének eleget téve hétfőn visszahívta hivatalából az agrártárca és a környezetvédelmi tárca eddigi vezetőit, Zdenka Kramplovát és Jaroslav Izákot, egyszersmind kinevezte utódaikat.
Minden idők legjobb Szigete egy zúzós nulladik napi Iron Maiden-koncerttel és öt további „teljes értékű” nappal várta idén látogatóit. Ezalatt a hat nap alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os, akkor még hét napos fesztivál 385 ezres rekordját.
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére 2008. augusztus 15-én 60.000 db Fotex részvény maximum 600,- Ft/db egységáron történő vásárlására adott megbízást - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Felmentette a kormányt a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia elnöke, és egyhónapos rendkívüli állapotot hirdetett. Az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi Nicolas Sarkozy, ha Oroszország hétfőn sem kezdi meg katonáinak kivonását Grúziából.
Hiába vállalta át a II. kerület önkormányzata két hónapig a Moszkva tér rendfenntartását a fővárostól, a polgárőrök, rendőrök munkájának eredménye nem érzékelhető. A térre visszatértek a feketemunkások, az engedély nélküli árusok, a hajléktalanok és a zsebesek. Ráadásul a szemét is halmokban áll. A második kerületi önkormányzat városrendészeti csoportvezetője szerint az lenne a megoldás, ha a…
A gyorséttermi ételtől és a lekvártól száguld a világ leggyorsabb embere, a pekingi olimpián a 100 méteres síkfutás döntőjét új világcsúccsal megnyerő jamaicai Usain Bolt.
Békés ünnepre készül a rendőrség augusztus 20-án. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány hétfőn arról tájékoztatott, hogy keddtől csütörtökig 88 rendezvényt jelentettek be a fővárosban. Ebből 12-t minősítettek kiemelt kockázatúnak, de csak azért, mert nagy tömegek várhatóak a különböző helyszíneken. Arról sem a rendőrségnek, sem a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) nincs információja, hogy…
Gyorsjárású, mindössze 20 centiméter merülésű, ezáltal alacsony vízállásnál is használható gumicsónakot kapott a győri rendőrkapitányság nyáron megalakult vízi rendészete a győri önkormányzattól hétfőn.
Hétfőn este az Európa Tanács megbízásából két napra Grúziába utazik Eörsi Mátyás, hogy a helyszínen tájékozódjon a kaukázusi konfliktus fejleményeiről - tudta meg az MTI.
A ma várható felvásárlási árak mellett a feldolgozóüzemek és az almatermelők is bizonyos veszteségre számíthatnak, ezért kockázatközösséget ajánl az ipari almát termelőknek az Eszat Kft. - jelentette ...
dr. Polyák Zsolt Csehországban bukkant nyomára a kecskeméti török merénylőnek. A rendőr őrnagy telefonon győzködte az exbarátnőjére rálövő Senol Cant: adja fel magát.
Amíg idehaza a munkáltatók az adójóváírás megszüntetését szorgalmazzák, addig Szlovákiában éppen most tervezik a bevezetését. A pénzügyminisztérium előterjesztéséről nemrégiben indult meg a tárcaközi egyeztetés, hogy 2010-ben már alkalmazhassák az szja-bevallások során - adja hírül a Világgazdaság.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkabeszüntetést helyezett kilátásba Ferihegyen, mert a reptéri földi kiszolgálást ellátó Celebi GH Kft. egy munkaügyi egyeztetést követően elbocsátott...
Egy csapat irányításához nem elég csupán a szakmai tudás, hiszen a jó vezető legfontosabb ismérve, hogy tud bánni az embereivel, megérti, ösztönzi, sőt ha szükséges, akár meg is feddi őket. Fontos, hogy célokban gondolkodjon, mindig előre tervezve, s hogy ezt a jövőképet át is tudja adni a többieknek, hogy ne negatív stressznek és kényszernek éljék meg a célokat, hanem egy közös, sikeres jövő…
Bár az idén rövidebb volt a Sziget fesztivál, több nézőt vonzott, mint tavaly. A rendezvényre összesen 385 ezren látogattak ki - mondta az InfoRádiónak Gerendai Károly főszervező.
Az USD/JPY továbbra is egy középtávon még érvényben lévő emelkedő trendben mozog. Napi szinten jelenleg egy kisebb technikai konszolidálódás látható. Egyre gyengül a gazdasági növekedés üteme Japánban. Éppen ezért várhatóan változatlanul 0,5 %-on marad a japán alapkamat. A jelenlegi konszolidálódás alatt egyes elemzők szerint kedvező hosszabb távú longok építhetők ki 111,00-es és 112,00-es…
Moszkva felülvizsgálja a NATO-hoz fűződő kapcsolatait - jelentette ki Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-nagykövete a Rosszijszkaja Gazeta című hivatalos lapban hétfőn megjelent interjújában.
Riasztó gyorsasággal terjed Dél-Afrikában a tuberkolózis legsúlyosabb változata. Az úgynevezett szélsőségesen gyógyszer-rezisztens tbc (XDR-TB) elleni harcban vesztésre áll a kormány - írta a The Sund...
Lemondott a pakisztáni elnök. Pervez Musharraf az ellene indított vádeljárás elől menekül, amit az ellenzék kezdeményezésére indítanának visszaélések és az alkotmány megsértése miatt.
LESZ sztrájkot helyezett kilátásba Ferihegyen, mert a reptéri földi kiszolgálást ellátó Kft. egy munkaügyi egyeztetést követően elbocsátotta a szakszervezet egyik képviselőjét
Lapinformációk szerint egy bírósági folyosón készült hangfelvétel szerint Kulcsár Attila védője azt javasolta egy másik vádlott védőjének: gondolják végig, "hogyan segíthetné őket Attila"
Öt kilogrammot nyomott az a tumor, amit egy kétéves iraki kisfiú veséjéből operáltak ki vasárnap Jordániában - jelentette a Petra jordániai hírügynökség. A gyerek jól van, és nagy az esélye, hogy teljesen felépül - mondta az egyik orvos.
Az év végére az Everest rendszeren lesz az állami vagyon, azaz elkészül az egységes vagyonnyilvántartás - mondta Tömöry Zoltán, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. informatikai és nyilvántartási igazgatója.
Békés, biztonságos és méltóságteljes ünnepre számítanak az állami ünnepség szervezői, de minden eshetőségre, így katasztrófahelyzetre és esetleges atrocitásokra is felkészültek.
Madonna 50. születésnapi partijának egy felkapott londoni klub adott otthont, amit a hírek szerint a Kabbalizmus jegyében rendeztek be és minden fotóst kitiltottak a helyszínről.
Csak hivatalos bejelentést vizsgál az Egészségügyi Minisztérium, a névtelen nyilatkozatokkal nem foglalkoznak. Ezt mondta Székely Tamás arra a kérdésünkre, hogy kivizsgálják-e a Hír Televízió tudomására jutott esetet.
Chart-technikailag egyes elemzők szerint a CAD javára áll a parti. Az 1,5798-as július 24-i csúcs alá mutató lenyúlással egy csúcsalakzatot teljesített ki, így további gyengülés várható. Az MACD eladást mutat. A szakemberek a kanadai dollár további erősödésére számítanak. Az alsó oldalon 1,5530 lehet a jegyzés következő célja. (OT/GFX)
Lassul a gazdasági növekedés az idén a kelet-európai uniós tagállamokban, de a bővülés még ebben az évben is meglepően erős - állapította meg a brit The Economist című gazdasági hetilap. Az újság legújabb számában azt írta: kivétel ez alól Észtország és Lettország. A szakértők úgy vélik: a legtöbb aggodalomra továbbra is Magyarország helyzete ad okot.
Bár 30 ezer magyar fanatikus néző biztatta tegnap Brnóban Talmácsi Gábort a Cseh Nagydíj gyorsasági motoros vb-futamon, a 125 köbcentis gépek versenyének világbajnoki címvédője a negyedik helyen érkezett célba. A pontversenyben ugyanez a pozíció az övé.
Rövidül a várakozási idő a gerincsebészeti beavatkozások, valamint a térd- vagy csípőprotézis-műtétek esetében. A kórházak ugyanis túlléphetik az államilag meghatározott ellátási keretszámot - igaz, csak augusztusban és szeptemberben.
Marad az orvoslátogatói díj annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság júniusban megszüntette a gyógyszergazdaságossági törvény erre vonatkozó paragrafusát. A gyógyszergyártóktól eddig jogtalanul beszedett 10 milliárd forintot továbbra sem akarja visszafizetni a kormány.
Dmitrij Medvegyev elnök ígéretének megfelelően Oroszország megkezdte hétfőn a grúz-oszét válságövezetbe vezényelt katonai alakulatainak kivonását - jelentette be Anatolij Nogovicin, az orosz vezérkari főnök helyettese.
Rövidülhetnek a kórházi várólisták. Augusztustól több beavatkozást térít meg az egészségbiztosító, 3,8 milliárd forint értékben - tudta meg az egyik gazdasági napilap.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI. A Mol legutóbb augusztus 13-án vált...