A Közbeszerzési Értesítő szerint a BKV hat hónapra hosszabbította meg a nyár elején meghirdetett előminősítési felhívás elbírálásának határidejét. A marketingszolgáltatásokra összesen hét ügynökség jelentkezett.
Moszkva nem törekszik arra, hogy elfoglalja Grúziát, vagy megszállás alatt tartsa az ország bármelyik részét - írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Financial Times című brit napilap szerdai számában, ismételten hangsúlyozva, hogy Oroszország tiszteletben tartja Grúzia szuverenitását.
BUDAPEST – Áll a bál az Omega körül! A hétfő esti, magyar dal napjára szervezett fellépésükre csak ketten mentek el, Benkő László és Mihály Tamás mellett vendégmuzsikusok zenéltek a színpadon. Kóbor János, Debreczeni Ferenc és Molnár György nem vállalta a fellépést. Úgy tudjuk, emiatt belső háború is kirobbant a bandában
A nagyvállalkozások és a magasabb jövedelemmel rendelkezők járnának jól azzal az adócsomaggal, amelyet közösen készített a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Szövetsége, valamint a négy nagy adótanácsadó cég - áll a Világgazdaságban.
A kaposvári toborzóiroda ezentúl e-mailben is tájékoztatást ad a katonai hivatásról. A kaposvári egyetemisták és főiskolások szeptembertől számíthatnak a honvédségtől érkező levélre - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
Cseh László 1:52.70 perces Európa-csúccsal második lett a 200 méteres pillangóúszás döntőjében az 1:52.03-as világrekorddal győztes amerikai Michael Phelps mögött a pekingi olimpián, adta hírül az MTI. Cseh még egy számban érdekelt az olimpián, a szerda délutáni programban - magyar idő szerint 14:17 órakor - a 200 m vegyes előfutamában áll rajthoz.
Miután tegnap 162,7625-ön zárt az EUR/JPY, ismét délnek vette az irányt. Egyes elemzők szerint az elkövetkező hónapokban ismét 158,00 alá megy a jegyzés, tehát messze van még a 196,9600-os történelmi csúcs. Az EUR/JPY-t 162,58-on jegyzik. Ellenállás 163,89-nél, míg támogatás 162,17-nél található. In-GFX
Országos TCR kampány lebonyolítására keres partnert az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB). A kiíró nettó 33 millió forintra becsüli a megbízás értékét – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Kábeltolvajokat fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, a négy helyi lakos kétmillió forint értékben vitt el vezetékeket egy cég telephelyéről - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.
Négy másodperccel a vége előtt dobott góllal 7-7-es döntetlent játszott a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrál csapattal a pekingi olimpián a csoportmérkőzések 2. fordulójában, írja az MTI.
A 2. negyedévben a várt szerint 0,6%-kal csökkent a japán GDP. Évek óta először mutatkozik csökkenés. Január és március között még 0,8%-os emelkedés mutatkozott. Az USD/JPY-t 108,77-en jegyzik. Támogatás 108,44-nél és 108,00-nál, míg ellenállás 109,32-nél található. 14.30-kor teszik közzé a júniusi amerikai külkereskedelmi mérleget (elõrejelzés: -62,0 Mrd, elõzõ érték: -59,8 Mrd) és...
Finn kutatók szerint tomográfos vizsgálati módszerrel kimutathatók az Alzheimer-kórra jellemző abnormális agyi fehérjelerakódások. Eddig az Alzheimer-betegség egyetlen megbízható diagnosztikai eszköze az agyból vett szövetminta elemzése volt.
Augusztus 13-ig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akik szeptemberben szeretnék megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat, de nem nyertek még felvételt, illetve nem nyújtottak be jelentkezési lapot februárban.
Gyurta Dániel 2:09.73 perccel az ötödik helyen jutott be a 200 méteres mellúszás csütörtöki fináléjába a pekingi olimpián. Az athéni ötkarikás ezüstérmes Gyurta az elődöntőben lassabban kezdett, mint az előfutamban, de így is az élmezőny közelében úszott, tájékoztatott az MTI.
Belgrád külvárosában egy útmenti árokban megtalálták a háborús bűnökkel vádolt, és a hágai börtönben lévő Radovan Karadzic kézitáskáját, amelyben a többi között laptopja, és ötven CD-je volt. A kéztáskát 3 héttel Karadzic letartóztatása után találták meg, amit az egykori politikus védői nevetséges színjátéknak tartanak.
A legjobb négy közé jutott Mincza-Nébald Ildikó a női párbajtőrözők versenyében a pekingi olimpián. A magyar versenyző a fináléba kerülésért a román Ana Maria Branzával, a világranglista második helyezettjével vív közép-európai idő szerint 13:30-kor.
A kapolcsi Bűvészetek Völgye programsorozat keretében három koncertet adtak július 25. és augusztus 3. között a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének hallgatói. A három együttes térítésmentesen lépett fel a művészeti programon, hogy támogassa a színvonalas rendezést.
Az orosz részvénypiac a harmadik negyedévben a világ legrosszabbul teljesítő piacává lépett elő a zuhanó olajár, a Grúzia elleni katonai akció és egy acélgyártó vállalat szemben indított hivatalos vizsgálat miatt. (ProfitLine.hu)
Mindenkinek van az életében olyan fontos esemény, amikor nagyon lényeges, hogy miként fejezi ki magát. Ilyen például egy szerelmi vallomás, egy állásinterjú vagy az ajándékozás. Az emberek eltérő dolgokban tehetségesek, ezért másként juttatják a világ tudtára érzéseiket. Vannak, akik szóban, mások írásban esetleg rajzban vagy egyéb alkotásban mondja el gondolait. Ön miben tehetséges?
Lőrincz Tamás kikapott első vigaszági mérkőzésén a kötöttfogású birkózók 66 kilós súlycsoportjában, így elbúcsúzott a további küzdelmektől a pekingi olimpián. A magyar versenyző a kubai Alain Miliantól kapott ki két menetben.
Júniusban éves szinten a várt 1,0% helyett csupán 0,1%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak a legutóbbi +6,1%-os érték után. Havi szinten 0,2%-os csökkenés mutatkozik (előrejelzés. +0,2%, előző: 1,2%). Az EUR/NOK-ot 8,0080-on jegyzik. Támogatás 7,9882-nél, míg ellenállás 8,0250-nél található. In-GFX
A két fiú tettét beismerte, a nyomozás vezetője szerint nagyon rossz állapotban vannak, mert most döbbentek rá arra, hogy mennyire súlyos bűncselekményt követtek el
Michael Phelps a 200 m pillangóban - Cseh Lászlót megelőzve - megszerezte pályafutása tizedik ötkarikás aranyérmét, így minden idők legeredményesebb olimpikonja lett. Az amerikai világklasszis nem sokkal később a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként begyűjtötte 11. elsőségét is.
Az előzetes bejelentésekhez képest hatszázzal több állást szüntet meg a New York-i pénzügyi tanácsadó cég, a Wachovia Corp., így 6350 dolgozó helyett 6950 nézhet új munkahely után.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki feltehetőleg kábítószer hatása alatt késsel támadott rá saját apjára a közös lakásukban Bicskén - értesült a HavariaPress.
2008 első felében a Magyar Suzuki Corporation jelentősen felülmúlta előző évi teljesítményét - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A gyártott személygépkocsik darabszáma 2007 azo...
Egy tanulmány szerint az ügyetlen, koordinátás zavarokkal küzdő gyermekeknek nagyobb esélye van elhízni. Az okok közt szerepelhet az is, hogy ők kevesebbet sportolnak.
Több tízezer ember előtt lépett színpadra tegnap este a Sziget fesztiválon az Iron Maiden. A legendás brit muzsikusok az Aces High című számmal nyitották programjukat, majd sorra elzúzták legnagyobb slágereiket.
Miután közzétették a gyenge brit munkaerő-piaci adatokat, csökkent a font árfolyama. a munkanélküliek száma júliusban 20.100-zal emelkedett (előrejelzés: +17.000). Az előző havi értéket 15.500-ról 20.000-re felfelé módosították. Az ILO-munkanélküliségi ráta júniusban 5,2%-ról 5,4%-ra emelkedett (előrejelzés: 5,3%). Az átlagbérek júniusban 3,4%-kal, azaz a várt 3,6%-nál kisebb mértékben…
Sok ügynökségi kreatív nemcsak kitalálja, hanem meg is rendezi reklámötletét. Mit kell tudnia egy kreatívnak egy film elkészítéséhez, és jó-e az ügyfélnek, ha nem hivatásos rendező dolgozik a szpotján? Rendező kreatívok, kreatív rendezők, díjnyertes cannes-i példák.
Új tervet dolgoz ki a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) mely szeptemberre kerülhet kormány elé – jelentette be Portörő Péter a bizottság titkára a tegnap délutáni sajtótájékoztatón, amelyet a testület délutáni zárt értekezlete után tartottak, a múlt heti kilenc halálos túladagolás kapcsán.
Csúfolták apró termete miatt az iskolában, most is furcsán méregetik az utcán, mégis sikert sikerre halmoz a 20 éves ráckeresztúri Szentes Anita. A 120 centiméter magas lány a világhírű Cirque du Soleil társulat tagja.