Július végéig 98 ezer munkavállaló nyugdíjas kért félszázalékos külön nyugdíjnövelést az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint. A Magyar Nemzet arra emlékeztet, hogy az említett emelés csak kérelemre jár.
A svájci UBS AG a ma közzétett negyedéves jelentésében már az egymást követő negyedik negyedév során veszteséget mutatott ki a hitelveszteségeken elkönyvelt leírások következtében. (ProfitLine.hu)
Több tízezren voltak a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján a Hajógyári-szigeten hétfőn, hogy tanúi legyenek az első Magyar Dal Napja nevű rendezvénynek. Több mint 8 órán át csak magyar zene szólt a Nagyszínpadon, tele különleges fellépőkkel.
A napokban őrizetbe vették a mosonmagyaróvári cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjét. A helyi elnököt - másokkal együtt - több bűncselekménnyel is gyanúsítja a rendőrség, sőt a bíróság el is rendelte előzetes letartóztatását.
Hét hónapig növekedett, hogy két éjszakán keresztül különlegesen szép virágot hajtson, majd a víz alá merülve elpusztuljon. A Füvészkert tündérrózsája különleges növény: összesen két helyen található Magyarországon, és kivételes gondozást igényel.
Az ausztrálok a világ egyik legnagyobb háziállat-rajongóinak számítanak, ám a gazdasági visszaesés miatt egyre többen döntenek úgy, hogy menhelyre adják kutyáikat és macskáikat.
A badacsonyörsi kempinget eladták, ezért az a várható fejlesztések miatt jövőre már nem üzemelhet községi strandként. A badacsonyörsiek ezt sérelmezik és lakossági fórumon tiltakoztak a döntés ellen. Csak a régi strandot hajlandók elfogadni, igazukért akár Brüsszelig is elmennek.
A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal emelkedtek júniushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az év első hat hónapjában 6,8 százalékkal emelkedtek az árak.
Legkevesebb tíz ember vesztette életét és tizenegyen megsebesültek, amikor bombatámadás érte kedden a pakisztáni légierő egyik autóbuszát az ország északnyugati részén fekvő Pesavar városában - közölte a rendőrség.
Légitámadást intéztek kedden orosz repülőgépek Gori grúz város ellen, számos civil megsérült - jelentette a Reuters brit hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Csupán egy engedély hiányzik, és megkezdődhet a radioaktív hulladékok beszállítása a bátaapáti tárolóba. A felszíni létesítmények készek arra, hogy ideiglenesen fogadjanak kis és közepes aktivitású hulladékot.
2008. júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1% volt, 2007. júliushoz viszonyítva pedig 6,7%-kal növekedtek az árak. Az elemzők 6,5 százalékot vártak.
A B-vitaminok és a folsav folyamatos szedése - a korábbi hiedelemmel ellentétben - nem véd a szív-és érrendszeri katasztrófák ellen - állapította meg az egyik leghosszabb ideig tartó kutatás.
A nyolc éve olimpiai bronzérmes, jelenleg a profi vb-övét tíz alkalommal megvédő Erdei Zsolt szerint az ősztől az Universum színeiben bunyózó 48 kg-os magyar bunyós, Bedák Pál afféle „ki-ki” meccset vív majd a kazahsztáni Birzan Zakipovval.
Nem etetheti kertjében a madarakat egy angol házaspár. Egy brit kisváros önkormányzata ezt levélben közölte az idős emberekkel arra hivatkozva, hogy a madarak piszkosak és hangzavart okoznak.
Az oktatásban hatalmas problémák várhatók ősztől, amikor elindul az úgynevezett nem szakrendszerű oktatás - mondta az Inforádió Aréna című műsorában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Szabó Endre családbarát adózást szeretne. Leszögezte, alig van hazánkban gazdag sokgyerekes nagycsalád.
Az ITD Hungary befektetésösztönzési ügynökség tenderen keresett partnert kiállítás-, vásár- és kongresszusszervezési szolgáltatásokra. A Tenders Electronic Daily (TED) szerint a társaság mind a tíz ajánlattevővel szerződést kötött összesen nettó 600 millió forint értékben.
A Transparency International magyarországi tagozata a korrupcióra különösen érzékeny területek, így például a kommunikáció, a tanácsadás, az informatikai és építőipari beruházások esetében azt javasolja, hogy hozzanak létre kereshető adatbázisokat a jobb áltáthatóság érdekében.
A Transparency International szerint Magyarországon a közbeszerzési rendszer hiányosságainak miatt, az állami és önkormányzati beszerzések az egyik legmagasabb korrupciós kockázatot rejtő terület
2008 júliusában a monetáris bázis értéke 134,7 milliárd forinttal 2940,9 milliárd forintra csökkent. Összetevői közül a forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 29,2 milliárd forinttal 2150,5...
Jó, ha hozzászokunk, hogy a magyar női kézilabda-válogatott meccseihez nyugtató dukál: második csoportmeccsén a brazilok ellen játszott idegborzoló derbit Hajdu János válogatottja. A recept szokásosnak is nevezhető, hiszen – ahogyan az elmúlt években oly’ sokszor – ezúttal is jókora előnyt eladva szúrta el a hajrát az együttes. De most legalább nem kapott ki…
Lovasbalesetben könnyebben megsérült Dobrev Klára kedd délelőtt. A miniszterelnök feleségét a siófoki kórházban vizsgálják. Dobrev Klára a vállán sérült meg. Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: a miniszterelnök feleségének vállszalagszakadását Budapesten fogják megoperálni.
Magyar szempontból bizonyosan a nyár egyik legnagyobb átigazolási szenzációja, hogy Vadócz Krisztiánt négy évre szerződtette a spanyol Osasuna! Igen, nem tévedés: a 12-szeres válogatott középpályás mostantól a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott Primera Divisiónban futballozhat.
Nemcsik Zsolt és Decsi Tamás a 32 között, Szilágy Áron pedig a 16 között búcsúzott a pekingi olimpián a férfi kardvívók egyéni versenyében. Nemcsik és Szilágyi felkészülése nem sikerült jól, mivel edzőjük, Gerevich György augusztus 2-án súlyos betegség miatt elhunyt - mondta az InfoRádiónak a magyar kardválogatott szövetségi kapitánya. Nébald György hozzátette: az utóbbi egy évben bekövetkezett…
Barátnőjének somogyi lovardájában szenvedett könnyebb sérüléssel járó lovasbalesetet ma délelőtt Dobrev Klára. A kora délelőtti balesetet követően a kormányfő feleségét tíz óra körül a siófoki kórházban látták el, de tizenegy körül már távozhatott az intézményből.
Sokadik alkalommal is szélsőjobboldali rendezvényen jelenik meg a Fidesz országgyűlési képviselője, Wittner Mária ezúttal augusztus 23-án lesz látható a Jobbik párt ajkai megmozdulásán.
Francisco Goya, a XVIII. századi spanyol festő 120 rézkarcából és más műveiből nyílik kiállítás pénteken Esztergomban; a tárlat anyaga a bajorországi testvérvárosból, Bambergből érkezik, a képek tulajdonosa Richard H. Mayer német gyűjtő.
A négy nagy adótanácsadó cég kedden mutatja be közös adóreformcsomagját. A javaslatok nyomán például a keresők több mint 70 százalékának drasztikusan csökkenne a nettó keresete - írja az egyik kormányközeli napilap.
Egyetemista lányt erőszakolt meg egy emberölés miatt elítélt és a napokban szabadult hajléktalan Pécsen. Az eset még augusztus elején történt, de csak most hozták nyilvánosságra.
Három négynapos ünnepet biztosít a munkavállalóknak 2009-ben, hogy Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter áthelyezett néhány munkanapot derül ki a tárca most elkészült rendelettervezetéből.
A termékértékesítési szerződés akkor színlelt, ha az nem jogosítja fel a vevőt, hogy tulajdonjogot szerezzen az eladótól. De nemcsak a termékértékesítés, hanem a menedzsment-szolgáltatás is beleeshet a színlelt szerződések kategóriájába. Tanulságos példa.
Hosszú viszontagságok után, most úgy tűnik, végleg rendeződött Sienna Miller és nős kedvese, Balthazar Getty kapcsolata. A férfi ugyanis visszatért a színésznőhöz – ezúttal talán végleg.
Jobb átláthatóságot sürget a korrupcióval leginkább fenyegetett területeken a Transparency International magyarországi tagozata. A szervezet a kommunikáció, a tanácsadás, az informatikai és építőipari beruházások esetében olyan kereshető adatbázisok felállítását javasolja, amelyek tartalmazzák a szerződő felek nevét, a szerződés célját és értékét is.