Az SZDSZ nem tartja helyesnek, hogy egy párthoz kötődjenek az ilyen típusú kezdeményezések - mondta a kormányfő által kezdeményezett Magyar Chartáról és a szeptemberi gyűlésről Fodor Gábor az SZDSZ...
Hazaengedték kedden délelőtt a kórházból Grosics Gyulát, az Aranycsapat egykori kapusát, akit két hét óta tüdőpanaszokkal kezeltek a Kútvölgyi-kórházban. Pénzes István, a labdarúgó kezelőorvosa elmondta: Gyula bácsi jól érzi magát, de sokat kell pihennie.
A dollár ma keskeny sávokban mozog, ás alig reagált a Fed-elnök, Ben Bernanke kommentárjaira, melyek szerint a piacoknak ellenállóbbnak és stabilabbnak kellene lenniük. A Fednek több eszközre lenne szüksége. Az EUR/USD-ot 1,5684-en jegyzik. Támogatás 1,5677-nél és 1,5650-nél, míg ellenállás 1,5737-nél és 1,5750-nél található. In-GFX
Nemrég Gordon Brown brit kormányfő még arra hívta fel a britek figyelmét, hogy túl pazarlóan bánnak az élelmisszerekkel, a Japánban megrendezett G8-as csúcson azonban már 18 fogásos pazar menü felett vitatja meg politikustársaival a globális élelmiszerválságot.
Az SZDSZ nem tartja helyesnek, hogy egy párthoz kötődjenek az ilyen típusú kezdeményezések - mondta a kormányfő által kezdeményezett Magyar Chartáról és a szeptemberi gyűlésről Fodor Gábor az SZDSZ elnöke kedden az MTI-nek nyilatkozva.
Mégsem kell majd csillagászati összegű behajtási díjat fizetni a Londonban közlekedő luxuskocsiknak - döntött a brit főváros új főpolgármestere. Emiatt viszont jelentős kártérítést kell fizetnie az időközben London ellen pert indító Porche autógyártó cégnek.
A SZDSZ-szel ért egyet a Fidesz a Magyar Charta ügyében, a párt nem vesz részt a kormányfő által kezdeményezett szeptemberi gyűlésen - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Budapesten tartott sajtóértekezletén.
Az EUR/HUF új történelmi mélypontot ért el 230,69-nél. míg a forint azonban még nem elég erős a kamatcsökkentésekhez, a deviza erőssége csökkenti a kamatemelések esélyét. Lehetséges, hogy az MNB átmenetileg nem változtat 8,50%-os irányadó kamatán, később pedig összesen 50 bázispontos kamatemelésre adja fejét. A forint hosszútávú kilátásai az infláció alakulásától függnek. Az EUR/HUF-ot 230,83-on…
A SZDSZ-szel ért egyet a Fidesz a Magyar Charta ügyében, a párt nem vesz részt a kormányfő által kezdeményezett szeptemberi gyűlésen - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Budapesten tartott...
Umlautra váltott a budapesti táblák egy részén az „A” betű. A két pötty mögött egy ügynökség áll, amely ezzel a gerillaakcióval kezdett hozzá a Häagen-Dazs fagylalt magyarországi bevezetéséhez. A gyártó General Mills tenderen választott a kampány feladataira partnert.
A Kulcsár Attila nevével fémjelzett, több mint 23 milliárd forintos sikkasztássorozat bűnsegédjeként megvádolt Rejtő E. Tibor volt K&H vezérigazgató felmentését indítványozta védője kedden a Fővárosi Bíróságon. Az ügyész pénteken és hétfőn elmondott perbeszédében a 24 vádlott közül letöltendő szabadságvesztést kért 11 vádlottra, közöttük a volt bankvezérre is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedden a több-kevesebb napsütés mellett többször lesz erősen felhős az ég, elszórtan várható zápor, egy-egy zivatar is lehet. Éjszaka...
A Dél-Dunántúlon tizennyolc éve működik egy jégeső-elhárító rendszer. Huszár István, a NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés igazgatója elmondta: földi generátorokkal ezüstjodid molekulákat juttatnak a viharfelhőkbe, amivel csökkenthető a kialakuló jégszemek mérete, így jelentősen mérséklődik a jégverés által okozott kár.
A kormány blöfföl és mellébeszél az áremelkedések ügyében, és még le is bukik - mondta a Fidesz alelnöke a párt elnökségi ülése közben tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A terroristák után a fémtolvajok jelentik a legnagyobb veszélyt Nagy-Britannia biztonságára. A tolvajok főleg a távközlési rendszerek rézkábeleit, alumínium közlekedési táblákat és a templomtetők ólomdíszítéseit dézsmálják.
Rendőrségi kérdésnek tekinti a szombati homoszexuális-felvonuláson történt rendbontást a Fidesz. Az ellenzéki párt elnöke szerint képtelen helyzet, hogy a rendőrség nem tud biztosítani egy előre bejelentett rendezvényt.
A horvátországi Hvar-szigeten található Stari Grad-i mező a hetedik horvát természeti vagy építészeti kincs az UNESCO világörökségi listáján, amelynek bővítéséről hétfőn, Kanadában döntött a...
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke, Ben Bernanke megnyugtatta a piacokat, mondván: a Fed alkalmasint jövőre is folytatja a rendkívüli refinanszírozási árveréseket, pótlólagos tők...
Az Európai Bizottság azt javasolta kedden, hogy uniós anyagi támogatással az európai iskolák ingyen gyümölcsöt és zöldséget juttassanak a diákoknak. Az Európai Unió ezzel az eszközzel is küzdene a gyermekek aggasztó mértékű, kóros elhízása ellen.
Nabucco-csúcsot kezdeményez Gyurcsány Ferenc kormányfő a gázvezeték-beruházásban a tervek szerint részt vállaló, illetve a vezetéket potenciálisan gázzal feltöltő országok részvételével. A magyar...
Ma tovább folytatódott az AUD/USD zuhanórepülése, és visszaesett a 0,9513-as támogatás alá, majd mélypontot ért el 0,9502-nél, épp megállva a júniusi emelkedés 50%-os Fibonacci-korrekciós szintje fölött. Ha az érték alá megy az árfolyam, 0,9457-ig nyílhat potenciál. Ellenállás 0,9563-67-nél található. In-GFX
Amerikai radarállomás csehországi elhelyezéséről szóló keretszerződést írt alá kedden délután Prágában Karel Schwarzenberg cseh és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. A két tárcavezető...
A Fidesz múlt heti populista javaslatai szemben állnak azokkal, amelyeket a kiszivárgott információk szerint Orbán Viktor mondott körülbelül másfél hónapja egy zártkörű beszélgetésen - mondta...
Balatonfüred önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a reformkori városközpont fejlesztésére.
Az orosz állam támogatásával ölték meg Litvinyenkót - állítják brit biztonsági illetékesek. A hír egy időben vált nyilvánossá azzal, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök első ízben találkozott egymással a hokkaidói G8-as csúcson.
Délben elhagyta a Kútvölgyi kórházat Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás labdarúgója, aki több mint két héttel ezelőtt tüdőpanaszai miatt került az intézménybe.
Tizennyolc-húszezer magyar dolgozik folyamatosan Ausztriában, nagyobb részük a határmenti Burgenlandban. A két ország szakszervezetei jó ideje közösen segítik a kinti munkavállalók eligazodását. Általános elismerést kiváltó tevékenységüket azonban vissza kellett fogni, mert a finanszírozáshoz szükséges uniós pályázat áll a magyar kormányhivatalokban.
Amerikai radarállomás csehországi elhelyezéséről szóló keretszerződést írt alá kedden délután Prágában Karel Schwarzenberg cseh és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
Bassár el-Aszad szíriai elnök a következő amerikai elnökre számít a közel-keleti béketárgyalások elősegítésében, mert szerinte a jelenlegi amerikai kormányzatban nincs meg "sem a szándék, sem a vízió".
Nabucco-csúcsot kezdeményez Gyurcsány Ferenc kormányfő a gázvezeték-beruházásban a tervek szerint részt vállaló, illetve a vezetéket potenciálisan gázzal feltöltő országok részvételével. A magyar k...
Az idén az első félévben mintegy 13 százalékkal több autópálya-matricát vásároltak az autósok, ami 15 százalékos bevétel növekedést eredményezett - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK). Az első...
Továbbra sem támogatja az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére vonatkozó fideszes javaslatot az MSZP. A távfűtéses lakásban élőknek viszont 20 milliárd forintos támogatást adnának, már ősztől. Azt augusztusban döntik el, hogy milyen alapon osztják majd szét a pénzt.
Az EUR/USD új történelmi mélypontot ért el 1,5664-nél. A dollárnak jól jön a csökkenő olajár, mely a magas energiaárak miatt 140 dollár alá süllyedt, és 137,77-en jegyzik. Az EUR/USD árfolyama 1,5678-on áll. támogatás 1,5650-nél található. In-GFX
Folytatják keddtől a rendőrök több hatóság ellenőreivel közösen a Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány által június végén elrendelt átfogó, szinte mindenre kiterjedő közrendvédelmi és közbiztonsági ellenőrzést. Június végén a rendőrök tucatnyi hatósággal együttműködve ellenőrizték a fővárost három napig. Az összesen hat naposra hirdetett akció második három napja kedden kezdődött. A június végi…
A kínai hatóságok fogadkoznak, hogy augusztusra, az olimpiai játékok kezdetére Peking légszennyezettségi mutatói meg fognak felelni az Egészségügyi Világszervezet követelményeinek. A BBC mérései azonban azt mutatják: a kínai főváros levegőjének szennyezettsége jelenleg többszöröse a megengedettnek. Volt nap, amikor hétszeresen lépte túl az elfogadható értékeket.
Letakarták Ságvári Endre emléktábláját kedden Debrecen belvárosában, a Vásáry István utcában. Kálmánné Szabó Katalin, az akciót szervező MDF debreceni elnöke a helyszínen közölte, kezdeményezik a polgármesteri hivatalnál, illetve az épület tulajdonosainál a tábla végleges eltávolítását.
A forint erősödése mögött természetes folyamat van, hiszen Magyarország néhány évvel ezelőtt olyan felzárkózási pályát választott, ami nem az infláción, hanem az árfolyamon keresztül zárkóztatja fel a...
Az osztrák kormánykoalíció pártjai és az ellenzéki Zöldek megállapodtak kedden abban, hogy szeptember 28-án tartják az előre hozott parlamenti választásokat. A konzervatív néppárt és a...
A július eleji csapadékos, meleg idő kedvezett a gyilkos galócák fejlődésének, ezért fokozott óvatosságra figyelmeztet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A gyilkos galóca minden évben okoz halálos mérgezéseket Magyarországon, a hivatal tájékoztatása szerint idén fordult először elő, hogy július első hetében három mérgezés is történt.
A forint erősödése mögött természetes folyamat van, hiszen Magyarország néhány évvel ezelőtt olyan felzárkózási pályát választott, ami nem az infláción, hanem az árfolyamon keresztül zárkóztatja...
A SZDSZ-szel ért egyet a Fidesz a Magyar Charta ügyében, a párt nem vesz részt a kormányfő által kezdeményezett szeptemberi gyűlésen – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
A Vodafone Magyarország hamarosan elindítja mobil marketing szolgáltatását, kezdetben 4 cég reklámjait juttatja el előfizetőihez - közölte Nagy Bálint, a Vodafone kommunikációs igazgatója. Bányai...