A nyugati országokkal ellentétben Magyarországon nem léteznek arra vonatkozó számítások, mikor és mennyiért érdemes ingatlant venni, ha valaki ebbe akarja fektetni a pénzét. Ennek egyik oka, hogy hazánkban viszonylag kevesen fektetnek ingatlanalapokba - állítja Lantos Adrienn, a Pasarét Residence kommunikációért felelős igazgatója.
Románia megelőzheti néhány év múlva Magyarországot az egy főre jutó hazai össztermékben (GDO) is, ha a román gazdaság megőrzi jelenlegi növekedési ütemét - ezt Leonard Orban, az Európai Bizottság több...
A PSZÁF arra figyelmezteti a MÁV ÁBE kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezőket, hogy fizessék be az esedékes díjat, mert ellenkező esetben komoly szankciókra számíthatnak.
A tegnapi nagy veszteségek után ma erösödést mutatott az EUR/USD, és 1,5616-ra emelkedett kurzusa. Azonban a gyenge EU-s hangulatmutatók miatt ismét 1,56 alá ment a jegyzés. Az EU-s konjunktúrával kapcsolatos hangulatmutató júliusban -0,21 pontra csökkent, elmaradva ezzel a -0,02 pontos előrejelzéstől a legutóbbi +0,13 pontos érték után. Ez a 2003. március óta tapasztalt legalacsonyabb értéket…
Egy szociológiai felmérés adatai szerint az ukránok kétharmada a környezeti katasztrófákat tartja a legnagyobb veszélynek, amely Ukrajnát az elkövetkező tíz évben fenyegetheti. A Demokratikus...
Meghosszabbították A szépség óhajtása című kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban; a barokk öltözködés-kultúrát bemutató tárlat így augusztus 3. helyett augusztus 20-ig látható - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
Kiengedték szerdán a kórházból Görbicz Anitát, a magyar női kézilabda-válogatott irányítóját. A játékos még hétfőn este került az egészségügyi intézménybe, miután főzés közben forró olajjal megégette a lábát. Sinka László a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára a Független Hírügynökségnek elmondta: Görbicz biztosan elutazik szombaton a pekingi olimpiára.
Több mint száz dunai vízijárműnél találtak valamilyen szabálysértést a július végi Aquapol-akcióban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán. Az akció során összesen 213 belvízi hajót,...
Elgázolt két motorost egy lengyel kamionos a 37-es főúton Borsod megyében szerda délután, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az eddigi vizsgálatok szerint a kamionos Sátoraljaújhely irányából Miskolc felé tartott, amikor a 47-es kilométerszelvénynél elsodorta a két szabályosan közlekedő motorost.
Románia megelőzheti néhány év múlva Magyarországot az egy főre jutó hazai össztermékben (GDO) is, ha a román gazdaság megőrzi jelenlegi növekedési ütemét, ezt Leonard Orban, az Európai Bizottság...
Hárompillérű megegyezést javasol Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az általa vezetett szervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt...
Június 1-től egységes európai telefonszámmal működik Magyarországon a gyermekvédelmi kék vonal, illetve az eltűnt gyerekekkel kapcsolatos telefonos hívószám - közölte Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
Az amerikai magánszektorban nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma júliusban a várt csökkenés helyett 9,000 fővel emelkedett az ADP index szerdai értéke alapján. (ProfitLine.hu)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) arra figyelmezteti a MÁV Általános Biztosító Egyesületnél (MÁV ÁBE) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezőket, hogy fizessék be az...
Két motorost sodort el egy lengyel kamion szerda délután a 37-es számú főúton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegi és Szegilong térségében - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az...
A kelet-európai új EU-tagok központi bankjai közül három, és Szerbia központi bankja is túl van már a hóvégi kamatértekezleten. Szerdán a Lengyel Nemzeti Bank kamatdöntésén volt a sor: változatlanul, ...
Egy kísérleti szer megállíthatja az Alzheimer-kór előrehaladását azáltal, hogy megakadályozza a páciensek agyában kirakódó fehérjék összecsavarodását, jelentették be egy szingapúri biotechnológiai cég...
Irán folytatja atomprogramját, nem hátrál meg a nagyhatalmak nyomása elől - jelentette ki szerdán, három nappal a Teheránnak adott újabb határidő lejárta előtt Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
Francia vámosok 3,26 tonna csempészett cigarettát foglaltak le egy Lengyelországból Írországba tartó teherautóban - közölte szerdán a francia vámőrség. A csempészáru piaci értékét 816 ezer euróra...
Irán folytatja atomprogramját, nem hátrál meg a nagyhatalmak nyomása elől - jelentette ki szerdán, három nappal a Teheránnak adott újabb határidő lejárta előtt Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
A beregi térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a szocialista kormány nem tesz érdemi lépéseket a Tisza mentén lévő Vásárosnamény és Lónya közötti 19 település védelme érdekében.
Irán folytatja atomprogramját, nem hátrál meg a nagyhatalmak nyomása elől - jelentette ki szerdán, három nappal a Teheránnak adott határidő lejárta előtt Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán...
Emberi érzelmeket érzékelő robotokat lehet látni ezen a héten a londoni Tudománymúzeum kiállításán. A szerkezetek reagálni is tudnak az alapvető emóciókra.
A Humet Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. törzsrészvényeit augusztus 1-jei hatállyal átsorolják a tőzsde "A" kategóriájába - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) h...
Irán folytatja atomprogramját, nem hátrál meg a nagyhatalmak nyomása elől - jelentette ki három nappal a Teheránnak adott újabb határidő lejárta előtt Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallás...
Rekord magasságba szökött a szerb dinár árfolyama szerdán annak jeleként, hogy a befektetők optimistán ítélik meg Szerbia EU-csatlakozásának kilátásait Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető kiad...
Teszik fel a kérdést egyre gyakrabban a rovartan tudósai egymás közt. Nem a hazai hétpettyes, hanem ázsiai származású rokona aggasztja a biológusokat. 19:7-re verték a katicabogarunkat
Másfél millió dolláros pénzmosást leplezett le a napokban a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága. A teljes összeget sikerült lefoglalni, a bűncselekménnyel gyanúsított három budapesti férfit még keresik - olvasható a VPOP szerdai közleményében.
Június 1-től egységes európai telefonszámmal működik Magyarországon a gyermekvédelmi kék vonal, illetve az eltűnt gyerekekkel kapcsolatos telefonos hívószám - közölte Korózs Lajos, a szociális...
Túl vagyunk az árvíz nehezén, lakott területet nem veszélyeztet a víz - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szerdán a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
A demokratikusnak nevezett kormányoldal és az ellenzék egymás elleni heves vádaskodásához vezetett az az erőszakba torkollott tüntetés, amelyet Radovan Karadzic elfogása miatt kedd estére hívott össze Belgrádba a Szerb Radikális Párt (SRS).
Az S&P nemzetközi hitelminősítő intézet szerdai döntése értelmében az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. negatív kilátás mellett egyaránt BBB+ besorolást kapott hosszú lejáratú deviza és forintkötelezettségeire - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Értékes leletek, egyebek mellett római kori falfreskótöredék, kőbe faragott sas és kétszáz középkori ezüstpénz is található azon több ezer tárgyi emlék között, amelyek az elmúlt öt hónapban...
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. július 29-én 100.000 db Fotex részvényt vásárolt 638,- Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Meglepően kedvezően alakult az egyéni szektorbeli új állásokról számot adó ADP-jelentés. Miközben az elemzők 60.000-es mínusszal számoltak, júliusban 9.000-rel emelkedett az új állások száma a legutóbbi -79.000-es érték után. Az adatok hatására új napi minimumot ért el az EUR/USD 1,5544-nél. A következő cél az 1,5510-es érték. in-GFX
Jelentősen lelassult, és mindössze 150 millió eurós forgalommal zárta az első félévet a befektetési ingatlanpiac. Borbély Gábor, a CB Richard Ellis piaci elemzője elmondta: a visszaesés a jelzálogpiaci válsággal magyarázható.
Július 28. és augusztus 28. között lehet pályázni a roma kis- és közepes vállalkozások számára kiírt 300 millió forintnyi támogatásra - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára szerdán. Burány Sándor elmondta: 2007-ben még 245 millió forint volt a keret, amiből 61 pályázat nyert és összesen 129 új munkahely létesült elsősorban Nógrád, Zala és Hajdú-Bihar…
Júliusban éves szinten 4,4%-kal emelkedett a kanadai nyersanyagárindex, meghaladva ezzel a +3,5%-os előrejelzést a legutóbbi +3,1%-os érték után. A termelői árak júniusban a várt 1,0% helyett 1,3%-os pluszt hoztak. Az előző havi értéket +0,6%-ról 0,9%-ra felfelé módosították. Az adatok hatására 1,0255-re emelkedett az USD/CAD árfolyama. Ellenállás 1,0270-nél található. In-GFX
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) Központi Bűnüldözési Parancsnoksága 1,5 millió dollár értékű pénzmosás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a napokban. A gyors nyomozásnak...
Koszovó szerdán megkezdte saját útlevelei kiadását, öt és fél hónappal azután, hogy egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, Szerbiától való elszakadását.
Összesen 180 rendőr és a társszervek 50 munkatársa csapott le a Kőbányai úti piac bázisát jelentő Könyves Kálmán körúti raktárakra szerdán Budapesten. Három kínait előállítottak, és 2,5 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A rendőrök időközben átvonultak a Maglódi úti piacra, ott most kezdődik a razzia, majd aluljárókat ellenőriznek a tervek szerint.
Koszovó szerdán megkezdte saját útlevelei kiadását, öt és fél hónappal azután, hogy egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, Szerbiától való elszakadását. Hashim Thaci miniszterelnök történelmi...
Robert Mugabe zimbabwei elnök arra figyelmeztette az afrikai országban tevékenykedő üzleti köröket, hogy szükségállapotot vezettet be, ha a zimbabwei hiperinflációt továbbra is nyerészkedésre használják ki.