BUDAPEST – Fitos László (21) lehetaz első olyan ferencvárosi labdarúgó, aki a Sheffield Unitedhez kerül. Az FTC tehetséges játékosa felkeltette a sheffieldiek figyelmét, amikor az angol együttes két hete barátságos mérkőzést játszott a Fradival. A középpályás az elmúlt héten Sheffieldben vett részt a másodosztályú csapat edzésein, s úgy érzi, nem vallott szégyent.
Megkezdték kedden 9 óra előtt Budapest IX. kerületében annak a körzetnek a kiürítését, ahol előző nap kéttonnás második világháborús bombát találtak egy régi malomépület bontásakor. Egy kilométeres körzetben minden utat lezárnak, a lakosságot kitelepítik, az akcióban mintegy 500 rendőr, polgárőr, katasztrófavédelmi szakember vesz részt. A BKV nem számít káoszra.
A világon elsőként a BASF adott ki átfogó jelentést saját nemzetközi szén-dioxid mérlegéről, melyből kiderül, hogy a BASF termékek segítségével lecsökkentett károsanyag-kibocsátás mennyisége megegyezik Magyarország háromévi széndioxid kibocsátásával.
Az összes közművezetéket elzárják a IX. kerületnek abban a részében, amelyet egy világháborús bomba miatt ki kell üríteni. Délig a háromnegyedét ürítették ki a körzetnek. Több mint négyszáz rendőr, sok polgárőr és katasztrófavédelmi szakember vesz részt a kiürítésben. A lezárt területeket folyamatosan ellenőrzik az élet- és vagyonbiztonság garantálására. A területet a forgalom előll már délelőtt…
Nagyszabású, minden korábbi tiltakozó megmozdulást létszámában felülmúló tüntetést szerveznek kedd estére Belgrádban Radovan Karadzic boszniai szerb vezető letartóztatása ellen.
Legalább kéttonnás bombát találtak egy régi malom bontásakor a főváros IX. kerületében, a Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében; kedden reggel 9.00 órakor megkezdték a terület kiürítését. Várhatóan estig tartanak a lezárások
A Népszabadság arról ír, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot kezdett a TIR Biztosító Egyesületnél. A felügyelet arra kíváncsi, hogy a biztosító eszközei kellő fedezetet nyújtanak-e a már bekövetkezett, de még ki nem fizetett, illetve a várhatóan bekövetkező káreseményekre.
Kedden reggel 9 órakor megkezdődik a IX. kerületben talált második világháborús óriásbomba környékén a kitelepítés. A ferencvárosi Vaskapu utcában találták meg hétfőn a kéttonnás robbanószerkezetet.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tegnap vizsgálatot kezdett a TIR Biztosító Egyesületnél. A MÁV ügyfelei eközben tovább nehezítik helyzetüket: nem fizetnek
Túl sok időt töltenek a lengyel rendőrök egy, a Facebookhoz hasonló lengyel közösségi portál látogatásával, ezért az országos parancsnokság úgy döntött, hogy mostantól tilos felmenni erre a szájtra a munkaidő végéig.
Versenyt generáló, pozitív hatása van a két éve érvényben lévő felsőoktatási felvételi rendszernek - véli a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora. Vass László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, érzékelhető az is, hogy bizonyos intézmények és karok léte a jelentkezők hiányában veszélybe került.
Nem életszerű, hogy mindenki a helyén ül, mintha mi sem történt volna, és az SZDSZ még mindig koalíciós párt lenne – mondta Lendvai Ildikó (MSZP) azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az SZDSZ holdudvarához kötődő, állami társaságok igazgatótanácsaiba és felügyelőbizottságaiba delegált tagokkal.
Gazdasági tanácsadókkal tartott találkozót hétfőn Washingtonban Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje, száz nappal az elnökválasztás előtt igyekezve ismét az amerikai...
Áron alul és koncepció nélkül akarja értékesíteni a XV. kerület szocialista vezetése Budapest egykor talán legpatinásabb – ma már nem működő – hajdani kórházát, az észak-pestit. Az intézmény mintegy héthektáros (70 500 négyzetméteres) ingatlanára szemet vetett több magáncég is.
Kórházba szállították észak-londoni otthonából hétfőn este Amy Winehouse Grammy-díjas soul-énekesnőt - közölte a popsztár szóvivője. Chris Goodman úgy tájékoztatott, egy gyógyszer mellékhatásaként...
Miután hatástalanították és elszállították azt a kéttonnás második világháborús bombát, amelyet a IX. kerületben egy régi malomépület bontásakor találtak, derült ki, a bomba nem tudott volna felrobbanni. A gyújtószerkezet nélküli bomba miatt egész nap hatalmas volt a felfordulás: kitelepítettek 16 ezer embert a környékről és sok utcát teljesen lezártak. Közben bombariadó miatt a Keleti pályaudvart…
Törökországi célpontok elleni merényleteket helyezett kilátásba néhány héttel a vasárnap esti isztambuli kettős robbantás előtt egy interjúban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetője - jelentette a BBC.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hétfőn vizsgálatot kezdett a TIR Biztosító Egyesületnél - írta keddi számában a Népszabadság. A lap információi szerint a felügyelet az egyesület...
Kis erejű pokolgép robbant hétfő éjjel a dél-spanyolországi Torremolinos tengerparti üdülőhely strandján, a rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg.
Bár most pénteken kísérleti jelleggel, januártól pedig kötelezően életbe lép az amerikai Elektronikus Utazási Jóváhagyási Rendszer (ESTA), ez Magyarországot csak akkor érinti majd, ha már bekerült...
Legalább kéttonnás bombát találtak egy régi malom bontásakor a főváros IX. kerületében, a Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében. Kedden reggel 9.00 órakor megkezdik a terület kiürítését, a betonba fúródott bombát szigorúan őrzik - közölte Hajdu Gábor ezredes, tűzszerészparancsnok.
Ismét árverésre bocsátják a Svábhegyi Állami Gyermekkórház ingóságait - rövidesen dobra verik az Országos Gyógyintézeti Központ, valamint az OPNI eszközeit is
Japán az év végéig kivonul Irakból, mivel a katonai misszió rendkívül népszerűtlen a szigetországban - írta keddi számában a Szankei Simbun című japán napilap. A konzervatív újság, meg nem nevezett fo...
Elege van az apja és az ő kapcsolatát boncolgató cikkekből Jason Connerynek. Az elmúlt napokban sok írás szólt arról, hogy a világhírű skót színész, Sean Connery ki akarja hagyni végrendeletéből korábbi házasságából született fiát.
Az SZDSZ küldöttsége is részt vesz az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján - nyilatkozta a Népszabadság keddi számában Eörsi Mátyás képviselő. A párt egyik vezető külpolitikusának...
Az amerikai piacokat a hétfői kereskedés során újra vízbe mártották, miután a ismét kiújult a pénzügyi szektort övező feszültség. A DJIA index 239.61 ponttal, 2.11 százalékkal 11,131.08 pontig csökkent. Az S&P 500 index értéke 23.39 pontot, 1,86 százalékot veszítve értékéből 1,234.37 pontra csökkent, míg a Nasdaq composite index 46.31 ponttal, 2.00 százalék mellett 2,264.22 pontra esett.…
Kis erejű pokolgép robbant hétfő éjjel a dél-spanyolországi Torremolinos tengerparti üdülőhely strandján, a rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg. A robbanószerkezet a tengerparti...
Nagyszabású, minden korábbi tiltakozó megmozdulást létszámában felülmúló tüntetést szerveznek kedd estére Belgrádban Radovan Karadzic boszniai szerb vezető letartóztatása ellen. A tüntetésre,...
A dolgozói munkaszerződések törvénytelen begyűjtése miatt először fegyelmi indult az egri kórházvédő bizottság elnöke, Szabó Pál portás ellen, majd fölfüggesztették az állásából is. Szabó Pál bírósághoz fordul - írja a Népszabadság.
Citrom ízű sárgadinnyét dob piacra Nagy-Britanniában az egyik nagy áruházlánc. A gyümölcsöt tizenkét éves munkával kísérletezték ki; a cég szerint ez lehet a nyár slágere.
A pénzügyminiszter szerint a kormány döntései nyomán jelentősen egyszerűsödött adórendszerünk, ám a szakma úgy látja: több intézkedés inkább fokozta a bürokráciát.
Törökországi célpontok elleni merényleteket helyezett kilátásba néhány héttel a vasárnap esti isztambuli kettős robbantás előtt egy interjúban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetője - jelentette a...