2008. július 18. péntek

júl. 18
7:12
Ma is viharokra és jégesőre számíthatunk (Infostart)
A katasztrófavédelem adatai szerint a fővárost sújtotta leginkább az éjjeli vihar, a tűzoltókat több mint hetven helyre riasztották Budapesten, és fennakadások voltak a tömegközlekedésben is. Pénteken is viharos szélre és jégesőre kell készülni az ország keleti és déli részén.
júl. 18
7:12
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban (Blikk)
júl. 18
7:12
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan (Alternatív Energia)
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben mától, miután a dinnyetermesztő gazdálkodók képviseletében Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő, a gazdák szószólója megállapodott az áruházlánc vezetésével a cég központjában.
júl. 18
7:12
Új esély a belga kormánynak (Kripto Akadémia)
Nem fogadta el Yves Leterme belga miniszterelnök lemondását II. Albert király - jelentette be a királyi palota csütörtök éjjel.
júl. 18
7:12
FBI-nyomozás a HM tankszállítóinál (HírTV)
Nyomozást indított a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak az amerikai fegyverkereskedő cégnek a vezetője ellen, amely részt vett 77 darab magyar T–72-es harckocsi Irakba juttatásában 2005-ben. A tanküzlet körüli furcsaságokra a Magyar Nemzet már három éve felhívta a figyelmet. Most kiderült: Curt Weldon volt republikánus szenátort, a Defense Solutions nevű cég vezetőjét azzal vádolják, hogy ...
júl. 18
7:21
Háborút vesztett az Auchan - a CBA lesz a következő? (Privátbankár)
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben péntektől, miután a gazdálkodók képviseletében Karsai József megállapodott az áruházlánc vezetésével
júl. 18
7:23
Nagyot zakózott a Merrill Lynch (Privátbankár)
A júniussal záródott negyedévről 4,89 milliárd dolláros - az elemzők által vártnál kétszer nagyobb - veszteségről számolt be a Merrill Lynch. A Wall Street harmadik legnagyobb beruházási bankja egyben...
júl. 18
7:30
Ferge Zsuzsa: 20 év múlva fenntarthatatlanná válhat az ország (Infostart)
Gazdaságilag és társadalmilag fenntarthatatlanná válik az ország 20 év múlva, ha nem tud javítani a létminimum környékén élő családok helyzetén - véli Ferge Zsuzsa szociológus. A gyermekszegénység elleni program kidolgozója az InfoRádiónak beszélt a program végrehajtását értékelő bizottság munkájáról is.
júl. 18
7:30
Kényszerleszállás Torontóban (HírTV)
Kényszerleszállást hajtott végre csütörtökön kora este az amerikai Northwest Airlines járata Toronto Pearson nevű repterén, fedélzetén 45 emberrel. A landolás sikeres volt, senki nem sérült meg.
júl. 18
7:30
A terrorizmus elleni egységre szólította fel a világ vallásait a pápa (Gondola)
A világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel pénteken Sydney-ben XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő, aki a...
júl. 18
7:30
Gyerekeket mentettek ki egy égő házból (Blikk)
júl. 18
7:30
A magyar vállalkozóknak kevés uniós pénz jut (Kripto Akadémia)
Az Európai Unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a felzárkóztatási forrásokból, 2013-ig a források mindössze 3,3 százalékát irányozták elő a kkv-knak - idézi az Európai Bizottság felmérését a pénteki Világgazdaság.
júl. 18
7:30
„nem kérnek a nácikból” - zsidóellenes propagandafilm (Alternatív Energia)
Közösség elleni izgatás miatt feljelentést tesz az SZDSZ XIII. kerületi frakciója ismeretlen tettes ellen amiatt, hogy az elmúlt napokban többször is levetítették Angyalföldön a Jud Süss című náci propagandafilmet – közölte Szabadai Viktor, a kerületi SZDSZ-frakció vezetője. Ahogyan azt lapunk is megírta, a napokban több alkalommal is vetítették az egyik legsötétebb náci propagandafilmet egy…
júl. 18
7:39
Vége a dinnyeháborúnak (Piac és Profit)
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben péntektől, miután a dinnyetermesztő gazdálkodók képviseletében Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő, a gazdák szószólója megállapodott csütörtökön az áruházlánc vezetésével Budaörsön, az Auchan Magyarország Kft. központjában.
júl. 18
7:39
Telibe kapta Budapestet a vihar - kapunk még (Privátbankár)
A katasztrófavédelem adatai szerint az országban a fővárost sújtotta a leginkább az éjjeli vihar. Pénteken az ország keleti és déli részén kell zivatarokra, jégesőre számítani
júl. 18
7:48
Százmillióból frissíthet arculatot a BKV (Infostart)
Összességében akár százmillió forintos pazarlást jelenthetnek a BKV marketingszolgáltatásokra és úgynevezett arculatfrissítésre kiírt újabb pályázatai - számol be a Magyar Nemzet. Lapszemle.
júl. 18
7:48
PR-kampányra készül a BKV (HírTV)
Újabb pazarlásra, törvénysértésre, az eddigieknél is nagyobb PR-kampányra készülnek a 80 milliárd forintos adósságállománnyal és 15 milliárdos veszteséggel küszködő BKV Zrt.-nél – közölte Wertán Zsolt KDNP-s fővárosi képviselő.
júl. 18
7:48
A fővárost sújtotta leginkább az éjjeli vihar (Gondola)
A katasztrófavédelem adatai szerint az országban a fővárost sújtotta a leginkább az éjjeli vihar. Budapesten a tűzoltókat több mint hetven helyre riasztották, fennakadások voltak a...
júl. 18
7:48
Megalakult a Magyar Nácivadász Szövetség (Blikk)
júl. 18
7:48
Roma képviselőt fenyegettek meg (Alternatív Energia)
Életveszélyesen megfenyegették tegnap egy e-mailben Teleki László szocialista képviselőt.
júl. 18
7:48
Swoboda szerint Horvátország 2012-ben csatlakozhat az EU-hoz (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) illetékes jelentéstevője szerint Horvátország arra számíthat, hogy 2012-ben válik az Európai Unió tagjává.
júl. 18
7:50
Mozdulnak az életmentő szervezetek Kolonics György halála után (Infostart)
Kolonics György olimpiai bajnok halála kellett ahhoz, hogy lajstromba vegyék az országban fellelhető életmentő készülékeket. Az orvosok évek óta hangoztatják, hogy automata defibrillátorokat kellene kihelyezni az edzések helyszínére, sőt a nagyobb üzemekbe, hivatalokba, áruházakba és közlekedési állomásokra is. A kardiológusok már az általános iskolásokat is megtanítanák az életmentésre, a…
júl. 18
7:50
Szingapúrban találkoznak a pekingi hatoldalú tárgyalások külügyminiszterei (Gondola)
Szingapúrban találkoznak az észak-koreai nukleáris kérdésről folyó pekingi hatoldalú tárgyalásokon részt vevő országok külügyminiszterei - közölték pénteken dél-koreai diplomaták. A találkozóra,...
júl. 18
7:52
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban (Gondola)
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban csütörtökön. Az év eleje óta ő a huszonegyedik áldozata a szúrófegyverrel elkövetett erőszaknak - közölte a rendőrség. A rendőröket csütörtök este 7 óra után...
júl. 18
7:57
Veszélyek Horvátországban: mire kell figyelni? (Privátbankár)
A turisták hiányos ismeretei és felelőtlensége miatt minden évben számos halálos baleset éri a Horvátországban nyaralókat - összefoglalták a tragédiák leggyakoribb okait.
júl. 18
7:57
Kövér kollégájukért sztrájkolnának a skót tűzoltók (HR Portál)
Sztrájkkal fenyegetőznek kövér kollégájuk védelmében tűzoltók Skóciában.
júl. 18
7:59
A PDSZ szerint elbocsátásokkal járhat a pótlékemelés (HR Portál)
Jelen pillanatban nincs semmilyen garancia arra, hogy a pedagógusok januártól tervezett pótlékemelése miatt nem lesznek újabb elbocsátások - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
júl. 18
8:01
Súlyos munkabaleset Egerben (HR Portál)
Súlyosan megsérült az a férfi, akire egy egri építkezésen ráomlott a löszfal - tájékoztatott a rendőrség.
júl. 18
8:03
Az elvonóra is követi tinédzser szerelme Woodot (Blikk)
A napi két üveg vodka meghozta a hatását
júl. 18
8:03
MÁV: ismét megállapodás nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól (HR Portál)
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a sztrájkkövetelésekről a csütörtöki tárgyaláson. Az egyeztetést július 22-én folytatják.
júl. 18
8:03
Bemutatkozott a tízéves testépítő - nézze meg! (Infostart)
Tízéves kislány indult egy melbourne-i testépítő versenyen, ahol külön kategóriát is nyitottak számára, hiszen nem volt más, vele egykorú résztvevő. Édesanyja állítja: a kis Maughan hobbiból, súlyok nélkül edz.
júl. 18
8:05
Kevés a szakképzett munkaerő az agráriumban (HR Portál)
Az agrárium területén a szakképzés és a gazdaság kapcsolatának erősítése, a keresletorientált szakképzés megvalósítása érdekében megállapodást kötött csütörtökön a szociális és munkaügyi tárca, valamint a Magyar Agrárkamara.
júl. 18
8:06
Sokkal gazdagabb az államunk, mint saját maga gondolná (Infostart)
Bár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elkészítette a kormányzati negyed előkészítésének költségeiről szóló összesítést, annak eredményeiről a társaság vezérigazgatója nem árult el részleteket. Tátrai Miklós az InfoRádióban azt azonban elmondta, hogy az állami vagyon valós értéke a hivatalos könyvekben szereplő 10 ezer milliárd forint többszöröse.
júl. 18
8:06
Élelmiszersegélyt kapnak a viharkárosult bogácsiak (Gondola)
A hétfői vihar okozta károk miatt otthonukat elhagyni kényszerült bogácsi lakosokon segít az ökumenikus segélyszervezet, amely ma élelmiszeradományokat ad át a településen. Hétfőn, a dél-borsodi...
júl. 18
8:06
Kemény villanyszámlák elé nézünk (HírTV)
A világpiacon az utóbbi fél évben csaknem ötven százalékkal drágult az áram. Ennek egy része jövőre a közepes vállalkozások számláin csapódik majd le, viszont a szabályozás változása miatt a legkisebbek és a közintézmények megmenekülnek ettől.
júl. 18
8:06
Triatlonos rendőrségi hajsza (Blikk)
júl. 18
8:07
A munkavállalók érdekében módosítana törvényt a MOSZ (HR Portál)
A munka törvénykönyve és a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményezi a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) annak érdekében, hogy a magyar vállalatokat megvásárló külföldi cégek vegyék figyelembe a munkavállalók véleményét - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.
júl. 18
8:08
Pénz- és szexálló rendőr (Gondola)
10 ezer dollárt és magát ajánlotta fel egy ittasan vezető nő az Egyesült Államokban az őt igazoltató rendőrnek, ám a "fakabát" még ennyi pénzért sem állt neki szexelni. Pedig a 30 éves...
júl. 18
8:08
Halálra késeltek egy fiút (HírTV)
Megkéseltek egy 18 éves fiút csütörtökön London déli részén - közölte a Scotland Yard pénteken. Életveszélyes állapotban vitték kórházba, de ott meghalt. Ő volt idén a huszonegyedik tizenéves, akit a brit fővárosban halálra késeltek.
júl. 18
8:09
Emelkedik a román minimálbér (HR Portál)
Két lépcsőben emelnék a minimálbért Romániában.
júl. 18
8:09
USA - Megállíthatatlanul tör előre az amerikai bika (ProfitLine)
A csökkenő olajárnak és a várakozásoknál jobbra sikeredő vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően az amerikai részvénypiacok csütörtökön folytatták a szerdán megkezdett emelkedésüket, a Dow index két nap alatt több mint 480 pontot tudott erősödni. A DJIA index 207.38 ponttal, 1.85 százalékkal 11,446.66 pontra emelkedett. Az S&P 500 index értéke 14.96 pontot, 1.20 százalékot emelkedve 1,260.32…
júl. 18
8:15
130-nál koppant az olajár (Privátbankár)
Péntek reggel újból a hordónkénti 130 dolláros szint fölé kúszott a nyersolaj szabadpiaci ára azután, hogy az elmúlt három napon folyamatosan csökkentek az árak. A nigériai termeléscsökkenésről szóló ...
júl. 18
8:21
Kirúgták a meztelenül pózoló tanárnőt (Infostart)
Egy ausztrál tanárnőt azért bocsátották el állásából, mert egy divatmagazinban meztelenül pózolt férjével. A nő most visszaköveteli eredeti tanári állását.
júl. 18
8:24
17 centis kés a szendvicsben (HírTV)
Egy amerikai férfi beperelte a Subway queensi éttermét, mert egy 17 centis kést talált két hete a szendvicsében. A 27 éves John Agnesini elmesélte, hogy amikor evés közben letette a szendvicset, látta, hogy kilóg valami belőle - kihúzta, egy vékony kés volt az.
júl. 18
8:24
Módosultak az építési szabályok (Gondola)
Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK), az új szabályokat a legfrissebb Magyar Közlöny tartalmazza. Az egyik, kiemelésre...
júl. 18
8:24
Geri Halliwell ultimátumot kapott (Blikk)
júl. 18
8:24
Itt lapulnak az óriásbombák (Blikk)
Mélyen a talajba fúródtak az amerikaiak robbanószerkezetei
júl. 18
8:24
Mindig az van, amit a Fidesz pártelnök mond? (Alternatív Energia)
Olyan szívesen mikoláznék egy sort, és hozzá persze fideszeznék is – a kettő végül is nem megy egymás nélkül –, jól elvolnék velük, de az az igazság, hogy nem tudok semmit. Vannak ugyan, akik úgy tesznek, mintha tudnának valamit: hogy például Orbán összevonta szemöldökét, a Fidesz elnöksége pedig bólogatott, ugyanakkor Orbán mégiscsak megvédte Mikolát, miközben a Magyar Nemzet meg a Heti Válasz…
júl. 18
8:26
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az USD/CHF árfolyama 1,0200 és 1,0225 között mozgott, majd később minimumot ért el 1,0196-nál. Ellenállás 1,0262-nél, míg támogatás 1,0140-nél található. Az USD/JPY bizonytalannak tűnt, és minimumot ért el 106,18-nál, majd 29 pippel 106,47-re emelkedett. Ennek oka a BoJ legutóbbi ülésének jegyzőkönyvében keresendő. Támogatás 103,83-nál, ellenállás pedig 107,31-nél van. Az AUD/USD kurzusa 0,9730…
júl. 18
8:26
Az ENSZ-főtitkár kitart az UNMIK átalakítása mellett (Gondola)
Az orosz ellenkezések dacára Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kitart amellett, hogy a koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) átadja a rendvédelmi feladatokat az Európai Uniónak. A New Yorkban csütörtökön...

Keresés