Az összes japán halász sztrájkba lépett az üzemanyagárak drasztikus emelkedése miatt. Az egynapos országos munkabeszüntetésben mintegy 200 ezer halászhajó vesz részt.
Kína "súlyos aggodalmát és rossz érzését" hangoztatta kedden amiatt, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze előző nap vádat emelt a szudáni államfő ellen.
Együttműködési megállapodást kötött a Mol Románia és a romániai fuvarozók szövetsége, amelynek tagjai számára az olajtársaság kedvezményes feltételeket biztosít - olvasható a Mol Románia közleményében...
Elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. A 36 éves csepeli világklasszis 1996-ban és 2000-ben szerzett olimpiai aranyérmet, mindkét esetben bravúros győzelmet aratva. A kétszeres olimpiai bajnok szerénysége, nyitottsága és kitartása miatt is példaértékű életet élt. Aki ismerte mind azt mondta, hogy a jelenkor sportolói között ő volt "a" magyar olimpikon.
A Nemzetközi Büntetőbíróság történetében először adtak be elfogató indítványt hivatalban lévő államfő ellen: Omar al-Bashir szudáni elnököt népírtás vádjával állítanák bíróság elé.
Az uniós források igénybevételével 400 milliárd forint jut fejlesztésekre az egészségügyben a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül - mondta Vojnik Mária, a tárca államtitkára kedden...
Az uniós források igénybevételével 400 milliárd forint jut fejlesztésekre az egészségügyben a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül - mondta Vojnik Mária, a tárca államtitkára kedden Nyíregyházán.
Az Európai Bizottság javaslatot tesz arra, hogy ne terheljék többletdíjakkal azt aki, külföldi útján sms-üzeneteket küld. A bizottság szerint jelenleg a szövegek- és adatok továbbításának díja, ha az sms küldője külföldön tartózkodik, tízszer akkora lehet, mint az otthoni sms küldés.
A Fannie Mae és a Freddie Mack gondjai miatt újabb veszteségeket könyvelt el az USD/CHF, és erős vételi jelet adtak ki. A devizapár árfolyama 1,0174-ről 1,0033-ig süllyedt. Az 1,0100-es érték alá való visszaeséssel erős jelt alakult ki. Az elemzők visszaeséssel számolnak 0,9900-ig. Felgyorsulhat a csökkenő trend. In-GFX
Az izraeli kormány kedden jóváhagyta a Hezbollahhal tervezett fogolycserét. Az alku értelmében a libanoni síita milícia szerdán átad két izraeli katonát a zsidó állam hatóságainak. Cserébe Izrael...
A francia-német megbékélés mintájára kellene ezentúl Horvátországnak és Szerbiának együttműködnie - mondta Stipe Mesic horvát elnök a Le Figaro című párizsi napilapban kedden megjelent interjújában.
Július 10-ig összesen több mint nyolcmillió forint késedelmi kamatot fizetett ki az APEH a személyi jövedelemadó bevallásokból visszajáró összegek körül kialakult késések miatt.
Huszonkét kurd lázadót ölt meg a török hadsereg az ország délkeleti részén az öt napja folyó hadműveletek során. A török vezérkar keddi közleménye szerint a hadműveletet az iraki határ közelében...
A fővárosi Fidesz és KDNP is vizsgálná a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft. körüli korrupciógyanús ügyeket - jelentette be közös keddi sajtótájékoztatóján Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetője és Hutiray Gyula, a főváros gazdasági bizottságának fideszes tagja.
Lelassult Magyarországon az ipari termelés növekedése. Ebben főleg az export visszaesése a ludas, az itthon termelt járművek felvevőpiaca például már nem tud bővülni - mondta az InfoRádiónak az ING Bank elemzője. Mindenesetre az év végére viszonylag normális, 7 százalék körüli növekedés várható.
Együttműködési megállapodást írt alá Szűcs Erika munkaügyi miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a szakképzési feladatok kibővítéséről. A megállapodás értelméb...
Csak jövő hétfőn adja le olimpiai csapatának névsorát Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az együttes az elmúlt három év ezüstsorozata után a malagai Európa-bajnokságról bronzéremmel tért haza.
Az Európai Bizottság javaslatot tesz arra, hogy ne terheljék többletdíjakkal azt aki, külföldi útján sms-üzeneteket küld. A bizottság szerint jelenleg a szövegek- és adatok továbbításának díja, ha...
Ma valamelyest összeszedte magát az EUR/PLN, és 3,2630-ra emelkedett kurzusa. Hétfőn új történelmi mélypontot ért el a devizapár 3,2345-nél. 14.00-kor teszik közzé a júniusi lengyel fogyasztói árakat (előrejelzés: +4,5%, előző: +4,4%). Az erős árnyomásra és a robosztus gazdaságra való tekintettel középtávon újabb veszteségekkel számolnak a közgazdászok. Érdemes shortolni emelkedő árfolyam…
Félszáz kinti és ugyanannyi Budapesten dolgozó munkatárssal, 44 helyszínről, 560 órányi adásban számol be a pekingi nyári olimpiáról a Magyar Televízió - hangzott el a közmédium sajtótájékoztatóján. ...
Többségében enyhe, gyors lefolyású fertőzés miatt 74-en fordultak orvoshoz a fonyódligeti gyermektáborban tartózkodók közül az elmúlt 24 órában; nyolc gyereket és egy felnőttet a kiszáradás...
Fokozta a biztonsági készültséget Peking. A kínai rendőrség több száz ellenőrző pontot állított fel a fővárosban és környékén. A helyi hatóságok ezzel az intézkedéssel szeretnék megakadályozni a terrorista akciókat az augusztus 8-án kezdődő sporteseményen. A napokban 82 feltételezett terroristát tartóztattak le Hszincsiang tartományban, mert állítólag szabotázsakciókat terveztek az olimpia ellen.
Havonta egyeztet ezentúl az oktatási miniszter és az egyik reprezentatív pedagógus szakszervezet. Ebben keddi megbeszélésén állapodott meg Hiller István oktatási miniszter és Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) új elnöke.
Az Európai Bizottság javaslatot tesz arra, hogy ne terheljék többletdíjakkal azt aki, külföldi útján SMS-üzeneteket küld. Az NHH szerint a díjak maximumának 0,11 és 0,15 euró között kellene lennie.
Magyar trükkös tolvajokat vettek őrizetbe Ausztriában. Az osztrák rendőrség szerint a négy magyar állampolgárból álló csoport Stájerországban, valamint Burgenland, Alsó-Ausztria és Felső-Ausztria tartományokban követett el betöréses lopásokat.
Egy nap alatt 74-en fordultak orvoshoz a fonyódligeti táborban. Nyolc gyereket és egy felnőttet kiszáradás veszélye miatt hajnalban a kaposvári kórházba vittek.
A recessziós aggodalmak miatt új történelmi csúcsot ért el az EUR/USD 1,6037-nél. Az olaj kurzusa közben 146,00 dollár fölé emelkedett. Csak átmenetileg állította meg az EUR/USD erősödését a német ZEW-index, mely júliusban -52,4 pontról -63,9 pontra esett vissza, elmaradva ezzel a -55,0 pontos előrejelzéstől. A visszaesés hátterében az amerikai pénzpiacok, a részvénypiaci veszteségek, a magas…
Valószínűleg a tűzhelyen felejtett olaj miatt történt robbanás kedd délelőtt egy III. kerületi panelház negyedik emeleti lakásában. Az erkély leszakadt, senki sem sérült meg.
Mintegy 400 milliárd forint jut fejlesztésekre az egészségügyben a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül az uniós források felhasználásával - közölte az egészségügyi tárca államtitkára.
Életét vesztette az a gyerek, akit egy csoportos kiránduláson gázolt el egy traktor Tolna megyében. A végzetes baleset kedden délelőtt történt Lengyel külterületén, a Lengyel - Kurd kereszteződéstől 300 méterre.
Járványszerű megbetegedés ütötte fel a fejét a fonyódligeti gyermektáborban. A táborlakók közül eddig hatvannégyen betegedtek meg, köztük 54 gyerek és tíz felnőtt van - utóbbiak között konyhai dolgozók és pedagógusok is akadnak. A betegek közül nyolc gyermeket és két felnőttet a kaposvári, illetve a marcali kórházba szállítottak a mentők, az eddigi információk szerint egyikük állapota sem súlyos.
Az idén már negyedik alkalommal módosította lefelé a világ idei kőolajkeresletének növekedésére vonatkozó előrejelzését az OPEC, sőt 2009-ben csökkenni fog az OPEC-olaj iránt a kereslet, először 2002 óta a felhasználás lassulása, illetve a nem OPEC tagok kitermelésének növekedése miatt.
Az idén már negyedik alkalommal módosította lefelé a világ idei kőolajkeresletének növekedésére vonatkozó előrejelzését az OPEC, sőt 2009-ben csökkenni fog az OPEC-olaj iránt a kereslet, először 2002 ...
Hamvas bőr, feszes mellek, izgató fenék – egy jó sztriptíztáncosnő ismérvei. Az amerikai Tempest Storm rácáfol minderre, mégis több ezres rajongótábora van. A világ legidősebb sztriptíztáncosnője idén ünnepli 80. születésnapját, de még esze ágában sincs nyugdíjba menni.
Eldugult orr, tüsszögés, orrfújás, szemgyulladás... Vajon tudjuk-e rögtön, hogy esetünkben ezek egy nyári nátha vagy az allergia tünetei? Gyakran előfordul, hogy kezdetben ingadozunk, és nehezen jövünk rá, mitől is jelentkezhettek ezek a bajok.
A Fidesz elnöksége felhatalmazza a párt mezőgazdasági kabinetjének vezetőjét, Font Sándort, hogy kezdeményezzen tárgyalást Gráf József agrárminiszterrel - mondta Varga Mihály, a párt alelnöke. A...
A Los Angeles-i kerületi ügyész hétfőn úgy fogalmazott, hogy sem az áldozatok hozzátartozóit, sem az igazságosságot nem érné sérelem, ha szabadon engednék a börtönből Charles Manson bandájának egyik tagját, aki gyógyíthatatlan beteg. A 60 éves Susan Atkins, akit többszörös gyilkosságért ítéltek életfogytiglanra, agydaganata miatt haldoklik.
Valószínűleg a tűzhelyen felejtett olaj miatt történt robbanás kedd délelőtt egy III. kerületi panelház negyedik emeleti lakásában; az erkély leszakadt, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta...
Alkatrészekre bontva akartak eladni a tolvajok egy még július 9-én, Petőfibányáról ellopott Volán-buszt. A részben szétszerelt buszt bejelentés alapján végül a hétvégén találták meg a rendőrök Vámosgyörkön, egy garázsban. A garázs tulajdonosát elfogták.
Magyar trükkös tolvajokat vettek őrizetbe Ausztriában. Az osztrák rendőrség keddi tájékoztatása szerint a négy magyar állampolgárból álló banda Stájerországban, valamint Burgenland, Alsó-Ausztria...
Ukrajna legidősebb kismamája immár egy 57 éves asszony, aki egy egészséges fiúgyermeket hozott világra a kijevi 2. számú szülészeten. Az asszony szülése komplikációktól mentesen zajlott.
Alaposan ráfázhatnak a minimálbér alatt foglalkoztató vállalatok Nagy-Britanniában, mivel az új foglalkoztatási törvényjavaslat eltörli a jelenlegi, maximálisan kiszabható 5000 fontos büntetési korlátot.