A vörösbor egyik összetevője számos, a korral járó megbetegedéssel szemben nyújthat védelmet. A reszveratrol - többek közt - jót tesz a szívnek és erősíti a csontokat
A Nemzeti Üdülési Alapítvány átadta tulajdonosának az idei egymilliomodik üdülési csekket. A munkáltatók az első félévben több mint kétmilliárd forint értékben vásároltak csekket. Az alapítvány elnöke úgy véli: év végére legalább kétmillió ember kaphat ilyen juttatást.
Tolna megyében hatalmas felhőszakadás és jégeső pusztított hétfő délután. Rövid idő alatt nagy mennyiségű eső zúdult Szekszárdra, néhol két centiméter átmérőjű jégdarabokkal.
Kiterjesztette azon termékek és szolgáltatások körét Az Európai Bizottság, amelyeknél a tagállamok kedvezményes, akár 5 százalékos áfa-kulcsot is alkalmazhatnak. Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa az InfoRádiónak azt mondta: ősztől már a megújuló energiaforrások használatát is ilyen módon támogatják majd.
Megalapozatlannak tartja a Kőröshegyi völgyhíd megépítésére vonatkozó döntést az Állami Számvevőszék. Elkészült az euróra való nemzeti átállási terv első változata. Ausztriában széteshet a kormányzó néppárti-szociáldemokrata nagykoalíció.
Fákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le, tetőket bontott meg a vihar hétfőn több megyében, a felhőszakadást néhol jégeső kísérte. Egyes helyeken pingponglabda nagyságú jégdarabok zúdultak le az égből.
Barátom – nevezzük Vilmosnak – a keleti típusok gigászi szakértője, barátoknak rögtönzött autós előadásai simán verik a Fábry-showkat, de még talán Jay Lenóét is.
Az emelkedő élelmiszer- és olajárakról tárgyalnak a világ iparilag legfejlettebb országainak vezetői Japánban. Egy világbanki jelentés szerint az élelmiszerár-robbanásért főleg a bioüzemanyag-termelés a felelős. Ebben az Európai Unióé a fő felelősség, mely saját programját félreértetve fogott bioüzemanyag-termelésbe. Az energiaárakról és a klímavédelemről kedden tárgyalnak a csúcstalálkozón.
Egy fiatal férfi leesett a pamplonai óvárost övező magas falról a San Fermin-fesztivál vasárnapi megnyitó napján és meghalt, a hétfői első bikafuttatásról pedig kilenc embert is kórházba...
Fákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le, tetőket bontott meg a vihar hétfőn több megyében, a felhőszakadást néhol jégeső kísérte, írja az MTI.
Körülbelül 50 ház tetejét rongálta meg a hétfő délutáni vihar a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenye-Papréten. A határ melletti településre nagyobb jégdarabok hullottak, sérültekről eddig nem érkezett hír. A tűzoltók a helyiekkel együtt most is dolgoznak a faluban, leszedik a sérült cserepeket, és fóliával takarják be a megsérült házak tetejét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfő este…
Hatalmas felhőszakadás, jégeső pusztított hétfő délután Tolna megyében. Rövid idő alatt nagy mennyiségű eső zúdult Szekszárdra, néhol két centiméter átmérőjű jégdarabokkal. A megyei...
Lexikonokat általában nyelvészek és tudósok szoktak összeállítani. Nos, ezt cáfolta meg Thaiföldön az Empower (szabad fordításban: Képesek vagyunk) Alapítvány, amely nemrég kiadta a Rosszlányok Lexikonát.
A Barack Obama demokrata elnökjelöltet szállító repülőgépen tapasztalt hiba miatt hétfőn elővigyázatosságból be nem tervezett leszállást kellett végrehajtaniuk gép pilótáinak. A légijármű simán landolt St. Louis repülőterén, és senki sem sérült meg.
Fokozta a grúz-abház tűzszüneti vonal mentén szolgáló orosz békefenntartó alegységek harckészültségét a csak orosz katonákból álló "egyesített békefenntartó erők" parancsnoksága. A...
Külön nyomozócsoport keresi a szexuális kisebbség felvonulására támadókat. A 15 tagú csapat fotók és videók alapján próbálja azonosítani a rendbontókat. A rendőrség három férfi fotóját már közzé is tette honlapján.
A Balti-tenger partján vezető látványos felvonuláson a szériamodellek sokasága mellett számos egyéni fényezéssel vagy teljesen egyedi karosszériával szerelt különlegesség is részt vesz
Aki a pályázati kiírásban vállaltakat nem tudja teljesíteni, és ez az ellenőrzésen derül ki, az súlyos következményekkel számolhat. Nemcsak a kiutalt támogatást és annak időarányos kamatait kell megfizetnie, hanem akár öt évre ki is tiltható a pályázati rendszerből. Ki a hibás ezért? A felkészületlen pályázók, vagy maga a rendszer túl szigorú, netán túl bonyolult? A válasz nézőpont kérdése.
A csecsemő mosolya az egekbe röpítheti az anyákat - derül ki egy vizsgálatból, amely rámutat: a jókedvű kisbaba látványa a nők agyának azon részét stimulálja, amely az örömért felelős.
Hosszú és igen költséges válásnak néz elébe az egykori Monthy Pyton-sztár, John Cleese és felesége. A pár már hónapok óta külön él, végleges elválásuk azonban valószínűleg még várat magára.
13 magánszemély és egy cég, egy zrt. nyújtott be pályázatot a BKV vezérigazgatói posztjára - tudta meg az MTI városházi forrásokból. A tájékoztatás szerint a pályázatokat tartalmazó borítékokat...
Imre Géza arany, Benkó Réka bronzéremmel zárta a kijevi vívó Európa-bajnokság harmadik napját, hétfőn. A férfi párbajtőrözők döntőjében Imre Géza a német Martin Schmitt ellen diadalmaskodott, Európa-bajnok lett. A női kardozóknál a 19 éves Benkó Réka bejutott az elődöntőbe, de ott vereséget szenvedett a későbbi győztes orosz Szofija Velikajától.
Hatalmas eső és szélvihar pusztított hétfőn késő délután a Csallóközben, Dunaszerdahelyen és környékén. A döntően magyarok lakta régióban számos lakóépületben keletkeztek tetemes károk. A mintegy...
A vezérigazgató kinevezésére jogosult fővárosi bizottság július 29-i ülésén dönt az új cégvezetőről, aki augusztus 1-jétől öt éven át töltheti be pozícióját
A magánnyugdíjpénztárak az első negyedévben 157,643 milliárd forint veszteséget könyveltek el a befektetési tevékenységen; vagyonuk március végén piaci értéken 1.898,612 milliárd forintot tett ki, éves szinten 13 százalékkal bővült, 2007 végéhez képest azonban 3,4 százalékkal csökkent - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett adatokból.
Az őszi politikai szezonkezdésre készül Gyurcsány Ferenc kormányfő, szocialista pártelnök az intolerancia elleni összefogás szorgalmazásával és a szeptember 6-ra meghirdetett gyűléssel - vélik az MTI-nek nyilatkozó politológusok.
A gazdasági nehézségek, az emelkedő benzinárak és az iraki háború terhe ellenére az amerikai a leghazafiasabb érzelmű nemzet a világon - derült ki a Chicagói Egyetem közvélemény-kutató központjának legújabb nemzetközi felméréséből.
Az amerikai hadsereg több száz tonna uránt szállított el Irakból Kanadába az iraki kormány kérésére - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. Az 550 tonna úgynevezett "sárga pogácsát", amelyet további dúsítással lehet erőművek fűtőanyagként, vagy atomfegyver hatóanyagaként felhasználni, amerikai katonák fedezték fel az iraki invázió után egy nukleáris létesítményben.
Egereket is használhatnak spermadonornak az emberek megtermékenyítéséhez - derül ki egy felmérésből, amely szerint, ha az erről szóló kutatás sikerrel jár, a mesterséges megtermékenyítések száma megkétszereződhet.
Avril Lavigne hétfő esti budapesti koncertje végül nem maradt el az ítéletidő miatt, ám jelentős, mintegy másfél órás késéssel kezdődött. Az este 8 órára tervezett szabadtéri koncertet nem lehetett elkezdeni a hatalmas vihar miatt, a veszélyhelyzet miatt a közönséget zárt helyre menekítették. A program az időjárás miatt végül éjjel fél 11 előtt félbeszakadt.
Ötmillió forintnak megfelelő kártérítést követel szabójától egy olasz asszony, akinek az esküvői ceremónia alatt szétrepedt a fenekén a menyasszonyi ruha - írja a Daily Telegraph.
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint az őszi politikai szezonkezdésre készül Gyurcsány Ferenc kormányfő, szocialista pártelnök az intolerancia elleni összefogás szorgalmazásával és a...