A vízközművekről szóló - már-már kész - törvénytől azt várják szakemberek és politikusok is, hogy "piacosodhat" és racionális gazdasági feltételek között, versenyszerűbb környezetben működhet a köztulajdonban maradó, de a szolgáltatást akár privatizált háttérrel nyújtó, főleg önkormányzati vagyon.
Lékó Péter a sötét bábukat vezetve nagyszerű győzelmet aratott az eddig éllovas német Jan Gustafsson felett a dortmundi sakk szupertorna hatodik fordulójában, s ezzel az utolsó kör előtt átvette a vezetést.
Az albán kisebbség legnagyobb, mostanáig ellenzékben lévő pártjával alakít koalíciós kormányt Nikola Gruevszki macedón miniszterelnök konzervatív pártja, amely abszolút többséget szerzett a június elsejei előrehozott parlamenti választásokon.
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek szombaton azt mondta, hogy ugyanazok az emberek támadtak rá a budapesti melegfelvonulás résztvevőire, akik a szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon vesznek részt.
Megnyugtatták egészségi állapota felől az orvosok szombaton Ingrid Betancourt-t, akit egy sor vizsgálatnak vetettek alá Franciaországban, miután több mint hat év után kiszabadult egy kolumbiai gerillaszervezet fogságából.
Évek óta, trendszerűen szaporodnak a pénzügyi szektor szereplőire érkező panaszok: a fogyasztói bejelentések száma négy év alatt a 2,2-szeresére - a 2004. első negyedévi 788 darabról az idei első negyedévre 1.737 darabra - emelkedett; a növekedés a tavalyi negyedik negyedévhez képest 29,9 százalék - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) panaszstatisztikájából.