2008. július 27. vasárnap

júl. 27
18:27
Unokaöccse segítette Karadzicot (Kripto Akadémia)
A napokban elfogott Radovan Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel és népirtással vádolt boszniai szerb exelnök unokaöccse azzal büszkélkedett hét végén közölt nyilatkozataiban, hogy ő volt nagybátyjának egyetlen segítője, kizárólag ő tudta, ki rejtőzik a Dragan Dabic (ál)név mögött.
júl. 27
18:39
Hétfőtől sztrájk a Lufthansánál - komoly zavarok várhatók (Infostart)
A nyári szezon kellős közepén meghatározatlan időre szóló sztrájk kezdődött éjféltől a legnagyobb német légitársaságnál, a Lufthansánál. A mostani munkabeszüntetés 13 év óta a legnagyobb sztrájk lesz a Lufthansánál, a légitársaság szinte teljesen megbénulhat.
júl. 27
18:42
Olimpiai aranyra áhítoznak a bombanők (BorsOnline)
Mint ahogy az eddigi olimpiákon is volt kiken legeltetnie a szemét a férfiszurkolóknak, Pekingből sem hiányoznak majd a bombázó sportolónők. Ugyan nehéz lenne mindenkinek telibe találni az ízlését, a kiválasztott tíz olimpikon nem csak a pályán, a csarnokban vagy az uszodában mozog otthonosan, természetesen pózol a magazincímlapokon is.
júl. 27
18:45
Istentiszteleten lövöldözött egy ámokfutó (HírTV)
Tüzet nyitott a hívőkre egy férfi az amerikai Tennessee állam egyik templomában - adta hírül az AFP egy helyi tévécsatornára hivatkozva.
júl. 27
18:45
"Karadzic elfogása is jelzi, hogy Belgrád kész eleget tenni nemzetközi kötelezettségeinek" (Kripto Akadémia)
Újabb őrizetbe vételek követhetik a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic elfogását - mondta vasárnap Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnök.
júl. 27
18:45
Templomban lövöldözött egy ámokfutó (hirado.hu)
A knoxville-i támadásnak hat-hét sebesültje van
júl. 27
18:57
Borsabányánál nehézfémmel terhelt szennyvíz kerülhetett egy patakba (Infostart)
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) azonnali hivatalos tájékoztatást kért Romániától, miután nem hivatalosan úgy értesült, hogy a romániai Borsabányánál nehézfémmel terhelt szennyvíz kerülhetett a Tisza bal parti mellékfolyójának, a Viso-nak egyik mellékpatakjába - olvasható a tárca közleményében.
júl. 27
19:03
A világbajnok nem vesz részt az olimpián (HírTV)
A diszkoszvetés regnáló világbajnoka, Franka Dietzsch vasárnap bejelentette: nem lesz ott a 12 nap múlva kezdődő pekingi olimpián, mert az egészségi állapota nem teszi ezt lehetővé.
júl. 27
19:03
Debreceni Cívis Korzó: a jazzé és a klasszikus zenéjé volt a nap (Spa Trend Online)
A visegrádi négyek zenei csúcstalálkozójával ért véget vasárnap a helyi Cívis Korzó négy hétvégén megrendezett programsorozata - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
júl. 27
19:05
45 hektárnyi búza kapott lángra Vas megyében (HírTV)
45 hektárnyi búza kapott lángra a Vas megyei Ják és Nárai között - értesült a HavariaPress.
júl. 27
19:15
Halálos áldozatai is vannak a romániai és nyugat-ukrajnai árvíznek (Infostart)
Tizenhárman vesztették életüket a Nyugat-Ukrajnát sújtó áradások és viharos időjárás következtében, Románia északkeleti részén pedig vasárnapra ötre emelkedett a pusztító árvíz halálos áldozatainak száma.
júl. 27
19:21
Fa dőlt a sínekre - Késnek a vonatok Budapest-Kelebia vonalon (HírTV)
Felsővezeték-szakadás miatt késnek a vonatok Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon - értesült a HavariaPress.
júl. 27
19:21
Irakban megöltek hét zarándokot (Blikk)
júl. 27
19:21
A belépésre két órát várni kell Röszkén (Alternatív Energia)
Csaknem százhuszonötezer ki- és belépő utas iratait ellenőrizték a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - mondta el az MTI kérdésére a megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
júl. 27
19:21
Lángokban áll egy marhatelep Hajdúböszörménynél (hirado.hu)
Se ember, se állat nincs veszélyben
júl. 27
19:33
Ismét több mint százezren keltek át Röszkén (Infostart)
Csaknem százhuszonötezer ki- és belépő utas iratait ellenőrizték a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - mondta el az MTI kérdésére a megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
júl. 27
19:39
Sastre nyerte az idei Tour de France-t (HírTV)
A CSC csapat spanyol versenyzője, Carlos Sastre nyerte meg az idei francia kerékpáros körversenyt, a Tour de France-t. A 33 éves klasszis a hetedik spanyol, aki az élen tudott végezni.
júl. 27
19:39
Gátszakadás Romániában? - azonnali tájékoztatást kér a magyar szaktárca (hirado.hu)
Meg nem erősített értesülések szerint átszakadt egy gát Borsabányánál, ami miatt nehézfémek kerülhetnek a Tiszába
júl. 27
19:41
Mentőautó karambolozott a XI. kerületben (HírTV)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentőautója balesetet szenvedett vasárnap délután a főváros XI. kerületében - tájékoztatta szerkesztőségünket Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
júl. 27
19:41
Csődöt jelenthetnek hamarosan a magánszemélyek is (hirado.hu)
Ha valaki nem tud fizetni, külön megállapodást köthetne a hitelezővel az igazságügyi tárca tervei szerint
júl. 27
19:43
Kiszabadult a folyó fogságából Hernádszentandrás (hirado.hu)
A település ismét megközelíthető közúton
júl. 27
19:45
Magával és családjával is végzett a spamkirály (Piac és Profit)
Holtan találták kolorádói otthonában, Edward Davidson spamkirályt, aki feltehetőleg feleségével és három éves gyermekükkel is végzett.
júl. 27
19:45
Megfékezték a rodoszi tűzvészt (hirado.hu)
Hat nap alatt több ezer hektár erdő pusztult el a turisták által oly kedvelt görög szigeten
júl. 27
19:51
Meghalt egy motoros az M5-ös autópályán (Infostart)
Utoléréses balesetben meghalt egy motoros az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán vasárnap délután; a baleset miatti útzárat csak nemrég oldották fel, emiatt torlódnak az autók a sztrádán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
júl. 27
19:51
Megfékezték a tűzvészt Rodosz szigetén (Infostart)
Hat nap után, vasárnapra sikerült megzabolázniuk a görög tűzoltóknak a Rodosz szigetén pusztító tüzeket, amelyek több ezer hektárnyi erdőt emésztettek el. Egy rodoszi bíróság már el is ítélte időközben a tűzvész okozóját, egy 61 éves helyi lakost. Négy év börtönbüntetéssel és 15 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a férfit, mert égetéssel akarta megsemmisíteni termőföldjén a felesleges…
júl. 27
19:51
Újabb Chelsea-ajánlat Robinhóért (Infostart)
Negyven helyett már 44 és fél millió eurót is hajlandó fizetni a Chelsea Robinhóért a Real Madridnak. Bernd Schuster, a madridi csapat német trénere ugyanakkor szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a brazil futballistának maradnia kell a Real Madridnál, a csapatnak nagy szüksége van rá idén.
júl. 27
19:57
Nehézfémmel terhelt szennyvíz a Tiszában? (HírTV)
Nehézfémmel terhelt szennyvíz kerülhetett a Tisza bal parti mellékfolyójának, a Visónak egyik mellékpatakjába a romániai Borsabányánál - így értesült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nem hivatalos forrásból.
júl. 27
19:57
Hepatitis A elleni védőoltás Hajdúhadházon (Alternatív Energia)
A járvány megelőzése érdekében Hepatitis A ellen védőoltást adnak Hajdúhadházon.
júl. 27
20:09
Öt métert zuhant egy Ford - képek a furcsa balesetről (Infostart)
Egy Ford Fiesta eddig ismeretlen okból letért az úttestről, majd az út melletti, mintegy 5 méterrel alacsonyabban lévő kertbe zuhant vasárnap Szolnok belterületén, a Kocsoros úton.
júl. 27
20:15
"Huszonnégy órán át volt a kiöntött Hernád foglya" (Alternatív Energia)
Hernádszentandrás ismét megközelíthető közúton vasárnap kora estétől - közölte Foczkó Tamás a Magyar Közút Kht. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Igazgatóságának ügyeletese.
júl. 27
20:39
50%-os béremelés Romániában? (Piac és Profit)
A román miniszterelnök a hét végén a minimálbér 50 százalékos emelését helyezte kiáltásba 2014-re, mert a kormány úgymond nem akarja alacsony szinten tartani a béreket csupán azért, hogy a külföldi befektetőknek emiatt legyen vonzó Románia.
júl. 27
20:45
Olimpia: életbe lépett a szigorított doppingellenőrzési időszak (Infostart)
Az olimpiai falu vasárnapi hivatalos megnyitásával életbe lépett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szigorított, a versenyek időszakára vonatkozó doppingellenes szabályzata. A kiemelt periódus augusztus 24-ig tart.
júl. 27
20:51
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Blikk)
júl. 27
20:51
15 folyón és patakon van árvízvédelmi készültség (Alternatív Energia)
Már több mint 600 kilométeren van árvízvédelmi készültség 15 folyón és patakon az országban, ebből 72 kilométeren már harmadfokú a készenlét a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság vasárnap esti tájékoztatása szerint.
júl. 27
20:53
Lövöldözés egy Tennessee állambeli templomban, egy halott (Blikk)
júl. 27
20:57
Megfejtették a nílusi csuka titkát - új fejezet a fegyverek történetében (Infostart)
96 millió éve védik apró pikkelyei a nílusi sokúszós csukát (Polypterus senegalus) a nagyobb ragadozók és a fajtársak harapásaitól. Amerikai kutatók végre megfejtették a titkát. A szerkezet tulajdonságainak a többségét dokumentáltuk - a tartós felületektől az energia-szétszóró mechanizmusig - így az egész átfordítható az emberi fegyverzetek hasznára - mondta a kutatás vezetője.
júl. 27
21:03
Nehézfémeket tartalmazó zagy került Romániában a Csiszla patakba (Infostart)
Nehézfémeket tartalmazó zagy került az esővízzel együtt a romániai Máramaros megyében, Borsabányán a Csiszla patakba, melynek vize a Visó folyón keresztül a Tiszába ömlik. Traian Basescu államfő vasárnap este a gátszakadás helyszínére utazott. Arra kérte az illetékeseket, hogy találjanak technikai megoldásokat a szennyezés megakadályozására.
júl. 27
21:09
Sikeres volt az időközi polgármester-választás Aszódon (Alternatív Energia)
Sztán István nyugalmazott katonatiszt nyerte az időközi polgármester-választást Aszódon - közölte az esti előzetes számlálás eredményét ismertetve a Pest megyei város jegyzője .
júl. 27
21:27
Hasta la vista, zsírsav! (Blikk)
júl. 27
21:29
Villanyoszlopnak csapódott egy autó a XIV. kerületben (Blikk)
júl. 27
21:31
Széna- és szalmakazlak égtek Hajdúböszörményben (Blikk)
júl. 27
21:39
Súlyos baleset Jászladánynál - képek (Infostart)
Jászladány külterületére is riasztották a szolnoki tűzoltókat vasárnap, ahol szintén súlyos baleset történt. Egy Daewoo típusú személyautó letért az útról, majd az út melletti árokba csapódott. Mind a négy utas súlyos sérüléseket szenvedett, egy személyt mentőhelikopter szállított a helyszínről kórházba.
júl. 27
21:45
A román környezetvédelmi miniszter szernt nincs veszély a zagy maitt (Kripto Akadémia)
Mivel rekordméretű, hatalmas árvíz volt Máramaros megyében, a nagy mennyiségű víz miatt a Csiszla patakba került borzabányai szennyezőanyag jelentősen hígult - mondta vasárnap az MTI-nek Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter.
júl. 27
21:45
Kultúra a WestEnd tetőteraszán (Spa Trend Online)
Több százan látogattak el a budapesti Tér-Film-Zene Fesztiválra, a WestEnd City Center tetőteraszára, ahol Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt ünnepelték 70. születésnapja alkalmából.
júl. 27
21:57
Különös mellékhatás -kártérítés a gyógyszertől kapott játékszenvedélyért? (Infostart)
Egy volt bankár három gyógyszergyárat perel, mert az általuk forgalmazott gyógyszertől olyan játékszenvedélye támadt, hogy éjszakánként nem tudta abbahagyni az internetes szerencsejátékot. A felperes Parkinson-kór miatt szedte az orvosságot, és a kezelést abbahagyva öt hét alatt leszokott a játékról, de addigra már hárommillió dollárt vesztett.
júl. 27
22:03
Hárman életüket vesztették két robbanásban Isztambulban (Kripto Akadémia)
Legalább három ember életét vesztette, sokan megsérültek vasárnap este Isztambul külvárosában gyors egymásutánban történt két robbanásban - közölte a Dogan török hírügynökség.
júl. 27
22:15
Nyolcan életüket vesztették két robbantásban Isztambulban (Infostart)
Nyolc ember életét vesztette, sokan pedig megsérültek a vasárnap este Isztambul külvárosában gyors egymásutánban történt két robbantásban. Először gázrobbanásról érkezett jelentés, azonban robbantásos merénylet történt.

Keresés