Darabokban árulják majd a világ legnagyobb festményét. A több mint 6400 méter hosszú és két méter magas "Hullámok" darabjaiért befolyt összeget egy gyermekalapítvány kapja.
A Liga Szakszervezetek szerint a kormány nem tanul: a hét végén ismét olyan bejelentéseket tett, amelyek komolyan sértik a munkavállalók érdekeit, és amelyeket megint nem egyeztetett az érdekeiket védő szakszervezetekkel.
Összesen háromszáz kilométernyi folyószakaszon, 12 folyón és patakon, az I. fokot meghaladó az árvíz elleni védekezés, ebből 81 kilométer hosszan II. fokú, 71,5 kilométer hosszan pedig III. fokú készü...
Sylvester Stallone exfelesége részt vett a német RTL csatorna "Régiből új" című műsorában, melyben Brigitte Nielsen kicsit több, mint két hét alatt visszanyerte régi formáját, sőt, talán még jobb is néz ki, mint 20 évvel ezelőtt.
Nick Heidfeld biztos benne, hogy a BMW Sauber egy minden tekintetben biztonságos kinetikus energiatároló rendszerrel (KERS) kezdi majd meg a jövő évet, jóllehet komoly problémájuk akadt az új egységgel az e heti teszteknek helyet adó Jerezben.
A bajokkal küszködő amerikai gazdaságból hiányzik az a pénz, amelyet az Egyesült Államok az iraki és az afganisztáni háborúkra költ, ezért kell a két ország helyzetével foglalkozni - mondta szombati londoni sajtóértekezletén Barack Obama amerikai szenátor, a Demokrata Párt valószínű elnökjelöltje.
Két órás megbeszélést folytatott szombat délelőtt Londonban Barack Obama amerikai demokrata elnökjelölt Gordon Brown brit miniszterelnökkel a Downing streeten. A témák között a közel-keleti rendezés, a globális felmelegedés és a világgazdaság problémái szerepeltek.
A 2008-as év eddigi teljesítményét nézve egyértelmű, hogy egyre rosszabb az ország gazdasági helyzete, nő a lemaradás és egyre többen élnek rosszul - erről Tállai András fideszes országgyűlési képvise...
Az idei nyáron klubot és országot is váltott Orosz Péter. A magyar válogatott 27 éves játékosa az osztrák FC Wacker Innsbruckból szerződött a görög bajnokságba, ahol az előző évadban 12. OFI Kréta egyik legfontosabb igazolása volt. Ennek legalább két jele van.
ROTHLEY – Beperelik a tavaly eltűnt skót kislány, Maddie McCann (4) szülei azt a kirúgott portugál detektívet, aki a napokban könyvet jelentetett meg a nyomozati anyagból
Bár korábban felreppent a hír, miszerint a Vodafone elhagyja a McLarent, és még az év végén kiszáll a motorsportból, a brit mobiltársaság vezérkara megerősítette, a cég a továbbiakban is marad a Forma-1-ben.
A legnépszerűbb márkák rúzsai veszélyesen sok ólmot tartalmaznak - derült ki egy amerikai kutatásból. Egy független laboratóriumban 33 márkás rúzst vizsgáltak meg, ennek eredménye a figyelmeztetés.
A vörös hajú, kedves arcú színész, Rupert Grint szinte összeolvadt már Harry Potter legjobb barátjának figurájával. Most azonban a 19 éves színész új arcát mutatja meg egy jövőre mozikba kerülő thrillerben, a Cherry Bombban, melynek története a hírek szerint akcióban gazdag, drámai fordulatokkal teli és egy gyönyörű lány körül forog - nem is kell ennél több.
Őrizetbe vettek pénteken egy 16 éves francia lányt Franciaországban, mert a hatóságok szerint több fegyveres rablótámadásban is benne volt. Cretiel város bíróságának szóvivője azt közölte, hogy egy bankrablás kapcsán folytatott nyomozás vezetett el a gyanúsítottig.
Kitelepítik a Tisza áradása miatt az üdülőövezetekben tartózkodókat Tivadar, Jánd és Gergelyiugornya területéről. Az oda bevezető utakat lezárják és ellenőrzik, hogy a veszélyes övezetbe már senki ne menjen be - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Gergelyiugornyán, az üdülőterület gáton belüli részén található mintegy ötszáz faházban 2.200 ember tartózkodik, akiknek az…
Egyik pillanatról a másikra leomlott egy háztető a Baranya megyei Pócsán. A tetőn és falakon semmi jele nem volt annak, hogy mozogna a tetőszerkezet, még a múlt heti viharokat is kibírta. Péntek délután azonban egy az egyben leszakadt, rá az utcára. A helyiek a kamionokat okolják, szerintük miattuk rongálódnak meg a házak.
A Lajta menti árvízvédelmi szakaszon szombat este 18 órától az árvízvédelmi készültséget II. fokúra emelik - közölte Baross Károly, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese.
Továbbra is árad a Hernád, bár a folyó a magyar-szlovák határ térségében, Hidasnémetinél szombaton több mint hat órán át tetőzött 415 centiméteres magassággal, az alsóbb szakaszon azonban a víz folyamatos emelkedésére számítanak a szakemberek, akik valószínűsítik, hogy a vízszint nem éri el az eddigi legmagasabb szinten, amelyet a 2006-os árvíz idején mértek.
Az ország számos pontjáról érkezik eszköz, illetve építési anyag a Borsod megyei Bogácsra a két hete történt viharkárok helyreállításához; akkor fákat és villanyoszlopokat döntött, illetve tetőszerkezeteket bontott meg a zivatar - mondta szombaton a település polgármestere. Verhóczki Sándor közölte: a Pest megyei Sződligetről az önkormányzat 3 ezer cserepet küldött úgy, hogy a szállítást is ők…
Elegük van a fiatal, független férfiaknak abból, hogy a közvélemény egy kalap alá veszi, és éretlennek, érzéketlennek és szexmániásnak tartja őket - derült ki egy felmérésből, amelyet 70 ezer fiatalember bevonásával végeztek.
Iránnak már hatezer urándúsító centrifugája van - jelentette az AFP szombaton helyi értesülésekre hivatkozva. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök megismételte, hogy országa továbbra sem állítja le atomprogramját.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lezárta a párbeszédet a Magyar Polgári Párttal (MPP) a választási együttműködésről - ezt Markó Béla, az RMDSZ elnöke jelentette ki szombaton, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Az MPP alelnöke szerint azonban egy sikertelennek tűnő tárgyalás után nem szabad feladni.
A tolvajok fejedelme, Robin Hood is megirigyelhetné a magyar trükkös csalók, betörők szövegeit. Teljesen ki vannak szolgáltatva a falusi, főként idős, egyedülálló emberek azoknak, akik megpróbálják félrevezetni, meglopni a velük sokszor együttérző embereket. Összeállításunkban arra keresünk példákat, hogyan próbálnak bejutni lakásunkba a bűnözők.
MELBOURNE – Iszonyatos élményben volt része 346 utasnak, akikkel csütörtökön kényszerleszállást hajtott végre az ausztrál Qantas légitársaság Boeing–747 típusú gépe
Sikerült megfékezniük a tűzoltóknak a görögországi Rodosz szigetén pusztító lángokat - közölték szombaton a görög hatóságok. A szigeten ötödik napja égnek a fenyőerdők - a tüzek miatt pénteken három szállodából evakuálták a turistákat.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) jelentése szerint jelenleg összesen 295 km töltésen van árvízvédelmi készültség, a belvízzel elöntött terület nagysága négyezer hektár, a felkészülésben, védekezésben jelenleg kilencszáz ember vesz részt - írja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) szombaton eljuttatott közleményében.
Hivatalosan nyugdíjas lett szombaton Mick Jagger, a brit rocklegenda, miután betöltötte 65. életévét. A Rolling Stones frontembere ezentúl heti 90 font (23 ezer forint) öregségi nyugdíjra jogosult, ha esetleg nem tudna kijönni 225 millió fontos (66 milliárd forint) vagyonából.