A mexikói fogyasztói árak a vártnál nagyobb mértékben 0,38 %-kal emelkedtek az előre jelzett 0,25 % helyett június első felében. A hónap második felében további 0,29 %-os emelkedés mutatkozott. A Mexikói Jegybank az infláció leküzdésének érdekében nemrég 8,00 %-ra emelte a mexikói alapkamatot. (OT/GFX)
A Szabad Demokraták Szövetsége ellenzi azt a népszavazási kezdeményezést, amely 12 éves korra csökkentené a fiatalkorúak büntethetőségét - közölte Hankó Faragó Miklós csütörtökön az MTI-vel.
Önkéntesek segítik a Kanizsai Dorottya Kórház szakképzett ápolóinak munkáját Nagykanizsán. A dél-zalai város kórházában egyelőre nincs súlyos nővérhiány, de a leterhelt szakápolóknak sokszor nincs elég idejük a betegekre, ezért az intézmény csatlakozott az önkéntesek toborzását végző alapítványhoz.
Új elnököt választottak az SZDSZ Veszprém Megyei Választmánya élére Molnár Margit veszprémi közgazdász, eddigi választmányi alelnök személyében; az új elnököt és a négy alelnököt Béki Gabriella, a párt országos ügyvivője mutatta be csütörtökön Veszprémben sajtótájékoztatón.
Jelenleg nem ér rá azzal foglalkozni miért is verte meg édesanyját és nővérét még vasárnap a 34 éves Christian Bale, a Batman-t alakító sármos denevérember. Jennyt az édesanyját és nővérét Sharont Londonban a Dolchester szállodában ütötte meg a színész. Mindenki csak találgat, a pontos okot nem tudják, a rendőrség pedig nem hozza nyilvánosságra. A Sötét Lovag (The Dark Night) legújabb premier…
A Magosz megdöbbentőnek tartja, hogy a kormány a gazdákat büntetné, amiért 2000-es térképek alapján igényeltek támogatást. Jakab István, a Magosz elnöke elmondta: azt várják a földművelésügyi minisztertől, hogy találja meg a felelősöket, és hozza nyilvánosságra, hogy mi történt valójában.
Hazaérkezett a csehországi labdarúgó Európa-bajnokságról a magyar U-19-es válogatott. A játékosok többsége már korábban leszállt a buszról, így a fővárosban az MLSZ-székház előtt csak néhányan vettek részt köszöntésükön.
A régiós devizákkal összhangban a forint is visszanyerte az euróval szemben előző nap délután elszenvedett veszteségének egy részét. Az eurót csütörtök délután négy órakor 232,60/70 forinton jegyez...
Börtönbüntetést kapott az a férfi, aki biztosítási csalást követett el azzal, hogy megrendezte a "halálát". Eltűnésében segítő felesége is rács mögé kerül.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöksége tiltakozott az ellen, hogy a kormány hibáit a gazdálkodókkal fizettessék meg, ha az Európai Unió büntetést róna ki Magyarországr...
A német Marcus Burghardt nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, összetettben továbbra is a spanyol Carlos Sastre áll az élen.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) három olyan törvénymódosítást szorgalmaz, amely enyhítené a munkavállalók kiszolgáltatottságát; emellett a párt felszólítja a kormányt, hogy állítsa vissza a munkaügyi perek illetékmentességét. Erről a KDNP alelnöke beszélt csütörtökön, Budapesten. A szocialista Gúr Nándor reagálásában azt mondta, jelenleg is kellő védettséget kapnak a munkavállalók.
Gyengére sikeredtek a legfrissebb francia mutatók. A gazdaságba vetett bizalom júliusi mutatója 101 pontról 98 pontra esett vissza. A feldolgozó iparra vonatkozó beszerzési menedzserindex 49,2 pontról 47,3-ra esett vissza, míg a szolgáltatási index 50,1-ről 47,0 pontra. A júliusi német ifo index 97,5 pontos értéket hozott a várt 100,1 helyett. A júniusi svéd munkanélküliségi ráta 8,1 %-ra…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,11 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 21.588,38 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 16,26 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegy...
Az Északi-sarkkör 21 milliárd hordó földgázt és 90 milliárd hordó olajat rejt - utóbbi megfelel a jelenleg ismert teljes orosz olajkészletnek - a becslést az Egyesült Államok Földtani Intézete (USGS) tette közzé.
A Fradi csütörtökön zárt kapuk mögött játszott edzőmeccset a Népligetben. A zöld-fehérek 3-2-re verték az izraeli másodosztály élcsapatát, a Hapoel Haifa együttesét.
A narancssárga jelzés lépett érvénybe Romániában a Prut és a Szeret (Siret) folyók árterületét magukba foglaló megyékben, mivel az utóbbi napok és a még várható esőzések következtében jelentős mértékű áradásokra lehet számítani.
Ötvenkét emberrel szemben folyik eljárás a július 7-i homoszexuális felvonulással kapcsolatos szabálysértések, illetve bűncselekmények miatt, az egyik gyanúsítottnál pedig megtalálták az események során eltűnt rendőrségi tonfát is.
Az eset még 6 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 2002-ben egy angol asszony bejelentette a hatóságoknak, hogy férje elment kajakozni a nyílt tengerre majd soha többé nem tért haza. Hasonló helyzettel már találkoztak a rendőrök, amikor is valaki a víz martalékává válik, és halottnak kell, hogy nyilvánítsák az illetőt. Így történt ez John Darwin-nal is, aki ugyan nem sokáig, de hallottnak…
Az augusztus 8-án kezdődő pekingi nyári olimpiai játékokra több száz magyar sportrajongó is Kínába utazik, hogy a helyszínen szurkolhasson a kedvenceinek...
A beszerzési ár alatt árulta a dinnyét az Auchan, ezért több tízmilliós büntetésre számíthat - jelentette be a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH). Egy bejelentés alapján kezdtek vizsgálódni, ennek első szakasza lezárult. Az áruházlánc fővárosi telephelyét már ellenőrizték, és már vidéken is vizsgálódnak - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Lukács László, az MgSzH elnöke.
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber végzett az élen az e heti tesztek harmadik napján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a következő versenyekre, illetve a jövő évre.
Csütörtöktől 70 centtel 6,55 dollárra nő a szövetségi alkalmazásban álló amerikaiak órára számolt minimálbére, mintegy 2 millió ember kap ilyen fizetést. Az emelésről egy tavalyi törvény rendelkezik, ...
Mintegy 82 ezren bekerültek valamelyik egyetemre, főiskolára a felsőoktatásba jelentkezett több mint 96 ezer diák közül - közölte Manherz Károly szakállamtitkár csütörtökön az idei ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtt tartott fórumon, Budapesten.
Mintegy 82 ezren bekerültek valamelyik egyetemre, főiskolára a felsőoktatásba jelentkezett több mint 96 ezer diák közül - közölte Manherz Károly szakállamtitkár az idei ponthatárok nyilvánosságra hoza...
Reális tervezésre int a Pénzügyminisztérium (PM) honlapján közzétett körirat, amely a jövő évi költségvetés tervezéséhez ad szempontokat az egyes költségvetési fejezeteknek, konkrét keretszámokat azon...
Nagy sebességű internetes hozzáférése jelenleg a világ összes háztartásából mintegy 18 százaléknak van, de a dél-koreai háztartások esetében az arány már 93 százalék, míg a hongkongiaknál 76 százalék.
Egy száguldó, megkülönböztető jelzését nem használó rendőrautó rohant bele egy másik autóba a Szent István körúton. A BRFK sajtóosztályán a baleset tényét megerősítették, s elmondták azt is, hogy a rendőrautó, mely valóban nem használta megkülönböztető jelzését.
Mintegy 82 ezren bekerültek valamelyik egyetemre, főiskolára a felsőoktatásba jelentkezett több mint 96 ezer diák közül - közölte Manherz Károly szakállamtitkár csütörtökön az idei ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtt tartott fórumon, Budapesten.
A MOB egyik főtámogatója szerint "erkölcsileg aggályos", hogy a Magyar Olimpiai Bizottság úgy döntött: Fazekas Róbert diszkoszvető indulhat a pekingi olimpián.
Az SZDSZ szerint a megelőzés, nem pedig a szankcionálás jelentheti a megoldást, azaz elsősorban nem büntetőjogi, hanem oktatási és nevelési kérdésről van szó
A Föld még feltáratlan gázkészleteinek közel harmadát rejti az Északi-sarkkör, és mintegy 90 milliárd hordó olaj is van ott, körülbelül ugyanannyi, mint a jelenlegi teljes ismert orosz olajkészlet, ál...