2008. július 24. csütörtök

júl. 24
14:06
FeLugossy retrospektív Szentendrén (Infostart)
"Dermedten" címmel nyílik feLugossy László retrospektív kiállítása július 25-én a Szentendrei Képtárban.
júl. 24
14:06
Fazekas Róbert is indulhat az olimpián - a szponzor "erős erkölcsi aggályai" (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság július 5-i közgyűlése - amely döntött a magyar olimpiai csapat összetételéről - felhatalmazta az elnököt, a főtitkárt, a sportszakmai igazgatót és a csapatvezetőt, hogy a nevezési határidőig hátralévő időszakban döntsön a változásokról. A MOB illetékes testülete úgy döntött, hogy nincs jogi akadálya Fazekas Róbert benevezésének, a sportoló részt vehet a pekingi…
júl. 24
14:06
Raikkönen egyelőre nem foglalkozik jövőjével (F1világ)
Kimi Raikkönen cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint veszített volna lendületéből, azonban továbbra sem kívánt arról nyilatkozni, mihez szeretne kezdeni azután, hogy a jövő év végén lejár szerződése a Ferrarival.
júl. 24
14:15
A Zeneakadémia tanárai, diákjai zárták a Kínai Magyar Évadot Pekingben (HírTV)
A Zeneakadémia tanárainak és növendékeinek kétnapos koncertprogramjával ért véget a Kínai Magyar Évad. A pekingi Musicathlon Fesztiválon négy földrész művészei találkoztak, hogy népszerűsítsék Ázsiában a klasszikus zene legnemesebb hagyományait.
júl. 24
14:15
Medúzariadó Mallorca partjainál (Blikk)
júl. 24
14:15
Axel Springer - közcéllal akciózik az Autó-Motor (Kreatív Online)
A biztonságos vezetésért indít közcélú akciót az Axel Springer kiadó Autó-Motor magazinja „Fair Vezető" címmel. A kezdeményezésben rádióadók, egyéb lapok és cégek is részt vesznek.
júl. 24
14:15
Ősztől a köztévé csak a monoszkópot gyártja? (Alternatív Energia)
Borult a köztévé idei üzleti terve, amit a menedzsment módosítani akar, mert négymilliárdos hiánnyal számolnak – értesült lapunk. Az anyagi gondok miatt a technikai eszköztenderről sem döntött tegnapi ülésén a Magyar Televízió (MTV) Zrt. kuratóriumi elnöksége. A Nap-kelte szerződését viszont két évvel meghosszabbították. A szombati és a vasárnapi műsor 2009-től egy órával tovább tart majd, a Nap-…
júl. 24
14:15
Nemzetközi kérdésekről tárgyalt Angela Merkellel Barack Obama (Kripto Akadémia)
Elsősorban a nemzetközi válságokról, így mindenekelőtt Iránról, Afganisztánról, Pakisztánról, valamint a Közel-Keletről tárgyalt csütörtökön Berlinben Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje Angela Merkel kancellárral - közölte a német kormányszóvivője.
júl. 24
14:17
Vészesen csökkenti a famennyiséget a biomasszaprogram (HírTV)
Az emelkedő gázárak miatt egyre többen térnek át a biomassza-tüzelésű kazánra. Zöld szervezetek folyamatosan tiltakoznak a terjedő megújuló energiaforrás ellen, szerintük alternatív energiafelhasználás címén tudatos erdőpusztítás zajlik.
júl. 24
14:18
14. gyerekét várja a bombatestű anyuka (BorsOnline)
Joanne Watson mindössze 37 esztendős és már 13 gyermek boldog édesanyja. Most, legkisebb gyermeke születése után 7 hónappal, a szupervékony édesanya újra teherbe esett. Érkezik a 14. csöppség is.
júl. 24
14:18
Foghatja a fejét a szuper-marketlánc! Tízmilliós bírságot kaphat a dinnyeügy miatt (hirado.hu)
Az FVM államtitkára azt mondta: a 2003-as agrárrendtartási törvény tiltja a beszerzési ár alatti értékesítést
júl. 24
14:19
Délelőtti kommentár (HírTV)
Csütörtökön délelőtt a zöldhasú eltérően viselkedett a főbb devizákkal szemben. Egészen 1,5638-ig esett vissza az árfolyam a gyenge ifo index közzététele után. A júliusi német ifo index ugyanis 97,5 pontos értéket hozott a várt 100,1 helyett. Az EU-s beszerzési menedzserindex szintén gyenge értéket hozott, hiszen 47,5 pontos értéket hozott a várt 48,7 helyett. Az EU-s szolgáltatási index pedig…
júl. 24
14:20
Sarkozy felesége megverte Gwyneth Paltrow férjét! (hirado.hu)
Carla Bruni legújabb lemeze minden várakozást felülmúlt
júl. 24
14:21
Bomba robbant egy digoszi buszpályaudvaron (HírTV)
Házilag készített pokolgép robbant egy buszon a Fülöp-szigetek déli részén. A Digosz város központi buszpályaudvarán elkövetett merényletben legalább három ember meghalt és 25 megsebesült.
júl. 24
14:24
Líbiai bosszú: Svájc nem kap több olajat (Privátbankár)
Líbia leállítja olajszállításait Svájcnak tiltakozásul az ellen, hogy a genfi rendőrség nemrégiben őrizetbe vette Hannibal Kadhafit, Moammer Kadhafi líbiai elnök 32 éves fiát - közölték Tripoliban az ...
júl. 24
14:24
Líbia leállítja az olajszállítást Svájcnak az elnök fiának őrizetbe vétele miatt (Infostart)
Líbia leállítja olajszállításait Svájcnak tiltakozásul az ellen, hogy a genfi rendőrség nemrégiben őrizetbe vette Hannibal Kadhafit, Moammer Kadhafi líbiai elnök 32 éves fiát - közölték csütörtökön Tripoliban az állami tengerészeti szállítási vállalatnál.
júl. 24
14:26
Csökkent a Daimler nyeresége (Privátbankár)
A második negyedben 25 százalékkal csökkent a Daimler nyeresége, a Chryslerben való részesedésének költségei, valamint a kőolaj és a nyersanyagok, elsősorban az acél drágulása miatt. A Mercedes-Benz, ...
júl. 24
14:33
Egymillió tonna búza van még a földeken (Infostart)
A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint a gabonatáblákon már csak mintegy 1,0-1,2 millió tonna őszi búza van, amit nem arattak le - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
júl. 24
14:33
Továbbra is "fekete" a Balaton (Piac és Profit)
A Balaton északi és déli partján 200 munkáltató ellenőrzése során 455 munkavállalónál merült fel jogsértés, 244-en feketén dolgoztak - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).
júl. 24
14:33
EUR/USD Enyhe erősödés (HírTV)
Valamelyest összeszedte magát az EUR/USD árfolyama, miután a 3 éves mélypontra visszaesett ifo index közzététele után leszúrt 1,5438-ig. A korrekció csúcsa eddig 1,5697-nál volt. Az EUR/USD nyereségeihez hozzájárult az olajár ismételt emelkedése is (125,17 USD). Viszonylag erős ellenállást találhatunk az 1,57-es értéknél. (OT/GFX)
júl. 24
14:33
Több mint 120 órányi film (Spa Trend Online)
Több mint 120 órányi filmet, összesen 210 alkotást láthat a közönség Egerben, a szombaton kezdődő Nemzetközi Slow Film Fesztiválon - jelentette be csütörtökön, a rendezvényt beharangozó egri sajtótájékoztatón a fesztivál főszervezője.
júl. 24
14:33
Hol a média felelőssége? Náci propagandafilm az Indexen (Adó1százalék)
Kis keresgélés után még tegnap este is teljes terjedelmében elérhető és letölthető volt az internetről a Jud Süß. A náci propagandafilm az egyik legnagyobb internetes hírportál, az Index blogbejegyzései között szerepelt, vasárnap egy időre az Index címlapjára is felkerült a blog ajánlója. Az oldal blogszerkesztője a Klubrádióban azt mondta: a téma aktualitása indokolta, hogy címlapra tették az…
júl. 24
14:33
Líbia bekeményít Svájcnak (Kripto Akadémia)
Líbia leállítja olajszállításait Svájcnak tiltakozásul az ellen, hogy a genfi rendőrség nemrégiben őrizetbe vette Hannibal Kadhafit, Moammer Kadhafi líbiai elnök 32 éves fiát - közölték csütörtökön Tripoliban az állami tengerészeti szállítási vállalatnál.
júl. 24
14:35
Venezuela olajat ad élelmiszerért Portugáliának (HírTV)
Olajat ad élelmiszerért cserébe Venezuela Portugáliának - erről a két ország vezetői állapodtak meg Lisszabonban. Hugo Chavez szerint fejleszteni akarják az európai gazdasági kapcsolatokat, ezért állapodtak meg napi 30 ezer hordó olaj exportjáról.
júl. 24
14:35
A cél az afrikai belpolitikai válság megoldása (Kripto Akadémia)
Megkezdődtek a tárgyalások csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságban a zimbabwei kormánypárt és az ellenzék között; a cél az afrikai országban kialakult súlyos belpolitikai válság megoldása.
júl. 24
14:36
Játszótérről csalt el egy lányt a pedofil (BorsOnline)
Újabb gyermek vált a pedofília áldozatává, ezúttal Békéscsabán. Egy sebhelyes arcú férfi a helyi játszótérről csalta el a 11 éves kislányt, majd kocsijával egy eldugott utcába vitte, ahol a gyermeket levetkőztette.
júl. 24
14:36
Sikeres fellépés a designbitorlás ellen (hirado.hu)
A Goodyear Dunlop Europe a hamburgi bírósághoz nyújtotta be keresetét a holland S&H Tyres ellen
júl. 24
14:38
Tapaszt használnak a focisták is (BorsOnline)
A csehországi Európa-bajnokságon részt vevő magyar játékosok közül többen is bizonyos tapasszal a lábukon edzenek. Az információnak keserű aktualitása van, hiszen a múlt kedden elhunyt olimpiai bajnok kenus, Kolonics György testén is tapaszokat találtak az orvosok.
júl. 24
14:42
Több tízmilliós bírság az olcsó dinnye miatt (Infostart)
Több tízmillió forintos bírságra számíthat az Auchan áruházlánc magyarországi érdekeltsége, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vizsgálata ugyanis megállapította, hogy valóban a beszerzési ár alatt értékesítették a görögdinnyét.
júl. 24
14:51
USA: első munkanélküli segélykérelmek 406.000 (HírTV)
Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók heti mutatója: 406.000. Előző érték: 366.000 (OT/GFX)
júl. 24
14:51
Az internet hízásra hajlamosítja a fiatal lányokat (Adó1százalék)
Könnyebben szednek fel plusz kilókat a gyakran a neten lógó, keveset alvó vagy rendszeresen alkoholt ivó lányok és fiatal nők, mint társaik - állapította meg egy amerikai tanulmány.
júl. 24
14:53
Nagy mennyiségű energiaforrást rejt az Északi-sarkvidék (HírTV)
Az Északi-sarkvidéken több mint 90 milliárd hordó kőolajat rejt a föld, amely az oroszországi olajtartalékokat is majdnem meghaladja - állítja a US Geological Survey (USGS), az Amerikai Geológiai Intézet.
júl. 24
14:54
Jogszabály szigorítást javasol mutatványos berendezések ellenőrzője (hirado.hu)
A jelenlegi szabályok nem teszik lehetővé, hogy úgy vizsgálják az eszközöket, hogy az megfeleljen a szakmai meggyőződésüknek, ezért a minisztériumhoz fordulnak
júl. 24
14:55
EUR/CHF Túlvásárolt helyzet (HírTV)
Délelőtt visszaesett az EUR/CHF árfolyama egészen 1,6249-ig. A pár túlvásárolt helyzetben van, így valószínűtlen az 1,6300-30-as terület visszahódítása, vélték elemzők. Szerdán ért el kéthavi csúcsot az árfolyam 1,6314-nél. (OT/GFX)
júl. 24
14:57
A MOB döntött: Fazekas indulhat az olimpián (HírTV)
Nincs jogi akadálya Fazekas Róbert pekingi indulásának, ezért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtökön úgy döntött, hogy a diszkoszvető részt vehet az augusztusi olimpián. Az athéni olimpián aranyérmes, majd később kizárt Fazekas kedden teljesítette az olimpiai szintet - olvasható a MOB közleményében.
júl. 24
14:59
Megkezdte európai körútját Obama (HírTV)
Az amerikai elnöki posztra esélyes Barack Obama megkezdte csütörtökön európai körútját Berlinben. Elmondása szerint abból a városból akarja jelezni a transzatlanti kapcsolatok megújulását, ahol korábban a hidegháború is zajlott.
júl. 24
15:00
Mi történt a Forddal? (Privátbankár)
Az amerikai Ford - a nagyságra második amerikai autógyártó - idei második negyedévét meglepően nagy, 8,7 milliárd dolláros adózás utáni veszteséggel zárta. A jelentések szerint az egyszeri, összesen 8...
júl. 24
15:00
"A minisztérium egyik zsebéből a másikba teszi a semmit" (Infostart)
A hvg arról számol be, hogy több százmilliós mínuszba fordult a Millenárist üzemeltető kft. saját tőkéje, közben pártközeli vállalkozók, politikus-hozzátartozók tűntek fel a cégnél. A már nem is létező Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyik zsebéből a másikba teszi a semmit - így írható le, mi történik papíron a most tavasszal megszüntetett minisztérium tulajdonában lévő Millenáris Tudományos…
júl. 24
15:09
EUR/USD A gyenge adatok nem hatottak a zöldhasúra (HírTV)
Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók heti mutatója 406.000-es értéket hozott. Az előrejelzések 380.000-es értékkel számoltak. Az előző értéket 366.000-ről 372.000-re módosították. A négyheti átlag 4.500-al 382.500-ra emelkedett. Az EUR/USD árfolyama ismét az 1,5650-15680 közötti sávban ingadozik. (OT/GFX)
júl. 24
15:09
Az internetező, alkoholt fogyasztó és keveset alvó lányok híznak (Blikk)
júl. 24
15:09
Árhullám a Hernád mentén (Adó1százalék)
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) a Hernád folyó 62 kilométeres árvízvédelmi töltése mentén - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
júl. 24
15:11
Az esőzések ellenére is nagyüzem a szabadtéri színházaknál (HírTV)
A folyamatos esőzések és rossz idő ellenére sem maradt el eddig előadás idén a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Margitszigeten és a Városmajorban, Zsámbékon és Gyulán sem. Amennyiben az időjárás miatt mégis elmarad előadás, és azt még az esőnapon sem tudják pótolni, akkor a nézőknek visszatérítik a jegyek árát – mondta el a Független Hírügynökségnek Gedeon József, a Szabadtéri Színházak Szöve...
júl. 24
15:12
Olcsón is pompásan vakációzhat (BorsOnline)
Nyáron többen hajlamosak egy kis költekezésre, mondván: legalább ilyenkor hadd fordítsak egy kicsit nagyobb összeget magamra. Igen ám, de ha túlságosan kinyitjuk a pénztárcánkat, könnyen abba a hibába esünk, hogy a buksza – és a bankszámla – már a hó közepén üresen ásít. Alább arra nézvést adunk tippeket, hogy lehet spórolni a kedvteléseinken úgy, hogy az élmény se csorboljun.
júl. 24
15:12
Will Smith keres a legjobban Hollywoodban (Blikk)
Csak Johnny Depp fizetése közelíti meg Smithét
júl. 24
15:12
Póker-lázban ég a Forma-1 (F1világ)
A Forma-1-es versenyzők mostanában olyannyira rákaptak a pókerezésre, hogy amint kiszállnak versenyautójukból, és részt vesznek a kötelező sajtórendezvényeken, azonnal összeülnek.
júl. 24
15:12
Kiöntött a Répce - utakat zártak le Vas megyében (hirado.hu)
A patak az elmúlt napok esõzései miatt erõsen megduzzadt
júl. 24
15:13
Nem láttak el egy mozgássérült fiú az egri kórházban? (HírTV)
Nem láttak el az egri Markhot Ferenc Kórházban egy 22 éves mozgássérült fiút, akit orrcsonttöréssel szállítottak be két hete - állítják a beteg szülei.
júl. 24
15:14
Átadták az új mentőállomást Emődön (hirado.hu)
Nagyon fontos, hogy a mentők szükség esetén mindenhová időben odaérjenek, de mindannyiunknak tudni kellene elsősegélyt nyújtani - mondta Székely Tamás
júl. 24
15:16
Peregnek a kockák - ismét Nemzetközi Slow Film Fesztivál (hirado.hu)
A seregszemle Ergerben szombaton kezdődik
júl. 24
15:18
Megmutatta pocakját Scully ügynök! (hirado.hu)
Gillian Anderson őszre várja harmadik gyermeke születését

Keresés