A palackorrú delfinek nőstényei ellés után tízszer többet fütyülnek, mint egyébként. Amerikai kutatók szerint az anya ilyenkor a személyi azonosító jelét ismételgeti, hogy a borjú megtanulja felismerni őt.
A Viasat3-at országosnak minősítő ORTT-határozat végrehajtását felfüggesztette a Fővárosi Ítélőtábla. A másodfokú ítélet meghozataláig nem kell napi híradót sugároznia a Viasat3-nak.
Akár harminc mázsával is kevesebb szemét keletkezhet azzal a forradalmi újítással, amelyre a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői szánták el magukat az ökotudatos szemléletmód népszerűsítése érdekében: a hasonló magyar rendezvények közül elsőként bevezetik - az európai fesztiválokon már elterjedt - visszaváltható söröspoharat.
Mégis lehet népszavazás a tervezett abroncsgyárról Gyöngyösön, miután a helyi bíróság jogerős döntése szerint a város jegyzőjének hitelesítenie kell az aláírásgyűjtő íveket - tájékoztatott a referendumot kezdeményező Fidesz városi elnöke csütörtökön.
Július 24. és 27. között több mint száz hazai és külföldi előadó várja a látogatókat a BalaTone Fesztiválon. A négynapos zánkai rendezvényen nem csak a zenéé lesz a főszerep, a résztvevőket nappal extrém sportlehetőségek várják - tájékoztatott Tamás Dorka, a rendezvény sajtófőnöke.
Összecsapnak-e a ma a jobboldali szervezetek és az ellentüntetők a lebontásra ítélt budai Turul-szobornál? Az információk ezzel kapcsolatban meglehetősen ellentmondásosak, az azonban biztos: a rendőrök hatalmas erővel biztosítják majd a környéket.
A szineknek az élet minden területén döntő jelentősége van. Természetes tehát, hogy a boszorkányság és a mágia is kiemelkedő szerepet, tulajdonit nekik. Minden szín más hatásfokú spirituális energiával rendelkezik, így a különböző varázslatokhoz is e szerint kell felhasználni azokat. A színekhez szimbólum rendszerek tapadnak, nézzünk át ezek közül a legalapvetőbbeket.
Mégis lehet népszavazás a tervezett abroncsgyárról Gyöngyösön. A helyi bíróság jogerős döntése szerint a város jegyzőjének hitelesítenie kell az aláírásgyűjtő íveket. "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön" - idézte fel Tatár László, a referendumot kezdeményező Fidesz városi elnöke a népszavazásra bocsátandó kérdést.
Júniusban még csak nyolc áruházat zárt be az Interfruct, a héten viszont már egyetlen egységük sem nyitott ki - tudta meg a Napi Gazdaság. Az Interfruct ugyanakkor cáfolja az áruházak bezárását.
Izgul a miniszterelnök is Igazi, rendes családi pletykálkodás zajlott, persze a fő téma a felvételi, meg ami utána következik - olvasható a miniszterelnök mai blogbejegyzésében. Az érettségik kapcs...
Csütörtökön hajnalban beomlott az épülő M6-os autópálya egyik alagútja Bátaszék térségében, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
Az eurózóna feldolgozóipari és szolgáltatói szektorának teljesítménye gyors ütemben romlott júliusban, és kedvező irányú változás sem várható, mivel a üzleti várakozások indexe is 10 éves mélypontra s...
Egészen 1,5646-ig esett vissza az árfolyam a gyenge ifo index közzététele után. A júliusi német ifo index ugyanis 97,5 pontos értéket hozott a várt 100,1 helyett. Az EU-s beszerzési menedzserindex szintén gyenge értéket hozott, hiszen 47,5 pontos értéket hozott a várt 48,7 helyett. Az EU-s szolgáltatási index pedig 49,1 pontról 48,3-ra esett vissza a várt 48,8 helyett. Elemzők szerint egy ideig…
Egy házi kedvencként tartott nyúl megmentette gazdái életét Melbourne-ben - jelentette az ausztrál tűzoltóság csütörtökön. „Nyuszi” ugyanis a legjobbkor riasztotta a ház urát.
Gyanúsítottként hallgatták ki tegnap Tasnádi Pétert a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. Állítólag egyik ügyvédjén keresztül megvesztegette 3 millió forinttal azt az igazságügyi szakértőt, aki később súlyos agysorvadást állapított meg nála.
Lényegesen több ételfertőzés történt idén az első fél évben, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az ÁNTSZ közegészségügyi főosztályának vezetője azt mondta: ennek egyik oka, hogy fellazult a hatósági jelenlét az ellenőrzésben, a másik pedig. Hogy megszüntették a vendéglátóipari dolgozók kötelező oktatását.
Július 31-i hatállyal visszavonta Papp Lajos szívsebész klinikai igazgatói megbízását a pécsi egyetem rektora. Gábriel Róbert azzal indokolta döntését, hogy a világhírű professzor nem tartotta be a klinika gazdasági terveit, illetve valótlan sajtónyilatkozatokat tett.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) három olyan törvénymódosítást szorgalmaz, amely enyhítené a munkavállalók kiszolgáltatottságát; emellett a párt felszólítja a kormányt, hogy állítsa vissza a munkaügyi perek illetékmentességét. Erről a KDNP alelnöke beszélt csütörtökön, Budapesten.
Megnemtámadási szerződést írt alá egymással Észak-Korea és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) csütörtökön, a Szingapúrban megrendezett Ázsiai Biztonsági Fórumon.
A korábbi hetekhez hasonlóan újra hosszabb várakozásra kell számítani a röszkei határátkelőhelyen: csütörtök délelőttre a Nyugat-Európából szabadságra hazatérő török és szerb vendégmunkások miatt kétórás sor alakult ki a kilépő oldalon - tájékoztatott a rendőrség.
Csütörtökön délelőtt erősödött a forint árfolyama, mivel a kiskereskedelmi forgalmak mutatója csak -1,6 %-os értéket hozott a várt -2,1 % helyett. Az előző hónapban azonban csak -1,5 % volt a mínusz. A tegnapi 234,35-ös emelkedés után a forint ismét erősödik. (OT/GFX)
Beköszöntött a nyár, és az erősödő napsugárzás miatt egyre több figyelmet kell fordítanunk nemcsak bőrünk, hanem szemünk védelmére is. De vajon elég-e csupán feltenni a napszemüveget ahhoz, hogy óvjuk látásunkat?
Holnap rajtol az NB I! A 2008-2009-es szezont felvezető uborkaszezonban is történtek érdekességek, hiszen a nyári átigazolási szezonban akadt néhány izgalmas klubváltás. Sőt, a magyar játékospiac legnagyobb bombája éppen az utolsó napokban robbant: tegnap ugyanis véglegessé vált, hogy a kaposvári Oláh Lóránt négy évre a Debrecenhez szerződött.
Sebastian Vettel ismét megerősítette, hogy a Red Bull Racing istállóval kötött szerződése nem lesz kihatással idei teljesítményére, ugyanis továbbra is idei feladataira koncentrál, és a szezon hátralévő részében is ugyanolyan keményen fog dolgozni, mint azt eddig is tette.
Célszerű lenne a közbeszerzési törvényt úgy módosítani, hogy azon vállalkozók kapjanak előnyöket, akik hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását vállalják - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi...
Célszerű lenne a közbeszerzési törvényt úgy módosítani, hogy azon vállalkozók kapjanak előnyöket, akik hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását vállalják - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berzéken, ahol átadta a Sajótér-társulás 2.000 négyzetméteres, fóliasátras kertészetét.
Erősödésnek indult a forint csütörtökön reggel, a bankközi devizapiacon fél tízkor 232,65/75 forinton jegyezték az eurót, míg szerda délután 233,90/234,00 forint volt az árfolyam. Az euró az éjszakai...
A vártnál jobban csökkent az üzleti bizalom Németországban júliusban, és közel három éves mélypontra esett vissza. A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet mutatója - hétezer német feldolgozóipari, építő...
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2008. májusban 1,6%-kal, az első öt hónapban 2,4%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene az előző hónap szintjéhez képest 0,2%-kal mérséklődött.
Ősszel a parlament elé kerülhet a pozitív adóslistáról szóló törvényjavaslat, amelyen már dolgozik az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - írja az egyik kormányközeli napilap. Az új rendszer a pontosan fizető adósoknak kedvezne: gyorsabban és alacsonyabb törlesztőrészletre kaphatnának a jövőben hitelt.
Célszerű lenne a közbeszerzési törvényt úgy módosítani, hogy azon vállalkozók kapjanak előnyöket, akik hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását vállalják - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berzéken, ahol átadta a Sajótér-társulás 2.000 négyzetméteres, fóliasátras kertészetét.
Ezreket kellett óvóhelyekre menekíteni Texasban a Dolly névre keresztelt hurrikán elől. A szárazföldre érve trópusi viharrá szelídült ugyan, de így is 160 kilométeres óránkénti sebességgel csapott le az Egyesült Államok és Mexikó határvidékére.
A kövérséget az orvostudomány kezelendő kóros állapotként határozza meg. Igen ám, de mi van akkor, ha a „páciens” gyermek? Egy fejlődő szervezettől mégsem vonható meg a táplálék, egy kiskamasz kezéből nem lehet kivenni az evőeszközt. Természetesen a legjobb megoldás e téren is a megelőzés volna, tény ugyanakkor, hogy ez nem mindig sikerül: világszerte – így hazánkban is – folyamatosan emelkedik az…