Nővére élettársa egy téglával verte agyon azt a 15 éves salgótarjáni lányt, akinek holttestét vasárnap találták meg; a többszörösen büntetett előéletű 26 éves férfit őrizetbe vették - jelentették be a nyomozók kedden sajtótájékoztatón Salgótarjánban.
Kártérítést kérhetnek a sérültek, ha a rendőrségi vizsgálat során kiderül, ki a felelős azért, hogy a hétvégi töki falunapokon leszakadt egy körhinta - véli az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd. Hantos Ádám elmondta: a kártérítés összege a sérülés fokától függ, de akár 100 millió forint is lehet.
A különböző országok vállalkozókat érintő adónemeit hasonlítjuk össze: Szlovénia, Románia és Magyarország adókulcsainak megismerése mellett azonban egyéb szempontokat is figyelembe kell venni.
Minden utas kárigényét kielégítik - ígéri a Horvát Utazási Iroda vezetője. Anton Vidic az InfoRádiónak elmondta: az illetékes hivatalnak már a múlt hét pénteken jelezték, hogy gazdasági problémáik vannak.
Elfogták Radovan Karadzicot, a több mint egy évtizede szökésben lévő hágai vádlottat, akinek terhére többek között a srebrenicai mészárlás kitervelését és elrendelését róják. A hírt Boris Tadic Nyugat-barát szerb elnök hivatala jelentette be.
A Richter Gedeon Nyrt. több mint 15 milliárd forint beruházással biotechnológiai üzemet épít Debrecenben - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Bogsch Erikkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Véletlenül szájba lőtte egy légpuskával 17 éves barátját egy 18 éves fiú még július 11-én, Miskolcon - tájékoztatott kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A fiú életveszélyes sérülést szenvedett. A gondatlan fiatalember akár öt évet is kaphat, ha elítélik.
Bár a nyári átigazolási időszak még javában tart, és sokakat az foglalkoztat, mi lesz Cristiano Ronaldo, Robinho vagy Didier Drogba sorsa, az elmúlt hetekben is több sztárfutballista váltott klubot, így érdemes megnézni, eddig kik a nyár legjobb vételei.
A GBP/USD 2,0059-re emelkedett, ami vételi stopok aktiválásához vezetett egyes elemzők szerint. Chart-technikailag a szakemberek többsége szerint már alig van akadály a 2,0155-ös múlt heti (háromhavi) csúcs eléréséig a GBP/USD útjában. Kisebb ellenállásokat találhatunk 2,0075-nél és 2,0100-nál. (OT/GFX)
15 milliárd forintos beruházással biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemet épít Debrecenben a Richter - jelentette be Bogsch Erik vezérigazgató. Az új üzem 110 munkahelyet teremt.
Hamarosan újabb magyar átigazolási csúcs születhet. Az angol Stoke City 3 millió fontot fizetne Fülöp Mártonért a Sunderland labdarúgócsapatának. A magyar válogatott kapusáért pár hete 1,7 milliót ajánlott az első osztályba most feljutott együttes. Ezt emelték most majdnem a duplájára.
Szellemek márpedig léteznek! – állítják Fóton, ahol több, mint egy évtizede látnak sétálni egy síró szellemet a Római Katolikus Templom kriptájában. A rejtélyes női alak rózsafüzérrel a karján imádkozik. Egyesek szerint ő Kornis Clarisse, a nemesi Károlyi család tagja, aki hányattatott sorsuk ellen támadt fel.
Akár 100 ezer munkahely is megszűnhet a légi közlekedésben az év végéig - legalábbis ezt állítja a Qantas ausztrál légitársaság. A cég azzal indokolta kijelentését, hogy a magas olajárak alapvetően megváltoztathatják a repülési iparágat.
A cseh generikus gyógyszereket gyártó Zentiva NV bejelentése szerint az első féléves jövedelme 32 százalékkal emelkedett a törökországi akvizíció értékesítési adatai hatására. (ProfitLine.hu)
Pert indít az Energia Klub az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) ellen a paksi atomhulladék adatainak kiadása érdekében. Az OAH ugyanis üzleti titokra hivatkozva megtagadta a paksi 2. blokk 2003-as üzemzavarából származó hulladékok kezelésére vonatkozó paksi stratégia közreadását. Ennek kidolgozását 2005-ben maga az OAH írta elő az atomerőműnek, s ez az Energia Klub szerint a nyilvánosságra…
Claude Makelele megérkezett a Paris Saint-Germain-hez. A francia középpályás a Chelsea-ből igazolt Párizsba. A londoni csapat nem hivatalos információk szerint ingyen engedte el Makelelét a francia klubcsapathoz, amely még nem hozta nyilvánosságra a szerződés részleteit.
Fizikailag is megviselte a mentésirányítót a Kolonics György halála után kirobbant vádaskodás - a Hír Televízió Rájátszás című műsorában Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője megerősítette, a szakembert kórházba kellett vinni. Felelősségét fegyelmi eljárásban vizsgálják. Annyit már tudni, hogy indíthatott volna közelebbi egységeket is.
Szerencsétlen sorsú kismamát vett szárnyai alá Csisztu Zsuzsa. A műsorvezető, aki tizennégy hónapos kisfiát, Krisztiánt neveli, babaruhákkal látja el a hajléktalan anyukát.
A 2009. évi munkaszüneti napokkal kapcsolatos munkarendről, illetve a naptári munkarendtől való eltérésről állapodtak meg kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács plenáris ülésén.
A jelzáloghitel-krízis nyomán súlyos válság várható az építőiparban – ez derül ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányából. A 14 országot átfogó, Észak-Amerikát, Európát és Ausztráliát vizsgáló felmérés szerint a világ építőipari vállalatainak 45%-át már érintette a hitelválság.
Szrebrenyica a második világháború utáni európai történelem legvéresebb mészárlása volt. De Radovan Karadzsics nevéhez fűződik Szarajevó ostroma is. Richard Holbrook, a daytoni békeszerződés atyja szerint a boszniai háború Karadzsics miatt vált a legvéresebb délszláv konfliktussá.
A 2009. évi munkaszüneti napokkal kapcsolatos munkarendről, illetve a naptári munkarendtől való eltérésről állapodtak meg kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács plenáris ülésén.
Kambodzsa az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kérte kedden, hogy rendeződjön a szomszédos Thaifölddel kirobbant területi vitája.
A Fidesz a mezőgazdasági bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az agrártárcát fenyegető uniós bírsággal kapcsolatban. Font Sándor, az ellenzéki párt agrárpolitikusa szerint a kisebbségi kormány ismét saját tehetetlenségének árát akarja megfizettetni a mezőgazdaságból élőkkel.
A SunTrust Bank Inc. második negyedéves nyeresége 21 százalékkal csökkent a lejárt hitelezési követelések profitcsökkentő hatásainak köszönhetően. (ProfitLine.hu)