Madár Vera nem csak bomba alakjával feszi le a pasikat a lábáról, hanem isteni főztjével is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy aranyéremmel tért haza a Magyarok Nagyasztala gasztronómiai fesztiválon megrendezett főzőshowróll. A Jóban Rosszban pultosát alakító színésznő bevallotta: kedvesét, Richárdot is többek között a gyomrán keresztül hódította meg.
Bek-Balla László 2006 februárja óta az ING Bank és a hozzá kapcsolódó vállalkozások HR igazgatója, amely minőségben számos szervezetfejlesztési-, átszervezési- vagy vállalatfelvásárlásokhoz kötődő HR átvilágitási projektet menedzselt.
Svájc legnagyobb gyógyszergyártója, a Roche Holding AG 43.7 milliárd dollárért megvenné a legnagyobb amerikai rákgyógyszer gyártó Genenetech Inc. maradék részvényeit. (ProfitLine.hu)
Az euróövezet szélesedésével a pénzhamisítók új vadászterülethez jutnak, a nyári-őszi turistaszezonban pedig Magyarországon is a siker nagyobb esélyével mesterkedhetnek.
Szilvásy György titokminiszterhez fordul megfenyegetése ügyében Karsai József szocialista képviselő. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával pedig azt vizsgáltatná ki, hogy Mezőkovácsháza rendőrkapitányának volt-e joga félreállítani az egyik Békés megyei blokádot.
A KDNP szakpolitikusa, Hoffmann Rózsa szerint a nem szakrendszerű oktatás szeptemberi bevezetése újabb pedagógus-elbocsátásokat eredményezhet - írta a hétfői Magyar Hírlap. A oktatási politikus...
A drámai mértékben csökkenő halászható tonhalmennyiség ágazati szakértők szerint válságot idézhet elő az európai halellátásban. A CFCA uniós szervezet, amely az egyes ...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerint több mint száz kilométerrel bővülhet a közúthálózat 2008-ban Magyarországon - írta hétfői számában a Napi Gazdaság. Az infrastruktúra fejlesztő...
Megalakult a Mol és a CEZ - a cseh villamos művek - első közös vállalata, a CM European Power International B.V.- közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Megalakult a MOL és a CEZ, a cseh villamos művek első közös vállalata, a CM European Power International B.V.- közölte a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Már hat helyhatóság tervezi követni a monoki gyakorlatot, miszerint a szociális juttatásokat csak bizonyos feltételek teljesítése, például közmunkavégzés esetén fizetnék ki
Június közepe óta ismert: Kecskemétre telepíti legújabb gyártóbázisát a Mercedes. Az esztergomi Suzuki és a győri Audi mellett ez lesz hazánk harmadik autógyára. Magyarország első bérinformációs honla...
Bár retteg a bogaraktól, ha össze tudja egyeztetni a Barátok Közt forgatásával, Kiss Ramóna is a Celeb vagyok, ments ki innen! című RTL-es produkció szereplője lesz.
Megalakult a Mol és a CEZ - a cseh villamos művek - első közös vállalata, a CM European Power International B.V.- közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az új cég főként gáztüzelésű erőmű...
„Kemény lépésekkel” fenyegette meg Iránt és Észak-Koreát is az amerikai külügyminiszter. Condoleezza Rice hétfőn, úton ázsiai körútjának első állomására, a repülőgépen nyilatkozott az őt kísérő újságíróknak.
A hét elején erösödést mutatott az EUR/USD. A hét elején erősödést mutatott az EUR/USD, és sikeresen közeledik 1,59 felé. Megterhelhetik a dollárt a héten megjelenő amerikai adatok, melyek megerősíthetik az ingatlanpiac gyengeségét, ami miatt később kerülhet sor kamatemelésre. A múlt heti nagy veszteségek után ma ráadásul emelkedett az olaj árfolyama, és visszahódította a 130 dolláros értéket.…
Életveszélyesen megfenyegették a szocialista Karsai Józsefet vasárnap Medgyesbodzáson, amikor az alacsony felvásárlási árak miatt demonstráló dél-békési gazdák éppen blokád alá helyezték az egyik kereskedő telephelyét.
Az előzetes vizsgálat szerint „szándékos szabotázs” okozta egy délnyugat-kínai városban történt buszrobbanásokat hétfőn - közölte a város rendőrsége. Jünan tartomány fővárosában a hétfő reggeli csúcsforgalomban egy órán belül két buszon történtek robbanások, megölve két embert és megsebesítve további 14-et.
Az előzetes adatok szerint 2008 első öt hónapjában 39 647 gyermek született, 2,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az elhunytak száma 55 772 volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent 2007. január–májushoz képest. A természetes fogyás 16 125 fő volt, kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 35 ezer fő volt - olvasható a KSH…
Kritizálja, ahogyan a nemzetközi közösség hozzááll egy lehetséges világméretű járványfenyegetéséhez, és diszfunkcionálisnak nevezi az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) az angliai Lordok Kormányközi Szervezetének Bizottsága egy jelentésében. A jelentés szerzői leginkább az influenzától, az ebolától és a madárinfulenzától tartanak.
Megalakult a Mol és a CEZ - a cseh villamos művek - első közös vállalata, a CM European Power International B.V.- közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az új cég főként gáztüzelésű erőmű...
Az idei első öt hónapban 5600 közös vállalkozás jegyeztek be Romániában összesen 6858 milliárd lej, azaz 1,9 milliárd euró jegyzett tőkével - derül ki az INS nemzeti statisztikai hivatal adataiból....
400 ezer dollár értékű kokainra bukkant egy rendőr Dallasban, és még csak nem is kellett messzire mennie érte: a rendőrségen egy rendőrségi autóban akadt a 25 kilónyi kábítószerre. A kocsi ugyan...
A dollár változóan nyitott a többi fő devizával szemben. Míg a jennel és a fonttal szemben nyereségeket könyvelt el (a sterlinget megterhelte, hogy a brit Rightmove-ingatlanárindex júliusban 2,0%-kal csökkent a legutóbbi +0,1%-os érték után), addig a frankkal és az euróval szemben gyengült. Megterhelhetik a dollárt a héten megjelenő amerikai adatok. A múlt heti nagy veszteségek után ma ráadásul…
Gusztos Péter szerint őszre tiszta helyzetet kell teremteni az állami vállalatokban és felügyelőbizottságokban helyet foglaló, a párt holdudvarához tartozó szakértők helyzetét illetően.
Bár a forint újra csúcsokat döntött a múlt héten az euróval szemben - már 228,05-ös szinten is születtek kötések - a piac további érezhető erősödést sem tart kizártnak - írja a Világgazdaság. A szakértők úgy vélik, hogy a hét közepére akár 220-as érték közelébe is kúszhat az árfolyam.