2008. július 20. vasárnap

júl. 20
10:21
Gyurcsány nem szeretne mára vihart (Alternatív Energia)
"Jó lenne, ha nem ismétlődne meg a csütörtöki vihar, és egy nyugodt, szép hétvége elé nézhetnénk" - írja blogjában Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a csütörtöki ítéletidőről úgy vélekedett: "ritkán látható-hallható égzengés volt! Szegény Totó kutya félelmében nem tudta, hogy melyik sarokba, melyik fotel alá meneküljön, nagyon meg volt riadva".
júl. 20
10:27
Több ponton módosulhat a KRESZ (Infostart)
Módosíthatja a KRESZ rendelkezéseit a kormány a közlekedési szabályok felülvizsgálatával megbízott csoport javaslatai alapján - közölte az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos.
júl. 20
10:36
Mellrák: káros is lehet az önvizsgálat (Privátbankár)
Az emlők rendszeres önvizsgálata nem csökkenti a mellrák kockázatát, sőt káros hatása is lehet azáltal, hogy felesleges biopsziákat végeznek jóindulatú elváltozásoknál - állítják két nagy tanulmány áttekintő elemzése után dán kutatók.
júl. 20
10:36
A "szellemi-lelki pusztaság" elutasítására szólított fel a pápa (Infostart)
Az elanyagiasodó modern társadalmakban terjedő "lelki-szellemi pusztaság" elutasítására hívta fel XVI. Benedek pápa a híveket a katolikus ifjúsági világtalálkozó vasárnapi sydneyi záró szentmiséjén.
júl. 20
10:36
Diákmunka feketén: nincs eredménye a vizsgálatnak (HírTV)
Még mindig nincs eredménye annak a vizsgálatnak, amelyet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a Célpont felvételei nyomán rendelt el az iskolaszövetkezeteknél.
júl. 20
10:39
Le akarják "lövetni" Karsait (Alternatív Energia)
Életveszélyesen megfenyegették Karsai Józsefet vasárnap Medgyesbodzáson, amikor az alacsony felvásárlási árak miatt demonstráló dél-békési gazdák éppen blokád alá helyezték az egyik kereskedő telephelyét.
júl. 20
10:45
Beérik a barack a szekrény tetején is (BorsOnline)
A gyümölcsvásárlásnál különösen fontos, hogy friss árut kapjunk, hiszen ezek az élelmiszerek – magas víztartalmuk miatt – nagyon gyorsan romlanak. Nem egy olyan termés akad azonban a piacokon, amelyet még félig „zölden” kínálnak.
júl. 20
10:45
Két órát kell várni Röszkénél (Infostart)
Már csak két órát kell várakozni a röszkei autópálya-határátkelőhelyen a Szerbia felé tartóknak. A letenyei határátkelőhelyen egyelőre nincs torlódás, a nagyobb forgalmat délutánra várják.
júl. 20
10:47
Tiltakoztak az ebek megevésük ellen (BorsOnline)
Dél-Koreában utcára vonultak a kutyák, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy az emberek megegyék őket. A demonstrációt az állatvédők szervezték a négylábúaknak. Az ebek elfogyasztás ugyan Ázsiában megszokott, de a világ több országában ellenszenvet vált ki, ezért Pekingben is leveszik az étlapról a kedvenceket az olimpia idejéig.
júl. 20
10:54
Kolompárnak tetszik a szlovák szociális reform (HírTV)
A romák társadalmi integrációja szempontjából követendőnek tartja a szlovák szociális reformot a magyar Országos Cigány Önkormányzat.
júl. 20
10:54
Életveszélyesen megfenyegették Karsai Józsefet (Blikk)
júl. 20
10:56
Raktárkapu végzett az ötéves kisfiúval (HírTV)
A kórházba szállítás közben meghalt egy öt éves kisfiú, akire szombaton dél körül Szentkirályon rázuhant egy raktárkapu. A rendőrség műszaki szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.
júl. 20
10:56
Halálos motorbaleset Békéscsaba határában (Blikk)
júl. 20
10:57
Adómentes béren kívüli juttatás: 15 ezer fejenként? (Adózóna)
Míg 2006-ban a válaszadó cégek 26 százaléka nyilatkozta magáról, hogy cafeteria rendszer keretében nyújt valamilyen adómentes juttatást, addig 2008-ban már a vállalkozások 58 százaléka használja a béren kívüli juttatások rendszerét - derül ki az Accor Services kutatásából.
júl. 20
10:58
Életveszélyesen megfenyegették Karsai Józsefet (Blikk)
júl. 20
11:00
Megalázták Charlie-t? - Három nagyágyú is nemet mondott a Szigetre (hirado.hu)
Charlie, Demjén Rózsi és Kóbor János más-más okból nem lép fel a Magyar Dal Napján
júl. 20
11:02
Stoner indulhat az élről Laguna Secában (hirado.hu)
Valentino Rossi a második helyről vághat neki az amerikai viadalnak
júl. 20
11:03
A KRESZ várható változásai (Piac és Profit)
Amennyiben hiányzik a jármű rendszámtáblája, a rendőr mérlegelés nélkül vonja be a forgalmi engedélyt - egyebek mellett ezt javasolja a KRESZ felülvizsgálatát végző csoport, közölte Kondorosi Ferenc az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos.
júl. 20
11:03
Sebeők örökbefogadta hasonmását (BorsOnline)
Ha ötvenedik születésnap, akkor legyen különleges – így gondolta Sebeők János filozófus, aki úgy gondolta: annak örömére, hogy fél évszázados lett, összeköti az életét egy teknősbékával, Platónnal.
júl. 20
11:12
"Felbecsülhetetlen az U19-es válogatott sikerének értéke" (Infostart)
Jelenleg a magyar labdarúgás egyetlen lehetősége, hogy minél több, jól futballozó fiatal játékost ad el külföldi csapatoknak - véli Szabados Gábor. A sportközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: az akadémiai rendszer ehhez megfelelő keretet biztosít.
júl. 20
11:12
Letartóztatták a román Robert de Nirót (Blikk)
júl. 20
11:12
Életveszélyes a Köki-felüljáró bontása (+videó) (HírTV)
Életveszélyes körülmények között kezdték bontani a Kőbánya-Kispesti metróvégállomás gyalogos felüljáróját. A felüljárón lévő üzleteket - érvényes bérleti szerződésük ellenére - lekapcsolták a közműhálózatról. Volt olyan bolttulajdonos is, aki tiltakozásul bezárkózott saját üzletébe.
júl. 20
11:14
Öten megsérültek egy közúti balesetben a 82-es úton (Blikk)
júl. 20
11:16
Kilenc rendőrt öltek meg Afganisztánban (Blikk)
júl. 20
11:18
Durvul a dinnyeháború - halálosan megfenyegették Karsai Józsefet (hirado.hu)
Várhatóan vasárnap megszűnik a blokád a korábbi helyszíneken, a medgyesbodzási telephelyen viszont még csak most kezdődik a harc
júl. 20
11:20
5-6 arany az elvárás a sportolóktól (hirado.hu)
Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója szerint illene a legjobb 15 között végeznünk a pontversenyben
júl. 20
11:21
Megfenyegették Karsai Józsefet (Infostart)
Várhatóan délig megszűnik a blokád az eddigi helyszíneken a dinnyefelvásárló telepek előtt, mert a termelők ígéretet kaptak arra, hogy kilónként bruttó 30 forintért veszik át tőlük a gyümölcsöt.
júl. 20
11:22
Terrortámadás Shakira koncertjén? (hirado.hu)
Kolumbiában - az énekesnővel az élen - ma tüntetnek a gerillák által fogva tartottak elengedéséért, a hatóságok merénylettől tartanak
júl. 20
11:24
Amerikai katonákkal reggelizett Obama Afganisztánban (hirado.hu)
Az amerikai demokrata párt valószínű elnökjelöltje megválasztása esetén Afganisztánt kívánja a terrorizmus elleni harc középpontjába állítani
júl. 20
11:30
Az iráni elnök nem ért egyet Solanával (Infostart)
Előrelépést jelentenek az iráni nukleáris programról tartott hét végi genfi tárgyalások - jelentette ki vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
júl. 20
11:30
A Baromfi Termék Tanács is kiáll a Fidesz javaslata mellett (HírTV)
Nemcsak Gráf József agrárminiszter, hanem a Baromfi Termék Tanács is kiáll a Fidesz áfacsökkentő javaslata mellett. A terméktanács álláspontja szerint az áfacsökkentés hatékony eszköz a feketegazdaság visszaszorítására.
júl. 20
11:32
Vonatnak motorozott és szörnyethalt (HírTV)
Vonatnak motorozott egy 51 éves osztrák férfi szombaton este Vas megyében, Jánosházán. A férfi a 8-as főút jánosházi vasúti kereszteződésében a tilos jelzés miatt várakozó kocsisort akarta megelőzni.
júl. 20
11:33
Fidesz: a Gyurcsány-kormány hivatali visszaélést követett el (Alternatív Energia)
Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szerint a Gyurcsány-kormány hivatali visszaélést követett el azzal, hogy 2002 és 2007 vége között több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki szakértőknek és cégeknek olyan tanulmányokért, amelyek tartalma nem áll arányban ezzel az összeggel.
júl. 20
11:34
Grazban ikszelt a Budapest Honvéd (HírTV)
Gól nélküli döntetlent játszott a Budapest Honvéd a Sturm Graz vendégeként az UEFA Intertotó-kupa harmadik fordulójában, szombaton. A visszavágót július 26-án 20 órakor rendezik a Bozsik-stadionban.
júl. 20
11:36
Két órára csökkent a várakozás Röszkénél (HírTV)
Az éjszaka két órára csökkent a várakozás a röszkei határátkelőnél Szerbia felé - tájékoztatott közleményében a Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
júl. 20
11:38
Kovács „elintézi”: 800 forintra emelné a cigaretta árát (HírTV)
800 forintba is kerülhet egy doboz cigaretta, ha az Európai Parlament és az Európai Tanács elfogadja Kovács László, az Európai Unió magyar adóügyi biztosának javaslatát.
júl. 20
11:39
Megolvadt a csoki, kitalálták a mikrohullámű sütőt (BorsOnline)
Arról nincs kimutatás, hogy az emberiség eddigi legnagyobb felfedezései milyen arányban tudatos tevékenység eredményei, de egy biztos: a valóban fontosak közül szép számú a véletlenszerű. Utóbbiakból nyújtunk át egy csokorra valót.
júl. 20
11:41
Salma Hayek és Pinault felbontotta eljegyzését (BorsOnline)
Salma Hayek (41) sajtószóvivője megerősítette a hírt, miszerint a színésznő felbontotta eljegyzését kislánya apjával, a milliárdos francia üzletemberrel, Francois-Henri Pinaulttal (46).
júl. 20
11:48
Pakisztáni katonák 15 fegyverest öltek meg (Infostart)
Pakisztáni katonák 15 fegyverest megöltek és hatvanat foglyul ejtettek a harcok sújtotta északnyugati országrészben zajló hadműveletük öt napja során - közölte vasárnap a hadsereg.
júl. 20
11:48
A Baromfi Termék Tanács is kiáll a Fidesz javaslata mellett (HírTV)
Nemcsak Gráf József agrárminiszter, hanem a Baromfi Termék Tanács is kiáll a Fidesz áfacsökkentő javaslata mellett. A terméktanács álláspontja szerint az áfacsökkentés hatékony eszköz a feketegazdaság visszaszorítására.
júl. 20
11:50
Életveszélyesen megfenyegették Karsait (HírTV)
Elszabadultak az indulatok vasárnap délelőtt a Békés megyei Medgyesbodzáson, ahol Karsai József szocialista parlamenti képviselő néhány dinnyetermelővel elállta egy kereskedő telephelyének bejáratát. Karsait életveszélyesen megfenyegették.
júl. 20
11:54
Megtörten nyilatkozott Kolonics György menyasszonya (hirado.hu)
"Megpróbálom elviselni, túlélni a történteket, de nagyon nehéz lesz"
júl. 20
11:56
A Horvát Utazási Iroda három utasa jelentkezett a spliti ideiglenes konzulnál (hirado.hu)
Vujicsics Marietta szerint inkább a Magyarországról való elutazással lehet gond, tehát azokkal az utasokkal, akik nem tudják elkezdeni nyaralásukat
júl. 20
11:57
Vízbe fulladt egy horgász (Infostart)
Három horgásszal az utasterében a vízbe borult egy személyautó a Nyíregyházához tartozó horgászparadicsom, a császárszállási víztározó mellett. A sofőr és az egyik utas partra úszott, de a másik utas a vízbe fulladt - közölte Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
júl. 20
11:57
Hivatali visszaélést gyanít a Fidesz (Infostart)
Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szerint a Gyurcsány-kormány hivatali visszaélést követett el azzal, hogy 2002 és 2007 vége között több mint 4,6 milliárd forintot fizetett ki szakértőknek és cégeknek olyan tanulmányokért, amelyek tartalma nem áll arányban ezzel az összeggel.
júl. 20
12:06
„A kisebbségi kormány hivatali visszaélése” (HírTV)
Hivatali visszaéléssel vádolja a kisebbségi kormányt a Fidesz. Nyitrai Zsolt szerint a Gyurcsány-kormány az utóbbi öt évben közel 5 milliárd forintot költött felesleges tanulmányokra és szakértői anyagokra.
júl. 20
12:08
Hónapokig hallgatták le a bloggert (HírTV)
Hónapokig hallgatta le tavaly tavasszal a titkosszolgálat a Tomcat néven ismert bloggert, Polgár Tamást. A lehallgatást engedélyező bírósági végzést, amelyet eredetileg 2096-ig államtitoknak minősítettek Tomcat hozta nyilvánosságra.
júl. 20
12:12
Vízbe zuhant egy autó Császárszálláson - egy 22 éves férfi meghalt (hirado.hu)
A személygépkocsi eddig tisztázatlan okból megcsúszott, majd beborult a Oláh-réti csatornába
júl. 20
12:15
Tömeggyilkosok és diktátorok menekülése és bukása (BorsOnline)
A történelem diktátorai, nagyreményű forradalmárai vagy hírhedt vezérei, legyenek a múltban bármily gazdagok, rettegettek is, a kézre kerítésük vagy kivégzésük előtti időszakot csaknem valamennyien roppant szegényes, megalázó körülmények között töltötték. Akadt azonban olyan, akinek sikerült kikerülnie az igazságszolgáltatást.
júl. 20
12:24
Balogh Gábor: Ez lesz az utolsó olimpiám (Infostart)
Az éremszerzést tűzte ki maga elé célként Balogh Gábor a pekingi olimpiára. A 2000-es sydney-i játékokon ezüstérmes öttusázó az InfoRádiónak adott interjúban elárulta, hogy semmiképpen nem hajtja túl magát ebben az időszakben.

Keresés