Építőmunkásokat toborzó fantomcég fantomképviselői után folytat nyomozást a rendőrség Budapesten. A csalók külföldi munka ígéretével csábították a jelentkezőket, akikkel fiktív tartalmú szerződéseket kötöttek, majd beszedték tőlük az ügyintézési díjat. Az ügynek eddig 24 sértettje van, de a nyomozók még várják az esetleges további kárvallottak jelentkezéseit is.
Sajnálatos módon egyre gyakoribb a nyári időszakban a szúró-, vágó-és ütőfegyverekkel elkövetett gyilkosságok Anglia számos területén, de kihegyezve Londonra majdnem mindennaposnak mondható. Még szomorúbb, hogy a fiatalokra specializálódott bűnbandák a magányosan kódorgó tiniket veszik célpontnak és olyannyira megsebesítik, hogy vagy belehalnak a sérüléseikbe, vagy túlik- komoly maradandó pszichés…
Egy számban vállalta az indulást a pekingi olimpián Kozmann György, a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György társa - mondta az InfoRádiónak a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A világbajnok sportoló a 21 éves Kiss Tamással párosban 1000 méteren indul, míg 500 méteren a Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás kettős vesz részt az augusztusi játékokon - tette hozzá…
Egy időszámításunk szerint 3. századi kőépületet találtak a régészek az M6-os autópálya nyomvonalán folyó ásatásokon Baracsnál. A munkák során előkerült egy sebkaparó is, amely bizonyíték a római kor fejlett orvosi eljárásaira, mivel ilyet legközelebb csak a 19. században használtak az orvosok - mondta Kovács Loránd Olivér, az ásatások vezetője.
Elvesztett rendszámának köszönhetően kerülhet rendőrkézre az az autós, aki balesetet okozott tegnap Kaposvárott, majd elhajtott a helyszínről - értesült a HavariaPress.
Szeged belvárosának egy részét délelőtt 10 óra után kellett kiüríteni, mert az egyik bankfiókba betelefonált egy férfi, hogy hamarosan bomba fog robbanni
Szimpátiatüntetést szerveznek jövő keddre az FC Fehérvár szurkolói a csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, Garancsi István mellett. Pénteken este sajtótájékoztatón jelentik ezt be - értesült a Független Hírügynökség. A szurkolók aggódnak a fehérvári labdarúgócsapat sorsáért, mert csütörtökön a Fehérvár FC Kft. pert vesztett két, korábban kizárt kisebbségi tulajdonossal…
Havonta körülbelül félszáz magyar munkavállaló "dől be" hamis álláshirdetéseknek vagy lesz csaló állásközvetítők áldozata az uniós tagállamokban. Legtöbbször saját honfitársaik csapják be a más országban munkát kereső magyarokat - mondta Oláh Lajos, a Külügyminisztérium osztályvezetője. A tárca tájékoztató akciót indít, hogy figyelmeztessék a külföldi álláskeresőket.
Pár órával azután, hogy Ronaldinho aláírta szerződését az AC Milanhoz, és 40 ezer őrjöngő rossoneri előtt hivatalosan is bemutatták, a brazil csillag exkluzív interjút adott új klubja hivatalos honlapjának.
Az USD/MXN ma új éves mélypontot ért el 10,1980-nál. Erősödött a töretlen csökkenő trend momentuma. A mexikói Jegybank a várt szerint 25 bázisponttal 8,005-ra emelte irányadó kamatát. Amíg nem könyvelnek el jelentős veszteségeket a globális részvénypiacok, tovább eshet a kurzus. a cél a 10,1500-ös és a 10,1000-es érték. in-GFX
2011-re évi 400-500 millió dollárral akarja csökkenteni költségeit a Coca-Cola, és ennek elsődleges eszközéül a marketingbüdzsé visszafogását tartja – írja az Advertising Age.
Az SZDSZ ötpárti egyeztetést kezdeményez a miniszteri hatáskörben alapítványoknak adható támogatások keretösszegének megemelése miatt - tudatta Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője.
Megtelt a kemping, s pénteken már a pótkempingben fogadták a hétvégi programokra érkezőket az EFOTT színhelyén, a dunaújvárosi Szalki-szigeten. Mint Pazaurek Piroska, a fesztivál sajtófőnöke elmondta, a nulladik napon ötezernél többen, csütörtökön pedig több mint kilencezren váltottak belépőt, táboroztak, buliztak a szigeten. A péntek esti, szombati programokra pedig látogatócsúcsra számítanak.
Az Európai Bizottság egymilliárd eurót (231 milliárd forintot) adna a fejlődő országoknak, hogy meg tudjanak birkózni az élelmiszer rohamosan növekvő világpiaci árával - derült ki a bizottság pénteki közleményéből.
Az MSZP azt kéri és várja Orbán Viktortól, hogy Tusnádfürdőn hozza helyre, amit elrontott, és kérjen elnézést az erdélyi magyaroktól egységbontó politikájáért - közölte Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető.
Ronnie Wood elhatározta, hogy végképp megpróbál leszokni az alkoholról, ugyanis az utóbbi időszakban keményen ivott és már saját maga nem tudta letenni az üveget, így elvonókúrára jelentkezett be, ahol reméli megszabadul ettől a káros szenvedélytől. Nem mindennapi cselekedettel búcsúztatta magát az alkoholtól a Rolling Stones gitárosa.
A 2001 óta mindig győztes Litkey Farkas kormányozta Brokernet Uniqa fordult elsőként a keszthelyi bójánál, ezzel vezeti a 40. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnyét. Gyenge szélben rajtolt el egyébként Balatonfüreden a vitorlásverseny rekordmezőnye: 578 hajó vágott neki a légvonalban 160 km-es távnak.
Meredeken rontotta a jövő évi euróövezeti növekedésre szóló jóslatát az egyik vezető londoni gazdaságelemző központ, amely szerint 2009-ben a magas infláció ellenére jegybanki kamatcsökkentés kezdődhet a valutaunióban.
A szabályokat megszegő buszvezetőket fogják ellenőrizni jövő hétfőtől három napon keresztül a rendőrök országszerte. Ismét országos razziát tartanak ugyanis az egyenruhások itthon és az unió több más tagállamában párhuzamosan.
A Genesis Energy Nyrt. tájékoztatja a részvényeseket, hogy a 100%-os tulajdonában lévő Genesis Solar Espana S.L. a Cadizban építendő 100 Mwp éves gyártási kapacitású napelem gyárának építési engedélyét a mai napon megkapta - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az orosz elnök elbocsátaná azokat a közhivatalnokokat, akik nem tudják használni a számítógépeket. Dmitrij Medvegyev azt mondta, hogy nem alkalmaznak senkit, aki nem tud írni vagy olvasni, a számítógép-ismeret hiánya pedig írástudatlanságot jelent.
Josef Fritzl lánya Elizabeth, akit apja 24 évig tartott bezárva házának pincéjében és hét gyermeket nemzett neki, az ügyészségnek tett tanúvallomásában elmondta, hogy apját vádolja a gyermek megölésével: “Ő a gyerekem gyilkosa” – vallott apja ellen Elizabeth.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,81 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 20.931,70 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,86 százalékkal 19.150 forintra erősödött, az OTP részvény...
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, Radasics Vilmos indul az augusztus 8. és 24. között Pekingben megrendezett ötkarikás játékokon. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a BMX sportágban indulók névsorát felülvizsgálva, arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy egy férfi versenyzőjük számára szabadkártyát ad.
Az EKB-tag, Mario Draghi ma felhívta a figyelmet az árakból eredő, fokozódó veszélyekre. Draghi hangsúlyozta: az emelkedő olajár miatt fokozódtak az inflációs veszélyek. Több jel is a termelői ár-emelkedés gyorsulására utal. És mind a közép-, mind pedig a hosszú távú inflációs elvárások felfelé mutatnak. Az EKB legutóbbi kamatemelésével az árstabilitás melletti elkötelezettségét kívánta…
Egy amerikai űrszonda a Földtől 50 millió kilométernyi távolságból küldött haza páratlan videófelvételt bolygónkról, és az előtte elhaladó orbitális pályán keringő Holdról - vagyis abból a szemszögből, ahogy egy földönkívüli civilizáció láthat minket.
A kanadai dollár ma erősödött a zöldhasúval szemben. A deviza profitált a vártnál kedvezőbb nagykereskedelmi forgalmakból. Az USD/CAD kurzusa 1,0018-ra csökkent, és konszolidációra kerülhet sor 1,0030 környékén. A cél a 0,9980-as és a 0,9920-as érték. 1,0080 fölött kedvezőbbek a kilátások. in-GFX
Hivatalos közlés szerint Ukrajnában július elejére elérte a 10 milliót a világhálót használók száma. Az Ukrán Állami Távközlési Főhatóság féléves jelentése szerint a távközlési hálózat átalakításának,...