Több száz elhunytat exhumálnak a Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt egyik leendő helyszínén. A majdani Tudásközpont helyén ugyanis 1904-ig köztemető volt. Ezért az építkezés megkezdése előtt a holttestek földi maradványait kihantolják, és az új köztemetőben helyezik végső nyughelyükre.
Az államháztartási hiány prognózisát lefelé, az inflációs előrejelzését fölfelé módosította a Pénzügyminisztérium, míg a növekedési várakozását változatlanul hagyta. Veres János szerint a pozitív folyamatok folytatódnak.
Veszélyes vegyi anyag folyt ki egy parkolóban álló kamionból az M5-ös autópálya Kecskeméthez közeli részén; az autópályán zavartalan a forgalom - közölte a rendőrség.
A felsőoktatási felvételi ponthatárok hivatalos közzétételére előreláthatólag július 24-én este a www.felvi.hu-n kerül sor, de a weboldalon a jelentkezők saját pontjaikat már megtekinthetik. A ponthatár-megállapítást követően az Oktatási Hivatal, illetve - felvétel esetén - az illetékes felsőoktatási intézmény a jelentkezőket levélben is értesíti -adta hírül az Educatio Kht.
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezetői és több helyi vállalkozás közötti megengedhetetlen összefonódást gyanítanak a helyi szocialisták - derült ki az MSZP két debreceni alelnökének csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.
Nehezményezi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy az Oktatási Minisztérium nem vonta be őket az Új Tudás Program egyeztetéseibe, erről levélben is értesítették a tárca vezetőjét. Kerpen Gábor a PDSZ elnöke csütörtökön elmondta: több alkalommal is jelezték a minisztériumnak kritikáikat, például a reáltárgyak összevonásáról szóló tervről, de semmilyen választ nem kaptak. A…
Bombát találtak a zalaegerszegi vasútállomásnál földmunkát végző munkások csütörtökön kora délután. A körülbelül 50 centiméteres, régi robbanószerkezet miatt lezárták és kiürítették az állomást és a környéken lévő körülbelül 15-20 lakóházat - tájékoztatott Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Továbbra is a vártnál kedvezőtlenebb képes festenek az amerikai munkaerő-piaci adatok. Az első munkanélküli segélykérelmek száma 366.000-es értéket hozott, elmaradva ezzel a 380.000-es előrejelzéstől a legutóbbi 348.000-es érték után. Tehát tovább folytatódik az emelkedő tendencia, bár most lassult az emelkedés üteme. Az adatok hatására veszteségeket könyvelt el az EUR/USD, és 1,5840-en jegyzik.…
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezetői és több helyi vállalkozás közötti megengedhetetlen összefonódást gyanítanak a helyi szocialisták - derült ki az MSZP két debreceni alelnökének sajtótájékoztatóján...
Sienna Miller új pasijával, Balthazar Getty-vel töltött néhány forró napot Olaszországban, Amalfi partjainál. A színésznő nagyon kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnik a képeken, amint új TV- és mozisztár kedvesével lenge öltözetben, nyilvánosan csókolózik.
Gyenesei István, sportért felelős miniszter a Kolonics György tragikus halálát követő napon utasította a sport szakállamtitkárságot, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézetet bevonásával soron kívül mérje fel azokat az edzőhelyeket, olimpiai műhelyeket, ahol az élsportolók nagy fizikai terhelésnek vannak kitéve, és életmentő készülék, defibrillátor biztosítása indokolt lehet.
A rendőrség gyanúja szerint saját maga gyújtotta fel házát szerdán este egy, a közeli kocsmából előállított férfi Mikoszéplakon - értesült a HavariaPress.
Miután a NAHB-Wohnungsmarktindex már némiképp stabilizálódott, a megkezdett építkezéseknél és építési engedélyeknél is ez a helyzet. Az építési engedélyek száma júniusban 1.091.000-es értéket hozott (előrejelzés: 965.000, előző: 978.000). A megkezdett építkezések száma 975.000-ről 1.066.000-re emelkedett, meghaladva ezzel a 960.000-es előrejelzést. Az adatok hatására 105,75-re emelkedett az…
Július 24-és 27-e között több mint száz hazai és külföldi előadó várja a látogatókat a BalaTone Fesztiválon. A négynapos zánkai rendezvényen nem csak a zenéé lesz a főszerep, a résztvevőket nappal extrém sportlehetőségek várják az egykori úttörőtábor területén.
Pozitív doppingtesztet produkált a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France olasz versenyzője, Ricardo Ricco. Az olasz már a harmadik, aki az idei körversenyen doppingbotrányba keveredik.
A november 4-től december 19-ig tartó időszakra ideiglenesen beszünteti budapesti működését Európa vezető fapados légitársasága, a Ryanair. Ez az intézkedés 180 repülőjárat törlését és a reptéri személyforgalom 27 ezer fővel való csökkenését fogja eredményezni.
Harminc százalékkal emelkedhet a cigaretta ára, ha megvalósul az Európai Bizottság javaslata. Eszerint az Európai Unióban 2014-ig fokozatosan emelkedne a dohánytermékek jövedéki adóminimuma. A bizottság adó- és vámügyi biztosa az InfoRádiónak elmondta, az adóemelés 13 százalékkal csökkentheti a magyarországi cigarettafogyasztást.
A Red Bull Racing csütörtökön kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy Sebastian Vettel veszi át az év végén távozó David Coulthard helyét, és a német pilóta lesz Mark Webber csapattársa a 2009-es idényben.
Míg Horvátországban sikerült megfékezni az Adriai-tenger partján tomboló lángokat, addig Görögországban száznál is több helyen gyulladtak ki az erdők az elmúlt napokban.
A víz olyan alapvető az ember életében, hogy általában csak a hiánya tűnik föl, illetve az, ha nem a megfelelő minőségben áll a rendelkezésünkre. A csapból folyó ivóvíz pedig sajnos nem mindig ízletes. A sok esetben klóros, avagy fémes-rozsdás mellékíz azonban teljesen megszüntethető a korszerű háztartási víztisztító berendezésekkel.
Európai uniós és a Norvég Alapból származó forrásokat nyert a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat Mentálhigiénés és Rehabilitációs Intézménye (MERI) felújításra, a pszichiátriai betegek életkörülményeinek javítására - közölte az önkormányzat sajtóreferense csütörtökön.
Az észak-alföldi megyék hat településén alkottak rendeletet az önkormányzatok a segélyezésnek a munkához kapcsolásáról, de még nem léptették életbe a jogszabályokat, vagyis a régióban "még nem él a monoki modell" - közölte Kerekes Edit, a regionális közigazgatási hivatal vezetője csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
A globális felmelegedés miatt átalakuló feltételekhez alkalmazkodva fokozni lehet a hazai mezőgazdasági termelést - állítja a Szent István Egyetem tudományos műhelyének elemzése.
A dinnyetermesztők blokád alá veszik azokat a felvásárlókat, akik nem adnak a dinnyetermesztőknek az áru kilójáért legalább 30 forintot - mondta Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő. Az egy...
Nagy meglepetésre 9,1 százalékkal megugrott az induló lakásépítkezések száma júniusban az Egyesült Államokban, ezzel együtt éves szinten még 26,9 százalékos volt a visszaesés. Az amerikai kereskedelmi...
Felfüggesztették a napokban az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány ellen hamis vád miatt indult nyomozást. A lány ellen ötrendbeli hamis vád miatt indult nyomozás, mert az ügyészség több hónapos nyomozás után még tavaly decemberben döntött úgy, hogy egyik rendőr ellen sem emelnek vádat. Korábban a Magyar Nemzet azt írta, hogy az E. Zsanett elleni eljárást napokon belül…
A holland Jegybank-elnök, Nout Wellink szerint az EU-s gazdasági növekedés lassulása nem csökkenti törvényszerűen a drágulást. Az elnök ezzel ellentmond King korábbi megállapításainak, aki ugyanezen okokból hosszútávon a brit infláció lassulásával számol. Wellink szerint az alacsonyabb drágulási ráta ráadásul a növekedés legfontosabb tényezője. Az EUR/CHF-et 1,6145-ön jegyzik. Ellenállás…
A Pénzügyminisztérium az energia- és az élelmiszerárak vártnál magasabb drágulása miatt 5,9 százalékról 6,5 százalékra módosította az éves inflációs várakozást.
A négy visegrádi ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak a legelégedetlenebbek az anyagi helyzetükkel, s ez tavaly és idén sem változott..
Veres János pénzügyminiszter szerint a kormány a következő évtől tovább javítja a magyarországi üzleti környezetet, ennek részeként a vállalkozások számára egyszerűsödik az adminisztráció az adózásban...
Sienna Miller körül forrong a nyári hőség, de nem csak a nagy bódító hőség miatt, hanem kicsapongásai és legújabb húzása pasi téren is nem mindennapi. Úgy látszik- nem törődik semmivel és senkivel, főleg azzal, hogy egy olyan családot akar szétszedni, ahol négy gyermek sorsa forog kockán. Jelenleg Balthazar Getty a kiszemelt áldozat.
Rendőrautó szenvedett balesetet a 7-es főút érdi szakaszán csütörtök délután. Egy rendőrt kórházba kellett szállítani; a szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.