Egyelőre nem kezdődhetett meg a Budapest XIII. kerületében talált világháborús bomba tűzszerészi vizsgálata, mert a környéken lakók egy része nem akarja elhagyni otthonát.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint a UPC Magyarország Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat előfizetőivel szemben, amikor hátrányosan megkülönbözteti a...
A következő két évben a magyar lakosság közel egyharmada tervez autóvásárlást. Többek között ez derült ki a Budapest Bank csoport anyavállalatának, a GE Money-nak a kutatásából, melyben öt európai ország (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Németország) autóvezetési és -vásárlási szokásaikat vizsgálták. A kutatás szerint a régióban mi, magyarok szánjuk a legmagasabb összeget,…
Azoknál az elhízott nőknél, akiknek a túlsúlya főként hasuk környékén van, 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel fejlődik ki hasnyálmirigyrák - állapították meg svéd kutatók. Ezt az összefüggést f...
Két olyan népszavazási kezdeményezést is hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor adott be.
A túlsúlyos anyukák babájuk egészségét is veszélyeztethetik, mivel befolyásolják gyerekük későbbi anyagcseréjét és étvágyát, jelentették be amerikai kutatók.
Naponta hetven ember szenved hirtelen szívhalált, és négy perc áll rendelkezésre, hogy a megálló keringést újra lehessen indítani - mondta el Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára szerdán az MTI-nek annak kapcsán, hogy kedden Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenust is feltehetően hirtelen szívhalál érte.
Több mint 74 ezer önkéntes fog dolgozni az augusztusi olimpiai játékokon Pekingben - közölte a kínai állami hírügynökség szerdán. A szerencséseket 1,1 millió jelentkező közül választották ki. A legidősebb önkéntes egy 87 éves mérnök.
Négymilliárd forinttal kevesebb támogatást ad a kormány az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek (önhiki), idén ráadásul sokkal kevesebb önkormányzatnak jutott pénz. A támogatás nélkül számos faluban már az intézményeket sem tudják fenntartani.
Akár sztrájkkal is készek megakadályozni a Volán-társaságok privatizálását a szakszervezetek. Nyolc megye érdekképviseletei akciócsoportot hoztak létre, hogy minél gyorsabban tudjanak lépni, ha a kormány el akarja adni a cégeket.
Két olyan népszavazási kezdeményezést is hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor adott be.
Három ideiglenes befogadó állomást alakít ki a fővárosi polgári védelem azok számára, akiknek a Budapest XIII. kerületében talált második világháborús amerikai bomba hatástalanításának idejére el kell hagynia otthonát.
Főként az inflációval és a jelzáloghitelező intézetek helyzetével foglalkozott a Fed elnöke a képviselőház pénzügyi szolgáltatásokbizottságában tartott szerdai meghallgatásán, illetve az azt követő kérdések során: a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitelező-intézetekkel kapcsolatban nyugtatta a piacokat, míg a 17-évescsúcson levő inflációval kapcsolatban maga is aggodalmát fejezte ki.…
Feltehetően sérült gyújtószerkezetet tartalmaz az az amerikai, GP típusú 500 kilogrammos robbanóeszköz, amelyet a főváros XIII. kerületében, a Tatai utca 82. számú társasháznál találtak egy építkezés során szerdán.
Hétezer méteres magasságban zuhant gleccserhasadékba szerdán a pakisztáni Nanga-Parbat hegyen egy dél-tiroli olasz hegymászó, és semmi esély sincs a megmentésére, mert ebben a magasságban olyan ritka a levegő, hogy nem szállhatnak fel mentőhelikopterek a keresésére.
Este 10 órakor hatástalanították azt a második világháborús, féltonnás bombát, amely miatt 10 ezer embert kellett kitelepíteni a főváros XIII. kerületéből.
Két felnőtt és két gyerek megsérült, amikor az egyik csapat autója a közönség soraiba rohant a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszának befutója előtt.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége március közepén Keresztesi Jánost választotta elnökké. A FreeSoft vezérigazgatója szerint az IVSZ nem csupán a szakmáért lobbizik, az infokommunikációs szektor ugyanis az egyének boldogulása és az ország fejlődése szempontjából is jelentős tényező. Versenyképességünk egyik záloga, hogy a kormányzat felismerje ezt.
Nem hivatalos adatok szerint úgy tűnik, a Panda nyújt védelmet a legtöbb vírus ellen; a mintegy 13 milliós listán szereplő nevekből Magyarország minden lakójára jutna több mint egy.
Az olívaolaj az egyetlen olyan olaj, amelyet természetes "szűz" módon, hideg préseléssel nyernek. Magas egyszeresen telítetlen zsírsavtartalmának és a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően igen jó hatással van az egészségre.
Az orosz tudományos akadémia fizikusai új módszert fejlesztettek ki a hamis műkincsek leleplezésére: az alkotás anyagában megtalálható részecskéket mérik
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatásaival segíti a zöldtárcát a kétéves éghajlatváltozási programok kidolgozásában, valamint energia- és vízgazdálkodási kérdésekben is támogatja a minisztérium munkáját - erről állapodott meg szerdai találkozóján a szakminiszter és az MTA elnöke. A tárca és az akadémia segíti majd a most megalakuló Fenntartható Fejlődési Tanács munkáját is - áll a zöldtárca…
A kolumbiai fegyveres erők visszaéltek a vöröskereszt jelzésével, amikor kiszabadították a baloldali gerillák több foglyát - ismerte be a bogotái kormány szerdán.
Személyesen tájékozódik az Angyalföldön talált második világháborús bomba miatti tömeges kitelepítésről, valamint a szerkezet hatástalanításának körülményeiről honvédelmi miniszter.
Az Amerikai Egyesült Államok legújabb űrjárművéhez az egyik legszükségesebb hozzávaló jelenleg az emberi vizelet. A szükség nem kicsi: 30 litert kell összehozni naponta
A Petrobras brazil állami olajvállalat tárgyalásba kezdett dolgozói legnagyobb szakszervezetével szerdán. A fúrótornyokon hétfő óta tart a munkabeszüntetés, és ha nem sikerül megegyezni, a következő napokban a finomítókra is kiterjedhet, sőt, augusztusban már országos sztrájkot hirdetne a szakszervezet.
Szenzációs felvételeket küldött a Marsról az Európai Űrügynökség űrszondája, a Mars Express. A képeken a vörös bolygó Echus Chasma (Kanyon) nevű területe látható, amelyet évmilliókkal ezelőtt a víz munkája alakított ki.
Már Milánóban tartózkodik Ronaldinho, és a tervek szerint holnap bemutatják őt a nyilvánosságnak is. A brazil futballista 21+4 millió euróért igazolt a Barcelonából a Rossonerikhez.
A Kínai Kommunista Párt központi vezetői utasították a párt helyi vezetőit, hogy az állampolgári panaszok megfelelő kezelésével szereljenek le minden lehetséges tiltakozó akciót, amely fenyegetheti a társadalom stabilitását.
Nem tudják a nők, hogyan keressék a mellrák jeleit testükön: a szakértők szerint a havonta elvégzett önvizsgálat nem csökkenti a halálozások számát, ráadásul felesleges biopsziához vezethet.
Cukorbetegség esetén mind több készítmény csökkenti hatásosan a vércukor szintjét, de ez már valószínűleg nem elég. A témáról komoly vita folyt az élelmiszereket és gyógyszereket engedélyező-ellenőrző amerikai hivatalban
Szávay Ágnes 6:4, 6:2-re legyőzte az ukrán Viktorija Kutozovát a 175 ezer összdíjazású osztrák tenisztornán szerdán. Az első helyen kiemelt magyar teniszező következő ellenfele az osztrák Melanie Klaffner lesz.
A népesedési előrejelzések kapcsán mind a politika, mind az üzleti élet egyre nagyobb figyelmet szentel az 50 évnél idősebb korosztálynak, ám e generáció nem érzi úgy, hogy kellő megbecsülésnek örvendene - derül ki egy a GfK Nürnberg és az A.GE Agentur für Generationen-Marketing 2008 áprilisi felméréséből. Az ezüstgeneráció úgy érzi, az üzleti világ képviselői bár jobban megértik őket, mint a…
Minden idők legjobb táncdalának választották a rádióhallgatók Michael Jackson számát, a Billie Jeant. A szavazáson a második egy Donna Summer-, míg a harmadik egy James Brown-dal lett.
A látogatók is megnézhetik szerdától a Fővárosi Állat- és Növénykert koronásdaru-fiókáit. Néhány hete születettek a kismadarak, ekkora szaporulat korábban sosem volt Budapesten.
A honvédelmi miniszter szerint "nem kockázatmentes" az Angyalföldön talált második világháborús bomba szétszerelése, a tűzszerészekre többórás munka vár.
Tízezer embert kell kiköltöztetni a főváros XIII. kerületében egy féltonnás világháborús bomba miatt; 15 utca lakóházait próbálják kiüríteni, de nem mindenki akartja elhagyni az otthonát
Leégett egy hodály a Hajdú-Bihar megyei Püspökladány melletti Meggyes tanyán szerda délután. Egy férfi bennégett, holttestét a tűzoltók találták meg - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Hajdú Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.