2008. július 16. szerda

júl. 16
17:08
Gyurcsány: jó kompromisszum a jelenlegi nyugdíjrendszer (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer jó kompromisszum, mivel a költségvetésnek az lenne a jó, ha az infláció alapján, míg a nyugdíjasoknak az, ha a nettó bérnövekedés alapján számolnák ki a nyugdíjakat. A Fidesz-KDNP viszont úgy véli: a nyugdíjasok a kormány csapdájába kerültek, mert a kabinet "propagandára, a választási siker érdekében használja fel az időseket, gondjaikkal…
júl. 16
17:08
Bomba Angyalföldön - több ezer embert evakuálnak (HírTV)
Egy 500 kilogrammos bomba miatt ürítenek ki több utcát Budapest XIII. kerületében. A második világháborús robbanószerkezetet a Tatai úton találták, egyelőre nem tudni, pontosan hol. A rendőrség egy kilométeres körben kiüríti a lakásokat, az Országbíró utca - Béke út - Dolmány utca - Tatai út által határolt területen. A kiürítésben a kerületi járőrök mellett segítenek a polgári védelem és a…
júl. 16
17:08
Magyar elnöke van a vajdasági törvényhozásnak (Kripto Akadémia)
Egeresi Sándor személyében magyar elnököt választott szerdán a vajdasági parlament.
júl. 16
17:08
Melegfelvonulás: három embert bíróság elé állítanak (hirado.hu)
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészségen 16 büntetőügy van folyamatban a július 5-én történt erőszakos cselekmények miatt
júl. 16
17:10
A tojásdobálást a rendőrség bűncselekménynek ítéli meg (+videó) (HírTV)
A július 5-i homoszexuális felvonuláson történt rendbontások kapcsán Bencze József, országos rendőrfőkapitány a Hír Televíziónak azt mondta: a tojásdobálást a rendőrség következetesen bűncselekménynek vagy szabálysértésnek ítéli meg a jövőben is.
júl. 16
17:10
Bő kétmillió százalékos infláció (Kripto Akadémia)
Hosszú hallgatást követően szerdán hivatalosan bejelentették Hararéban, hogy a zimbabwei infláció meghaladta az évi 2200000 százalékos inflációt. A ráta februárban 165 ezer százalékos volt.
júl. 16
17:10
Gyurcsány: a mostani nyugdíjrendszer jó kompromisszum (hirado.hu)
A kormányfő szerint a hosszú távú átalakítás nem mehet a nyugdíjasok kárára
júl. 16
17:12
Ír kormány: korai még Sarkozy javaslata (Kripto Akadémia)
Idő előttinek nevezték szerdán Írországban Nicolas Sarkozy francia elnök előző napi javaslatát, hogy tartsanak új népszavazást a szigetországban a lisszaboni EU-szerződésről.
júl. 16
17:21
Karsai: Isten irgalmazzon az árletörőknek! (Privátbankár)
A dinnyetermesztők képviselői csütörtök délután tárgyalnak az Auchan áruházlánc megbízottaival a gyümölcs áráról - közölte a gazdák szószólója. Karsai József kijelentette: az "Isten irgalmazzon" azokn...
júl. 16
17:24
EUR/USD Nyomás alatt (HírTV)
A dollár profitált az olajár csökkenéséből, miután közzétették az olajpiaci jelentést. Az EUR/USD tovább, 1,5846-ig folytatta zuhanórepülését, ahol támogatással találta szembe magát. Ha nem tartja magát az 1,5846-39-es támogatás, az elemzők szerint további veszteségekkel kell számolni 1,58-ig. in-GFX
júl. 16
17:24
Tour: Arvesen volt a leggyorsabb szökevény (Blikk)
júl. 16
17:24
Káosz Zsanett-ügyben (Blikk)
Az ügyészség úgy döntött, felfüggeszti a nyomozást a hamis vádas eljárásban, amíg a bíróság nem dönt a pótmagánvádas perben
júl. 16
17:24
Bennégett egy férfi a püspökladányi istállótűzben (Adó1százalék)
Bennégett egy ember abban az istállótűzben, ami a Püspökladány melletti Meggyes tanyán gyulladt ki szerdán délután. A helyszínen jelenleg is hét tűzoltóegység küzd a lángok megfékezésével - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletes az MTI-vel.
júl. 16
17:24
Bennégett egy ember a lángoló istállóban (hirado.hu)
A helyszínen hét tűzoltóegység küzd a lángok megfékezésével
júl. 16
17:26
489 ezer férőhely van a felsőoktatásban (HírTV)
Az Oktatási Hivatal ellenőrzés után jóváhagyta a felsőoktatási intézmények kapacitásszámait. Jelenleg 489 ezer hallgatói férőhely van a magyar felsőoktatásban, az aktív hallgatói létszám pedig 380 ezer fő - jelentette be Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár szerdán, Budapesten.
júl. 16
17:26
Tűzszerészek vizsgálják az angyalföldi bombát (Adó1százalék)
Amerikai gyártmányú az a 500 kilogrammos világháborús bomba, amit a főváros XIII. kerületében, a Tatai utca 82. számú társasház előtt találtak szerdán a munkások, a rendőrség egy kilométeres körben lezárta az utakat, a lakóházakat kiürítik - közölte a HM sajtóosztálya az MTI-vel.
júl. 16
17:26
A bejelentéstől az újraélesztésig: ízekre szedik Kolonics tragédiájának minden egyes percét (hirado.hu)
A BRFK tájékoztatása szerint közigazgatási hatósági eljárás indult a kenus halálának ügyében; az OMSZ belső vizsgálata szerint a bejelentéstől számítva 20 perc alatt értek ki a mentők Kolonics Györgyhöz
júl. 16
17:36
Januártól más feltételekkel vállalhatunk munkát (Piac és Profit)
A kormány arra készül, hogy szeptemberben módosításokat nyújt be a parlamentnek az alkalmi munkavállalói könyves (AM-könyves) foglalkoztatással kapcsolatban, az új szabályozást jövő év január 1-jétől szeretnék életbe léptetni - közölte Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.
júl. 16
17:39
Ingatlan után szedik a legtöbb illetéket (Privátbankár)
Illetékekből június végéig 72,27 milliárd forint folyt be, ebből 13,9 milliárd júniusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból. Tavaly az első félévbe...
júl. 16
17:42
Marad a forgalomkorlátozás a Keletinél (Infostart)
Várhatóan meghosszabbítják a Keleti pályaudvar körüli - korábban csak 4 hónapra bevezetett - forgalmi rendet - mondta az InfoRádiónak Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. Hozzátette: a hosszabbításra nem a metróépítés csúszása miatt van szükség.
júl. 16
17:42
Baráth Etele: Erőtől duzzadó, bizonyítani akaró csapat kell az olimpiára (Infostart)
Legkésőbb péntek délután eldől, hogy Kolonics György halála után milyen összetételű kenu kettes szerepel majd 500 és 1000 méteren a pekingi olimpián. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: szeretnék, ha a tragédia ellenére Kozmann György legalább egy számot vállalni tudna.
júl. 16
17:42
Németország 2011-ig korlátozza a kelet-európai munkaerő beáramlását (HírTV)
A német kormány szerdán úgy döntött, 2011-ig korlátozza a kelet-európai munkaerő beáramlását az országba - közölte a német munkaügyi minisztérium.
júl. 16
17:42
Bennégett egy férfi az istállótűzben (Blikk)
júl. 16
17:42
Idén is herendi vázákat kapnak a Forma 1 győztesei (Adó1százalék)
A Forma 1 Magyar Nagydíj első három helyezettje idén is herendi porcelánvázát vehet át; a manufaktúránál szerdára elkészült a három neoklasszicista stílusú serlegváza és a konstruktőri díjként átadandó dísztál - tájékoztatta Kőrös Endre, a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. marketingvezetője szerdán az MTI-t.
júl. 16
17:43
Dinnyeháború: "Isten irgalmazzon" azoknak, akik letörik az árakat! (hirado.hu)
A termelők a múlt héten kezdtek demonstrálni az alacsony felvásárlási árak ellen
júl. 16
17:44
Záró kommentár (HírTV)
A dollárt ma gyengítették az amerikai pénzügyi szektorral kapcsolatos aggodalmak és a Fed-elnök pesszimista kommentárjai. Az EU-s fogyasztói árak a revízió szerint is a várt szerint 4,0%-kal emelkedtek (előző: +3,7%). A GBP/USD árfolyama visszaesett, miután közzétették a gyenge brit munkaerő-piaci adatokat. A segélyre igényt tartó munkanélküliek száma 15.500-zal emelkedett (előrejelzés: +10.000).…
júl. 16
17:44
Bomba Angyalföldön: tízezer embert költöztethetnek ki (Adó1százalék)
Akár tízezer embernek is el kell hagynia ideiglenesen otthonát, amíg a tűzszerészek hatástalanítják azt az amerikai gyártmányú 500 kilogrammos világháborús bombát, amit a főváros XIII. kerületében, a Tatai utca 82. számú társasház előtt találtak szerdán a munkások.
júl. 16
17:57
Eséssel reagált az olaj a tartalékadatra (Privátbankár)
Szerdán késő délután közel öt dolláros veszteségen állt a kőolaj ára arra a meglepő hivatalos adatra, hogy a múlt héten a várt csökkenés helyett jelentősen nőtt az amerikai olaj- és benzintartalék. ...
júl. 16
17:59
Semmi extra, csak erősödött a forint (Privátbankár)
Erősödött a forint a régiós devizákkal együtt a budapesti bankközi devizapiacon. Délután fél ötkor 232,15/30 forintot ért egy euró - a kedd délutáni és az azzal megegyező szerda reggeli 232,50/60 f...
júl. 16
18:00
Jóváhagyták a magyar úszócsapat összetételét (HírTV)
Harmincegy fős lesz a magyar úszócsapat a pekingi olimpián, miután a Magyar Úszó Szövetség elnöksége jóváhagyta Kiss László szövetségi kapitány javaslatait - mondta Gyárfás Tamás elnök a szerdai ülés után.
júl. 16
18:00
Megbilincselve vittek el egy ittas szolnoki képviselőt (Blikk)
júl. 16
18:00
Gyurcsány megoldást ígért áramárügyben a nyugdíjas otthonoknak (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerdán ígéretet tett arra, hogy megváltoztatják azt a szabályozást, amely szerint az idősotthonok nem vehetik igénybe az áramár-kompenzációt; a miniszterelnök az Arany Alkony Paskál Idősek Otthonában tartott lakógyűlésen beszélt.
júl. 16
18:00
Fegyverbe Washington! (hirado.hu)
Feloldották Washingtonban a 32 évig érvényben volt fegyvertartási tilalmat
júl. 16
18:02
Bilincsben vitték be a képviselőt (Alternatív Energia)
Ittas vezetésen érték és megbilincselve vitték vérvételre a rendőrök Szolnok egyik volt szocialista alpolgármesterét, jelenlegi önkormányzati képviselőt a megyeszékhelyen.
júl. 16
18:02
Bomba és káosz Angyalföldön: tízezer embert kell kiköltöztetni, de több lakó nem mozdul (hirado.hu)
A Tahi és a Béke utat, valamint a Tatai és az Országbíró utcát lezárták a forgalom elől; a miniszterelnök azonnali tájékoztatást kért
júl. 16
18:15
Alacsony forgalom mellett oldalazott a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.350,02 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a gyen...
júl. 16
18:15
Ron Wood hazarepült megcsalt feleségéhez (BorsOnline)
Ron Wood sebtében összecsomagolt, és hazarepült a családjához, hogy rábeszélje feleségét, Jót, fogadja vissza, miután szerelmi kalandba bonyolódott egy orosz tinédzser korú mixernővel.
júl. 16
18:17
Mindegy mit csinál: a boldogságra születni kell (Privátbankár)
Az élet nagy jelentőségű eseményei - mint a gyermek születése, a házasságkötés - boldogabbá tehetik az embert, de csak időlegesen - állítják a szakemberek. A boldogság alapszinten lényegében egész életen keresztül ugyanaz marad.
júl. 16
18:18
Meghalt egy olasz hegymászó a Himaláján (HírTV)
Gleccserszakadékba zuhant és meghalt egy olasz hegymászó a Himaláján - közölte szerdán az ANSA olasz hírügynökség. A férfi a világ kilencedik legmagasabb csúcsát próbálta meghódítani, amikor a baleset történt. Az alpinista két társa folytatja az utat, mivel a megtett úton nem tudnak visszafordulni.
júl. 16
18:18
2010-re aknamentes lehet Horvátország (Kripto Akadémia)
Öt évvel korábban, már 2010-re megtisztíthatják a taposóaknáktól Horvátországot a kormány és a pirotechnikusok szakszervezetének megállapodása alapján.
júl. 16
18:18
Vonatszerencsétlenség Egyiptomban, harmincan meghaltak (Adó1százalék)
Harminc ember életét vesztette, további ötven pedig megsérült szerdán egy vonatszerencsétlenségben Egyiptom földközi-tengeri partvidékén.
júl. 16
18:18
Tragédia a Himaláján: lezuhant egy olasz hegymászó (hirado.hu)
Az alpinista két társa folytatja az utat, mivel a megtett úton nem tudnak visszafordulni
júl. 16
18:20
A MÁV vitatja az ÁSZ megállapításait (hirado.hu)
A számvevőszék továbbra is reálisnak tartja a leírtakat
júl. 16
18:22
Súlyos vonatszerencsétlenség: harminc halott, ötven sérült (hirado.hu)
A vonat összeütközött egy autóbusszal és egy teherautóval Egyiptomban
júl. 16
18:30
Veres János nem lát okot a jegybanki alapkamat emelésére (Infostart)
Veres János szerint nincs ok a jegybanki alapkamat további emelésére, Magyarország számára nem járható út az inflációs cél emelése.
júl. 16
18:33
Dugóhúzóban az American Airlines (Privátbankár)
Még mélyebben süllyedt a veszteségzónába az American Airlines a második negyedben: a magas üzemanyagárak és a létszámcsökkentés költségei következtében 1,4 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen...
júl. 16
18:33
Peking leveszi a kutyahúst az étlapról az olimpia idejére- sokkoló képek (BorsOnline)
Pekingben felszólították az étterem- és hoteltulajdonosokat: vegyék le az étlapról a kutyahúsból készült ételeket az jövő hónapban rendezendő olimpia és a szeptemberi paralimpia idejére.
júl. 16
18:33
Naponta hetven ember szenved hirtelen szívhalált (Infostart)
Naponta hetven ember szenved hirtelen szívhalált, és négy perc áll rendelkezésre, hogy a megálló keringést újra lehessen indítani - hangsúlyozta Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára annak kapcsán, hogy kedden Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenust is feltehetően hirtelen szívhalál érte.
júl. 16
18:35
Veres nem emelne (Privátbankár)
Veres János szerint nincs ok a jegybanki alapkamat további emelésére, Magyarország számára nem járható út az inflációs cél emelése. A pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek azzal kapcsolatban b...
júl. 16
18:36
Egyiptomi vonatszerencsétlenség: 30 halott (Blikk)

Keresés