Egy német község lakói háromezer éve ugyanott élnek - legalábbis ezt bizonyítja, hogy őseik maradványait fedezték fel egy közeli barlangban. Az azonosítást DNS-analízis tette lehetővé.
Hatalmas sikert aratott Batman legújabb promóciója, amely különleges módon próbálta reklámozni a legújabb Batman filmet, melynek alcíme: A Sötét lovag (Dark Knight). A magyar mozikban augusztus 7-én lesz a bemutató, de most a helyszín Silverstone volt, ahol a pályára a Toyota TF108-as versenyautója és Christian Bale, a főszereplő gigantikus kerekekkel felszerelt Batmobile-lal gördült.
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről kezdeményez tárgyalás az agrárminiszterrel a Fidesz - erről döntött a párt elnöksége. Az ülésen szó volt Mikola István nyilatkozatairól is, akit nem fenyeget sem kizárás, sem pedig pénzbüntetés azért, mert kiállt a kórházakat privatizáló Hospinvest Zrt. mellett.
Obamának mindenki örül - jelentette ki a német kormány képviselője, hogy elejét vegye a kancellár, a külügyminiszter és a kormányzó polgármester között az amerikai demokratapárti elnökjelölt berlini beszédének helyszínével kapcsolatban kialakult, mind rosszízűbb vitának.
Májusban 0,3%-kal, tehát a várt 0,5%-nál kisebb mértékben emelkedtek az amerikai raktárkészletek a legutóbbi +0,6%-os érték után. A készletek és az eladások aránya májusban 1,25-ról 1,24-ra csökkent. A GBP/USD megvédte a kerek 2-es értéket, és 2,0071-en jegyzik. In-GFX
Az ősi kínai szexológia azt tartja, hogy a férfi ne ejakuláljon, mert hatalmas energiákat veszít ilyen alkalmakkor. Az ejakuláció általában a felnőtt férfiak esetében olyan lelki és testi kiürülést okoz, hogy nem képes érzelmileg már a nővel foglalkozni.
Összesen egy órán keresztül küzdöttek Kolonics György életéért kedden délelőtt, mire kiderült, hogy az olimpiai bajnok kenuson nem lehet segíteni. Erről Ludasi Róbert, "Koló" edzője beszélt a csepeli kajak-kenu telepen.
A Fed-elnök, Ben Bernanke mai, kongresszusi beszédében ismét felhívta a figyelmet a növekedéssel és az inflációval kapcsolatos veszélyekre. Az amerikai gazdaság több problémáva küzd, mondta a Fed-elnök, majd így folytatta: a gazdasági növekedéssel kapcsolatos kockázati tényezők egyre inkább gyengülésre utalnak. A 2. negyedévben is átlagon aluli növekedéssel kell számolni, hangsúlyozta. Bernanke…
Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerint felelőtlen magatartást tanúsít a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a meghirdetett gördülősztrájkkal.
A kolumbiai gerillák fogságából hat év után kiszabadult Ingrid Bétancourt kolumbiai-francia politikusnő és Claude Lelouch filmrendező mellett többek között az a bírónő is átvehette a francia nemzeti ünnepen a legmagasabb állami kitüntetést, a Becsületrendet, aki Nicolas Sarkozy államfő és előző felesége, Cécilia válását kimondta.
Az MSZP közgazdasági tagozata azt kéri a párt elnökségétől, kérje fel a Magyar Közgazdasági Társaságot (MKT), mint a hazai közgazdász szakma egyik meghatározó civil szervezetét, értékelje szakmai szempontból az elmúlt hetekben napvilágot látott adó- és költségvetési javaslatokat - közölte Szekeres Imre, a tagozat elnöke a testület keddi ülése után az MTI-vel.
Rontotta az európai olajipari részvények súlyozására adott ajánlását az egyik vezető londoni befektetési csoport, amely szerint a jelenlegi árszintekről jövőre csaknem 40 dollárral esni fog az átlagos...
A hollywoodi sztárt először sikerült lencsevégre kapni meztelenül, új szerelme társaságában, olaszországi nyaralásukon. A topless Siennáról készült szexi fotók láttán valószínűleg sokkot kap a színésznő exbarátja, Rhys Ifans, akinek összetörte a szívét és azóta is a sebeit nyalogatja.
Mindenkinek egyértelmű, hogy a bekapcsolt tévé, mosógép, egyéb háztartási készülék áramot fogyaszt, de azt kevesen tudják, hogy ezek a masinák akkor is használnak energiát, amikor ki vannak ugyan kapcsolva, de a konnektorból nem húzták ki őket.
Tiszteletre méltó Markó Béla paternalizmusa, ám nem elegendő az egyezséghez - állítja Tőkés László EP-képviselő Markónak azon hétfői levelére reagálva, melyben az RMDSZ elnöke megismételte a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) közötti belső koalícióra tett javaslatát.
A Magyar Public Relations Szövetség az igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordult a szakterületi szakmakód (TEÁOR) pontatlan átsorolása miatt - közölte a szövetség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,57 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 20.282,20 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegye...
Justin Timberlake és kedvese Jessica Biel nincsen könnyű helyzetben, hiszen már egyre többen szeretnék azt a hírt hallani, hogy összeházasodnak és még tovább görgetni a fonalat, hogy Jessica terhes és világra jön a kis sztárcsillag.
Megállapodott a Barcelona és a Milan Ronaldinho átigazolásáról. A brazil zseniért 20 millió eurót fizet az olasz klub. A hírt együtt jelenti majd be hivatalosan a két klub elnöke, Laporta és Galliani.
A Fed-elnök mai meghallgatásán 1,0%-1,6%ra emelte 2008-as GDP-előrejelzését. 2009-re nézve továbbra is 2,0%-2,8%-os növekedéssel számolnak. 2008-ban 3,8%-4,2%-os infláció várható (magban: 2,2%-2,4%). A Fed ráadásul 5,5%-5,7%-os munkanélküliségi rátával számol. A hírek hallatára 104,12-re csökkent az USD/JPY árfolyama, és 104,33-on jegyzik. In-GFX
Arculatot váltana a közeljövőben a TV2, a második legnagyobb hazai kereskedelmi televízió; ám az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) kedden nem hagyta jóvá az ezzel kapcsolatos beadványt.
A francia kormány újabb útitervet akar javasolni a közel-keleti békefolyamatra, nagyobb európai szerepvállalással - mondta kedden Brüsszelben Bernard Kouchner.
Ismét népszavazásra kellene bocsátani Írországban az ott a múlt hónapban referendumon elvetett lisszaboni szerződést. Párizs meg fogja vétózni az EU további bővítését, amíg nem fogadják el az integrációs szervezet működését áramvonalasító dokumentumot - jelentette ki kedden Nicolas Sarkozy, a soros EU-elnök Franciaország elnöke.
Az amerikai elnök bejelentette, hogy feloldja a tengeri olajkútfúrásokra vonatkozó elnöki moratóriumot. A szimbolikus tilalom feloldása azonban még korántsem jelent nyílt utat az olajtársaságok számára, hiszen még egy kongresszusi tilalom is érvényben van.
Egy Guantanamón fogva tartott kanadai fogoly kihallgatásáról közölt videót egy kanadai televízió. A felvételen a rab többször sír, vagy kétségbeesésében a haját tépi.
Derűre ború: a hétfői emelkedés után kedden zuhannak a részvénypiacok, a dollár gyengül, mégpedig gyorsuló ütemben, mióta az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke, Ben Bernanke kedd dé...
Az Országos Rendőr-főkapitányság szakembere szerint nem igaz az, hogy a rendőrök a gyakorlatban bárkit bármikor igazoltathatnak. Horváth Attila a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet felvetéseire reagálva elmondta: január óta, a törvénymódosítás bevezetésével, kizárólag célzottan igazoltathatnak a járőrök.
Több településen, közöttük Békéscsabán, Orosházán, Mezőberényben és Szarvason tartanak általuk közbiztonság-javító sétának nevezett járőrözést a Magyar Gárda Békés megyei tagjai. A rendőrség szerint törvényes eszközökkel minden állampolgárnak joga van védeni a közrendet, ez a tevékenység azonban nem lépheti át a jogszabály adta kereteket.
Nagyszabású hadgyakorlatok kezdődtek kedden az egymással feszült viszonyban álló Oroszországban és Grúziában. A gyakorlatok közös határuk közelében zajlanak.
A recessziós aggodalmak miatt új történelmi csúcsot ért el az EUR/USD 1,6037-nél. Az olaj kurzusa közben 146,00 dollár fölé emelkedett. Csak átmenetileg állította meg az EUR/USD erősödését a német ZEW-index, mely júliusban -52,4 pontról -63,9 pontra esett vissza, elmaradva ezzel a -55,0 pontos előrejelzéstől. A visszaesés hátterében az amerikai pénzpiacok, a részvénypiaci veszteségek, a magas…
Tizenöt rendőrt börtönbüntetésre ítélt, harmincat pedig felmentett egy genovai bíróság. A törvényszék a 2001-es G8-csúcs idején erőszakba torkollott, halálos áldozattal is járó tömegtüntetések ügyében hozott ítéletet.
Mick Jagger és Jarry Hall lánya Georgia mindkét öregétől kapott útravalót jövőbeli modellkarrierjéhez. Az 16 éves szárnyait bontogató Georgia apja híres dús ajkait, modell édesanyjától pedig pompás alakját kapta örökségül – derült ki franciaországi nyaralásán egy bikinis fotóról.