2008. július 12. szombat

júl. 12
11:46
Sydney érseke bízik a találkozó látogatóinak hitbeli megerősödésében (Gondola)
A közelgő egyhetes Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán George Pell bíboros a Fides olasz missziós hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a Világtalálkozó nagy lehetőség és egyben válasz a fiatalok kérdéseire
júl. 12
11:48
Nekiugrottak a fideszesek Mikolának? (Gondola)
A Magyar Nemzet szerint több fideszes politikus is felháborodással fogadta, hogy Mikola István (Fidesz) Kökény Mihály (MSZP) társaságában tett látogatást a napokban a Hospinvest által működtetett kiskunhalasi kórházban, ahol többek között azt mondta: a sokat támadott céget nem tartja profitérdekelt pénzszivattyúnak.
júl. 12
11:54
Marx újra népszerű (Privátbankár)
Egyre több német gondolja, hogy a kapitalizmust még mindig Marx magyarázza meg érthetőbben, mint sok, a globalizáció és a szabad piac által megzavart modern teoretikus. Ezért lesz ismét népszerű A tők...
júl. 12
12:00
Elindult a pápa Ausztráliába (Gondola)
XVI. Benedek pápa szombaton repülőgépen útra kelt, hogy részt vegyen az Ausztráliában rendezett katolikus ifjúsági világtalálkozón. Az egyházfőnek ez a kilencedik külföldi útja 2005 áprilisában...
júl. 12
12:00
Botrány Mikola miatt a Fideszben (HírTV)
Több fideszes politikus is felháborodással fogadta, hogy a napokban Mikola István párttársuk Kökény Mihály szocialista képviselő társaságában tett látogatást a HospInvest által működtetett kiskunhalasi kórházban, ahol többek között azt mondta: a sokat támadott céget nem tartja profitérdekelt pénzszivattyúnak, s noha ők tűnnek fekete báránynak, a többiek nem is látszanak, holott vannak köztük…
júl. 12
12:02
Elbocsátották az ittasan karambolozó rendőrt (Gondola)
Elbocsátották azt a rendőrt, aki ittasan okozott balesetet csütörtök este Somoskőújfalu és Eresztvény között - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőr...
júl. 12
12:04
Drogként ható babamosoly (Gondola)
A mosolygó baba látványa úgy hat anyjára, mint egy kábítószer. Egy texasi tanulmány szerint az anyák agyában több jutalomközpont is aktiválódik, ha saját gyermeküket látják. Ez a hatás pedig akkor...
júl. 12
12:12
Obama megtartaná Moszkvát (Privátbankár)
Hibát követne el az Egyesült Államok, ha kizárná Oroszországot az együttműködésből, mert számos globális problémát, például a nukleáris leszerelés kérdését csak közös erővel lehet megoldani - mondta B...
júl. 12
12:18
Fodor: a liberálisok felelősséget éreznek a határon túli magyarokért (Kripto Akadémia)
A liberális nemzetfogalom befogadó, a liberálisok felelősséget éreznek mindazok iránt, akik a határon túl magyarnak vallják magukat, ott mind az egyén, mind a közösség számára az autonómia jelenti a legjobb megoldást - mondta szombaton Marosvásárhelyen az MTI-nek az SZDSZ elnöke.
júl. 12
12:30
"Elszállnak" az anyák, ha gyerekük mosolyog (Privátbankár)
A mosolygó baba látványa úgy hat anyjára, mint egy kábítószer. Az anyák agyában több jutalomközpont is aktiválódik, ha saját gyermeküket látják.
júl. 12
12:33
Nem kell kábítószer, ha a baba mosolyog (Infostart)
Több jutalomközpont is aktiválódik az anyák agyában, ha saját gyermeküket látják; a hatás akkor a legerősebb, ha a kicsi mosolyog - állapította meg egy amerikai tanulmány.
júl. 12
12:36
Nejlon került a turulszoborra (HírTV)
Szürke nejlonnal takarta le a XII. kerületi turulszobor egyik szárnyát a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségekért Egyesület képviselője.
júl. 12
12:36
Szudán az Arab Ligához fordul az ICC indítványa miatt (Gondola)
Az Arab Liga külügyminiszteri tanácsának rendkívüli összehívását kezdeményezte szombaton Szudán annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hírek szerint vádat akar emelni az ország...
júl. 12
12:36
Kamionok és személykocsik ütköztek a 42-es úton (Blikk)
júl. 12
12:36
Drogként ható babamosoly (Blikk)
A mosolygó baba látványa úgy hat anyjára, mint egy kábítószer. Egy texasi tanulmány szerint az anyák agyában több jutalomközpont is aktiválódik, ha saját gyermeküket látják. Ez a hatás pedig akkor a legerősebb, ha a kicsi mosolyog
júl. 12
12:38
„A kormány szándéka, hogy ellehetetlenítse a vasutasokat” (HírTV)
Politikai sértődöttségnek és bosszúnak nevezte a kormány szakszervezetekkel szemben tanúsított viselkedését Gaskó István, a VDSZSZ elnöke egy tévéműsorban. Az elnök szerint a kormány egyértelműen „berágott” a szakszervezetre, amiért az nyíltan felvállalta a küzdelmet az egészségbiztosítási törvénnyel szemben.
júl. 12
12:45
Faktoring: távol Európától (Piac és Profit)
A számottevő belső politikai és a tartósabb nemzetközi pénzpiaci bizonytalanság, a növekvő vállalati kockázatok a magyar faktoring piacon is éreztették hatásukat, mely egyrészt a piac lassulásában, másrészt a futamidők növekedésében nyilvánult meg. A hazai faktoring piac a kedvezőtlen környezetben a tavalyi évet mindössze 6 %-os forgalomnövekedéssel zárta.
júl. 12
12:48
Sörtől gömbölyö- dik Carla Bruni pocakja (Blikk)
Sarkozy felesége tagadja, hogy babát vár
júl. 12
12:54
Sokkoló fotók a háború szörnyűségeiről - nézze meg! (Infostart)
A közelmúltban egy különleges, háromezer fényképből álló gyűjtemény került elő Németországban, amely hűen tükrözi, milyen mértékben semmisült meg az ország kulturális öröksége a második világháborús bombázások következtében.
júl. 12
12:54
Kiraboltak egy pénzváltót Budapesten (Blikk)
júl. 12
13:12
Negyedére csökkentené a távhődíj áfáját a Fidesz (HírTV)
A Fidesz szerint a kormány cselekvésképtelen az emelkedő távhődíjjal szemben. Budapesten augusztustól újabb, 5,5 százalékkal emelkedik a díj, ami már elviselhetetlen terhet ró a 640 ezer távfűtéses háztartásban élő mintegy 1,6 millió emberre - mondta el László Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt lakótelepi munkacsoportjának elnöke - okleveles építészmérnök - szombaton.
júl. 12
13:30
A vádlottak padjára kerülhet a szudáni elnök (Infostart)
Szudán az Arab Liga külügyminiszteri tanácsának rendkívüli összehívását kezdeményezte, mert elképzelhető, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság az ország államfője ellen is vádat akar emelni.
júl. 12
13:30
Kaliforniában a tűz, Kínában a víz pusztít (HírTV)
Már halálos áldozata is van a kaliforniai erdőtüzeknek. Az áldozat holttestét egy kiégett házban találták meg. Kína déli tartományaiban 300 fölé emelkedett az áradások halálos áldozatainak száma.
júl. 12
13:30
Elbocsátották az ittasan karambolozó rendőrt (Blikk)
júl. 12
13:30
Roma konferencia kezdődött Budapesten (Alternatív Energia)
Európa legnagyobb kisebbségének, a cigányságnak a társadalmi integrációja összeurópai társadalmi ügy; minden kormánynak saját felelőssége, hogy az uniós irányelvek vagy saját stratégia alapján konkrét lépéseket tegyen főként az oktatás és a foglalkoztatás területén - fogalmazták meg egy, a témában rendezett nemzetközi konferencián szombaton Budapesten.
júl. 12
13:30
Nemzetközi roma konferencia kezdődött Budapesten (Gondola)
Európa legnagyobb kisebbségének, a cigányságnak a társadalmi integrációja összeurópai társadalmi ügy; minden kormánynak saját felelőssége, hogy az uniós irányelvek vagy saját stratégia alapján...
júl. 12
13:48
Elhunyt a szívsebészet forradalmára (Infostart)
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Michael DeBakey, aki az elsők között végzett szívkoszorú áthidaló, azaz bypass műtétet, és számos forradalmi újítással gyarapította a szívműtétek eszköztárát.
júl. 12
13:48
Nyáron is kényelmes ruhában (HírTV)
Távol a nagyváros zajától, a divatos túlzsúfolt üdülőktől, a stresszhatásoktól, tiszta környezetben, varázslatos élményt nyújt egy falusi nyaralás. Ott, ahol a gyerek közelről ismerheti meg a természetet, a természet értékeit. A zöldellő fű, a széna illata, a madarak éneke feledhetetlenné varázsolja a falun töltött napokat.
júl. 12
14:00
Szerelemre és családra lelt VV Peti (Blikk)
Először mutatta meg kedvesét a ValóVilág egykori sztárja
júl. 12
14:06
Szakadékba zuhant a motoros és utasa a Bükkben (Infostart)
Egy ember meghalt, egy életveszélyesen megsérült, amikor egy motoros az utasával a mélybe zuhant a Bükkben, Hollóstető és Bükkszentkereszt között - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
júl. 12
14:06
"Komolyzenei Oscarra" jelölték Fischer Ivánt (Infostart)
Nagy-Britanniában az Év művésze díjra jelölte Fischer Ivánt a világ egyik legtekintélyesebb komolyzenei magazinja, a Gramophone.
júl. 12
14:06
Gigantikus tengermúzeum nyílt Németországban (HírTV)
Megnyílt a világ legnagyobb bálna-dokumentációját is bemutató új tengermúzeum Németországban. A stralsundi „Ozeaneumban” 39 óriás akváriumot csodálhat meg a közönség.
júl. 12
14:06
Halálos motorbaleset Bükkszentkeresztnél (Gondola)
Halálos baleset történt a Bükkben, Hollóstető és Bükkszentkereszt között szombaton; egy motoros az utasával a mélybe zuhant - mondta az MTI-nek a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A...
júl. 12
14:06
Villanyoszlopnak csapódott egy autó az Üllői úton (Blikk)
júl. 12
14:24
A romáknak is be kell kapcsolódniuk problémáik megoldásába (HírTV)
Egységesen kell kiállniuk az európai romáknak, hogy megoldódjanak a problémáik. A Járóka Lívia által kezdeményezett szombati Európai Roma Kerekasztal elnevezésű konferencia célja, hogy feltárja a bajokat, és azokra szakmai válaszokat próbáljon adni, ezzel segítve a formálódó európai romastratégiát.
júl. 12
14:24
Észak-Korea déli szomszédját vádolja a turistanő haláláért (Gondola)
Dél-Koreát vádolta szombaton Észak-Korea annak a déli turistanőnek a haláláért, akit előző nap lőttek le északi katonák, miután védett katonai övezetbe tévedt. Phenjan egyben azt is közölte, hogy...
júl. 12
14:24
Halálos motorbaleset Bükkszentkeresztnél (Blikk)
júl. 12
14:39
Szétesik a jégmező a tudósok talpa alatt (Infostart)
Húsz orosz tudóst kell kimenteni egy ideiglenes kutatóbázisról, mivel az alattuk lévő jégmező a vártnál sokkal korábban kezdett el feldarabolódni.
júl. 12
14:42
Megkezdődött az északír protestánsok felvonulási évadja (Gondola)
Megkezdődött szombaton az észak-írországi protestáns koronahű mozgalom felvonulási évadja, amely a korábbi években rendre súlyos utcai összecsapásokba torkollt a britpárti csoportok és a kisebbségi...
júl. 12
14:42
Megrövidítették a súlyosan sérült Patrikot (HírTV)
1 millió 95 ezer forint adományt gyűjtött össze egy alapítvány egy súlyosan fogyatékos gyermeknek. A közhasznú szervezet azonban ennek töredékét, mindössze 200 ezer forintot utalt át a kisfiú szüleinek - a többit költségként elszámolta. A kisgyermek édesanyja Blázsik Ildikó feljelentést tett az ügyben.
júl. 12
14:42
Észak-Korea nem engedi be a Szöuli nyomozókat (Kripto Akadémia)
Dél-Koreát vádolta szombaton Észak-Korea annak a déli turistanőnek a haláláért, akit előző nap lőttek le északi katonák, miután védett katonai övezetbe tévedt.
júl. 12
14:45
El ne induljon (most) a Balatonra! (Piac és Profit)
Lépésben haladnak szombat kora délután az autók az M7-es Balaton felé vezető autópályán Martonvásár környékén és a 80-as kilométernél, ahol három autó ütközött össze.
júl. 12
15:00
Elhunyt George Bush korábbi szóvivője (Infostart)
Ötvenhárom éves korában elhunyt Tony Snow, a Fehér Ház volt szóvivője. A befolyásos konzervatív újságíró halálát gyomorrák okozta - közölte a Fox News televíziós csatorna.
júl. 12
15:00
Talmácsi az élről rajtolhat (Infostart)
Az első helyről rajtolhat a címvédő Talmácsi Gábor a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokság Német Nagydíján.
júl. 12
15:00
Megkezdődött az északír protestánsok felvonulási évadjaA (Kripto Akadémia)
Megkezdődött szombaton az észak-írországi protestáns koronahű mozgalom felvonulási évadja, amely a korábbi években rendre súlyos utcai összecsapásokba torkollt a britpárti csoportok és a kisebbségi katolikus lakosság radikálisai között. Azóta azonban, történelmi jelentőségű egyezség nyomán, immár együtt kormányozzák a tartományt a két felekezet vezető pártjai.
júl. 12
15:12
Rosszkedvű? Pletykáljon! (Privátbankár)
A pletykálás jót tesz az egészségnek: javítja a kedélyt, levezeti a frusztrációt, növeli az önbecsülést és erősíti a társadalmi kapcsolatokat.
júl. 12
15:15
Arany- és gyémánteső elől menekült a jégkorszaki ember (Infostart)
Gyémántot és nemesfémet is bőven tartalmazó törmelékzápor hullott az Egyesült Államok keleti részére a legutolsó jégkorszak alatt egy üstökös felrobbanása következtében - vélekednek amerikai tudósok.
júl. 12
15:18
Holtvágányon a megegyezés (HírTV)
A vasúttársaság vezérigazgatója elmondta, a MÁV szeretné elérni, hogy ha hétfőn sztrájk lesz, akkor is legyen elégséges szolgáltatás. Heinczinger István az elmúlt hónapok eredménytelen tárgyalásai nyomán azonban nem sok esélyt lát arra, hogy vasárnap megegyezzenek a VDSZSZ-szel. A szakszervezet hétfőn folytatná a vasúti sztrájkot.
júl. 12
15:18
Baleset miatt útzár van az M0-ás autópályán (Gondola)
Négyen megsérültek, közülük egy ember súlyosan, amikor az M0-ás körgyűrűn, a 27-es kilométerszelvénynél, a Szeged felé tartó oldalon három autó összeütközött szombaton, kora délután; a helyszínelés...
júl. 12
15:18
Ellopták az utolsó lélekharangot is Csernelyen (Blikk)

Keresés