Egyre nehezebb betölteni bizonyos körzetekben, területeken a háziorvosi munkakört. Ráadásul a jelenleg praktizáló háziorvosok hatvanhat százaléka jócskán elmúlt ötven éves, de nem egy még hetvenöt évesen is dolgozik, mert nem talál utódot a praxisába.
Elfogadhatatlan és mélységesen felháborító a KDNP szerint a Kánikula kommandó gyakorlata, az ellenzéki párt szerint ugyanis eleve minden vállalkozót bűnelkövetőnek tekint az állam. Móring József, a KDNP országgyűlési képviselője szerint az ellenőrző akciók elriasztják a vendégeket a Balaton-partról, az "irreálisan magas" pénzbírságok a vállalkozók létét veszélyeztetik és az ellentmondásos…
Júniusban 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak májushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ING Bank elemzője szerint a várakozásokhoz képest némileg lassabb infláció az erős forintnak és a jó termésnek köszönhető.
Csaknem félmillió forint bírságot szabott ki a rendőrség, amikor a társszervekkel teljes pályazáras ellenőrzést végzett az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán a "Rekettyés " pihenő-parkoló területé...
Csaknem félmillió forint bírságot szabott ki a rendőrség, amikor a társszervekkel teljes pályazáras ellenőrzést végzett az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán a "Rekettyés "...
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács felrúgta saját akcióprogramját, legutóbbi ülésén váratlanul felosztotta a 2013-ig elkölthető oktatási forrásait, kizárva ezzel a kétévenként szakaszosan pályázni kívánó önkormányzatokat a fejlesztési lehetőségekből - közölték a tanács Baranya, Somogy és Tolna megyét képviselő fideszes tagjai pénteki sajtótájékoztatójukon Szekszárdon.
A nyári időszak különösen alkalmas arra, hogy tartósan átformáljuk étkezési szokásainkat, annak érdekében, hogy fitten, egészségesen élhessünk. A természet kínálta friss, nyers táplálékok és a kellemes idő is kedvez az egészséges életmódnak.
Az FTC a Tököl ellen kezd a NB II. első fordulójában. A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtökön elkészítette a másodosztályú bajnokság sorsolását. Az első forduló mérkőzéseinek hivatalos játéknapja augusztus 9.
A Zwack Unicum Nyrt. augusztus 25-től kezdi meg a részvényenként bruttó 1100 forint osztalék kifizetését, ami a társaság történetének eddigi legnagyobb osztaléka. A papír augusztus 12-én forog utoljár...
A Fidesz szerint a kormány csapdába csalta Magyarországot, amikor azt állítja nem lehet semmit tenni a magas élelmiszerárak ellen. Erről Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fidesz...
Jelenleg 100 milliárd forint hívható le kutatási-fejlesztési célokra a gazdasági operatív programból. Magyar és európai uniós források is rendelkezésre állnak a kis- és közepes vállalkozások innovációs céljaira - mondta el Kolber István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.
A Fidesz szerint a kormány csapdába csalta Magyarországot, amikor azt állítja, nem lehet semmit tenni a magas élelmiszerárak ellen - mondta Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának...
A cseh korona évek óta erösödést mutat az euróval és a jennel szemben. A CZK/JPY új történelmi csúcsot ért el 7,22-nél. a korona felértékelésének hátterében a lehetséges jövő évi euró bevezetés áll. A japán fogyasztói bizalom mutatója júniusban ráadásul ismét csökkent. A devizapár 7,25-ig, majd 7,30-ig rendelkezik potenciállal. In-GFX
A Fidesz szerint a kormány csapdába csalta Magyarországot, amikor azt állítja nem lehet semmit tenni a magas élelmiszerárak ellen. Erről Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke beszélt pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Az orosz harci gépek nem játszottak szerepet a három napja történt dél-oszétiai események alakulásában, akciójukkal Moszkva azt demonstrálta, hogy kész fegyveres erőt alkalmazni a konfliktus kiéleződése esetén - írta a Kommerszant című orosz lap, amely szerint Moszkva, úgy tűnik, épp erre játszik.
A Zwack Unicum Nyrt. augusztus 25-től kezdi meg a részvényenként bruttó 1.100 forint osztalék kifizetését, ami a társaság történetének eddigi legnagyobb osztaléka. A papír augusztus 12-én forog...
Miután az AUD/NZD tegnap sikeresen tesztelte töretlen emelkedő sávjának alsó szélét 1,2550-nél, lehetséges az újabb emelkedés 1,2750-ig. Ehhez azonban gyorsan át kell lépni az 1,2700-es értéket, ami legutóbb sorozatban 7 napig nem sikerült. Az érték átlépése esetén nyereségekkel kell számolni. Az RBNZ legutóbb utalt rá, hogy az év további részében 8,25%-ról kiindulva csökkentenie kell…
Kaliforniában már húszezer embert kellett kitelepíteni a bozóttüzek miatt. A lángok három hete pusztítanak: eddig két településről evakuálták a lakókat. Több mint 20 ezer hektár égett le. Schwarzenegger kormányzó Bush elnöktől kért segítséget.
Befejeződött az a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által szervezett, kétnapos nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat, amelyen Magyarország is részt vett.
Kémkedéssel vádolnak egy brit diplomatát az orosz hatóságok - ismerte el pénteken Londonban a brit külügyminisztérium szóvivője, miután azt csütörtökön az orosz médiában titkosszolgálati forrásokra hivatkozva állították.
Öt halottja és több mint negyven sebesültje van annak a pénteki autóbusz-balesetnek, amelynek lengyel turisták estek áldozatul Szerbia északi részén - közölte a belgrádi B92 rádió. A baleset reggel...
A Kánikula-kommandónak nem az ellenőrzés és a vendéglátás színvonalának javítása a célja, hanem az, hogy feltehetően központi utasításra minél több bírságot szabjanak ki - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatón Móring József, a KDNP parlamenti képviselője.
Adományozó konferencia kezdődött Koszovó javára pénteken Brüsszelben, s a tanácskozás kezdetén az Európai Unió bejelentette: 500 millió euróval járul hozzá Koszovó fejlesztéséhez.
Megváltozott vízi közlekedési jogszabályokra figyelmeztet a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság. Összesen három, a vízi közlekedéssel kapcsolatos szabály változott, ezek betartását folyamatosan és következetesen ellenőrzi a rendőrség.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök elismerte egy nyilvános beszélgetésen, hogy az ország arab kisebbsége hátrányos megkülönböztetés áldozata. "Az izraeli arabok nem jelentenek stratégiai...
Romániában az első negyedévben 47 százalékkal nőtt a légi közlekedés, az olcsó jegyeket áruló társaságok utasforgalma pedig 20 százalékkal emelkedett, adta hírül pénteken a Rompres hírügynökség.
Csúcstartó lett Magyarország, egy év alatt legalábbis nálunk drágultak a legnagyobb mértékben, 14,8 százalékkal az élelmiszerárak, míg Romániában például 12,4 százalékos Ausztriában pedig 7,6 százalék volt az emelkedés - mondta európai uniós statisztikai adatokra hivatkozva a Fidesz szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján. Font Sándor szerint a kormány csapdába csalta Magyarországot és ott is…
Az autópályák számos pontján végeznek felújítási munkálatokat az Állami Autópálya Kezelő Zrt. munkatársai. A legtöbb felújítással az M0-áson, valamint az M3-ason és az M5-ösön találkozhatnak az autósok. A munkavégzés a hétvégén a legintenzívebb, a szervezet szóvivője ezt azzal indokolta, hogy ezeken a szakaszokon a hétvégéken kisebb a forgalom.
Július elején rövidtávú csökkenő trendcsatorna alakult ki a GBP/PLN-nél, mely továbbra is tartja magát. Továbbra is extrém mértékben csökkennek a brit házárak. A Halifax-házárindex éves szinten 8,7%-kal csökkent. A kedvező lengyel gazdasági helyzetre való tekintettel az idén két további kamatemelés várható. A GBP/PLN-t 4,0950-en jegyzik. A cél a 4,0500-ös és a 4,0000-es érték. Az elkövetkező…
A Kánikula-kommandónak nem az ellenőrzés és a vendéglátás színvonalának javítása a célja, hanem az, hogy feltehetően központi utasításra minél több bírságot szabjanak ki - mondta pénteki budapesti...
Kommunikációs partnert keres a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF). A társaság a beruházásában készülő autópálya tájékoztatási feladatait nyílt közbeszerzési eljáráson hirdette meg, a megbízás értéke nettó 35 millió forint - derül ki a Tenders Electronic Daily-ről (TED).
A vb-címvédő Talmácsi Gábor a második helyen végzett a 125 kcm-es kategória első szabadedzésén a gyorsasági motoros világbajnokság Német Nagydíján. (hírTV)
A homoszexuális-felvonulás körül kialakult vita miatt kilépett a Védegyletből és annak tanácsadó testületéből Karátson Gábor tiszteletbeli elnök, Vásárhelyi Judit, Ángyán József képviselő, Kindler József és Vida Gábor akadémikus. (A szervezet korábban közleményben támogatta a Meleg Büszkeség menetet.)
A titokzatos és rejtélyes G-pont, a – már a hinduizmus és a buddhizmus szent könyvében is számon tartott – „szentséges pont”. Létezésben legalább annyian hisznek, mint ahányan nem, vagy inkább, mint ahányuknak még nem volt szerencséjük hozzá.
Fokozott ellenőrzés lesz péntek délután és este a 7-es és a 76-os számú főúton, valamint az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán. A rendőrség nemcsak sebességmérőket használ majd a szabálytalankodók kiszűrésére, hanem helikopterről is figyelik a forgalmat - mondta az InfoRádiónak a Somogy megyei Rendőr - főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.
Őrületes elfojtások, át nem beszélt, meg nem értett traumák kötik gúzsba az embereket. Akkor válik ez igazán tragikussá, amikor feltűnik a kiváltó események sorában egy történelmi dátum. Mert itt ér össze a család, a nemzet s az individuum sorsa. És az akkor kiváltott félelem, mint hívatlan vendég végigkísér egy egész életet és meghasonlott emberi roncsokat dob a mába.
Készül a Balaton hosszú távú, 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési koncepciója, amelynek tervezetét a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) nyílt vitára bocsátja interneten, továbbá július 21-25 között három balatoni helyszínen szervezett személyes találkozókon is - tájékoztatott Fekete Páris Judit, a Balatoni Integrációs Kht. gazdasági igazgatója.
Brazília legnagyobb animációs filmfesztiváljára, melynek programját Rio de Janeiróban és Sao Paulóban is bemutatják, tizenhárom magyar alkotás érkezik.
Az iráni rakétakísérletek megmutatták a teheráni arzenál korlátozott képességeit, és bebizonyították, hogy nincs szükség az amerikai rakétapajzs elemeinek tervezett közép-európai telepítésére - jelentette ki az orosz külügyminiszter pénteken.
Az NFÜ honlapjáról elérhető az online számlakitöltő használatát segítő e-learning oktatóprogram. A program célja a pályázók segítése a pályázati elszámolások elektronikus úton történő benyújtásában.
Az idén novemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,7 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte Mikroszkóp című kiadványában az Ecostat kutatóintézet pénteken. Ugyanebben az idősz...
Az EUR/CHF árfolyama 1,6245-re emelkedett, majd később levesztette a héten szerzett nyereségeit. A devizapárt 1,6219-en jegyzik. Ha sikerül átlépni az 1,6247-es júniusi csúcsot, szabaddá válhat az út 1,6298-ig. támogatás 1,62-nél található. in-GFX