Mindannyiunkban ott lakik a homo ludens, a játékos ember is, hiszen a felnőttek is szeretnek játszani - az idő múlásával inkább csak a játék módja változik, ám az iránta való vágy nem.
Létezik Magyarországon egy olyan, győri székhelyű, személyzeti szolgáltató cégcsoport, amely az elmúlt 8 évben lépésről lépésre építette ki 21 kirendeltségből álló országos hálózatát és szlovákiai, valamint romániai képviseleteit. Ez a szolgáltató a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt., melynek központja és ügyfélszolgálata 2008. július 14-től új irodaházban működik tovább.
Négy ember sérült meg, közülük ketten súlyosan, amikor összeütközött két személyautó a 4-es főút egyik csomópontjában. A pontos körülmények ügyében a monori rendőrkapitányságon indítottak vizsgálatot.
Hazugságvizsgáló berendezés semmilyen körülmények között nem használható a munkavállalókkal szemben. A poligráf alkalmazására hatósági engedély nem adható ki, mert az a használat jogszerűségének látszatát keltené. Hazugságvizsgálót csak törvényben meghatározott alkotmányos garanciákkal, kizárólag büntetőeljárásban szabad alkalmazni - foglalt állást az ombudsman.
Eduard Suhari orosz hárfaművész, mesemondó és hárfa-terapeuta. Mióta a tündérmesék világa megérintette, elhatározta, hogy a lelkében lángra lobbant meséket zenébe öltözteti. Szerzeményei nem megkomponáltak, hanem „égből érkező” üzenetként tekint rájuk. Első lemeze a „Welcome into the Morning” 1999-ben jelent meg. Július 13-án a Világközepe kulturális intézményben ad majd el...
Jogkövető magatartásra bírta a munkaügyi ellenőrzés és a bírsághatározat azt a mezőgazdasági vállalkozót, aki feketén dolgoztatott a művelésében lévő szamócaföldön 54 román és 10 magyar mezőgazdasági munkást 2007 májusának utolsó napján.
A köztársaságot érték a pofonok a hétvégi eseményeken – állította Fodor Gábor egy televíziós műsorban. Az SZDSZ elnöke úgy véli: beindultak a kádári reflexek, mindenki felfelé mutogat, holott a bíróságnak és a rendőrségnek együttesen kellene megtalálnia a problémákra a gyógymódot.
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara második alkalommal szervezi meg a Közép-Európa Tanulmányok Nyári Egyetem (CESUN) elnevezésű programot. A július 27-től augusztus 9-ig tartó képzésre a világ számos országából érkeznek hallgatók (Törökország, Lengyelország, Horvátország, Szerbia, Németország, Ausztria, Portugália Japán).
Magyarország energiafüggőségének oldása és a Nabucco gázvezeték volt a fő témája azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket Gyurcsány Ferenc folytatott a hét elején Azerbajdzsánban és Türkmenisztánban - tájékoztatott csütörtökön Daróczi Dávid internetes fogadóóráján.
Újabb, hiánypótló szaktudást biztosító kompetencia-alapú kurzus zárult le a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában: a DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel együttműködve meghirdetett újabb két kurzus résztvevői július 8-án vizsgáztak.
Az EKB ma közzétett havi jelentése ismét felhívta rá a figyelmet, hogy tavaly ősz óta jelentősen gyorsult az infláció. A vártnál tovább marad olyan szinten az infláció, ami már nem összeegyeztethető az árstabilitással. Az EKNB célja középtávon az árstabilitás biztosítása. Szorosan figyelemmel követik az eseményeket. A bank nem utalt további kamatemelésre. Az EUR/CHF-et 1,6213-on jegyzik.…
Csehországban a tavalyi év végén összesen 27 628 egészségügyi intézmény működött, de ebből csak 249 volt állami tulajdonban. Ezeket az állami intézményeket - egyetemi kórházak és nagy kórházak - a min...
Több mint 200 millió forintot csalt el hamis számlákkal egy pécsi vállalkozás, de lebukott. A cég számítástechnikai eszközöket forgalmaz, illetve informatikai szolgáltatásokat nyújt.
Egy New York-i és egy brazil hirdetés nyert a nemzetközi Metro Global Creative Awardson (MGCA): az előbbi a Fashion Weekre készült, az utóbbi pedig a Nokia kampánya volt. Mint ismert, a versenyen azok a kreatívok vehettek részt, amelyek a Metro hírújság hasábjain tavaly május és idén április között jelentek meg.
A múlt havi sokkoló mértékű drágulást követően kissé lenyugodhatnak a kedélyek - legfrissebb Árkosarunk szerint június elejéhez képest ugyanis 1,2 százalékkal mérséklődtek az élelmiszerárak, 2007 hasonló időszakához képest azonban még mindig plusz 9 százaléknál járunk
Őrizetbe vette a rendőrség azt a két embert, akik megpróbáltak ellenszegülni egy rendőri intézkedésnek Zalakomáron, sőt egyikük egy vasvillával támadott az egyenruhásokra.
Robbanássorozat döntötte romba egy katonai bázis lőszerraktárát csütörtökön Üzbegisztán déli részén. A detonációkban hárman vesztették életüket, 21-en megsebesültek - közölte az üzbég rendkívüli helyzetek minisztériuma.
Július elején rövidtávú csökkenő trendcsatorna alakult ki a GBP/PLN-nál, mely ma további veszteségeket hozott. A brit ipari-, és feldolgozóipari termelés májusban gyengén alakult. A kedvező gazdasági helyzetre való tekintettel Lengyelországban két további lépésben 6,50%-ra emelhetik az alapkamatot. A GBP/PLN-t 4,1126-on jegyzik. A cél a 4,0500-ös és a 4,0000-es érték. 143.00-kor várható a BoE…
Irán újabb rakétákat tesztelt csütörtökön a Perzsa-öbölben, az ott rendezett katonai gyakorlatozás harmadik napján - közölte internetes oldalán az iráni állami televízió. A perzsa állam szerdán egy nagy hatótávolságú Shahab-3-as rakétát próbált ki. Ez az állami televízió szerint eléri Izraelt és több közeli amerikai támaszpontot is.
Kimi Raikkönen ismét cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint már a jövő évben átadhatja helyét Fernando Alonsónak, ugyanis már most tudja, hogy az év végén befejezi versenyzői pályafutását a királykategóriában.
Az államilag támogatott képzésekre jelentkező határon túli magyarok sikeres felvételi esetén külön eljárás nélkül kezdhetik meg tanulmányaikat a magyarországi felsőoktatásban - számol be a Felvi.hu.
A diplomát szerzett hallgatók munkaerő-piaci tapasztalatainak vizsgálata egyaránt fontos az oktatási intézmények és a pályatervezéssel foglalkozó karrier-tanácsadók szempontjából, a munkaerő-piaci átmenetre, integrációra vonatkozó kérdésekre azonban nem minden esetben érkezik válasz - összegzi a nemzetközi pályakövetéses vizsgálatokat az Educatio Kht.
Bud Spencer neve neve egybeforrt a Piedone sorozattal. A nagysikerű Piedone Afrikában sok bunyót, rengeteg poént és felhőtlen szórakozást nyújt, s a színész is élvezte a forgatást, saját bevallása szerint a kedvenc filmje.
Igencsak gáláns módját választotta gratulációja kifejezésére Tom Cruise, aki egy egész szobát megtöltő virágözönnel köszöntötte volt nejét abból az alkalomból, hogy Nicole Kidman vasárnap megszülte kislányát.
Blokád alá vonják a gyümölcstermelők a nagyfelvásárlókat és feldolgozókat, ha a még betakarítás előtt álló gyümölcsök felvásárlási árai is - a meggyhez hasonlóan - elfogadhatatlanul alacsonyak lesznek.
Szociális szövetkezetekkel, tranzitfoglalkoztatási programmal, a helyi vállalkozásfejlesztési központok hálózatának bővítésével növelné a jövő évtől a foglalkoztatást a kormány - írja a Napi Gazdaság.
Blokád alá vonják a gyümölcstermelők a nagyfelvásárlókat és feldolgozókat, ha a még betakarítás előtt álló gyümölcsök felvásárlási árai is elfogadhatatlanok lesznek
Az idei év legjobb eredményét érte el a kalapácsvető Pars Krisztián Lahtiban. A magyar atléta 81 méter 96 centis eredménye fél méterrel jobb az eddigi rekordnál.
Júniusban 15 éves mélypontot ért el a brit Halifax-házárindex. Az index 6,1%-kal elmaradt a tavalyi, és 2%-kal a májusi értéktől. A közgazdászok -6,0%-os, illetve -1,0%-os értéket vártak. Az EUR/GBP-t 0,7950-en jegyzik. A cél a 0,7960-as és 0,7980-as érték. Támogatás 0,7934-nél található. In-GFX
Frank Lampard állítólag magából kikelve üvöltött Peter Kenyon klubigazgatóval és Luiz Felipe Scolarival, a csapat új edzőjével, amiért utóbbi azt mondta, rábeszélte Lampardot, hogy maradjon a Chelsea csapatánál.
Az egyetemekre, főiskolákra jelentkező diákok csütörtök éjfélig változtathatnak a jelentkezési sorrenden, illetve korrigálhatják a személyes adataikat. Ez a végső határideje annak is, hogy a továbbtanulók beadják a többletpontokat jelentő dokumentumokat.
Az idei év első hat hónapja alatt összesen 1793 közbeszerzési eljárást folytattak le, csaknem 10 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az eljárások összértéke azonban 9 százalékkal csökkent.