Létesítsenek közparkot azon a háromhektárnyi területen, ahová korábban a kormányzati negyedet szánták - mondta a fővárosi KDNP-frakció álláspontját ismertetve Wertán Zsolt egy keddi tájékoztatón.
Létesítsenek közparkot azon a háromhektárnyi területen, ahová korábban a kormányzati negyedet szánták - mondta a fővárosi KDNP-frakció álláspontját ismertetve Wertán Zsolt egy keddi tájékoztatón. A fő...
Egyre többen vágynak arra, hogy pazar körülmények között töltsék szabadságukat. Csakhogy ma már nemcsak azt igénylik az utasok, hogy megérkezésük után csillogó mesevilágba csöppenjenek, hanem utazás közben is exkluzív kényeztetésre vágynak. A világ légitársaságai mindezt felismerve különleges szolgáltatásokkal édesgetik magukhoz a tehetős embereket.
Alig burkolt bírálattal illette Ali Hamenei iráni ajatollah egyik tanácsadója Mahmúd Ahmadinezsád elnököt, mondván, hogy az elnök "provokatív" beszédei árthatnak az iráni nukleáris program ügyének. ...
Kazah, illetve grúz ellenfelet kaptak a magyar csapatok az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában az Európai Labdarúgó Szövetség svájci központjában megtartott keddi sorsoláson. A kupagyőztes Debrecen a kazah Karaganda, a bajnoki harmadik Győr a grúz Zesztafoni ellen kezd a második számú európai kupasorozatban.
Átadták az új medvekifutót a Fővárosi Állat- és Növénykertben, egy barnamedve és két szíriai barnamedve kapott benne helyet. Az új létesítményt a közelmúltban átadott Nagyszikla rekonstrukciójának részeként újították fel. Az állatkertben már a nyitás évében, azaz 1866-ban is éltek medvék, férőhelyük 1912-től egészen a közelmúltig a Nagyszikla északnyugati oldalán volt. Ezen a helyen eredetileg két…
Lábon lőtte magát egy férfi Zalaegerszegen, állítása szerint egy talált fegyverrel, ami elsült a zsebében - mondta kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Csizmazia Péter közlése szerint a hétfő esti esetről a zalaegerszegi kórháztól kaptak bejelentést, miután ott könnyebb sérülései miatt ellátták a férfit.
Lehetséges, hogy az EUR/NZD eléri a 2,0900-es célt. A 23 hónapos csúcs elérése után felfelé mutató konszolidációra került sor, mely 3 nap alatt konszolidálta egyetlen nap nyereségeit. Az EKB csütörtökön 4,25%-rea emeli alapkamatát, az RBNZ pedig a 3. negyedévben csökkentésre adja a fejét, ezért megszűnik a kiwi euróval szembeni kamatelőnye. In-GFX
Betegszállító kisbusz karambolozott kedden reggel Nyíregyházán, a Debreceni út bevezető szakaszán. A kisbusz egy előtte haladó kocsinak ütközött, és a benne szállított négy ember közül egy súlyosan megsérült, hárman pedig könnyebben.
Naomi Campbell topmodellnek a hírek szerint újra orosz barátja van Vlagyiszlav Doronyin, a Capital Group építőipari holding tulajdonosának személyében. A szupermodellt szinte hetente látni más és más pénzes üzletember oldalán, legutóbb egy brazillal, Marcus Elias-szal váltott forró csókokat.
A pécsi önkormányzat szociális városrehabilitációs projektet dolgoz ki a lakhatási és életkörülmények javítására a jelentős részben romák lakta keleti városrészben.
Az egyes és a páros után vegyes párosban is kiesett Szávay Ágnes a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A magyar játékos, oldalán a svájci Yves Allegróval kedden két játszmában maradt alul egy ausztrál, zimbabwei kettős ellen.
A Magyar Televízió rendezi az EBU közgyűlésé. A héten kezdődik a világ legnagyobb televíziós és rádiós szervezetének közgyűlése Budapesten. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) legfőbb dön...
Az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott megérdemelt ünneplésében nincs megállás: kedden a királyi családnál jártak a nemzeti hősök. Az ünnepségen készült videón látható, hogy a király örömében ölelgeti a labdarúgókat, a mosolygó Zsófia királyné pedig csak azért nem ugrik a nyakukba, mert az még egy ilyen kivételes alkalommal sem lenne ildomos.
Az Egyesült Királyság több egyetemén korlátozzák a plágiumkereső programok használatát vagy tervezik a korlátozás bevezetését a diákok visszaélései miatt, hiszen a többszöri ellenőrzéssel könnyebben alakítják ki a hallgatók önállónak mondott dolgozataikat.
Félelmetes alakítást nyújt a januárban tragikus körülmények között meghalt Heath Ledger utolsó szerepében. Ledger a legújabb Batman-filmben, A sötét lovagban (The Dark Knight) a gonosz Jokert személyesíti meg, és előzetes vetítéseken valósággal megrémítette a közönséget. Chris Nolan rendező szerint a színész pontosan azt nyújtotta, amit vártak tőle. "Nagyon ijesztőnek kellett lennie, anarchikus…
Múlt hétvégén, Budapesten tartotta éves találkozóját a világ egyik legnagyobb önkéntes blogger-újságíró-szervezete, a Global Voices. A rendezvényen a több tucat országból érkezett aktivisták saját tapasztalataikról, elsősorban az elnyomó kormányokkal való szembeszegülés technikáiról és ezek nehézségeiről beszélgettek.
A világ leggyorsabb kutyája címet érdemelte ki a napokban egy hároméves angol agár kan. Az öttevényi kutya, Rini Hollandiában lepipálta másik 28 fajtársát, és annak ellenére, hogy egy picit megbotlott, nyílegyenesen szaladt a cél felé.
Rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte a Fidesz és a KDNP a kedden megjelent közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében, szerintük ugyanis azzal alkotmányellenes helyzetet idéztek elő - olvasható Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatójának keddi közleményében.
A környezetvédelmi adót más szempontok figyelembevételével - a motor hengerűrtartalma, az autó kora valamint szennyezési foka és a széndioxid kibocsátás alapján - állapítják meg
A magyarok többsége, ha tehetné Gucci termékeket vásárolna a luxusmárkák kínálatából. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen az egész világon ez a legkedveltebb álommárka - derült ki a Nielsen globális felméréséből.
A vállalatok csupán 17 százaléka gondoskodott arról, hogy valamennyi alkalmazottjuknak biztosítsák a rugalmas munkavégzéshez szükséges feltételeket, miközben az európai munkavállalók 94 százaléka igényelné ezt a lehetőséget.
Kétharmados törvényt feles jogszabállyal írt felül a T. Ház. Az Ab szerint ez alkotmányellenes, a kormányt ez nem nagyon érdekli. Megy-e a régió vagy marad a megye?
Perverz pedofil férfit vettek őrizetbe Ohio állam, Dublin nevű városában. A férfit a helyi sportcentrum takarítónője kapta rajta, amint az ott sportoló kisfiúk vizeletét gyűjti össze. A férfit két évvel ezelőtt már egyszer őrizetbe vették azért, mert kiderült, hogy gyermeknek fizetett azért, hogy megihassa a vizeletüket. Akkor, mivel a fiúkat szexuálisan nem bántalmazta, jobb híján kukkolásért…
Vivian Burkhardt bosszút állt a McLaren Forma-1-es klasszisán, Lewis Hamiltonon. A szépségkirálynő ugyanis kitálalt egy angol lapnak kettejük rövidke románcáról, miután a a versenyző dobta őt a Pussycat Dolls énekesnője, Nicole Scherzinger miatt.
Minden eddiginél több jelölés érkezett a 2008-as Prima Primissima Díjra - jelentette be Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke. A díjat idén is tíz kategóriában adják át. A tavaly bevezetett Junior Prima Díj azonban idén négy új kategóriával bővül.
Ültethetjük virágcserépbe, szabadba, vagy ahová csak szeretnénk. A körömvirág csaknem minden körülmények között virágzik, gyönyörű virágai meleg színfoltot hoznak a kertbe.
Az USD/JPY-t 105,35-ön jegyzik. Támogatások 105,00-nél és 104,50-nél találhatók. Folyamatosan csökken a kurzus. Az árfolyam a tegnapi visszaesés környékén mozog, így aktuálisan nem valószínű, hogy kialakuljon vételi nyomás. Ezért további visszaesés várható, mivel túlzott amerikai kamatemelési elvárásokkal találkozhatunk. A cél a 105,00-ös érték. 16.00-kor következnek a júniusi amerikai ISM-Index…
Fehérborból párolt bioüzemanyagot tankol Károly brit trónörökös, aki a "zöld" energia térhódításának nagy híve. A herceg londoni rezidenciája, a Clarence House most tette közzé a trónörökös tavalyi gazdálkodási adatait, és ebből kiderül az is, hogy Károly hazai bortermelők felesleges készleteiből kinyert bioetanollal járatja híres, tengerkék Aston Martin DB6 Volante kabrióját, amelyet…