Százhatvan éve, 1848. június 7-én született Párizsban Paul Gauguin francia festő, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Családja pár hónap múlva Peruba költözött, ahonnan apja halála után, 1854-ben tértek vissza Orleans-ba. Gauguin iskoláit félbehagyva 17 évesen tengerésznek állt, majd 1868-ban bevonult a haditengerészethez. 1871-ben tőzsdeügynökként helyezkedett el és festeni…
Színi előadásoknak ad helyet a decemberben kiürített Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI). A bérleti szerződés szerint két és fél millió forintot kap az intézmény a még júniusban is ott játszó társulattól. Az OPNI felszámoló biztosa szerint ezzel nincs semmi baj, a Lipótmező mint költségvetési intézmény jelenleg is létezik, a befolyó pénzt pedig az energiaszámlákra fordítják.
Barack Obama legyőzné John McCaint, ha ma tartanák az amerikai elnökválasztást - ez az eredménye annak a friss felmérésnek, amelyet a Rasmussen intézet végzett a várható demokrata, illetve republikánus elnökjelölt párharcáról. Közben Hillary Clinton kampánystábja közleményt adott ki, amely szerint a volt first lady "nem keresi az alelnöki tisztséget", mert a helyettes kiválasztása csakis Obamára…
Számos, az első jelentések szerint legkevesebb tizenkilenc halálos áldozata és ugyancsak sok sebesültje van egy robbantásos merényletnek, amelyet péntek reggel Colombo egyik elővárosában követtek el. A támadás egy személyszállító autóbusz ellen irányult a szigetország fővárosában a reggeli csúcsforgalomban. A hatóságok arra gyanakszanak, hogy a tettesek tamil szakadárok voltak.
A volt jegybankelnök egyengetné a gazdasági terepet egy jobboldali kormánynnak. Annak vezetédére egyébként Orbánon kívül Járait, Vargát és Navracsicsot tartják esélyesnek
Az első negyedévben tovább csökkent az amerikai háztartások nettó vagyona: 2,9 százalékkal 55,97 billió dollárra a tavalyi utolsó negyedévi 57,67 billió dollárról, jelentette az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed).
Jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy Gyurcsány Ferenc még az idén távozik, a lehetséges jelöltek közül Bajnai Gordon lenne a leginkább piacpárti - áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében, amely szerint a gazdaság helyzete miatt a Fidesznek is jelentősen vissza kellene vennie ígéreteiből
Az amerikai haditengerészet csütörtökön sikeres rakétaelfogó-kísérletet hajtott végre, amelynek során egy hadihajóról kilőtt két rakéta megsemmisített egy Scud típusú rakétát.
Ha nyilvánosságra kerülne teljes egészében a Kéri-féle Orbán-beszéd, azzal erősödhetne a Fidesz. Ezért szivárogtak és szivároghatnak csak részletek - írja a Magyar Hírlap
Az elmúlt egy évben ugrásszerűen megnőtt a Magyar Rádió Petőfi adójának hallgatottsága - mondta el a tavaly június eleji "áthangolás" eredményeiről szólva Such György, a közmédium elnöke az MTI-nek. A számokban mérhető adatok mellett azt is eredményként említette, hogy több száz, eddig jószerével ismeretlen hazai és külföldi előadóval ismerkedhetett meg az adó közönsége; "ezzel a kínálattal az…
Legalább 21 halottja és 47 sebesültje van annak a pokolgépes merényletnek, amelyet pénteken követtek el Srí Lanka fővárosának, Colombónak egyik peremkerületében - közölte a hadsereg.
Az élelmiszer hamarosan biztonságpolitikai kockázattá válhat - hívja fel a figyelmet az Európai Unió. A berlini Humboldt Egyetem az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megemelkedett nyersanyagárakkal kapcsolatban azt közölte: minden adott ahhoz, hogy Európa a világ éléskamrája legyen, ezt viszont a közösségnek minél előbb fel kell ismernie.
Idehaza egyelőre jók a dinnyepiaci terméskilátások, ám a termelők komolyan félnek a kánikulától - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint tavaly komoly veszteséget okozott, hogy a hirtelen meleg miatt le...
Az első negyedévben tovább csökkent az amerikai háztartások nettó vagyona: 2,9 százalékkal 55,97 billió dollárra a tavalyi utolsó negyedévi 57,67 billió dollárról - jelentette az amerikai szövetségi t...
Az eddig elköltött 8,5 milliárd mellett további 3,8 milliárd forintot különített el erre az esztendőre a Gyurcsány-kormány a hamvába holt kormányzati negyed projekt lezárásával kapcsolatos teendőkre. Ez derül ki a Kormányszóvivői Iroda Magyar Nemzet kérdéseire küldött válaszaiból.
Megérzi a nők legtitkosabb vágyait, és valóra is váltja őket az ágyban Uri Geller. Nem csoda, hogy a szebbik nem képviselői mindig is törték magukat, hogy bejussanak a világhírű mentalista hálószobájába. Bár hosszú ideje boldog házasságban él, fiatal éveiben bőséges tapasztalatot szerzett az örömszerzésről, s ezeket most meg is osztja olvasóival új könyvében.
Az idei évben a nyári szezon első két hetében a nyári, strandi ruházati termékek forgalma elérte a tavalyi teljes nyári eladások felét - mondta Rádi Cintia, a Tesco ruházati marketing menedzsere. Az e...
Nevelőszülőknél helyezték el Terry Black legidősebb fiát, Zolikát. A két másik gyermeket is nevelő művész nem tudott megbirkózni az agresszív fiúcskával, aki nem egyszer fojtogatta kistestvéreit. Terry bevallotta: csődöt mondott a nevelésben.
A szocialista platformok kiállnak Gyurcsány Ferenc mögött, még akkor is, ha az SZDSZ-szel egy új kormánykoalíció megkötésének feltétele miniszterelnök-csere lenne - írja a Népszabadság. Kiss Péter kancelláriaminiszter, a Baloldali Tömörülés elnöke már a kérdést is elhárította.
Visszautasítja az oktatási miniszter vele kapcsolatban megfogalmazott "rágalmait" a Fejér megyei Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi iskola igazgatójává választott...
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy koraszülött gyermekeket távoli, akár 100-150 kilométerre lévő kórházba kell szállítani, mert máshol nem tudnak nekik helyet biztosítani – állítják szakemberek. A szaktárca szerint azonban nem igaz, hogy rendszeres férőhelyhiány lenne.
A Piac és Profit magazin idén is megrendezte az érintettek aktív közreműködésével megvalósult "Cégek a fenntartható fejlődésért" konferenciáját. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a klímaváltozás okainak mérséklése, a katasztrofális hatásokra való felkészülés, a fenntartható fejlődés biztosítása elképzelhetetlen a felelős vállalatok, kormányzatok, a civil szféra képviselői és az egyének közös…
Történetének legnagyobb borászati kínálatával, gasztronómiai különlegességekkel és koncertetekkel várják a vendégeket péntektől vasárnapig a nyolcadik Bországgyűlésre, amelyet Budapesten a Vajdahunyad vár környékén rendeznek - mondta az InfoRádiónak a szervezőbizottság vezetője. Kálmán Zsolt beszélt arról is, hogy az eseményre meghívták a Budapestre akkreditált nagykövetek többségét is.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) tagállamai kötelezettséget vállalnak, hogy 2015-re a mostani élelmiszerválság ellenére felére csökkentik az éhezők számát a világon -...
Az újpesti vasúti híd teljes felújítása miatt június 21-től szeptember 21-ig jelentős változások lesznek a Budapest–Esztergom vasútvonalon. A szerelvények a HÉV pályáját használva a Nyugati pályaudvar helyett a Margit hídig közlekednek majd.