Hajdú Steve leleplezte a múltját. A StoryOnline-nak elárulta, gimnázium második osztályában nyolc tantárgyból buktatták meg. Ezt követően került át a Dolgozók Gimnáziumába, ahol osztályt...
Nem kellene, mégis sokan vesznek magukhoz elárvult őzgidákat ezekben a hetekben. Szakemberek szerint évről évre visszatérő problémáról van szó: a jóhiszemű emberek azt hiszik a patásokról, hogy elárvultak, pedig sokszor csak néhány percre hagyja az anyjuk magukra őket.
A szülők összeomlott iskoláknál emlékeztek meg a nemzetközi gyereknapról vasárnap Kínában. A három héttel ezelőtti földrengésben csaknem hétezer osztályterem dőlt össze, maga alá temetve több mint 11 ezer diákot és tanárt. A kínai hatóságok vizsgálatot ígértek a kártyavárként ledőlt iskolák szerkezete ügyében.
A vártnál kissé szerényebbre sikeredett az öttusa-világbajnokság első döntője. Túlságosan nagy volt a várakozás a hölgyekkel szemben, ehhez képest csak a csapatbronznak örülhettünk tegnap, illetve annak, hogy Gyenesei Leila vagy Máté Vivien olimpiai kvótát szerezhet. Ez is valami.
Reformhullámvasút helyett 10-15 éves átfogó állami program megszületését szorgalmazzák a szakszervezetek a pedagógusnapon. Az alacsony fizetés, és az elharapódzó iskolai erőszak miatt egyre többen hagyják ott a tanári pályát.
Három emberbe csapott villám vasárnap délután a Citadellán, egyiküket újra kellett éleszteni - tudta meg az InfoRádió az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől.
Villám csapott a tömegbe délután Budapesten, a gellérthegyi ládaderbin. Az első információk szerint hárman sérültek meg. Közülük két embert újra kellett éleszteni. Egyikük életéért nem sokkal ezelőtt még küzdöttek a mentők a helyszínen. A másik két embert kórházba szállították.
Az OPEC elnöke szerint a spekuláció, a gyengülő dollár és az amerikai jelzálogválság okozza a kőolaj jelenlegi magas világpiaci árát. Sakib Helil, aki egyben algériai energiaügyi miniszter,...
Tung Desem Waringin - aki második üzleti könyvét reklámozta a szokatlan akcióval - négyszer repült át vasárnap Serang városának futballstadionja fölött, hogy az 1000 és 5000 rúpiás (17 és 83...
Emelőkosárral, a tűzoltók segítségével hoztak le egy 300 kilós beteget a lakásából vasárnap a fővárosban. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a túlsúlyos...
Ha sikerül időben feltölteni a vasárnap reggelre kilyukadt, majd befoltozott medencét, akkor az eredeti helyszínen, de csak a lovaglás után tartják meg az Öttusa Világbajnokság úszó döntőit -...
Gyáva, megalkuvó, gyilkos – sokan ezekkel a jelzőkkel illetik Kádár Jánost, miközben egyre többen úgy gondolják, hogy boldogabban éltek a rendszerváltás előtt. Most egy olyan szemtanú, Berecz János írta meg emlékeit a gulyáskommunizmus atyjáról, aki sohasem állította, hogy elfogulatlan lenne Kádár iránt.
Belefulladt a Sándorfalva melletti bányatóba egy középkorú férfi vasárnap délután- tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hárman úsztak együtt, amikor az...
A romániai helyhatósági választásokon délután öt óráig a szavazásra jogosultak 34,20 százaléka járult az urnákhoz. Legtöbben Ilfov megyében (45,47 százalék), míg a legkevesebben Bukarestben (20,88 százalék) éltek állampolgári jogukkal – jelentette a Román Választási Bizottság. A romániai magyarság körében először fordul elő, hogy az RMDSZ-nek nemcsak román ellenfeleivel, de a Magyar Polgári ...
Három emberbe csapott villám a Gellért-hegyen vasárnap, a legsúlyosabban sérült életérét még küzdenek az orvosok, a helyszínen kitört pánikban további két ember sérült meg. Győrfi Pál, az Országos...
Suták Vanda Alexander nevű lovával 95 lovast győzött le az először megrendezett Nemzeti Vágtán. Ezzel 30 millió forintot szerzett Nyíregyháza önkormányzatának.
Három emberbe csapott villám a Gellért-hegyen vasárnap, a legsúlyosabban sérült életérét még küzdenek az orvosok, a helyszínen kitört pánikban további két ember sérült meg. Győrfi Pál, az...
Kuncze Gábor Kóka Jánost támogatja az SZDSZ elnökválasztásán. Az SZDSZ korábbi elnöke egy, a visszahívására indított internetes fórumon közzétett nyílt levelében úgy fogalmaz: azért szavaz bizalmat Kóka Jánosnak a következő, rendkívüli küldöttgyűlésen, mert vissza akar térni a küldöttek eredeti döntéséhez, lehetőséget akar adni neki ahhoz, hogy kétéves programját maradéktalanul megvalósíthassa.
Orosháza, Nyíregyháza, Verőce, Hajdúszoboszló, Szigliget és Debrecen egy-egy lovasa - köztük három nő - jutott be a Nemzeti Vágta döntőjébe. Közülük kerül ki a Magyarországon először megrendezett...
Kuncze Gábor Kóka Jánost támogatja az SZDSZ elnökválasztásán. Az SZDSZ korábbi elnöke egy, a visszahívására indított internetes fórumon közzétett nyílt levelében úgy fogalmaz: azért szavaz...
Tudatos testhasználat: Alexander-módszer, egy sajátos technika a testi és lelki tartásért.Lisztérzékenység. Egy nagyon drága immunrendszer-betegség, amelyet nem mindig veszünk komolyan. Vajon a gluténmentes diéta hatékonyan gyógyítja?(hírTV)
Kuncze Gábor Kóka Jánost támogatja az SZDSZ elnökválasztásán. Az SZDSZ korábbi elnöke egy, a visszahívására indított internetes fórumon közzétett nyílt levelében úgy fogalmaz: azért szavaz bizalmat Kóka Jánosnak a következő, rendkívüli küldöttgyűlésen, mert vissza akar térni a küldöttek eredeti döntéséhez, lehetőséget akar adni neki ahhoz, hogy kétéves programját maradéktalanul megvalósíthassa.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 13, 22, 27, 32, 41, 43. 6 találatos szelvény nem volt,...
Halálra késeltek egy ötéves kisfiút és egy négyéves kislányt Londonban. A mentők a dél-londoni lakásban a két kisgyermek holtteste mellett egy összekaszabolt csecsemőt is találtak. A kisbabát válságos állapotban szállították kórházba.
Negyedszer rendezik meg a Millenárison a Budai Gourmet Borfesztivált. A kiállításon a hazai és külföldi borászatok mellett idén tizenkét neves étterem is részt vesz.
Bányatóba fulladt egy 50 éves férfi vasárnap délután Sándorfalva mellett, Csongrád megyében. Két barátjával úszott a tóban, amikor hirtelen elmerült. Barátai hiába keresték, nem tudták kimenteni. A parton horgászó tucatnyi embertől próbáltak segítséget kérni, de ők nem reagáltak.
Legjobb magyarként Fülep Sándor hetedik lett a budapesti öttusa-világbajnokság hagyományos férfi versenyében. Marosi Ádám a 19., Balogh Gábor a 23. helyen végzett.
Mohamed gúnyrajzokat ragasztottak ki Prágában. A belvárosban olyan plakátok tűntek fel, amelyek a prófétát pedofilnak mutatják. Egy másik karikatúra a fején bombás-turbánnal ábrázolja Mohamedet.