A világhírű angol író, Ian McEwan, aki művei mellett arról híres,hogy kerüli a reflektorfényt, ezúttal komoly vita közepébe került: azt részletezte ugyanis egy interjúban, hogy mennyire megveti a militáns iszlámot.
Fél egységnyi inzulin túl- vagy aluladagolása is veszélyes lehet a cukorbeteg gyermekek kezelésekor - mondta az InfoRádiónak a Csepeli Egészségügyi Szakszolgálat Diabétesz Szakrendelésének vezető főorvosa. Dr. Kerényi Zsuzsa hozzátette: a héten már kapható, szuperpontos inzulinbevitelt biztosító készülék a szövődmények megelőzésében segíti a magyar cukorbetegeket.
HAHAT TRANG– Vietnamban ünnepli születésnapját a Miss Universe világszépségverseny magyar indulója, Dammak Jázmin (24) magyar szépségkirálynő. Nha Trang városban Jázminnal együtt nyolcvan nemzet legszebb lánya áhítozik a győztesnek járó drágakövekkel ékesített színarany koronára, amely értéke 120 ezer dollár, azaz 18 millió forint.
Több mint 106 000 rászoruló gyerek étkezhet ingyen a nyáron is, a támogatás nélkül ők valószínűleg nem ennének naponta egyszer sem meleg ételt. Az iskolai szünidőben nemcsak a közétkeztetés szüneteltetése jelenthet gondot a családoknak, a gyerekek felügyeletéről is fokozottan gondoskodni kell. Többségük nem tud úszni, sokan tiltott helyen fürdőznek. A következő napokban az UV-sugárzás terheli meg…
A szociáldemokrata gondolkozás úttörő szerzőpárosa, Beatrice és Sidney Webb már száz évvel ezelőtt világosan fogalmazta meg a demokrácia alapvető paradoxonát. A következőképpen.
BÉCS – Elképesztően pihent agyú embereket tud adni a sors a világnak. Az osztrák főváros egyik nyugdíjas kommunális mérnöke például azt találta ki, meg kellene nyitni Bécs csatornáit a labdarúgó-EB idezarándokolt drukkerei előtt.
BÉCS – A 2006-os világbajnokságután hátat fordított a profi labdarúgásnak, s egyelőre nem tervezi a visszatérését. A televízióban azért nyomon követi a kontinenstorna mérkőzéseit, és roppant mód elszomorította, hogy a franciák győzelem nélkül, egyetlen ponttal búcsúztak az Európabajnokságtól. A vb- és EB-első, Bajnokok Ligája-nyertes, aranylabdás, egykori Real Madrid-ász Zinedine Zidane (36) a…
65 év legyen a nyugdíjkorhatár! Ezt javasolja az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság vezetője. De korántsem ez az ötlet a legmeredekebb: a Blikk úgy értesült, egy nyilvánosságra hozatal előtt álló munkaanyagban a 67 éves korhatárt fogják javasolni szakértők a kormánynak.
A szocialisták 400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagját is szóba hozza ma Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke, amikor Fodor Gáborral találkozik. A liberális pártelnök értesüléseink szerint arra szeretne választ kapni, van-e a kormánynak cselekvési terve. A miniszterelnök konkrét ügyekről, köztük az adórendszer átrendezéséről szeretne megegyezni.
A Fidesz erre a hétre bizottság összehívását kezdeményezi az Advertum-ügyben. A múlt héten már összehívták az Országgyűlés kulturális és sajtó, illetve sport és turisztikai bizottsága együttes ülését, akkor azonban határozatképtelenség miatt elmaradt az ülés.
A hazai kis- és középvállalkozások 69 százaléka tervez valamilyen beruházást a K&H kkv bizalmi index adatai alapján. A kereskedelemben a legkisebb a beruházási kedv (62 százalékos), míg a mezőgazdasági cégeknél kimagasló, 81 százalékos ugyanez az arány.
A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - ez derült ki a Népszabadság számára június elején végzett Medián-felmérésből.
Kedden este az SZDSZ szűkebb vezetősége, szerda reggel pedig parlamenti frakciója tárgyal a szoros eredménnyel zárult pártelnökválasztás utáni első, komolyabb hatalmi konfliktusról - írta a keddi Népszabadság.
A távfűtés költségcsökkentésének lehetőségeiről tárgyal az MSZP-frakció kedden - írta a keddi Napi Gazdaság. A napilap ismertetése szerint több javaslat is fut, ám úgy tudni, hogy a kormány az - egyebek mellett a Főtáv által is támogatott - áfacsökkentési megoldást elvetette.
Sokak érdeklődését felkeltette Orbán Viktornak egy májusi, zártkörű rendezvényről kiszivárgott beszéde, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - derül ki a Népszabadság számára készített Medián-felmérésből.
A távfűtés költségcsökkentésének lehetőségeiről tárgyal az MSZP-frakció kedden -az áfa csökkentését nem támogatja a kormányzat, így más technikát kell kidolgozni a 15 százalékos csökkentésre
Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég...
A MÁV a Népszava kérésére összesítette a két februári és az egy áprilisi vasutassztrájk anyagi költségeit: a MÁV-csoport összesen 1 milliárd 115 millió forint veszteséget könyvelhetett el.
A kabinet a hónap végéig kidolgozza az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó javaslatát, az őszi parlamenti nyitányra pedig az Országgyűlés elé kerülhet a koncepció - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke. Kökény Mihály számít a Fidesz támogatására is, mert szerinte abban kell egyetérteni, hogy változtatni kell.
A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - a többséget meglepte, hogy Orbán is megszorításokat tervez.
A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - ez derült ki a Népszabadság számára június elején végzett...
Egy ideig gyűjtötték azoknak a betegeknek a nevét a Semmelweis Egyetemen, akik egy speciális, de a szakemberek szerint Magyarországon nem megfelelően működő mentőautó segítségével talán megmenthetők lettek volna. Az ÁNTSZ bekérte a listát, és vizsgálatot indított a halálesetek ügyében.
A kabinet a hónap végéig kidolgozza az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó javaslatát, az őszi parlamenti nyitányra pedig az Országgyűlés elé kerülhet a koncepció - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke. Kökény Mihály számít a Fidesz támogatására is, mert szerinte abban kell egyetérteni, hogy változtatni kell.
Az Alkotmánybíróság egyelőre nem reagált a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) panaszára, amely szerint alkotmányellenes és több alapjogot is sért az elektronikus hírközlésről szóló törvény, amelyben előírják, hogy a távközlési cégek készítsenek nyilvántartást arról, ki milyen gépről, milyen internetes oldalakat nyitott meg, illetve a telefonjáról kit, mikor és honnan hívott. Mindez egy uniós…
"Bizarrnak" nevezte Varujan Vosganian román gazdasági és pénzügyminiszter a Petrom olajtársaság eladásáról a román állam és az osztrák OMV között 2004-ben megkötött privatizációs szerződést, amely Traian Basescu államfő szerint ráadásul hibákat tartalmaz.
Fryderyk Chopin szíve, amelyet konyakban tartósítva egy varsói templom egyik pillérében őriznek, választ adhat arra a kérdésre, hogy mi okozta a zeneszerző korai halálát.
Az amerikai nyomtatott sajtó számára a 2008-as év minden korábbinál kisebb hirdetési bevételeket hozott; kétségessé válik több újság fennmaradása és az anyavállalatok fizetőképessége.
Kedden este az SZDSZ szűkebb vezetősége, szerda reggel pedig parlamenti frakciója tárgyal a szoros eredménnyel zárult pártelnökválasztás utáni első, komolyabb hatalmi konfliktusról - írta a keddi...
Fegyveres rabolt ki egy benzinkutat keddre virradó hajnalban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szajolnál. Szabó Zita, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy hajnali fél három körül ment be a fegyveres a település melletti benzinkútra.