A Fészek Művészklubban működő Fészek Étterem és Kert nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a lehető legnyitottabban fogadja és a maga módján segítse a különböző művészeti ágak gyakorlóit azzal, hogy fellépési, kiállítási lehetőséget kínál számukra.
Két majom megtanult úgy táplálkozni, hogy gondolattal vezérelt egy robotkart, saját karjaikat pedig nem használták – állítják tudósok, akik szerint ez a technikai megoldás reménysugarat jelenthet a végtag nélküli vagy lebénult embereknek is.
Kiesett a Roland Garros francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójából Szávay Ágnes, miután szombat este kikapott a cseh Petra Kvitovától. A 12. kiemelt magyar teniszező meglepetésre búcsúzott a tornától.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel Romániában, hogy a több mint 18 millió választópolgár eldöntse, ki vezesse az elkövetkező négy esztendőben a helyi közigazgatási szerveket. Az...
A Magyar Posta felső vezetőit, így akár a jelenlegi közlekedési minisztert is elérheti a bicikli-tender botrány. A kormány közeli Népszabadság szerint a vizsgálat során több szabálytalanságot is találtak az állami cégnél, sokszor saját belső szabályait sem tartotta be.
Nem volt még rá példa, hogy egyik hónapról a másikra csökkenjen a háztartások teljes hitelállománya. A Magyar Nemzeti Bank által pénteken közzétett statisztika szerint ráadásul jelentős is volt a hitelállomány olvadása. A fontosabb ok a forint erősödése volt, amely jelentősen olvasztotta a devizahitel-állományt.
A politikus, aki 1998-tól 2002-ig állt a kormány élén, két választáson - 2002-ben és 2006-ban - kudarcot vallott, az utóbbi hetekben a visszafogott aktivizmus jelét adta - írja a Der Standard a Fidesz elnökéről. Nemzetközi sajtószemle.
A magyar válogatott szombaton barátságos mérkőzésen, a Szusza Ferenc Stadionban 1-1-es döntetlent játszott a szombaton kezdődő Eb-re készülő horvátokkal
Egy összetört autót és attól ötven méterre egy holtestet találtak a rendőrök az 53-as út mentén, a Solt és Akasztó közötti útszakaszon. A harminc év körüli áldozatot még nem sikerült azonosítani.
Sokkal gyakrabban szenved háztartási balesetet az, aki nem érez szagokat, mint jó orrú családtagjai. Egy új vizsgálatnak ezt az eredményét a legismertebb francia orvosi folyóirat, a La Presse...
A Demokrata Párt vezető testülete korábbi döntését felülbírálva mégis beszámítja a floridai és michigani előválasztás eredményeit az elnökjelölő konvención. Igaz, a küldötteknek csak feleannyi szavazatuk lesz, mint amennyi a két államnak járna.
A labdarúgó Európa-bajnokság idejére ma éjféltől Ausztria egy hónapra visszaállítja határain az ellenőrzést, szúrópróbaszerű okmányellenőrzésre kell számítani.
Elemzőknek kétségei vannak afelől, hogy a most tapasztalható viszonylagos nyugalom hosszabb távú békének az előhírnöke, vagy pedig csak a korábbiakhoz hasonló lélegzetvételnyi szünet
Van egy jó hírünk: Talmácsi Gábor remekül motorozott a szombati időmérőn, így a kecsegtető második helyről indulhat a vasárnapi Olasz Nagydíjon. Az élről a KTM olasz pilótája, Raffele de Rosa startol, a harmadik rajtkocka pedig Mike di Meglioé.
Május folyamán legkevesebb 21 amerikai katona vesztette életét Irakban - négy éve nem volt ilyen alacsony a halálos áldozatok száma az erőszak sújtotta országban. Hírügynökségi összesítések szerint...
Újabb szakaszt zárnak le hétfőtől a budai alsó rakparton, nyártól pedig szinte a teljes Duna-parti részről kitiltják a forgalmat. Eddig az autósok még használhatták az Erzsébet hídtól délre eső alsó rakparti szakaszt, hétfőtől azonban azt is lezárják a budai főgyűjtőcsatorna építése miatt.
Jövő szombaton megkezdődik az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. Az elmúlt világversenyek tapasztalatai alapján az egyik fő kérdés a legjobb játékosok várható teljesítménye a kimerítő klubszezon után.
Irán azzal vádolta vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy engedett a Nyugat nyomásának az iráni nukleáris programról szóló legutóbbi jelentésnek az eddiginél támadóbb...
Bódi Sylvi és Zimány Linda saját tervezésű ruhakollekciójukról és mai divatbemutatójukról meséltek. A két hölgy először is tisztázta: nem saját kezű tervezésről van szó, csupán felkérték...
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne költsön el újabb 6,5 milliárd forintot kommunikációs célokra - közölte Ágh Péter, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
A politológus szerint Deutsch-Für Tamás házasságának felbomlása egyáltalán nem rengeti meg a Fideszt, mint ahogyan az egykori sportminiszter megítélésén sem ront. Sőt éppen ellenkezőleg. Bár...
A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy fejezze be az adófizetők pénzének elherdálását, az ország jelenlegi állapota nem engedi meg, hogy ilyen célokra költsenek el több mint 6 milliárd forintot.
Idén is a Balaton a magyarok legnépszerűbb úti célja, és ez nem véletlen. A Balaton csücskében A táj nemcsak tájképével gyönyörködtet és hívja fel magára a figyelmet, hanem különleges növény- és állatvilágával is. Az itt élő emberek „maguk között” már csak „balatoni riviérának” becézik a Keszthelyi hegység lábánál elterülő vidéket.
Huszonkilenc olyan hamis dokumentumot találtak a dél-angliai Kew-ban lévő Brit Nemzeti Archívumban, amelyek alapján hazaárulással vádolták meg Windsor hercegét, a trónjáról lemondott VIII. Edwardot, Winston Churchillt pedig az ellenséggel való tárgyalás és Heinrich Himmler SS-vezető meggyilkoltatása gyanújába keverték.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne költsön el újabb 6,5 milliárd forintot kommunikációs célokra - közölte Ágh Péter, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten. "A Fidesz...
Második lett a címvédő Talmácsi Gábor a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokság Olasz Nagydíján. A mugellói futamot az olasz Simone Corsi nyerte, a harmadik helyen a spanyol Paul Espargaro végzett.
A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy fejezze be az adófizetők pénzének elherdálását, az ország jelenlegi állapota nem engedi meg, hogy kommunikációs célokra költsenek el több mint 6 milliárd forintot – hangzott el Ágh Péter fideszes honatya vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor mind gazdasági, mind alkotmányos-politikai elképzeléseit illetően "hazudott" az elmúlt hat évben - jelentette ki Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
A nyári szabadságolások, kirándulások idején az autósok szinte elözönlik a hazai utakat, még azok is kocsiba szállnak, akik a hétköznapokon nem, vagy csak kevesen használják autóikat. A nagyobb forgalom természetesen növeli a közlekedés veszélyét is, így érdemes néhány gondolatot, szabályt, gesztust feleleveníteni, melyek nincsenek benne az írott KRESZ-ben, de alkalmazásuk segíthet a biztonságos…
Önkormányzati választásokat tartanak Romániában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek megalakulása óta először kell jelentős magyar párttal megmérkőznie a szavazatokért.
Mohamed-karikatúrák jelentek meg vasárnapra virradóra néhány köztéren Prágában - jelentette a cseh elektronikus média. Az egyik karikatúra, amely a Jylland Posten dán lapban közöltekhez hasonlóan...
Gyurcsány Ferenc távozását sürgették az MSZP választmányi ülésén, az elnökség azonban hallgat róla. Az ülést követően Simon Gábor úgy fogalmazott: nem voltak napirenden személyi kérdések. Pedig a pártelnök-miniszterelnök törölte szótárából a megszorítás és a reformok kifejezéseket.
Csökkenő felvásárlási árakat regisztrálnak ez év eleje óta a magyar tejágazatban - tájékoztatta az MTI-t Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora. Magyarországon az úgynevezett extra...
Az Aprilia Aspar istálló magyar pilótája, Talmácsi Gábor a második helyen végzett a gyorsasági motoros világbajnokság Olasz Nagydíjának vasárnapi futamán, a 125 köbcentis géposztályban. Az élen az olasz Simone Corsi végzett - aki összetettben is átvette az első helyet -, a dobogó legalsó fokára pedig a spanyol Pol Espargaro állhatott fel.
Hetvenhét éves korában elhunyt Tomi Lapid magyar származású izraeli újságíró-politikus. Tomi Lapid Újvidéken született; Izraelbe 1948-ban települt le. A Maariv nevű napilap főszerkesztője volt, később az izraeli állami televízió hivatalát vezette. Rendszeresen szerepelt televíziós vitákban; szenvedélyes stílusa miatt ellenfelei is becsülték.
Lövöldözés és verekedés az előrehozott választáson Macedóniában. Szkopje egyik szavazóhelyiségében egy férfi azután rántott fegyvert, hogy nem engedték neki, hogy több személy helyett szavazzon.
A KA-VOSZ Zrt. a konstrukcióban résztvevő bankokkal, a Hitelgarancia Zrt-vel, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen útjára indítja hétfőn a Széchenyi Kártya 2 konstrukciót, amely a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt kedvezményes, szabad felhasználású hitel.
Manapság egyre gyakrabban találkozunk olyan autókkal, melyeket nehéz bármely kategóriába besorolni. Ez persze nem véletlen van így, hiszen a gyárak igyekeznek mindenki számára készíteni autót, ezzel nyerni meg ujabb és ujabb vevőket. Persze még mindig a klasszikus kategóriákba tartozó autók fogynak a legjobban, de egy-egy különlegeség meg tud annyi vásárlót mozgatni, hogy érdemes legyen gyártani.
Vasárnap éjféltől egy hónapra visszaállítja a határellenőrzést Ausztria a Svájccal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokság miatt. Az osztrák hatóságok időszakos ellenőrzéseket tartanak majd egy-egy mérkőzés előtt, az áthaladókat szúrópróbaszerűen vizsgálják. A rendőrség szerint nem kell hosszas várakozással számolni a határátkelőhelyeken.
Gaál Gyöngyi a mai magyar futball egyik legfényesebb csillaga, hiszen ki más mondhatja el magáról, hogy részese volt egy UEFA-kupa-döntőnek, egy Eb-nyitómérkőzésnek, vagy egy vb-bronzmeccsnek. A játékvezetőnő igen, pedig még csak pályája derekán tart.