Az AUD/USD árfolyama csökkent a legutóbbi RBA-ülési jegyzőkönyv közzététele után. A jegyzőkönyv szerint az idei két emelésnek elegendőnek kell lennie az infláció kordában tartásához. Az ausztrál alapkamat 7,25%-on áll. Tehát többé nem téma a kamatemelés. Az AUD/USD-ot 0,9404-en jegyzik. In-GFX
Második éve nő a külföldre menekültek száma a világon, s 2007-ben elérte 11,4 milliót - közölte éves jelentésében az ENSZ menekültügyi hivatala. További 26 millió olyan ember volt, aki a saját...
Újabb tízezreket telepítettek ki az árvizek miatt Kína déli részén kedden. Több mint 40 folyó árad a napok óta tartó heves esőzések miatt. Legkevesebb 63 ember halt meg a katasztrófában, és 13 embert még keresnek. A kínai állami hírügynökség szerint több mint 200-an tűntek el vagy vesztették életüket.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedden gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is kialakul....
A Dun and Bradstreet (D and B) programja alapján összeállította az idei év első negyedévére vonatkozó jelentését a fizetési tapasztalatokról, amelyből kiderül, hogy a magyar vállalkozások számláiknak mindössze 38 százalékát fizetik ki határidőre, a számlák 62 százalékánál legalább 2 napos késedelembe esnek.
Gyurcsány Ferenc informális találkozókon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel azt megelőzően, hogy hivatalos állami látogatás tenne Pozsonyban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be annak kap...
Bár spanyol csapatban versenyez, a két éve visszavonult francia Zinedine Zidane a kedvence, és a labdarúgó Európa-bajnokságon az olaszoknak szurkol a gyorsasági motoros világbajnok Talmácsi Gábor. A nyolcadliteres kategória címvédője az InfoRádiónak adott interjúban nem titkolta: némileg meglepte a francia Mike di Meglio remeklése, de úgy érzi, hogy hamarosan verhetetlen motort kap csapatától. Az…
A munkaerőpiacról olyan visszajelzések érkeztek az oktatási tárcához, hogy jó alapképzettségű munkaerőre van szüksége a munkaadóknak, két nyelvvizsgával
Gyurcsány Ferenc informális találkozókon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel azt megelőzően, hogy hivatalos állami látogatás tenne Pozsonyban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be kedden Budapesten újságíróknak annak kapcsán, hogy hétfőn a visegrádi országok vezetői találkoztak.
Az SZDSZ egyetlen javaslatot sem támogat, amely növeli a munkanélküliséget, csökkenti a gazdaság versenyképességét és hatalmi szóval mondja meg az embereknek, hogy miként osszák be a saját idejüket - reagált Gusztos Péter a KDNP-nek arra a javaslatára, amely korlátozná a boltok vasárnapi nyitvatartását.
Mostantól a varázslóknak, hipnotizőröknek, asztrológusoknak, parafenoménoknak, s mindazoknak, akik természetfeletti erők segítségével gyakorolják hivatásukat, szigorúan tilos reklámozniuk magukat...
Gyurcsány Ferenc informális találkozókon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel azt megelőzően, hogy hivatalos állami látogatás tenne Pozsonyban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be kedden...
Az SZDSZ egyetlen javaslatot sem támogat, amely növeli a munkanélküliséget, csökkenti a gazdaság versenyképességét és hatalmi szóval mondja meg az embereknek, hogy miként osszák be a saját idejüket...
Az Európai Parlament a ma, június 17-én, kedden délben 610 igen szavazattal (90 százalékos támogatással) megszavazta Anne Laperouzze jelentését a Vizekre vonatkozó környezetminőségi normák címmel,...
A Fidesz-szavazók közel fele szerint a két párt között megmarad a jelenlegi távolság, negyedük viszont távolodást valószínűsít. A szocialista szavazók esetében azonban a többség (55%) a két párt közötti közeledést várja az új elnöktől.
Nem veszélyezteti a Legfelsőbb Bíróság működését, hogy a testület elnökének 26-án lejár a mandátuma, a sikertelen tavaszi választás következtében pedig őszig nem is lesz utóda. Erről az Országgyűlés elnöke beszélt, miután búcsúlátogatáson fogadta hivatalában Lomnici Zoltánt.
Több ezren gyűltek össze a szeghalmi temetőben, ahol délután 4 órakor elkezdődött az Afganisztánban meghalt magyar tűzszerész, Kovács Gyula gyászszertartása.
A szükséges vizsgálatok elvégzése után a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetből visszaszállították a kaposvári büntetés-végrehajtási intézetbe azt a két 17 éves fiút, akiket...
Nem tart igény a következő szezonban Decóra, Ronaldinhóra és Samuel Eto'óra a Barcelona új vezetőedzője Josep Guardiola. A szakember Ronaldinhoról például azt mondta: ha a játékos is úgy akarná újra olyan játékos lehetne, mint korábban, de ő a munka helyett inkább a szórakozást választja.
Tízezer darabra van előrendelése a fejlesztő és gyártó Brixxon Kft.-nek, amely márciusban Ausztriába költöztette a gyártókapacitását, mert Magyarországon sem a politika, sem a befektetők nem támogatták az elképzelést. A cég tulajdonosa szerint következik a selejt bosszúja, merthogy Magyarországról direkt nem fogad el megrendelést. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke azt…
Sikertelen volt a két legnagyobb francia szakszervezet által meghirdetett országos tiltakozó nap, a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése és a 35 órás munkahét meghosszabbítása ellen.
Magyarország azon államok közé tartozik, ahol a felsőoktatás finanszírozásában, a hallgatói hozzájárulások területén nagy a háztartások, a családok szerepvállalása, ám ez egyenlőtlenül és igazságtalanul valósul meg - közölte Halász Gábor oktatási szakértő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentését ismertetve kedden Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,12 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 21.464,79 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,47 százalékkal 21.200 forintra csökkent, az OTP részvények...
Két nap leforgása alatt két, összesen 60 milliót érő drogszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Angyalföldön, mindkettőt egy mélygarázsban - értesült a HavariaPress. Összesen 65 ezer darab ecstasy tablettát, 14 kiló amfetamint, valamint jelentős mennyiségű marihuánát és kokaint foglaltak le a kábítószer-nyomozók a XIII. kerületben az elmúlt három nap alatt.
Mervyn King, a BoE elnöke ma jelezte: bank egyelőre nem változtat 5,00%-os alapkamatán. A BoE nem engedheti meg, hogy tartósan a 2,0%-os cél fölé menjen az árfolyam, hangsúlyozta King. Kingnek meg kellett magyaráznia egy, a brit pénzügyminisztériumnak írt levélben, miért ért el az infláció 16 éves csúcsot 3,3%-nál. Az év 2. felére nézve King ennek ellenére 4% fölötti inflációval számol. A kamat-…
Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot "csalt el" egy budapesti cég - közölte kedden az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az autókereskedéssel foglalkozó fővárosi szék...
Gyurcsány Ferenc a jövő héten egyeztet Fodor Gáborral, az SZDSZ új elnökével. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: a lényeg, hogy fontos kérdésekben összefoghasson a két párt, nincs jelentősége annak, hogy mindezt egy koalíciós szerződéssel, vagy anélkül teszi.
A világ legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs 10 százalékkal kisebb nyereségre tett szert a második negyedben az egy évvel korábbinál, de könnyedén felülmúlta az elemzők várakozásait. Elsősor...
Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint a Tilos Rádió sajátos hangnemének helye van a média világában, és bár a médium frekvenciahosszabbításánál tartózkodott, mégis támogatni fogja, hogy a rádió a frekvenciáját a jövőben is használhassa. Az elnök sajtóközleményben részletezte indokait.
Az SZDSZ koalícióból való kilépése utáni mélyponthoz képest némiképp javult a párt általános megítélése, a Fidesz szavazók egyötödének pedig javult a véleménye a liberális pártról. A Fodor Gábor-féle új vezetéstől a társadalom relatív többsége pedig a szavazótábor növekedését várja - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből.
Az SZDSZ koalícióból való kilépése utáni mélyponthoz képest némiképp javult a párt általános megítélése - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből.
Mindhárom magyar versenyző: Arn Gréta, Czink Melinda és Nagy Kyra is kiesett az angol nyílt teniszbajnokság (Wimbledon) selejtezőjének első fordulójából.
Fiktív számlákkal és szerződésekkel majdnem kétmilliárd forintot "csalt el" egy budapesti cég - közölte kedden az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az autókereskedéssel...
Narancssárga riasztást adott ki kedd délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Nyugat- és a Dél-Dunántúlra, amit várhatóan később az egész országra kiterjesztenek majd.
Az Európai Parlament ma nagy többséggel hozzájárult, hogy Szlovákia 2009 január 1-jén beléphessen a monetáris unióba. A tagok emellett azonban szót ejtettek annak fontosságáról, hogy az ország teljesítse a konvergencia kritériumokat, különöse tekintettel az infláció kordában tartására. Az EUR/SKK árfolyama visszaesett 30,2690-re. In-GFX
A kanadai dollár ma erősödött a zöldhasúval szemben, és nagy nyereségeket könyvelt el. Az USD/CAD a gyenge amerikai adatok hatására új napi minimumot ért el 1,0175-nél, hamarosan pedig tesztelheti az 1,0150-es támogatást. Az elemzők szerint mivel csak egyszer nem sikerült 1,03, és ezzel a 7 hónapos sáv felső oldala fölé emelkedni, ezért dominál az emelkedő potenciál. In-GFX
Narancssárga riasztást adott ki délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Nyugat- és a Dél-Dunántúlra, amit várhatóan később az egész országra kiterjesztenek majd. Nadrai Attila elmondta...
A szélütés után pozitív jövőképpel élő pácienseknek három hónappal a kórházból való távozásuk után könnyebb volt a mindennapi tevékenység elvégzése, mint azoknak, akiknek hozzáállása negatívabb volt - derült ki egy amerikai kutatásból.
A lengyel csapatban a horvátok ellen parádézó Artur Boruc, valamint az Ivan Klasnicnak gólpasszt adó Danijel Pranjic lett a hétfői nap legjobbja az inforadio.hu olvasói szerint az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Rétvári Bence (KDNP) azt kérte a szociális minisztertől, hogy függessze fel Prácser Lászlót azokból a testületekből, amelyek pályázati pénzek odaítéléséről döntenek, ugyanis a férfi vádlott a Zuschlag-ügyben. A kereszténydemokrata politikus erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közölte: a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa következő ülésén dönt…
Létszámfölöttinek minősítette, ezzel gyakorlatilag átadólistára tette Ronaldinhót, Decót és Samuel Eto'o-t a Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője, Josep Guardiola.
Kedd este a már továbbjutott hollandok Románia ellen lépnek pályára. Ha keleti szomszédaink nyernek, akkor ők jutnak még tovább a csoportból. Ebben az esetben pedig Franciaország és Olaszország is kiesik.
Erősödött a forint kedden, az euró délután már csaknem két forinttal ért kevesebbet, mint hétfőn. A budapesti bankközi devizapiacon délután fél ötkor 245,60/70 forintot ért egy euró, az európai deviza...
Katonai tiszteletadás mellett temették el kedden szülővárosában, Szeghalomban a 29 éves Kovács Gyula tűzszerész hadnagyot, a Magyar Honvédség hősi halottját, aki június 10-én egy házilagos készítésű bomba hatástalanítása során vesztette életét Afganisztánban.