A nyár végén 235 dolgozójától megválik takarékossági okokból a 6.314 embert foglalkoztató Pécsi Tudományegyetem - írja a Népszabadság. Imhof Gábor, az intézmény főigazgatója a lapnak elmondta: a...
Egy kolumbiai gerilla felkínálta több túsz, köztük Ingrid Betancourt volt elnökjelölt szabadon engedését. Cserében azt kéri, hogy ne adják ki őt az Egyesült Államoknak - közölte pénteken a kolumbiai államfő. A kormány elfogadja a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) tagjának ajánlatát, azzal a feltétellel, hogy a túszok valóban visszanyerik szabadságukat - mondta Álvaro Uribe elnök.
A jövő hét elején választja meg fennállásának hetedik helyettes elnökét az Alkotmánybíróság (Ab); erre azért van szükség, mert az eddigi helyettes elnököt, Paczolay Pétert a testület keddi teljes ülésén titkos szavazással elnökké választotta meg - közölte az MTI-vel az Ab sajtófőnöke.
Tizennyolc éven át tartott bezárva egy szobában egy elmebeteg nőt családja a dél-olaszországi Campaniában. Az asszonyt a rendőrség szabadította ki, egy névtelen bejelentés alapján. Egy málladozó...
Orbán Viktor szerint egy következő kormányzás esetén az eddig Magyarországon megszokottaktól eltérő kormányprogramra van szükség; erről a Fidesz elnöke a Magyar Televízió Az este című műsorában...
A békesség, a nyugalom, a tisztesség és az összefogás jelszavával, s a Magyar Gárda mintegy 120-130 tagjának részvételével, rendkívül nagy rendőri biztosítás mellett tartottak falugyűlést pénteken...
Ötven éve, 1958. június 16-án került sor Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és vádlott-társainak kivégzésére. Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány...
Az "Erté"-ben úgy gondolják, az igazi kikapcsolódáshoz a finom ételek mellett remek kiszolgálásra és igényes környezetre is szükség van. Ennek érdekében a friss és különleges ételek mellé elegáns art deco enteriőrt alakítottak ki, amihez magától értetődően társulnak a finom borok és a lágy dzsessz.
Erős, a Richter-skála szerint 7-es fokozatú földrengés rázta meg Japán északi részét helyi idő szerint szombat reggel - közölte az NHK japán közszolgálati televízió. Hivatalos források szerint...
Hatvan százalékkal növeli a leukémia kialakulásának esélyét, ha valaki évente tízszer vagy annál többször festi a haját - olvasható egy friss kutatás jelentésben. A legújabb kutatások szerint elsősorban azok vannak veszélyben, akik 1980 előtt festették rendszeresen a hajukat, a régebben forgalmazott hajfestő szerekben ugyanis azóta kivont, toxikus anyagok is voltak.
Alapos a gyanú, hogy a Szekszárd-Bóly-Pécs autópálya szakasz megépítése kétszer annyiba kerülhet a költségvetésnek, mint ahogy azt hivatalosan közölték - írja a Magyar Hírlap szombati számában. A...
Májusban és áprilisban még nem éreztette hatását a vizitdíj eltörlése -legalábbis az egészségügy költségvetésében - írja a Népszava. A lap szombati száma az Országos Egészségbiztosítási Pénztár...
Hatvan százalékkal növeli a leukémia kialakulásának esélyét, ha valaki évente tízszer vagy annál többször festi a haját - olvasható egy friss kutatás jelentésben.
Újabb bizalmi válságba döntötte az Európai Uniót Írország, amelynek polgárai pénteken nagy többséggel nemet mondtak az EU reformját előirányzó lisszaboni szerződésre.
Élethűnek tűnő kartonpapírrendőröket állítanak fel Kanada nyugati felén, kezükben ál sebességradarral, hogy szabályos tempójú haladásra késztessék az autósokat. A világ más tájékain is él a...
A Balatoni üdülőkörzet szálláshelyei január-áprilisban 218 ezer vendéget fogadtak, 4,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai...
Folyamatban van a tulajdonosi döntés előkészítése a MÁV mozdonybeszerzési tender győztesének kihirdetésére - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium az MTI érdeklődésére. A...
A jövő hét elején választja meg fennállásának hetedik helyettes elnökét az Alkotmánybíróság (Ab); erre azért van szükség, mert az eddigi helyettes elnököt, Paczolay Pétert a testület keddi teljes...
Júniustól messziről illatoznak a virágzó hársfák. Mivel több hársfaj is előfordul hazánkban, fontos, hogy megismerjük, melyikről gyűjthetünk és melyikről nem.
Huszonhét bányász holttestét találták meg szombatig azután a robbanás után, ami előző nap történt egy észak-kínai bányában, hét embert még keresnek - jelentette a kínai tömegtájékoztatás....
Úgy tűnik, Franciaországban újra kell fogalmazni a halál definícióját, miután egy szívrohamban "meghalt" beteg felébredt a műtőasztalon - pedig a transzplantációs sebészek már a szerveit akarták kivenni.
Elkészült a kormány adóamnesztiáról szóló terve - olvasható a Népszabadságban. Az ötlet két évvel ezelőtt vetődött fel, ám azt, mint nehezen kivitelezhetőt akkor a kabinet elvetette. Lapszemle.
A szocialisták hazugsággal harcolnak. Sok nyilvánvaló bűncselekmény. A válság központja a foglalkoztatási válság. Nemcsak mást – máshogy! A Fidesz elnöke a HírTV Péntek 8 című műsorában, illetve az MTV Az Este című műsorában nyilatkozott.
A vállalkozások a legnagyobb eredményt akarják kimutatni ott, ahol a legkisebb az adóteher. Ennek egyik eszköze pedig a transzferárak "célirányos" alakítása lehet.
A jövő hét elején választja meg fennállásának hetedik helyettes elnökét az Alkotmánybíróság (Ab). Erre azért van szükség, mert az eddigi helyettes elnököt, Paczolay Pétert a testület keddi teljes ülés...
Májusban és áprilisban még nem éreztette hatását a vizitdíj eltörlése – legalábbis az egészségügy költségvetésében - írja a Népszava. A lap szombati száma az Országos Egészségbiztosítási Pénztár...
Hat halálos áldozata van annak az erős földrengésnek, amely Japán északi részét rázta meg. A tokiói kormány szóvivője közölte: 144-en sérültek meg, 8 embert eltűntként tartanak nyílván. A rengés hatására kis mennyiségű radioaktív víz folyt ki egy atomlétesítményből, de ez a lakosságot nem veszélyeztet az üzemeltető cég szerint.
Összeütközött és lezuhant két vadászrepülőgép pénteken az Egyesült Államokban, egy pilóta meghalt a balesetben - közölte a légierő. Az egyik gép, egy kétüléses F-5 Tiger típusú bombázó mindkét...
A művészeti nevelés fontosságát, komplexitását ma már senki sem vonja kétségbe, bár az utóbbi években az óraszámokat lecsökkentették, a finanszírozás akadozik. Pedig téves elgondolás, hogy a számítógép, a digitális tábla feloldja a diákok szorongását, megszünteti az esélyegyenlőtlenséget, a hátrányos helyzetet.
60 milliárdos többlet az OEP kasszájában. Az MSZP közeli lap szerint az "indokolatlan orvoshoz fordulás visszafogásának" eltörlése előbb-utóbb megmutatkozik. Mi csak azt kérdezzük: kitől "spórolták" meg ezt a pénzt?
Komoly fenyegetésnek ítéltik meg a gazdasági növekedés kiszámíthatóságára nézve az emelkedő kőolaj- és élelmiszerárakat és a kitermelés fokozására szólítják fel az olajtermelő országokat a G8 országcs...
Túl bőséges zsákmánya miatt lett golfozó egy golflabdatolvaj Csehországban. A 38 éves férfi két éve 2 mázsányi golflabdát lopott, nagyjából 6500 darabot, hogy jó pénzért eladja. Egy egész...