Péntek délelőtt kezdik meg az európai reformszerződésről előző nap tartott írországi népszavazás voksainak megszámolását, és az eredmény közzététele délutánra várható. A csütörtöki referendum...
Az elmúlt napokban is előfordult, hogy orvos nélkül futott ki az intenzív ellátásra szoruló betegek tervezhető szállítását végző speciális mentőautó. Szakemberek nyilatkozataira hivatkozva a Magyar Nemzet kedden számolt be arról, hogy ez a mentőegység nem működik megfelelően. A cikk megjelenése óta többen is megerősítették a megállapítást.
A családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, több gyermek esetén adójóváírással, adókedvezménnyel segítsék a családokat - ezt javasolja a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás tizennyolc települése, amelyek vezetőivel ma konzultál Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Miskolcon.
Ötmilliárd forintos csomagot kapnak a költségvetéstől a fuvarozók, a szakmai szervezetek és a kormány képviselői előreláthatólag kedden a Parlamentben írják alá a megállapodást - értesült a...
A jelenlegi parlament feloszlatásáról és az előre hozott választásokról szeretne megállapodni Orbán Viktor az SZDSZ új elnökével - erről beszélt a Fidesz elnöke egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
Öt gyanúsítottat hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda Meggyes Tamás esztergomi polgármester szolgálati autója és épülő háza felgyújtásának ügyében. A felbujtónak, M. János helyi építési vállalkozónak több érdeke fűződhetett a politikus fenyegetéséhez, ami viszont tény: nemrégiben csaknem kétszázmillió forintos építési bírságot szabott ki cégére a megyei hatóság.
Holland statisztikusok kimutatták, hogy péntek tizenharmadika a közhiedelemmel ellentétben még biztonságosabb is, mint egy átlagos pénteki nap. Egy csütörtökön közzétett tanulmányból kiderült, hogy...
A dobogókői kormánykonzultáción döntés született a 700 ezer közszférában dolgozó eseti kereset-kiegészítéséről - mondta Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az alapdíj és a kilométerdíj plafonjának emelését kezdeményezik a budapesti taxitársaságok a Fővárosi Közgyűlésnél - írja a Népszabadság. A fővárosban közel nyolc éve változatlan a tarifák felső...
Nem a kelet-európai munkavállalók beáramlása miatt nincs munkája számos britnek Nagy-Britanniában. Egy ottani kormányzati felmérés szerint, aki nem talál munkát, az egyszerűen nem hajlandó elvállalni bizonyos dolgokat.
Újabb két távközlési műholdat állítottak Föld körüli pályára péntekre virradó éjjel Ariane 5 típusú hordozórakétával - közölte az Arianespace, a gyártó vállalat. Az európai fejlesztésű Ariane 5...
BUDAPEST – Jáksó László (39) megint nem bírt a vérével. A rádiós-televíziós műsorvezető a június elejére meghirdetett Koktél- és Kávéfesztivál sajtótájékoztatóján valósággal rámászott Orosz Barbarára (29).
A 20 százalékos áfakulcs 2-3 százalékpontos megemelésével, illetve az önkéntes vagyonbevalláson alapuló adóamnesztiával teremtenének forrást a szocialisták az elsősorban a kis- és közepes...
Harminc fölé emelkedett az Egyesült Államok keleti partvidékén csütörtökön a hőség miatt bekövetkezett halálesetek száma, eközben a középnyugati országrészben, Iowa államban áradások pusztítottak....
Pénteken 136 dollár felett stabilizálódott a kőolaj ára a szabadpiacon, a befektetők aggódnak az ellátás miatt, mivel az OPEC tag Nigériában sztrájkra készülnek az olajmunkások. A nyugati féltekén irá...
"A hamisításokban azért vettem részt, mert Zuschlag utasított rá, és nem mertem ellenkezni"- vallotta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen tavaly októberben Lados István, a csalással és más...
A magyarok sem érdekesnek, sem túlságosan stresszesnek nem tartják a munkájukat egy európai közvélemény-kutatás szerint - tájékoztatta az TÁRKI az MTI-t.
Péntek 13-án sokkal kevesebb baj történhet velünk, mint más péntekeken. Holland statisztikusok kiderítették, hogy ezeken a napokon alig van mitől félnünk.
Három jó barát a csodával határos módon menekült meg egy légi katasztrófa után. Kisrepülőjük Franciaországban zuhant le egy erdős területen, de mobiljukról felhívták angliai barátaikat, akik segítséget kértek.
Luiz Felipe Scolari évi 6,25 millió fontot fog keresni a Chelsea menedzsereként. A brazil szakember még nem írta alá szerződését, de az Eb után ez is megtörténik. A londoni klub trénere százmillió fontot költhet el, emellett kérdés, hogy a jelenlegi keretből kit kíván megtartani.
Nem lesz szerencsétlen nap az iskolásoknak péntek 13.; a közoktatásban mintegy 1,7 millió diák számára véget ér a tanév és megkezdődik a két és fél hónapos vakáció. A szaktárca tájékoztatása...
Az ázsiai nyitáskor 54 pippel visszaesett az EUR/JPY 166,79-ről 166,25-re. Most sem sikerült tehát átlépni a 167-es értéket. a 166,80-as érték ellenállásként funkcionál. Támogatás 166,25-40-nél és 166,00-nál található. Az EUR/GBP-nek nem sikerült folytatnia tegnapi erősödését. Tegnap a gyenge kezdés után 69 pipes nyereségre tett szert a devizapár. miután csúcsot értek el 0,7951-nél, megfordult a…
MAGYARORSZÁG – Negyedszázados születésnapját ünnepli a mobiltelefon. Az első közel egy kilogrammos, monumentális maroktelefont 1983. június 13-án dobta piacra a Motorola. Magyarországra csak 7 évvel később jutottak el a mobilok. A Blikk megtalálta az első készülék vásárlóját, Nemes Bélát, akit sokan kinevettek, mondván vezeték nélkül kizárt dolog, hogy vonalat kapjon. Azóta már mindenki tudja:…
Ülést tart ma az SZDSZ ügyvivő testülete; a tanácskozáson felnyitják és megkezdik a szabad demokratákat érintő, az ellenéki stratégiával és a politikai lépésekkel kapcsolatban felvetődő kérdések vitáját. Gulyás József, a párt egyik új ügyvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a tanácskozáson terítékre kerülnek a többi párttal folytatott párbeszéddel kapcsolatos kérdések.
Orbán Viktor szerint Kéri László keze nincs benne a zártkörű rendezvényen elhangzottak kiszivárogtatásában. Tárgyi kérdésekben lehet együttműködés a Fidesz és az SZDSZ között
Egy chilei légi katasztrófa túlélői, akik öt napot töltöttek a kettétört repülő törzsében a fagypont alatti hőmérsékletben, 36 évvel az eset után elárulták: fontolóra vették, hogy kannibalizmusra adják a fejüket.
Július 1-i hatállyal feloldja Bencze József országos főkapitány azt a tavalyi intézkedését, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a budapesti rendőrök vidéki kapitányságokra kérhessék az áthelyezésüket - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
A bécsi tőzsde, amely bejelentette, hogy megvásárolja a Unicredit Bank 25,2 százalékos BÉT-csomagját, a BÉT jelenlegi fő tulajdonosaként megjelenő konzorcium további tagjaitól is felvásárolná...
Több mint százhatvanmillió forintot költöttek az adófizetők pénzéből arra a tűzszerészrobotra, amelyet Kovács Gyula posztumusz hadnagy is használhatott, aki ennek ellenére egy pokolgép hatástalanítása közben halt meg Afganisztánban.
Pénteken véget ér az idei tanév, és 1,4 millió általános illetve középiskolás gyerek számára megkezdődik a két és fél hónapos nyári szünet. A szülők számtalan nyári tábor között válogathatnak, de diákmunkából sincs hiány, ha a gyermek dolgozni akar.
A kancelláriaminiszter szerint Magyarországon 7 százalékponttal nőhetne a foglalkoztatottsági szint, ha a munkaerőpiac igényeinek megfelelő képzettségű és számú szakember állna rendelkezésre. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. HR igazgatója szerint a munkaadó felelőssége is, hogy milyen képzésben részesíti munkavállalóit.
Tavaly 35 milliárd forint volt a direkt marketinggel, személyes megkereséssel foglalkozó mintegy 2.000 cég forgalma, egy évvel korábban ez még csak 28,7 milliárd forintot tett ki - közölte Hivatal Pét...
Fának ütközött, majd kigyulladt egy személygépkocsi péntek hajnalban a Somogy megyei Kéthely külterületén, a benne ülő két ember életét vesztette - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság...
A dollár helyzete alig változott a többi devizával szemben. Az EUR/USD árfolyama az elmúlt 24 órában 1,5381 és 1,5486 között mozgott. A dollár a héten ennek ellenére valószínűleg a több mint két hete tapasztalt legnagyobb nyereségre teszi szert. A piac azzal számol, hogy a G8-as államok képviselői a hétvégén jelzik: szükség lelne erősebb dollárra. Ben Bernanke amerikai jegybankelnök…
Körülbelül másfél milliárd forint a költségvetés bevétele a Sziget fesztivál kapcsán; az idei rendezvényre minden eddiginél több, mintegy 40 ezer külföldit várnak - mondta Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője az MTI-nek nyilatkozva.
Az energia- és élelmiszerárak mellett a hónapok óta szupererős forint is letaglózó hatású a magyarországi hotelvállalatoknak. Legalábbis ami a nyereségüket illeti, ugyanis annak - vagy jelentős...
A revízió szerint is havi szinten 0,6%-kal, éves szinten pedig 3,0%-kal emelkedtek a májusi német fogyasztói árak. EU-harmonizált alapon +0,6%-ról +0,7%-ra, illetve +3,0%-ról +3,1%-ra módosították az árakat. Az adatok után csökkent az EUR/USD árfolyama. A devizapár az elmúlt 24 órában 1,5381 és 1,5486 között mozgott. in-GFX