Észak-Korea nem hajlandó folytatni nukleáris létesítményeinek leszerelését, amíg az erről vele tárgyaló öt ország nem ad garanciát a beígért energetikai segélyek teljesítésére - mondta csütörtökön a d...
Csak óvatosan az orális szexszel, az ugyanis növeli a gégerák kialakulásának esélyét. A nemi úton terjedő humánpapilloma-vírus ugyanis nemcsak a nemi szervekben idézi elő a daganatot, hanem a szájüregben is.
Már több mint 4 ezer Olimpia van Kínában, mármint erre a névre anyakönyveztetett gyerek. Zömük fiú, de 8 százalék lány is akad köztük. Az Olimpia hangzásra amúgy nemigen hasonlít az olimpia...
Sem a kórházvezetők, sem a tisztiorvosi szolgálat ellenőrei nem törődnek már a széfrendelet betartásával. Az egészségügyi tárca február közepe óta kötelezi az egészségügyi intézményeket arra, hogy minden betegágy mellé trezort helyezzenek el.
A reggeli mise kellős közepén, egy katedrális gyóntatófülkéjében értek szeretkezésen egy párt Olaszországban. A pásztorórázók harmincas éveikben járnak és - vallomásuk szerint - túl sokat ittak...
A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett kezdetben délkeleten, majd északnyugaton várható néhány órás napsütés. Többfelé lesz eső, heves zivatar, főként a középső és a keleti országrészben felhőszakadás, jégeső is várható.
Több mint 100 állami ingatlant vesznek meg a parlamenti pártok kedvezményes kölcsönből a kincstártól, a hitelt a Magyar Fejlesztési Bank folyósítja majd 15 éves futamidővel, állami kezességvállalás...
42 kilós daganatot távolítottak el egy riksás hasából bangladesi orvosok. Feltételezik, hogy ezzel országos rekord született. A daganat 81 centiméter hosszú, 61 centiméter széles. Az orvosok csodálkoznak, hogy hogyan volt képes ekkora idegen testet magában hordozni a páciens.
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg csütörtök reggel a görögországi Kréta szigetének keleti részét, áldozatok nincsenek. A rengés fészke fölötti pont Zákrosz település...
A melegszervezetek szombaton vonulnának fel a budapesti Andrássy úton, de most úhy tűnik, ezt nem tehetik meg, mivel a rendőrség nem engedélyezte nekik a menetet.
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába. Az iratok között szerepelnek kivégzendők listái és fizetési listák. A dokumentáció túszok nyilvános kivégzését mutató videókat is tartalmaz.
Kora reggel 1,5439 felé esett az EUR/USD árfolyama, ugyanis úgy vélik: kedvező értékkel kell számolni a délutáni amerikai kiskereskedelmi forgalmaknál, (előrejelzés: +0,5%). Ez támogatja a konjunktúrát, és megerősíti, hogy a Fed legközelebb megemelheti alapkamatát. Talán már az év végén. Az EUR/USD-ot 1,5436-on jegyzik. Támogatások 1,5415-nél és 1,5360-40-nél, míg ellenállások 1,5585-nél…
Négymilliárdos ipari kémkedés ("különösen nagy értékre elkövetett szerzői jogok megsértése") gyanújával nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága - erősítette meg...
A dollár ma reggel erösödést mutatott. Az EUR/USD minimumot ért el 1,5426-nál, a GBP/USD árfolyama visszaesett 1,9542-re, miközben az USD/JPY visszahódította a 107-es értéket, és csúcsot ért el 107,53-nál. A dollárnak jól jön, hogy úgy vélik: kedvezően alakulhatnak a délutáni amerikai kiskereskedelmi forgalmak. Ez támogatja a konjunktúrát, és megerősíti, hogy a Fed legközelebb megemelheti…
Beemelték az Újpest határában az M0 autópálya részét képező 300 méter pilontávolságú, ferdekábeles Megyeri híd utolsó elemét is csütörtökön reggel. A Hídépítő Zrt. 2006-ban kezdte el a híd...
Meggondolta magát a budapesti rendőrség. Alig 24 órával azután, hogy a rendőrfőkapitány határozatban tiltotta be az idei homoszexuális-felvonulást, máris felül vizsgálják a döntést. Közben az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a legfőbb ügyészhez fordult a felvonulást reklámozó plakát miatt.
Navracsics Tibor szerint ha az SZDSZ képes félretenni pártérdekeit, akkor megállapodás jöhet létre a Fidesz és a liberálisok között az előre hozott választások ügyében, egy külső SZDSZ-es támogatással működő kisebbségi kabinet viszont a kormányzati politika "hibernálását" jelenti.
A tucatnövénynek számító büdöske különösen hatékony a talajban élő fonálférgekkel szemben - állapította meg egy kaliforniai kutatócsoport. Hogyan állítsuk csatasorba?
Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt megnyerheti a parlamenti választásokat két év múlva, mert addig képesek lesznek bebizonyítani az országnak, hogy jó az, amit a kormány csinál.
A világ esetleg egy "harmadik olajválság" előtt áll a legutóbbi, a globális bruttó hazai termék és az olajfogyasztás adatainak tanúsága alapján - közölte Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség (I...
Nem tér vissza az SZDSZ-be Tamás Gáspár Miklós filozófus, a párt alapító tagja ezt azzal indokolta csütörtökön a Magyar Televízió reggeli műsorában, hogy nem tartja magát liberálisnak és nem ért egyet...
Július 24-én határozzák meg az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ekkor több mint 96 ezer felvételiző sorsa dől el - tette közzé honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ....
LONDON – A félrelépés gyakran nem tönkreteszi, hanem megmenti a házasságot – állítja új könyvében Mira Kirshenbaum pszichiáter. A férfiak 47, a nők 35 százaléka csalja meg párját egy házasságon belül
Az éjjel csökkent az AUD/USD árfolyama, és ma is tovább folytatat zuhanórepülését. Az ausztrál dollárt megterhelik a gyenge munkaerő-piaci adatok. A foglalkoztatottak száma 19.700-zal csökkent (előrejelzés: +13.500). az AUD/USD-ot 0,9371-en jegyzik. a sok kínai vétel ellenére sem sikerült eddig átlépni a 0,94-es értéket, ami rossz ómen a továbbiakat nézve. In-GFX
Nem tér vissza az SZDSZ-be Tamás Gáspár Miklós filozófus; a párt alapító tagja ezt azzal indokolta csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, hogy nem tartja magát liberálisnak és nem ért egyet az SZDSZ politikájával.
Demszky Gábor főpolgármester éppen a Sziget fesztivál idejére zárja le az alsó rakpart Margit-szigettől északra eső részét. Ezzel egy időben újítják fel a Bécsi utat is, így káosz várható. Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője azt szeretné, ha legalább két héttel elhalasztanák a lezárást. A III. kerület polgármestere is ezt kéri a fővárostól.
A rendőrségi vizsgálat idejére felfüggesztették állásukból azokat a biztonsági őröket, akik nemrégiben öt fiatalt leszállítottak a BKV éjszakai járatáról, illetve bántalmazták őket - írja a Világgazdaság.
Elfogták és kis híján meg is ölték az esztergomi polgármester házának felgyújtóját. P. Renátót a terrorelhárító szolgálat munkatársai tették ártalmatlanná, de őrizetbe vétele után egy fegyver elsült, amely súrolta a férfi testét.
Magyarországnak (amely azzal együtt, hogy két hellyel visszacsúszott az előző évhez képest, még mindig Európa hetedik legvonzóbb befektetői célpontja) a jövőben arra kell számítania, hogy az ipari helyett a szolgáltató szektor fejlesztésével tarthatja meg, vagy javíthatja pozícióját - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Négymilliárdos ipari kémkedés ("különösen nagy értékre elkövetett szerzői jogok megsértése") gyanújával nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága - erősítette meg a Népszabadságnak a HaváriaPress értesülését a VPOP.
Az országos egyeztetés negyedik elemeként magyarországi nagybefektetők képviselőivel folytat ma megbeszélést Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
A Fidesz dél-dunántúli regionális elnöki megbízottja, Bánki Erik szerint Toller László parlamenti képviselői széke a ciklus végéig akkor is üresen marad, ha az Országgyűlés szeptemberben elfogadja a "...
Négymilliárd forint értékű üzleti adatot akart eladni egy orosz cégnek egy neves magyar, orvosi berendezéseket gyártó és fejlesztő vállalat volt vezetője - írja több napilap. A ferihegyi repülőtéren vettek őrizetbe egy embert, aki - feltételezésük szerint - egykori munkaadójának konkurenséhez akart utazni több ezer, szabadalmi oltalom alatt álló információval laptopjában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,69 pontos csökkenéssel, 21.237,81 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,21 százalékkal gyengült.
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint.
Egynapos hivatalos látogatást kezdett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Bosznia-Hercegovina fővárosában, az út célja a kétoldalú viszony, illetve a gazdasági kapcsolatok erősítése. Magyar...
A nemzetközi pénzpiaci bizonytalanság jól jöhet a biztos pontnak számító franknak. Az elmúlt hetekben lassan de biztosan 1,6000 felé csökkent az EUR/CHF árfolyama. A devizapárt 1,6072-őn jegyzik. Támogatás 1,5996-nál található. Ellenállás 1,6115-nél található. Ha 1,60 alá megy az árfolyam, további jelentős csökkenő potenciál nyílt. In-GFX
Miközben Hillary Clinton már bejelentette visszavonulását, és jelenleg alelnöki ambíciói kötik le a sajtó egy részét, John McCain Barack Obamát invitálja beszélgetésre. Ugyanakkor a nagy demokrata párharc miatt kevesebb figyelem irányult a republikánus jelöltre. Ki is az a John McCain? A Guardian elemzésének összefoglalója.
Gazprom vezetője szerint még tovább drágul a földgáz. Az orosz gázóriás, amely Európa földgázigényének negyedét elégíti ki, tavaly az idei évre ezer köbméterenként 310 dolláros árat jósolt. Az ár azonban ma már 410 dollárnál tart.
Hatalmas csatában alulmaradt Törökországgal szemben, ezzel pedig már kiesett Svájc a labdarúgó Eb-n. A házigazda vezetett is, ám a törökök fordítani tudtak.
Július 24-én határozzák meg a felsőoktatási felvételi ponthatárokat: 96 ezer felvételiző sorsa dől el. Bonyolult pontszámítás és megjósolhatatlan eredmények várhatók.
A monetáris bázis értéke 2008 májusában 61,2 milliárd forinttal 3.046,2 milliárd forintra nőtt - közölte az előzetes adatokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön. Az összetevők közül a forgalo...