Az Ökoiskola cím elnyerésére minden magyarországi közoktatási intézmény pályázhat. 2007-ig 272 iskola nyerte el az Ökoiskola címet. A környezettudatos gondolkodás terjedését mutatja, hogy a 2007. december 17-én kiírt pályázatra 211 iskola jelentkezett. A pályázaton minden intézmény teljesítette a feltételeket, így majdnem megduplázódott az ökoiskolák száma Magyarországon.
Együttműködési megállapodást írt alá az egészségügyi miniszter és a Magyar Orvos Társaságok és Egyesületek Szövetsége. A szervezet komplex programjában 3 területen tesznek javaslatot. Székely Tamás egészségügyi miniszter a megállapodás aláírásakor azt mondta, az eddig elért eredményeket stabilizálják. Kiss Istvánnal, a MOTESZ leendő elnökével Ivády Zsuzsa beszélgetett
Nagy Imre és hét társa perének 50. évfordulóján, hétfő délelőtt 9.30-tól az eredetivel megegyező időpontokban meghallgatható a tárgyalás hanganyaga Budapesten.
Egy plusz egyéves szerződést kötött az Euroliga-győztes Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapatával Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 múlt héten távozott vezetőedzője.
Az előzetes felmérések szerint a Labdarúgó Európa-bajnokság két házigazdája, Svájc és Ausztria mintegy másfél-kétmilliárd svájci frankos közvetlen összbevételre számíthat a rendezvénynek köszönhetően, a származékos bevételek pedig még ezt az összeget is túlszárnyalják. Bod Péter Ákos egykori jegybank elnök, a Corvinus Egyetem tanára szerint megnő a befektetések száma, és a lakosság is jóval többet…
Svájc után a másik társrendező, Ausztria is kikapott a labdarúgó Európa-bajnokság első fordulójában: Horvátország egy tizenegyesből szerzett góllal nyert 1-0-ra. A B csoport másik meccsén Németország Podolski duplájával győzött 2-0-ra Lengyelország ellen. Dénes Tamás, az InfoRádió Európa-bajnoki tudósítója szerint a Nationalelf van olyan jó formában, mint a szintén sikerrel debütáló portugálok.
A sertéshús is drágább lesz. A vágóhidak legalább húszszázalékos áremelést szeretnének elérni, bár a kereskedőkkel együtt tartanak attól, hogy az ilyen mértékű drágítás a fogyasztás további visszaesésével járhat - írja az egyik kormányközeli napilap.
Négy rendőr vesztette életét és egy társuk megsebesült Pakisztán északnyugati részén vasárnap éjjel, amikor feltételezhetően tálib fegyveresek tüzet nyitottak gépkocsijukra - közölte hétfőn a rendőrség.
Az unió által tervezett Nabucco gázvezeték lehetséges beszállítóiról is konzultált Göncz Kinga külügyminiszter és az Egyesült Államok Európai Unióba akkreditált képviseletének nagykövete – energiaügyi koordinátora, aki a regionális nagyköveti konferenciára érkezett Budapestre. Irak és Egyiptom is jelezte már, hogy vállalná az energiahordozó beszállítását a Nabbuco számára. A magyar…
Az USD/JPY árfolyama ma 105,40-re emelkedett, mégis elképzelhető, hogy az emelkedő olajárra való tekintettel korlátozott a további emelkedő potenciál, mivel ez megterheli a dollárt. Egyes piaci megfigyelők szerint egyre nagyobb az amerikai gazdasági stagnálás veszélye. Ellenállás 105,50-nél található. In-GFX
A magas olajár miatt egyre nagyobbak a magyarországi fuvarozók terhei is, ezért a Pénzügyminisztérium Brüsszelhez fordult azért, hogy a jövedéki adót a 2003-ban befagyasztott mérték alá csökkenthesse. Az Európai Bizottság a héten tárgyal az üzemanyagok áremelkedéséről. Négy javaslatról lesz szó, egyebek mellett az olajtársaságok kitermelésének csökkentéséről is. Kovács Lászlóval az unió adó- és…
Egészségügyi ellátás terén az ösztöndíjas foglalkoztatott azonos módon biztosított a munkaviszonyban álló dolgozóval. Ennek lehetőségét, illetve fogalmát a 2004. CXXIII. törvény teremtette meg.
Tovább emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon azt követően, hogy a hét közepén egy nap alatt a valaha mért legnagyobb ütemben drágult az energiahordozó. Az Egyesült Államokban már kongresszusi szinten vizsgálják azt, hogy vajon spekuláció okozza-e a 130 dollár fölötti olajárat. Elemzők szerint további árfelhajtó tényező a közeledő hurrikánszezon és a szabadságolási időszak kezdete. Heider Tamással…
Négynapos munkahétben kezdtek el gondolkodni az amerikaiak a növekvő üzemanyagárak miatt. Néhány helyen már döntöttek is a bevezetéséről, mondván, így évente dollártízezreket takaríthatnak meg - adja hírül a Magyar Nemzet.
A szlovák ingatlanpiaci árrobbanás magyarországi telkek és lakások vételére sarkallja a határ túloldalán élőket. Itthon ugyanis akár új családi házra is futja egy-egy nagyobb szlovák panellakás árából. A szlovákok ingatlanpiaci megjelenése egyelőre a Kisalföld körzetében jelentős, de a jövőben a Kassa vonzáskörzetébe tartozó észak-magyarországi területeken is komolyabb érdeklődés és áremelkedés…
Pályázati és álláshirdetések megjelenítésére, illetve pr-cikkek megjelentetésére írt ki tendert az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) megyei és országos napilapok számára – írja a Közbeszerzési Értesítő.
A kettes számú német diszkont kiskereskedelmi vállalkozás, a Lidl Svájcban, majd az Egyesült Államokban is szeretne terjeszkedni, nem mellékesen hazájában is összesen ezer új egység megnyitását tervezi.
A Goldman Sachs amerikai befektetési bank vezető nyersanyagpiaci elemzője szerint a nyáron 150 dollárra nő a kőolaj hordónkénti ára és két éven belül elérheti a 200 dollárt. Hétfőn, röviddel 10 ór...
Aki azt tippelte, hogy a németek játékka lesz Eb egyik üde színfoltja, az negyedóra foci után megállapíthatta: jóslata telitalálat. Joachim Löw kapitány együttese gyors támadásokkal kezdett, és a 20. percben a középpályásvonalba taktikai célból visszarendelt vérbeli csatár, lukas Podolski a sokadik mintaszerű akció végén közelről betalált.
Erösödött a font, miután közzétették, hogy a brit termelöi árak májusban az output oldalon éves szinten 8,9%-kal emelkedtek, ami a valaha mért legmagasabb értéket jelenti (elörejelzés: +7,9%, elözö: +7,6%). Az input oldalon 27,9%-os emelkedés mutatkozott, meghaladva ezzel a +23,8%-os előrejelzést a legutóbbi +24,3% után. Az adatokat figyelembe véve egyre kisebb az esélye annak, hogy a Bank of...
Fűkaszával elvágtak egy gázcsonkot hétfőn a batéi vasútállomáson; a veszélyhelyzetet fél órán belül megszüntették - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Kiraboltak egy szarvasi ital-nagykereskedést; az ismeretlen tettesek fegyvernek látszó tárggyal fenyegették meg és kényszerítették a bevétel átadására a dolgozókat - tudatta a rendőrség.
Két hét alatt, négy akcióban kétszázmillió forint értékben foglalt le kábítószert a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A január eleje óta működő, 61 fős egység csaknem féléves tevékenysége alatt mintegy 350 millió forint értékben foglalt le kábítószert.
A profi bűnözők és a rendőrök által használt, elektromos sokkoló fegyver már okozott haláleseteket is, de most egy rendőrt veszélyeztető, fiatal férfinak szűnt meg a szívritmuszavara, mikor a rend őre sokkolta támadóját.
Rosszul lett Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, aki fiatal vállalkozók előtt mondott beszédet Észak-Olaszország egyik tengerparti kisvárosában. A 71 éves médiamogul a szemtanúk szerint rövid időre az eszméletét is elvesztette. A politikus két éven belül harmadszor esett össze hivatalos esemény közben, a pulpituson, hívei szeme láttára.
A halálcsoport első rangadóját a hollandok és az olaszok vívják Bernben. Mindkét csapat továbbjutást remél, a mostani meccs vesztesének helyzete azonban már most kilátástalanná válhat.
Az EUR/USD árfolyama reggel 1,5845-re emelkedett, ahol az április és május közti mozgás 76,4%-os Fibonacci-korrekciós szintje fut, mielőtt 1,5804-recsökkent árfolyama. Az EU-s Sentix-befektetöi bizalom júniusban 3,5 pontról 5,2 pontra emelkedett, meghaladva ezzel 3,0 pontos elörejelzést. Az EUR/USD-ot 1,5811-en jegyzik. In-GFX
Négy karral és négy lábbal jött világra egy csecsemő Indonéziában. A kislány ugyan időre, éppen kilenc hónapra született pénteken, ám állapota rendkívül válságos volt, és hat órával később meghalt a kórházban.
Szabadon Tisztújítás a szabad demokratáknál. Mit tesz vajon a győztes és a vesztes elnökjelölt? Van-e jelentősége, hogy ki az SZDSZ elnöke vagy akár a miniszterelnök, ha egyébként marad a balliberális többség? Nyitottabb, programismertető politikát kezdett a Fidesz. Nem ad túl sok támadási felületet az új stratégia? A stúdióban Tölgyessy Péter politikai elemző, az SZDSZ volt elnöke, egy...
Két hét alatt, négy akcióban kétszázmillió forint értékben foglalt le kábítószert a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - mondta Ródler Norbert őrnagy, a kábítószer-bűnözés elleni szolgálat vezetője hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Sziget új programhelyszine az A38 Színpad lesz, amely az immáron öt éve töretlen sikerrel működő, pesti körökben csak a hajó-nak nevezett fővárosi klub, a szervezői által összeállított programmal jelentkezik a fesztiválon
Az első félév végéig ki kell adni az összes múlt évre járó szabadságot, kollektív szerződés sem rendelkezhet úgy, hogy a munkáltató a második félévben tegyen eleget ennek a kötelezettségének.
Optimistábbak voltak májusban a vállalkozások és a fogyasztók is, az áprilisi mélyponthoz képest javult a GKI konjunktúra indexe - mondta az InfoRádiónak a GKI kutatója. Karsai Gábor hozzátette: különösen a magyar gazdaság kilátásainak megítélése javult.
Az idén októberben a fogyasztói árak várhatóan 5,5 százalékkal lesznek magasabbak Magyarországon az egy évvel korábbinál - közölte Mikroszkóp című kiadványában az Ecostat kutatóintézet hétfőn. Ugy...
Ismét milliomos lehet bárki a Bors segítségével! Mától újra indítjuk Aranybors játékunkat, amelynek a fődíja 10 millió forint. Alapi Miklós, aki egy korábbi játékunk során éppen ekkora összeg boldog tulajdonosa lett, szintén ringbe száll a nyereményekért, de mivel nem irigy, elárulja sikere titkát.